Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatására

Pályázati azonosító: GINOP-1.3.1-15

Pályázat célja

A Felhívás célcsoportjába azon vállalkozások (és vállalkozók) tartoznak, amelyek hozzáadott értéknövekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.

A vállalkozások külföldi piacokra kijutását elősegítő Felhívás célja mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása külföldi kiállításokon és vásárokon való megjelenésben, árubemutatók és üzletember találkozók megszervezésében. Mindezen célok eredményeként megvalósulhat a mikro-, kis- és középvállalkozások exportképességének és versenyképességének növekedése, a helyi, nemzeti és nemzetközi hálózatokba történő bekapcsolódása, a szomszédos országokkal való együttműködések fejlődése, valamint a régióval folytatott külkereskedelmi tevékenységek fejlődése is.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 Mrd forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma 550 – 600 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1 500 000 Ft, maximum 20 000 000 Ft.

A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50%-a.

Az igényelhető támogatási összeg nem haladhatja meg a támogatási kérelem beadását megelőző teljes lezárt üzleti év éves átlagos statisztikai állományi létszámának 1 000 000 Ft-tal szorzott összegét.

Pályázók köre

Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

  • mikro-, kis- és középvállalkozások
    • melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 2 fő volt,
    • melyek magas szinten feldolgozott terméket előállító iparágak vállalkozásai, amelyek hozzáadott érték-növekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, és a fejlesztés eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.
    • melyek fejlesztése az 1. számú szakmai mellékletben („Ágazati fókusz") foglalt tevékenységek valamelyikéhez kapcsolódik, illetve amennyiben fejlesztésük a 74.10 Divat-, formatervezés tevékenységhez kapcsolódik, akkor a piacra vitt termék gyártására vonatkozóan együttműködési megállapodással rendelkeznek az „Ágazati fókusz" című mellékletben foglalt tevékenységet végző hazai vállalkozással.

Jogi forma szerint:

  • kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok,
  • egyéni vállalkozók, egyéni cégek,
  • szövetkezet

Egyéb feltételek:

Nem támogathatóak a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló projektek.

A projekt megvalósulásának helyszíne a támogatást igénylő bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet.

A megvalósulási helynek a támogatási kérelem benyújtásáig kell bejegyzésre kerülnie.

A projekt keretében – kötelező vállalásként – kialakított külkereskedelmi munkakört betöltő munkavállalót a megvalósítás helyszínén kell foglalkoztatni, a munkaszerződésben a munkavégzés helyét egyértelműen meg kell jelölni.

Támogatható tevékenységek

A Felhívás támogatja a külpiacra jutást elősegítő szolgáltatások igénybevételét, marketingtevékenységeket, idegen nyelvű honlap létrehozását és piackutatás elvégzését. A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatók:

  • Külföldi kiállításon vagy vásáron való részvétel
  • Külföldi árubemutató szervezése

Önállóan nem, de a fenti pontokhoz kapcsolódóan az alábbi tevékenységek támogathatók:

  • Piacra jutás támogatása
  • Információs technológia-fejlesztés
  • Tanácsadás igénybevétele
  • Piackutatás elkészítésének költsége
  • Szabadalmak és egyéb immateriális javak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége
  • Innovációs tanácsadás és innovációs támogató szolgáltatás költsége

Kötelező vállalások

Létszámtartás: A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámának értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá. (A negatív eltérés nem lehet nagyobb, mint 0,5 fő.) Bázislétszámnak minősül a támogatási kérelem beadását megelőző teljes lezárt üzleti év éves átlagos statisztikai állományi létszáma.

Külkereskedelmi felelős kijelölése: A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a megvalósítási időszak végére kialakítja a vállalaton belüli, a vállalat külkereskedelmi tevékenységéért felelős, teljes munkakörben foglalkoztatott alkalmazott munkakörét és biztosítja annak betöltését. A munkakört a fenntartási időszak végéig a kedvezményezettnek fenn kell tartania. Amennyiben a fenntartási időszakban a munkakört betöltő foglalkoztatott jogviszonya a Kedvezményezettnél bármely okból megszűnik, a helyébe lépő foglalkoztatott fogja betölteni a munkahelyet a foglalkoztatás fenntartására előírt időszak hátralévő részében.

Piackutatás elkészítése: A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a piacra juttatni kívánt termék tekintetében a megcélozni kívánt országra vonatkozó piackutatást végez a projekt keretében külföldön megvalósuló tevékenységet (kiállítás, vásár cégbemutató) megelőzően.

Idegen nyelvű honlap kialakítása: A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a megvalósítási időszak végére honlapja két idegen nyelven is elérhetővé válik.

Amennyiben a támogatást igénylő jelen felhívás keretében második alkalommal nyújt be támogatási kérelmet, és a két támogatási kérelem alapján a részére összesen megítélhető támogatási összeg a 20 millió Ft-ot meghaladná, abban az esetben a támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy 1 fő, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesít új munkahelyet, legkésőbb a projekt fizikai befejezését követő 60 napon belül. A támogatást igénylőnek továbbá vállalnia kell, hogy az új munkahelyet a bázislétszámhoz képest nettó növekményként a projekt fizikai befejezésétől számított legalább három évig fenntartja.

Pályázat benyújtása

A támogatási kérelmek benyújtása 2015. június 22-től 2017. június 22-ig lehetséges.

A támogatási kérelem benyújtásának módja: Online benyújtás elektronikus kitöltőprogramon keresztül.

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.