A gyógyhelyi pályázatokkal folytatódhat a hazai egészségturizmus fejlesztése

A fürdőket érintő idei európai uniós pályázati lehetőségek gyógyhelyek fejlesztését, energetikai korszerűsítések megvalósítását, beruházások kedvezményes hitelekkel történő támogatását célozzák – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára a Magyar Fürdőszövetség nyíregyházi közgyűlésének szerdai sajtótájékoztatóján.

Ruszinkó Ádám elmondta: a tervek szerint a gyógyhelyi fejlesztésekhez maximum egymilliárd forint összegű támogatásra pályázhatnak majd a fürdőüzemeltetők, s a pályázatot várhatóan augusztusban hirdetik meg.

Hozzátette, hogy emellett az épületek energetikai fejlesztésére is lehet majd pályázniuk a vállalkozásoknak, továbbá a pénzügyi eszközök biztosításához pedig kedvezményes hitellehetőséget vehetnek igénybe.

A helyettes államtitkár megemlítette azt is, hogy informatikai és kutatásfejlesztési pályázati lehetőségeket ugyancsak igénybe vehetnek majd a fürdők, illetve a szakemberképzéshez szintén kaphatnak támogatást.

A kutatásfejlesztéssel kapcsolatban külön szólt arról, hogy az egészségturizmus lényeges szegmenséről van szó, hiszen a magyarországi gyógyvizek nemcsak a reumatikus kezelések eredményességét segítik elő, hanem bel-, bőr- és nőgyógyászati, illetve légzőszervi terápiákra is alkalmasak.

Ruszinkó Ádám tájékoztatott a fürdők Nemzeti Tanúsító Védjegy rendszeréről is, amely garancia a szolgáltatás színvonalára. Elmondta, eddig 12 fürdőüzemeltető 21 egységét minősíttette.

Forrás: MTI,NGM

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.