Pályázat munkahelyi képzések támogatására mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára (GINOP)

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A felhívás célja, hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállalók munkahelyi készségeinek és kompetenciáinak javítása révén növekedjen a vállalkozások versenyképessége, a mikro-, kis- és középvállalkozásokra vonatkozó képzéselérési arány tovább javuljon, és a támogatás ösztönözze a foglalkoztatókat munkavállalóik tudásának folyamatos fejlesztésére. További cél, hogy a vállalkozások saját forrásaikat kiegészítve minél több munkavállalójuk képzésbe történő bekapcsolódását tudják biztosítani, a képzést is tekintsék saját vállalkozásukba történő befektetésnek.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program forrásaiból 19 040 000 000 forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 380-6346 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 3 000 000 Ft maximum 50 000 000 Ft.

PÁLYÁZÓK KÖRE

Jelen Felhívásra kizárólag azon vállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek

  • a 651/2014/EU Rendelet I. Melléklete alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek és
  • rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/ alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele) és
  • az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 3 fő volt és
  • Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.

TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK

Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek

a) Képzések lebonyolítása belső képzésként vagy vásárolt szolgáltatásként;

A Felhívás keretében támogatható az alábbi képzések bármelyike:

  • aa) OKJ szerinti szakképesítésre felkészítő képzések (OKJ képzések) a felnőttképzésről szóló 2013.
  • évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) 1. § (2) a) pontja alapján;
  • ab) Fktv. 2 § 19a. pontjában meghatározott kombinált nyelvi képzés;
  • ac) Fktv. 2. § 6. pontjában meghatározott egyéb szakmai képzések;
  • ad) Fktv. 2. § 5. pontjában egyéb képzés;
  • ae) az Fktv. hatálya alá nem tartozó, Fktv. 1. § (5) b), h) és m) pontjai szerinti képzések (a továbbiakban. az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzések);

b) Képzéshez kapcsolódó tudás-,és elégedettségmérés

A képzéshez kapcsolódóan a Felhívás 3.4.1.1 pontjában foglaltaknak megfelelően előzetes tudásmérés, valamint képzést követő elégedettségmérés.

c) Kötelező tájékoztatás és nyilvánosság

Kötelező nyilvánosság biztosítása a Kedvezményezettek Tájékoztatási Kötelezettségei útmutató és arculati kézikönyv „KTK 2020" előírásai szerint.

Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek

a) Projekt előkészítési tevékenységek

  • Közbeszerzéssel kapcsolatos tevékenységek, beleértve a közbeszerzési terv elkészítését is.

b) Képzések előkészítésével kapcsolatos tevékenységek

  • a támogatási kérelemhez csatolt képzési tervben foglaltak megvalósításához szükséges személyi, tárgyi és egyéb feltételek megteremtése, eljárások, módszertanok, stratégiák kidolgozása, munkavállalói képzési igények felmérése;
  • belső képzések esetében képzési program, tananyag, kidolgozása (a Felhívás 3.4.1.1 Képzésekkel kapcsolatos elvárások 7. pontjában foglaltak figyelembe vétele mellett)

c) A projekt menedzsmentjével kapcsolatos tevékenységek

  • Projektmunkatárs, munkatársak (projektmenedzser, pénzügyi menedzser) biztosítása,
  • A projektmenedzsmenti feladatok ellátását támogató adminisztrációs munkatársak alkalmazása.

d) Képzések szervezéséhez, lebonyolításához szükséges szakmai megvalósító(k) alkalmazása, biztosítása.

PROJEKTTEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK

Képzésekkel kapcsolatos elvárások

  • A Felhívás keretében támogatható képzések minimum 40%-ának szakmai kompetenciák fejlesztését szolgáló képzésnek: OKJ-s szakképesítést nyújtó képzésnek, egyéb szakmai képzésnek, vagy az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzésnek kell lennie. (A Felhívás 3.1.2.1 aa) ac) és ae) pontjai szerinti képzések, melyek a százalékos értékének meghatározásakor a képzések darabszámát szükséges alapul venni.)
  • A Felhívás keretében támogatható képzések legfeljebb 5%-a lehet nyelvi képzés (a százalékos érték meghatározásakor a képzések darabszámát szükséges alapul venni.)
  • A támogatási kérelem elbírálásakor előnyt élveznek azok a képzések, amelyek:
    • az Irinyi Terv keretében kiemelten fejlesztendő területek valamelyikébe besorolható vállalati tevékenységi kör(ök) területén jelentkező feladatok ellátásához és vagy magasabb szintű megvalósításához szükségesek és/vagy
    • a munkavállalók IPAR 4.0 megoldások7 alkalmazására való felkészítését segítik, illetve továbbképzésüket támogatják ezen a területen és/vagy
    • munkavállalók általános és szakmai IKT ismereteinek bővítését célozzák, beleértve azokat a (nem szállítói) képzéseket, amelyek hozzájárulnak a folyamat és teljesítménymenedzsment javításához,, munkavégzés támogatásához, ügyfelek eléréséhez, üzleti modell fejlesztés éhez digitalizációs megoldásokkal, elektronikus ügyintézéshez, adatelemzési képességek javításához.
  • Képzés formája lehet egyéni felkészítés, csoportos képzés, távoktatás. Távoktatás esetében a képzéseket az alábbiakra figyelemmel kell megszervezni:
    • A távoktatás megvalósulhat az Fktv. 2. § 27. pontja szerinti "tisztán" távoktatásként. Ennek keretében a résztvevő a képzési idő több, mint felében – nyelvi képzés esetén legfeljebb a képzési idő harminc százalékában - egyedül, önállóan, a távoktatási tananyagba épített iránymutatás mellett tanul, a képzési idő kevesebb, mint felében pedig konzultációkon vesz részt.
    • A távoktatás vegyes képzési módszerrel történő megvalósítása is támogatható, amelynek keretében a résztvevő a képzési idő több, mint felében - nyelvi képzés esetén legfeljebb a képzési idő harminc százalékában - egyedül, önállóan, a távoktatási tananyagba épített iránymutatás mellett tanul, a képzési idő kevesebb, mint felében - nyelvi képzés esetén a képzési idő legalább hetven százalékában - pedig hagyományos tanórákon (ún. kontaktórákon) vesz részt.
    • Az Fktv 2. § 21. és 27. pontjai alapján a konstrukció keretében támogatható távoktatást segítő konzultáció a képzésben részt vevő és az oktató közötti megbeszélés, amelynek célja az elsajátítandó ismeret átadása, megerősítése, az önállóan szerzett ismeretek pontosít ása, elmélyítése. A konstrukció keretében távoktatást segítő konzultációként olyan konzultációs alkalom számolható el, amely személyes megbeszélés keretében, illetve elektronikus kapcsolattartás során valósul meg.
    • Az Fktv 2. § 20a. pontja alapján jelen konstrukció keretében támogatható kontaktóra alatt a képzésben részt vevő személyes jelenlétét igénylő tanórát értjük.
    • A távoktatás esetén képzési napként kell figyelembe venni azokat a napokat, amikor a távoktatásban tanuló munkavállaló kontaktórán vagy konzultáción vesz részt.
    • A távoktatás esetében csak személyes jelenléttel járó kontaktóra, illetve konzultáció idejére lehetséges a képzésbe bevont munkavállalók személyi jellegű ráfordítása soron költséget elszámolni.
  • A képzések megvalósíthatók az Fktv. 2. § 2. pontja szerinti belső képzésként, valamint vásárolt szolgáltatásként megvalósuló külső képzésként;
  • A belső képzés megvalósítása esetén elvárás továbbá:
    • A belső képzésként a Felhívás 3.1.2.1 a) pontban meghatározott képzéseket lehet megvalósítani.
    • A belső képzést az Fktv. 1. § (6) bekezdés szerinti tartalmú felnőttképzési program alapján kell megvalósítani.
    • A képzésben részt vevő munkavállalóval írásban, az Fktv.13. § (1) - (2) bekezdésében, a 13. § (3) bekezdés b), c), e)–g), és j) pontjaiban foglaltak alapján felnőttképzési szerződést kell kötni,
    • valamint mindazokat az adminisztratív kötelezettségeket teljesíteni kell, amelyeket az Fktv. 16. § a) és f) pontja a belső képzések vonatkozásában előír.
  • A külső képzés megvalósítása esetén elvárás továbbá:
    • A Felhívás 3.1.2.1 aa) pontban meghatározott OKJ képzést és az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzés csak külső képzésként valósítható meg.
    • A külső képzésként kizárólag a képzésre engedéllyel rendelkező felnőttképzést folytató intézmény által nyújtott képzés vehető igénybe.
    • A Felhívás 3.1.2.1 ae) pontban meghatározott az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzések esetén az ágazati jogszabály szerint erre feljogosított intézmény által nyújtott az ágazati jogszabályi előírások szerinti képzés vehető csak igénybe.
    • Amennyiben az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzések esetén az ágazati jogszabályok nem tartalmaznak előírást az előzetes tudásmérésére, valamint a képzést követő elégedettségmérésre, akkor ezeket a tevékenységeket a felhívásban meghatározott előírás ok szerint a képzés megvalósítására feljogosított intézménynek kell megvalósítania.
    • Az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzés esetén is teljesíteni kell az Fktv. által előirt adatszolgáltatási kötelezettséget.
  • A belső képzés, valamint az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzés esetén is vezetni kell a képzés megvalósításával kapcsolatos, 393/2013 (XI.12.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdés szerinti haladási naplót.
  • A képzés minimum időtartama 16 óra, belső képzés esetén 24 óra, a képzésnek a képzési program szerinti óraszáma számolható el a Felhívás keretében.
  • Képzés elvégzésének igazolása a bizonyítványokat, tanúsítványokat kiállításával és az arra jogosult képzésben résztvevők számára való átadás dokumentálásával történik.

Célcsoporttal kapcsolatos elvárások

  • Kizárólag a mikro-, kis- és középvállalkozások saját munkavállalóinak képzése támogatható.
  • A képzésben részt vehet bármely magyar állampolgárságú és minden olyan, külföldi állampolgárságú természetes személy is, aki magyarországi munkavégzésre jogosító munkavállalási, vagy összevont kérelmezési eljárás alapján kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkezik, vagy magyarországi munkavállalásához engedély nem szükséges.
  • Középvállalkozásoknál a képzésbe bevont munkavállalók legalább 5%-a hátrányos helyzetű munkavállalói körből kell kikerülnie, mikro-és kisvállalkozások esetében előnyt élvező szempont a hátrányos munkavállaló képzésbe történő bevonása. A Felhívás keretében a tervezett képzés megkezdésekor hátrányos helyzetű munkavállalónak számít jelen felhívás tekintetében a 272/2014. (XI. 5.) Korm. Rendelet 5. melléklet NEMZETI SZABÁLYOZÁS AZ ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEKRŐL 4.5.3 1-7 és 4.5.3. 9.pontja szerinti hátrányos helyzetű személy.

PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA

Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2017. év május 3. naptól 2019. év május hó 3. napig van lehetőség. 

A Felhívásra beérkező támogatási kérelmek a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet alapján egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján kerülnek elbírálásra. A támogatási kérelmekről az irányító hatóság vezetője folyamatos elbírálással dönt.

Vanessia Kft
Vanessia Kft

A Vanessia Kft. 20 éves múltra tekint vissza a pályázati tanácsadói piacon. Cégünk a 2021-es pályázati szezon elejére közel 4.800 sikeres pályázat elkészítésében, menedzselésében vett részt. Segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy az ötletekből, elképzelésekből, vágyakból a valós lehetőségeknek megfelelő, sikeres projektek szülessenek. Szakembereink a projektgenerálástól a zárójelentések és elszámolások beadásáig ügyfeleink segítségére vannak; ennek köszönhetően az elmúlt 3 év átlagában sikerarányunk 90% feletti.

Jelenleg 16 főállású tanácsadó, 26 projektmenedzser és 5 külsős szakember adja tevékenységünk szakmai alapját. Működésünk kiterjed az ország egész területére, irodáink Budapesten, Pécsett és Debrecenben találhatóak.

Vállalkozásunk az évek során folyamatosan bővítette tevékenységi- és ügyfélkörét. A kis- és középvállalkozási szektor mellett egyre gyakrabban vették igénybe szolgáltatásainkat a közszféra szereplői: önkormányzatok és azok intézményei (egészségügy, oktatás, szolgáltatás, művelődés) is a hazai és uniós pályázatok során.

Célunk és küldetésünk a magyarországi köz- és vállalkozói szféra szereplőinek minél szélesebb körű tájékoztatása, naprakész, pontos információkat kívánunk szolgáltatni az uniós és hazai pályázatokról, felkészíteni őket a sikeres pályázásra. Szakértői tevékenységünkkel ügyfeleink számára értékes, a gyakorlatban is jól hasznosítható megoldásokat biztosítunk. Sikereink titka az, hogy minden projektet önálló értékként kezelünk, nem alkalmazunk sablon megoldásokat.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

 (+361) 319-2707           (+36 1) 319-2702          vanessia[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.