Találkozzunk pénteken, a hónap legfontosabb pályázati rendezvényén!

Múlt héten már írtunk róla, hogy 2017. szeptember 15-én megrendezésre kerül a HG Media Fókuszban című gazdasági konferenciasorozatának következő rendezvénye FEJLESZTÉS ÉS VERSENYKÉPESSÉG - Gazdasági kilátások 2018-ban címmel, ahol sok neves előadó mellett Lukács János, a Vanessia Kft. ügyvezetője is előadást tart "Aktuális pályázati lehetőségek kicsiknek és nagyoknak a vállalati képzéseket támogató kiírásoktól az energiahatékonysági fejlesztésekig" címmel.

A konferencia valóban nívós szakmai eseménynek ígérkezik, melyre garancia meghívott előadók személye. Lássuk egészen pontosan kiket és milyen témákat hallgathat meg, ha részt vesz az eseményen:

A magyar gazdaság kilátásai, lehetőségei és az elmúlt időszak eredményei
- Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter

Az uniós források hatása a magyar gazdaságra. Számvetés és jövőkép
- Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára, miniszterhelyettes

Versenyképesség fokozás fejlesztési banki szinten uniós forrásokkal és azután
- Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója

A Széchenyi Kártya Program eddigi eredményei, valamint a magyar kkv-szektor állapota és kilátásai, különös tekintettel a tőkeellátottságra
- Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke

Nagyvállalati kilátások Magyarországon. Digitális lépéskényszer és munkaerőhiány az alacsony banki kamatok és az ingatlanpiaci boom korában. A Brexit, a német választások és a Trump-éra potenciális hatása
- Dr. Bársony Farkas, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke
- Banovic Aleksandra, Telenor lakossági vezérigazgató-helyettese
- dr. Ascsillán Endre, a GE Hungary alelnöke
- Ablonczy Balázs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója

Mire számíthatnak a vállalatok a közbeszerzési piacon 2018 végéig?
- dr. Csányi István, a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára

Sikerült-e a saját lábára állítani a magyar gazdaságot? Beváltották-e az EU források a hozzájuk fűzött reményeket az elmúlt években, és mi lesz 2018 után? Mekkora az érdeklődés az eddig megjelent pályázatok iránt, hol tart az elbírálási folyamat, mikorra várhatóak a kifizetések, és milyen kiírásokra számíthat a következő hónapokban a vállalkozói szektor?
- Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára

Aktuális pályázati lehetőségek kicsiknek és nagyoknak a vállalati képzéseket támogató kiírásoktól az energiahatékonysági fejlesztésekig
- Lukács János, a Vanessia Kft. ügyvezető igazgatója

Verseny a vállalatokért. Ki mit ajánl idén és jövőre? Csábító kamatok, konstrukciók, biztosítékok, kényelmi szolgáltatások. Léteznek-e még EU-forrás nélkül, banki hitelből finanszírozott fejlesztések? Hogyan lehet megszerezni, és hosszú távon megtartani a céges ügyfeleket?
- Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója
- Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója
- Essősy Zsombor, a Magyarok a piacon klub elnöke
- Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója
- Póka Valentin, a Coface Hungary országigazgatója

Startup: divathullám vagy valós kitörési lehetőség a jó ötletek tőkeszegény gazdáinak? Eredmények, kilátások, nemzetközi trendek
- Takács Zoltán, a Telenor Magyarország innovációért felelős alelnöke
- Halász Iván, Finext Startup Kockázati Tőkealap-kelező Zrt. társalapítója és vezetője
- Balogh Péter, a Baconsult Kft. társ-ügyvezető igazgatója
- Oszkó Péter, az OXO csoport alapítója

Mint a konferencia szakmai partnere, lehetőségünk van 5 vendéget vinni a rendezvényre, így ha Ön is szeretne részt venni a konferencián, nem kell mást tennie, mint jeleznie felénk szerdán (2017.09.13) 15 óráig e-mailben, vagy telefonon és egyeztetünk a részletekről.

Időpont: 2017. szeptember 15. 09:00 - 14:00
Helyszín: Boscolo Hotel Budapest

Bővebb információ a rendezvényről: FÓKUSZBAN: FEJLESZTÉS ÉS VERSENYKÉPESSÉG



Bujdosó Ilona
Bujdosó Ilona

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának nemzetközi gazdaság és gazdálkodás alapszakán végeztem 2011-ben, majd munka mellett tanulmányaimat nemzetközi pénzügy és kontrolling mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2015-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.

A Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél kezdtem munkámat, ahol 4 éves tapasztalatra tettem szert elsősorban a hazai/nemzetközi innovációs és kutatás-fejlesztési projektek megvalósításában, a régió innovációs folyamatainak szerveződésében.

2014 ősze óta dolgozom a Vanessia Kft-nél, ahol vezető tanácsadóként nyújtok segítséget a cég partnerei számára.

Szakterületeim: kutatás-fejlesztés, innováció, gazdaságfejlesztés.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/109 mellék    (+36 20) 400-4419    ilona[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.