Pályázat az energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő szemléletformálás megvalósítására

Pályázat célja

A felhívás célja az energiatudatos gondolkodás és a kapcsolódó viselkedésminták és szokások elterjesztése.

A konkrét cél, hogy a lakosság szélesebb körben megismerhesse az energiatakarékossági, energiahatékonysági, megújuló és alternatív energiahasznosítási megoldásokat, lehetőségeket, illetve változzanak a lakosok ezekkel kapcsolatos fogyasztói és társadalmi beállítódásai. A fogyasztói és társadalmi attitűdváltás a környezetbarát és energiatudatos fogyasztói döntések számának növekedését (pl. felelős termékválasztás stb.) eredményezi, illetve az ezeket segítő gazdasági-társadalmi struktúraváltást támogatja.

Az információs, szemléletformáló programsorozatokkal, kampányokkal, képzésekkel, közösségi együttműködések megvalósításával a felhívás hozzájárul a kompetens és felelős magatartás elterjedéséhez, az energiatudatos életmód értékeinek és eszközeinek széleskörű elterjesztéséhez, valamint a kapcsolódó nem formális tanulási helyzetek ösztönzéséhez és végső soron a megújuló energia-felhasználás növekedéséhez és az energiafelhasználás csökkentéséhez.

Az energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő szemléletformálás célterületei, összhangban az Energia- és Klímatudatossági Szemléletformálási Cselekvési Tervvel:

Energiatakarékosság és energiahatékonyság

  • A hazai lakóépület-állomány állapotából fakadó költségoldali és épület-egészségügyi hatásokra való figyelemfelhívás.
  • Épületek korszerűsítési lehetőségeinek, azok várható költség-haszon értékeinek, és az azokhoz elérhető támogatások ismertetése.
  • Az energiahatékonysági beruházásoknak, mint befektetéseknek a bemutatása
  • Az egyéni energiafogyasztás mértékére és összetételére vonatkozó ismeretek átadása.
  • Energiaigények csökkentésére való figyelemfelhívás, továbbá az odafigyelést vagy kisebb beruházást igénylő energiamegtakarítási és energiahatékonysági tanácsadás, különös tekintettel a fűtési és energiatudatos lakáskorszerűsítési energiahatékonyságra.

II. Megújulóenergia-felhasználás

  • A lakosság által alkalmazható megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos ismeretek átadása, különös tekintettel az alábbi szempontokra:
    • megújuló energiaforrások típusai és alkalmazása;
    • energiahatékonyság és megújulóenergia-hasznosítás egymáshoz való viszonya;
    • tényleges költségek és hasznok, továbbá megtérülés;
    • a technológiáktól és a kivitelezőtől elvárható minőségek és garanciák.
  • A szolgáltatóktól vételezhető, megújuló alapú energiaszolgáltatásokkal (például zöld tarifa) kapcsolatos információk átadása.
  • Helyi megújuló potenciálokkal kapcsolatos tájékoztatás.

Támogatás összege, mértéke

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: max. 120 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5, maximum 20 millió Ft lehet.

A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100 %-a.

Jelen felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatás 50 %-a,de legfeljebb 10 millió Ft.

Pályázók köre

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

  • Települési önkormányzatok
  • Alap és/vagy középfokú közoktatási intézmények (azok fenntartói és/vagy üzemeltetői és/vagy tulajdonosai és/vagy önállóan gazdálkodás esetén maguk az intézmények)
  • Civil szervezetek

KSH szerinti gazdálkodási forma kód6 alapján:

  • 312, Központi költségvetési szerv
  • 321, Helyi önkormányzat
  • 327, Helyi önkormányzatok társulása
  • 382, Költségvetési rend szerint gazdálkodó, önkormányzati költségvetési körbe tartozó szerv
  • 517, Egyéb szövetség
  • 529, Egyéb egyesület
  • 541, Kamara
  • 549, Egyéb köztestület
  • 552, Elsődlegesen közfeladatot ellátó belső egyházi jogi személy
  • 561, Közalapítvány
  • 563, Egyéb alapítvány önálló intézménye
  • 569, Egyéb alapítvány
  • 599, Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet

Amennyiben a Támogatást igénylő szervezet nem azonos a fejlesztéssel érintett közoktatási intézmény működtetőjével és/vagy fenntartójával és/vagy tulajdonosával, a másik két jogcímet betöltő szervezettől hozzájáruló nyilatkozatot kell benyújtania, mely szerint a működtető/fenntartó/tulajdonos ismeri és támogatja az adott projekt célkitűzéseit és megvalósítását, fenntartását, valamint a projekt megvalósítási időszaka alatt és azt követően legalább a kötelező fenntartási időszak végéig vállalja a működtetői/fenntartói/tulajdonosi jogokból és kötelezettségekből eredő feladatok ellátását.

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség. Egy támogatást igénylő egy támogatási kérelem benyújtására jogosult önállóan vagy konzorciumvezetőként. Emellett konzorciumi tagként további egy konzorciumban részt vehet.

Támogatható tevékenységek

Önállóan támogatható tevékenységek

A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak önállóan a II. Projektmegvalósítási tevékenység részeként:

  • intézményi, települési, illetve több településen átívelő, interaktív tematikus szemléletformálási programsorozatok szervezése és lebonyolítása
    A tevékenységen előre meghatározott tematikára épülő, egy vagy több jól lehatárolt, egymással összefüggő témát többféle megközelítésben tálaló, különböző célcsoportok bevonására és a közösségek aktivizálására alkalmas, többféle programtípus megvalósítását értjük. A programok kialakításánál alapkövetelmény a célcsoportok aktív, igazolható bevonása.
  • települési figyelemfelhívó akciók megvalósítása
    A tevékenységen önállóan lebonyolított szemléletformálási rendezvényeket vagy más rendezvény keretében, az energiatudatosságot népszerűsítő megjelenést (pl. saját stand önálló programokkal) értünk.
  • települési/intézményi szereplők energiatudatos szemléletének terjesztésében való közreműködés ösztönzése, ennek keretében: tájékoztató előadások/workshopok/fórumok szervezése és lebonyolítása a projektben érintett intézmények munkavállalói számára
    A tájékoztató előadások/workshopok/fórumok szervezése és lebonyolítása kizárólag a projekt keretében megvalósuló szemléletformálással érintett település(ek) intézményeinek (polgármesteri hivatal, iskolák, óvodák stb.) döntéshozói és munkavállalói energiatudatos szemléletének formálását, terjesztését szolgálhatja.
  • gyakorlatorientált ismereteket átadó, pozitív, a mindennapos tevékenységek közé integrálható, jó példákat közvetítő térségi és helyi tanulmányi versenyek szakmai előkészítése és lebonyolítása

Önállóan nem támogatható tevékenységek:

A felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem támogathatóak a II. Projektmegvalósítási tevékenység részeként:

  • gyakorlatban hasznosítható ismeretek és tudás átadására alkalmas szakkörök szervezése és lebonyolítása
    A szakkörök témája célzottan csak energiatudatossággal kapcsolatos (energiatakarékosság, energiahatékonyság, megújuló energiafelhasználás) lehet. Alapcél a problémák és megoldások felismertetése és a mindennapi élet során hasznosítható jó gyakorlatok megismertetése, tapasztalatcsere, egyéni megoldások, saját ötletek megismertetése.
  • a települési programsorozathoz és figyelemfelkeltő akcióhoz kapcsolódó médiakampányok megszervezése és lebonyolítása
    A tevékenység során a kötelezően választott (a, b) tevékenységhez kapcsolódó médiakampányok támogathatók (tv, rádió megjelenés, óriásplakátok, internetes hirdetések, újságcikkek, stb.).
  • a felhívás fő céljához kapcsolódó szakirányú tanulmányi kirándulások, szakmai üzemlátogatások, szakmai tanulmányutak megszervezése és lebonyolítása, azokon való részvétel támogatása
    Az 1.1 pontban meghatározott célokhoz egyértelműen kapcsolódó gyártók, gyártási folyamatok, termelők, mintaértékű felhasználók és egyéb helyszínek meglátogatása, megismertetése támogatható. Kizárólag a kedvezményezett település(ek) döntéshozói és intézményei munkavállalói, valamint a közoktatásban résztvevők számára történő, belföldi tanulmányút megszervezése és lebonyolítása támogatható.
  • a kedvezményezett honlapján belül a projekt számára aloldal létrehozása és annak a projekt során elkészített tartalmakkal és szervezett eseményekkel való folyamatos feltöltése, frissítése
    Kedvezményezett köteles az aloldalon a projekttel kapcsolatos információkat közzétenni, a projekt időtartama alatt folyamatosan frissíteni, illetve a projekt keretében készült tanulmányokat, összefoglalókat hozzáférhetővé tenni. A honlap és annak tartalmának elérését a fenntartási idő végéig biztosítani kell.
  • térségi vagy helyi rendezvényeken energiatudatos szemléletre nevelő, kreatív, játékos foglalkozások szervezése és lebonyolítása gyermekek számára
  • a gyakorlati tanulást elősegítő, a célcsoportot aktívan bevonó, demonstrációs elemeket tartalmazó ismeretterjesztő bemutatóhely kialakítása
    A bemutatóhely kialakítható szabadtéri vagy beltéri környezetben, a bemutató témájának célzottan az energiatudatossághoz (energiatakarékosság, energiahatékonyság, megújuló energiafelhasználás) kell kapcsolódnia.

Pályázat benyújtása

A támogatási kérelmek benyújtása legkorábban a felhívás megjelenését követően, 2016. május 2-ától legkésőbb 2018. május 2-áig lehetséges. Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

  • 2016. május 13.
  • 2016. július 1.
  • 2016. december 1.
  • 2017. június 1.
  • 2018. május 2.
Miklós István Gábor
Miklós István Gábor

„A Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügy szakán szereztem diplomát, majd - már munka mellett - ezt kiegészítettem a Miskolci Egyetem közgazdász képzésével is.

2004-2008 között az önkormányzati szektorban bővítettem tovább pénzügyi-számviteli ismereteimet, és itt kezdtem el pályázatokkal foglalkozni. Munkám mellett közbeszerzési referensi és mérlegképes könyvelői képesítést is szereztem.

2008 óta dolgozom a Vanessiánál, eddig közel 550 pályázat elkészítésében vettem részt. Jelenleg szakmai igazgató munkakörben dolgozom. Ez az új pozíció bőven tartogat számomra kihívásokat, elsősorban az új területek feltérképezéséért, a meglévő és jövőbeli stratégia partnerekkel való kapcsolattartásért vagyok felelős.

Szakterületeim: energetika, gazdaságfejlesztés, humánerőforrás fejlesztés."

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/121      (+36 30) 381-5390       istvan[kukac]vanessia.hu

 

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.