Átalakítják az uniós pályázatértékelést

Az uniós pályázatok értékelésére új rendszert dolgoznak ki – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön az uniós forrásokról rendezett Portfolió konferencián, Budapesten.

A Miniszterelnökség április 15-ig javaslatot tesz a kormánynak az értékelési rendszer átalakításra. Lázár János hangsúlyozta: elvárás, hogy csak állami tisztviselő értékeljen, a pályázatértékelésnél nem lesz kiszervezés. A miniszter szerint a pályázatot értékelők újra-kiválasztásáról lesz szó, nyilvános, mindenki számára hozzáférhető értékelő szaknévsort állítanak össze, objektív, az irányító hatóságok és a társminisztériumok által meghatározott szempont alapján.

Lázár János kifejtette: minden pályázatnál két értékelőnek kell lennie, akik az államtól kapják a pénzt, hivatali kötelezettségek mellett végzik majd a munkát. A pályázati döntéselőkészítő bizottság pedig a szaktárca, az államháztartásért felelős minisztérium és a Miniszterelnökség képviselőiből tevődik össze – tette hozzá. A miniszter kijelentette: cél, hogy az értékelés sokkal átláthatóbb, számonkérhetőbb, felelősséget vállaló legyen.

A konferencián Lázár János beszélt arról, hogy Magyarország 108 százalékban használta fel a 2007-2013-as időszakban az uniós forrásokat, 9600 milliárd forintra vállalt kötelezettséget, várhatóan 9200 milliárd forintnál áll majd meg az Európai Bizottság által is jóváhagyott kifizetés. A 2007-2013-as időszakban 70 560 projekt részesült uniós támogatásban, 9536 milliárd forint értékben szerződtek. A miniszter utalt arra, hogy a térség számos országa forrásvesztéssel néz szembe. Lázár János szerint a 2007-2013-as uniós forrás felhasználásának tartalmi tanulságait le kell vonni, és kezdeményezi, hogy az országgyűlés vegye napirendre e tanulságok megvitatását.

A miniszter előadásában kiemelte, hogy a 2014-2020 közötti forrásokat Magyarországnak a gazdasági versenyképesség erősítésére kell fordítania. Megjegyezte: bizonytalan az EU 2020 utáni költségvetése, közvetlen gazdaságfejlesztésre várhatóan nem lesz forrás, és ez rosszul érinti egyebek közt az infrastruktúra-fejlesztést, az agrártámogatást. Lázár János elmondta: a V4-kel összefogva kívánnak jó pozíciót elérni a 2020 utáni költségvetésről kezdődő tárgyalásokon.

A miniszter megismételte, hogy a 2014-2020-as időszak uniós pályázatait 2017 június végéig kiírják, 2018 végére a ciklus forrásának jelentős részét ki is fizetnék. Lázár János kitért arra is, hogy Magyarországon a kis- és középvállalkozói szektorban nemcsak hitel-, hanem tőkehiány is van, ezért szükség lenne nemzeti tőkeprogram indítására az érdemi változtatáshoz.

(MTI)

Vanessia Kft
Vanessia Kft

A Vanessia Kft. 20 éves múltra tekint vissza a pályázati tanácsadói piacon. Cégünk a 2021-es pályázati szezon elejére közel 4.800 sikeres pályázat elkészítésében, menedzselésében vett részt. Segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy az ötletekből, elképzelésekből, vágyakból a valós lehetőségeknek megfelelő, sikeres projektek szülessenek. Szakembereink a projektgenerálástól a zárójelentések és elszámolások beadásáig ügyfeleink segítségére vannak; ennek köszönhetően az elmúlt 3 év átlagában sikerarányunk 90% feletti.

Jelenleg 16 főállású tanácsadó, 26 projektmenedzser és 5 külsős szakember adja tevékenységünk szakmai alapját. Működésünk kiterjed az ország egész területére, irodáink Budapesten, Pécsett és Debrecenben találhatóak.

Vállalkozásunk az évek során folyamatosan bővítette tevékenységi- és ügyfélkörét. A kis- és középvállalkozási szektor mellett egyre gyakrabban vették igénybe szolgáltatásainkat a közszféra szereplői: önkormányzatok és azok intézményei (egészségügy, oktatás, szolgáltatás, művelődés) is a hazai és uniós pályázatok során.

Célunk és küldetésünk a magyarországi köz- és vállalkozói szféra szereplőinek minél szélesebb körű tájékoztatása, naprakész, pontos információkat kívánunk szolgáltatni az uniós és hazai pályázatokról, felkészíteni őket a sikeres pályázásra. Szakértői tevékenységünkkel ügyfeleink számára értékes, a gyakorlatban is jól hasznosítható megoldásokat biztosítunk. Sikereink titka az, hogy minden projektet önálló értékként kezelünk, nem alkalmazunk sablon megoldásokat.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

 (+361) 319-2707           (+36 1) 319-2702          vanessia[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.