Van még bőven keret az IT cégek termékeinek piacosítását támogató pályázati konstrukcióban

2017. március 8-án indult az újszerű infokommunikációs ötletek piaci termékké és szolgáltatássá fejlesztését, bevezetését és üzleti hasznosítását támogató felhívás beadása.

Az elmúlt csaknem 4 hónap alatt a pályázatra 45 db kérelem érkezett be összesen 2 milliárd forint támogatási igénnyel. A teljes rendelkezésre álló keret 10,1 milliárd forint, azaz a támogatási igény jelenleg 20% körül jár.

A pályázaton olyan IKT ágazatban tevékenykedő vállalkozások indulhatnak, amelyek:

  • mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek
  • rendelkeznek legalább két lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele, tovább
  • az alábbi TEÁOR’08 főtevékenységgel rendelkeznek és/vagy a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben az árbevételük legalább 50%-a infokommunikációs tevékenységből (lásd TEÁOR’08 lista alább) származott:
    • 2620 Számítógép, perifériás egység gyártása
    • 5821 Számítógépes játék kiadása
    • 5829 Egyéb szoftverkiadás
    • 6110 Vezetékes távközlés
    • 6120 Vezeték nélküli távközlés
    • 6130 Műholdas távközlés
    • 6190 Egyéb távközlés
    • 6201 Számítógépes programozás
    • 6202 Információtechnológiai szaktanácsadás
    • 6203 Számítógép-üzemeltetés
    • 6209 Egyéb információ-technológiai szolgáltatás
    • 6311 Adatfeldolgozási szolgáltatás
    • 6312 Világháló-portáli szolgáltatás
    • 6399 M.n.s. egyéb információs-szolgáltatás
  • éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt,
  • a kevésbé fejlett régiókban székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkeznek (és ott legalább egy fő állandó foglalkoztatottat legkésőbb a projekt megkezdésétől alkalmaznak)
  • Támogatási kérelem csak az alábbi (TEOR’08 lista) Fejlesztendő tevékenységre irányulhat:
    • 2620 Számítógép, perifériás egység gyártása
    • 5821 Számítógépes játék kiadása
    • 5829 Egyéb szoftverkiadás
    • 6110 Vezetékes távközlés
    • 6120 Vezeték nélküli távközlés
    • 6130 Műholdas távközlés
    • 6190 Egyéb távközlés
    • 6201 Számítógépes programozás
    • 6202 Információtechnológiai szaktanácsadás
    • 6203 Számítógép-üzemeltetés
    • 6209 Egyéb információ-technológiai szolgáltatás
    • 6311 Adatfeldolgozási szolgáltatás
    • 6312 Világháló-portáli szolgáltatás
    • 6399 M.n.s. egyéb információs-szolgáltatás

A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön egyidejű igénybevétele kötelező. A vissza nem térítendő támogatás mellett jelen konstrukció a piacinál jóval kedvezőbb feltételeket kínáló kölcsönt is biztosít.

A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 10,1 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 200 db.

A vissza nem térítendő támogatás összege:

  • Legutóbbi lezárt teljes üzleti évben összes nettó értékesítési árbevételen belül 10% alatti arányú exportárbevétellel rendelkező támogatást igénylők esetében minimum 2 millió Ft, maximum 25 millió Ft lehet.
  • Legutóbbi lezárt teljes üzleti évben összes nettó értékesítési árbevételen belül 10% vagy a feletti arányú exportárbevétellel rendelkező támogatást igénylők esetében minimum 2 millió Ft, maximum 40 millió Ft lehet.

A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 40 %-a lehet.

A kölcsön összege:

  • Legutóbbi lezárt teljes üzleti évben összes nettó értékesítési árbevételen belül 10% alatti arányú exportárbevétellel rendelkező támogatást igénylők esetében minimum 2,5 millió Ft, maximum 32 millió Ft lehet.
  • Legutóbbi lezárt teljes üzleti évben összes nettó értékesítési árbevételen belül 10% és a feletti arányú exportárbevétellel rendelkező támogatást igénylők esetében minimum 2,5 millió Ft, maximum 50 millió Ft lehet.

A kölcsön összege meg kell, hogy haladja a vissza nem térítendő támogatás összegét.

A kölcsön kamata: 1%/év

Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:

  • IKT termékek és szolgáltatások ágazati specifikációja, testreszabása, továbbfejlesztése, tesztelése
  • új IKT termék verziók és szolgáltatások kapcsán fejlesztői és tesztkörnyezet kialakítása, fejlesztői és felhasználói kézikönyvek elkészítése
  • nemzetközi szakkiállításokon, konferenciákon, egyéb rendezvényeken (pl. termékbemutatókon, szoftverbemutatókon, B2B partnertalálkozókon) való részvétel
  • piacra jutás támogatása (marketing tevékenységek, egyéb piacra jutáshoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele)
  • tanácsadás igénybevétele, beleértve a szoftver és IT szolgáltatás lokalizációt (fordítás és honosítás) és a külpiaci megjelenést lehetővé tevő online fejlesztést (pl.: több nyelven elérhető)
  • szerzői jogi, szabadalmi és iparjogvédelmi dokumentáció honosítása
  • külpiaci tevékenységért felelős, belföldön foglalkoztatott munkatárs(ak) tevékenysége.

A támogatási kérelem benyújtásának módja online benyújtás, elektronikus kitöltő programon keresztül. A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön együttesen, közös támogatási kérelem benyújtásával igényelhető. Ezen időszak alatt a támogatási kérelmek értékelése folyamatosan történik, a támogatási kérelmek beérkezésének sorrendjében kerülnek elbírálásra.  

Nézzünk néhány gyakran feltett kérdést a pályázattal kapcsolatban:

KÉRDÉS: A Támogatást igénylő nem rendelkezik a Felhívás 4.1. c) pontjában felsorolt TEÁOR’08 főtevékenységgel, azonban a Felhívásban megjelölt IKT TEÁOR számokhoz kapcsolódó árbevétel képezi az árbevételének több, mint 50%-át. Ebben az esetben jogosult kérelem benyújtására?

VÁLASZ: Igen, tekintettel arra, hogy a Felhívás 4.1 pontja alapján támogatási kérelmet nyújthat be azon gazdasági társaság, - amely a 4.1. c) pontjában felsorolt TEÁOR’08 főtevékenységgel rendelkezik és a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben az árbevételük legalább 50%-a infokommunikációs tevékenységből (lásd TEÁOR’08 lista alább) származott; - amely a 4.1. c) pontjában felsorolt TEÁOR’08 főtevékenységgel nem rendelkezik (pl. 7022 Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás ), de a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben az árbevételük legalább 50%-a infokommunikációs tevékenységből (lásd TEÁOR’08 lista alább) származott.

KÉRDÉS: Már a benyújtáskor is szükséges legalább 1 fő foglalkoztatása a vidéki telephelyen, vagy elegendő az alkalmazottat a projekt megkezdésekor felvenni?

VÁLASZ: A Felhívás 4.1 Támogatást igénylők köre e) pontja alapján a kevésbé fejlett régióban lévő székhelyen, fióktelepen vagy telephelyen legalább egy fő állandó foglalkoztatottat legkésőbb a projekt megkezdésétől alkalmazni kell. Ennek megfelelően nem szükséges a projekt benyújtásakor már foglalkoztatni, azonban felhívjuk figyelmét, hogy a Felhívás 4.1. d) pontja alapján a jogosult támogatást igénylőnek a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben az átlagos statisztikai létszáma minimum 1 fő kell legyen.

KÉRDÉS: A szakmai megvalósításhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordítások az összes elszámolható költség legfeljebb 20%-át tehetik ki." Ebben a pontban együtt kell érteni az 5.5.3/ a a) Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordítás és az 5.5.3/b Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó útiköltség, kiküldetési költség pontját?

VÁLASZ: A Felhívás 5.5.3 pontja alapján a Szakmai megvalósításban közreműködő munkatársak költségei a) Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordításra vonatkozó költségekre, mely a projekt összes elszámolható költségének maximum 20%-át teheti ki, valamint b) Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó útiköltség, kiküldetési költség (csak külföldi kiküldetés esetén) költségekre oszlik, melyekre a b) pont alatt feltüntetett korlátok az irányadók. Tehát az útiköltséget és kiküldetési költséget nem kell beleszámolni a 20 %-os korlát vizsgálatánál. Továbbá tájékoztatjuk, hogy az 5.5.3 a) pontban felsorolt költségek (1.-3.) egymáshoz viszonyított mértékére korlát nincs, csak az együttes összegüknek, a projekt elszámolható összköltségére vetített mértékére (max. 20%) állít korlátot a Felhívás.

KÉRDÉS: Milyen szakmai tevékenység vonatkozna egy IT-s szakember elszámolására illetve lehetőséget ad-e a felhívás ilyen munkakörhöz kapcsolódó bérköltség elszámolására? Amennyiben elszámolható, akkor ennek igazolásának mi a módja?

VÁLASZ: A szakmai megvalósításban közreműködő munkatársak költségei között a külpiaci tevékenységért felelős, belföldön foglalkoztatott munkatársak bérköltsége, továbbá a termékek és szolgáltatások piaci továbbfejlesztését végző fejlesztő és tesztelő munkatársak bérköltsége számolható el. Ennek igazolásaként a munkaszerződés vagy megbízási szerződés, és azt kiegészítő - a projektben való foglalkoztatás arányában - részletes munkaköri leírás csatolása (amennyiben a kérelemben alapbér és/vagy járulékai elszámolásra kerül) szükséges. Csak olyan munkavállalók szakmai bérköltsége számolható el, akiknek végzettsége és tevékenysége közvetlenül a projekt végrehajtásához kapcsolódik, és munkaköri feladatát képezi, mely a munkaköri leírásában és/vagy munkaszerződésben, vagy megbízási szerződésben rögzítésre kerül.

Papp Róbert
Papp Róbert

A Debreceni Egyetem Agárgazdasági és Vidékfejlesztési karán végeztem Vidékfejlesztő Agrármérnök szakon. Tanulmányaim során a mezőgazdaság mellet széleskörű ismeretekre tettem szert a közgazdaságtan, a vállalatgazdálkodás és a menedzsment ismeretek területén. Képzésünk deklarált célja az volt, hogy megismerjük a vidéki térségek és az itt működő vállalkozások mindennapjait, gazdálkodási sajátosságait, hogy tudásunkkal később elősegítsük fejlődésüket és felzárkóztatásukat.

Az egyetem után Londonba költöztem azzal a céllal, hogy kicsit jobban felfedezzem a világot, ami életem meghatározó pozitív élményének bizonyult. Angliát követően tele energiával és határozott világmegváltó szándékkal tértem haza és jelentkeztem pályázatírónak a Vanessia Kft. csapatába. Az azóta eltelt hat évben Junior pályázati tanácsadóból Vezető tanácsadóvá váltam, és a technológiafejlesztés, kutatás-fejlesztés, turisztika területén értem el legnagyobb sikereimet. Ha visszatekintek, örömmel tölt el a több mint 400 sikeres pályázat, a megvalósult projektek, a sok bizalom és lehetőség, amit kaptam és a számos barátság, ami idő közben kialakult. Büszke vagyok, ha visszagondolok, hogy voltak ügyfeleim, akik egy robogóval vagy egy kopott öreg Audival érkeztek az első tárgyalásunkra és mára sikeres és elismert vállalkozók lettek; és arra is, hogy olyan irodák ajtói nyíltak meg előttem, melyekről azelőtt csak az újságokban olvastam. Ahogy idáig, a jövőben is várom az új ötleteket, az új ügyfeleket, hogy hosszú távon közösen gondolkodva, mintegy külsős munkatársként támogassam vállalkozásuk fejlődését.

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/117-es mellék   (+36 30) 368-2006   robi[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.

https://www.high-endrolex.com/33