150 milliárd forint jut az állattenyésztés fejlesztésére

A magyar mezőgazdaságban az állattenyésztési ágazat fejlesztésére 150 milliárd forintot fordítanak a 2014-2020 közötti időszakban – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára egy helyi gazdálkodó 700 millió forintból korszerűsített állattartó telepének átadásán pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón.

Nagy István elmondta: ebből az összegből összesen 242,1 millió euró (72,6 milliárd forint) lesz az európai uniós támogatás, ez "szükséges és nélkülözhetetlen forrás ahhoz, hogy megújuló és versenyképes legyen a magyar állattenyésztés".

Az irányító hatóság még ebben az évben meg szeretné nyitni a pályázati lehetőségeket – tette hozzá.

A legfőbb cél, a magyar állattartó gazdaságok versenyképességének és energiahatékonyságának erősítése, valamint az ágazatban foglalkoztatottak számának növelése – mondta. Nagy István hangsúlyozta, az alacsony jövedelmezőség miatt az ágazat fejlesztésére nem áll rendelkezésre mindig elegendő tőke, ezért a gazdálkodóknak lehetőségük lesz kamattámogatás igénybevételére is.

A kamattámogatás a támogatási intenzitáson belül tíz százalék erejéig kérhető, tehát az a gazdálkodó, akinek nincs elegendő tőkéje az önrész biztosítására, állami támogatással kedvezményes kölcsönt vehet fel – magyarázta. A részletekről szólva elmondta, támogatható lesz az építéssel járó állattartási technológia kialakítása, illetve az állattartás kezelésével és tárolásával kapcsolatos technológiák beszerzése is. Támogatást lehet igényelni továbbá az építéssel nem járó, a tartáshoz kapcsolódó eszközök és gépek beszerzésére, ezen kívül pályázni lehet majd az energiafelhasználás és a környezetterhelés csökkentésére irányuló technológiai fejlesztésekre, a trágyakezelés- és komposztálás agrotechnikai eszközeinek beszerzésére, valamint kiszolgáló infrastruktúra felújítására is.

A pályázatra olyan vállalkozók jelentkezhetnek, akik a pályázat benyújtását megelőző lezárt üzleti évben mezőgazdasági tevékenységből legalább 6 ezer euró standard termelési értéküzem-mérettel rendelkeznek, és akiknek előző évi árbevételük legalább 50 százaléka mezőgazdasági tevékenységből származik.

Nagy István jelezte: pályázhat fiatal mezőgazdasági termelő, és mezőgazdasági termelők csoportja is. A kiválasztásnál például pontot jelent a foglalkoztatotti létszám növelése, az üzleti terv minősége, a termelői csoport vagy szervezeti tagság, az adott vállalkozás mikro- és kisvállalkozói mérete, a környezeti szempontok, a tíz százalékot meghaladó egységnyi energiahatékonyság-javulás, ökológiai gazdálkodás folytatása, illetve az, hogy a beruházás fejlesztendő régióban valósul-e meg.

Az ötven százalékos, vissza nem térítendő támogatás tíz százalékpontig kérhető kamattámogatás formájában, további tíz százalék adható fiatal gazda pályázása, vagy kollektív beruházása esetén.

Nagy István arról is beszélt, a fontosabb állattenyésztési ágazatok teljesítménye a 2000-es évektől kezdve folyamatosan mérséklődött, majd 2011 és 2013 között stabilizálódott és növekedésnek indult. A szarvasmarhák számának évtizedekig tartó csökkenése 2011-ben fordult meg, azóta dinamikusan bővül az állomány, 2014 decemberében 802 ezer szarvasmarhát tartottak Magyarországon. A sertésszám a korábbi jelentős visszaesés után 2012-től kezdett emelkedni, 2014 év végén pedig már összesen 3 millió 136 ezer sertést tartottak, a juhok száma 1 millió 185 ezer volt, számuk azonban 47 ezerrel kevesebb, mint 2007-ben volt.

(MTI)

Vanessia Kft
Vanessia Kft

A Vanessia Kft. 20 éves múltra tekint vissza a pályázati tanácsadói piacon. Cégünk a 2021-es pályázati szezon elejére közel 4.800 sikeres pályázat elkészítésében, menedzselésében vett részt. Segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy az ötletekből, elképzelésekből, vágyakból a valós lehetőségeknek megfelelő, sikeres projektek szülessenek. Szakembereink a projektgenerálástól a zárójelentések és elszámolások beadásáig ügyfeleink segítségére vannak; ennek köszönhetően az elmúlt 3 év átlagában sikerarányunk 90% feletti.

Jelenleg 16 főállású tanácsadó, 26 projektmenedzser és 5 külsős szakember adja tevékenységünk szakmai alapját. Működésünk kiterjed az ország egész területére, irodáink Budapesten, Pécsett és Debrecenben találhatóak.

Vállalkozásunk az évek során folyamatosan bővítette tevékenységi- és ügyfélkörét. A kis- és középvállalkozási szektor mellett egyre gyakrabban vették igénybe szolgáltatásainkat a közszféra szereplői: önkormányzatok és azok intézményei (egészségügy, oktatás, szolgáltatás, művelődés) is a hazai és uniós pályázatok során.

Célunk és küldetésünk a magyarországi köz- és vállalkozói szféra szereplőinek minél szélesebb körű tájékoztatása, naprakész, pontos információkat kívánunk szolgáltatni az uniós és hazai pályázatokról, felkészíteni őket a sikeres pályázásra. Szakértői tevékenységünkkel ügyfeleink számára értékes, a gyakorlatban is jól hasznosítható megoldásokat biztosítunk. Sikereink titka az, hogy minden projektet önálló értékként kezelünk, nem alkalmazunk sablon megoldásokat.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

 (+361) 319-2707           (+36 1) 319-2702          vanessia[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.

https://www.high-endrolex.com/33