Pályázat megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatására

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A Felhívás célja, hogy hozzájáruljon az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás formájában. Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 52,5 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 800-1750 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1,5 millió Ft, maximum 100 millió Ft.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 50%-a lehet.

PÁLYÁZÓK KÖRE

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon mikro-, kis-, és középvállalkozások:

  • amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele;
  • melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt;
  • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei,

gazdálkodási formakód szerint:

  • 113 Korlátolt felelősségű társaság
  • 114 Részvénytársaság
  • 116 Közkereseti társaság
  • 117 Betéti társaság
  • 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
  • 228 Egyéni cég
  • 231 Egyéni vállalkozók

jogi forma szerint:

  • kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok;
  • SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók, egyéni cégek.

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK

A Felhívás keretében csak energiahatékonyság fokozását valamely megújuló energiaforrás felhasználásával kombináló projektjavaslatot lehet benyújtani (továbbiakban: komplex projekt).

A komplex projektjavaslatra vonatkozó előírások:

  • A benyújtott támogatási kérelmek esetében az energiahatékonyság fokozására irányuló projektrész – B) tevékenység – aránya alátámasztottan el kell, hogy érje legalább a 30%-ot a projekt összes elszámolható költségén belül.
  • A megújuló energia felhasználásra irányuló projektrész – C) tevékenység – aránya alátámasztottan el kell, hogy érje legalább a 10%-ot a projekt összes elszámolható költségén belül.
  • A kombinációnak projektenként szükséges megfelelni.

A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem támogathatóak:

A) Projekt-előkészítési tevékenységek:

Előzetes tanulmányok, engedélyezési dokumentumok elkészítése

  • műszaki tervek, kiviteli és tendertervek,
  • épületenergetikai melléklet (a Felhívás 6. fejezet 7. pontja szerint), mely magában foglalja az Épületenergetikai Tanúsítványt a fejlesztés előtti állapotra vonatkozóan valamint a 7/2006. (V.24.) TNM rendelet szerinti egyszerűsített vagy részletes módszerrel elvégzett számítást az energiahatékonysági fejlesztések hatására bekövetkező (köztes) és a beruházás megvalósítását követő (tervezett) állapotra vonatkozóan,
  • statikai szakvélemény,
  • környezeti hatástanulmány (amennyiben jogszabály szerint kötelező).

B) Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek:

I. Az épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése

  • Fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nem nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek hőszigetelése

    Támogatott a külső fal, lapostető, padlásfödém, fűtött tetőteret határoló szerkezetek, alsó zárófödém árkád felett, alsó zárófödém fűtetlen pince feletti szerkezetek hőszigetelése és a kapcsolódó munkálatok elvégzése.

    Az épülethatároló szerkezet fűtött tér felé eső oldali szigetelése esetén az energetikai számítást végző szakember részletes szöveges indoklása, és a tervezett szerkezetre vonatkozóan elkészített páratechnikai számítás támogatási kérelemhez csatolása szükséges.

  • Amennyiben a funkcióból adódóan a fűtési rendszer helységenkénti szabályozása indokolt, abban az esetben a fűtési rendszer helységenkénti szabályozását biztosítani kell.

    Épülethatároló szerkezetnek nem minősülő, fűtött és fűtetlen terek közötti szerkezetek hőszigetelése nem támogatható.

  • Fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek cseréje / energia-megtakarítást eredményező korszerűsítése

    Támogatott a fa, fém, vagy PVC keretszerkezetű homlokzati üvegezett nyílászáró, a tető- felülvilágító, tetősík ablak, homlokzati üvegezetlen kapu, bármely homlokzati vagy fűtött és fűtetlen terek közötti ajtó, a nyílászárócseréhez kapcsolódó hő- és füstelvezető rendszer szükség szerinti korszerűsítése, kiépítése és a kapcsolódó munkálatok elvégzése.
  • Az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló- vagy árnyékvető szerkezetek beépítése

    A projektelem megvalósítása csak és kizárólag az I. b) projektelem megvalósítása esetén támogatható tevékenység.

    Támogatott olyan mozgatható vagy fix külső árnyékolók alkalmazása, melyek a napfény egy részét igény szerint képesek kiszűrni, de alkalmazásukkal nem jelenik meg a mesterséges megvilágítás használatának igénye, és az épület nyári szoláris terhelését megfelelő mértékben csökkentik anélkül, hogy a téli sugárzási nyereség számottevően csökkenne.

    A szerkezeteket az adott homlokzati oldalon egységes módon szükséges alkalmazni.

II. Épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítése

Csak és kizárólag olyan gépészeti korszerűsítések támogathatóak, melyek egyértelműen megakadályozzák a szénmonoxid mérgezés veszélyét, és egyben a hatályos tűzvédelmi és a Műszaki Biztonsági Szabályzatnak (a gáz csatlakozóvezetékekre, a felhasználói berendezésekre, a telephelyi vezetékekre vonatkozó műszaki biztonsági előírásokról és az ezekkel összefüggő hatósági feladatokról rendelkező 11/2013. (III. 21.) NGM rendelet) is eleget tesznek. Csak és kizárólag olyan berendezések beszerzése és beépítése támogatható, melyek re a Bizottság 811/2013/EU, 812/2013/EU, 813/2013/EU és 814/2013/EU rendelet vonatkoztatható, és 2015. szeptember 26. után is forgalomba hozhatóak.

a) Fűtési- és/vagy használati melegvíz-rendszerek korszerűsítése:

  • hőtermelő berendezések korszerűsítése, cseréje korszerű, fosszilis tüzelőanyaggal üzemelő, nagyhatásfokú berendezésekre (pl. kondenzációs kazánok beépítése, felületfűtés kialakítása);
  • hőleadó berendezések korszerűsítése vagy cseréje;
  • szükséges kéménytechnikai fejlesztések elvégzése;
  • automatikus központi (hőforrás oldali) és helyi (hőleadó oldali) szabályozások kiépítése;
  • egyedi mérési lehetőségek kialakítása;
  • energiatakarékos megoldások alkalmazása;
  • Gőz hőhordozó közeg váltása forró vízre;
  • Távhőrendszerre való csatlakozás feltételeinek megteremtése;
  • VRF típusú fűtési rendszer kiépítése (kizárólag korábban is fűtött épületrészekben).

b) Központi szellőző-, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, kialakítása:

  • meglévő központi szellőző- és hűtő berendezések cseréje korszerűbb rendszerre;
  • hővisszanyerő berendezés korszerűsítése, létesítése (létesítés kizárólag gépi szellőztetéssel rendelkező épületrészekben támogatható);
  • VRF típusú hűtési rendszer kiépítése (kizárólag korábban is hűtött épületrészekben).

c) Meglévő hőelosztó rendszerek korszerűsítése, veszteségeinek csökkentése.

III. Meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása

A III. projektelem megvalósítása csak és kizárólag az I. és/vagy a II. projektelem megvalósítása esetén támogatható tevékenység.

  • Fényforrások, világítótestek és előtétek cseréje,
  • Meglévő kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, és az ehhez kapcsolódó az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások (pl. szakaszolások, mozgásérzékelők) kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek.

C) Megújuló energiafelhasználás növelését célzó tevékenységek:

Csak és kizárólag a fejlesztéssel érintett épület / azonos fűtési körön lévő épületekből álló épületcsoport4 teljes releváns – villamos- és/vagy fűtési és/vagy használati melegvíz (HMV) előállítási hő – energiaigényének minimum 15 százalékának fedezésére szolgáló rendszerek beépítése támogatható.

Csak és kizárólag olyan rendszerek kiépítése támogatható, melyek megfelelnek a megújuló energiát termelő berendezések és rendszerek beszerzéséhez és működtetéséhez nyújtott támogatások igénybevételének műszaki követelményeiről szóló 55/2016. (XII. 21.) NFM rendeletben foglalt előírásoknak.

Csak és kizárólag a hő- és/vagy villamos energia termelői oldal támogatható (biomassza kazán-rendszer esetén: a biomassza kazán szekunder csonkjáig, napkollektoros rendszer esetén: a hőtároló kimenő csonkjáig, továbbá a szabályzáshoz szükséges eszközök; napelemes rendszer esetén az inverter kimeneti részéig). Támogathatóak továbbá a szabályozáshoz és méréshez szükséges eszközök.

  • I. Napkollektoros rendszer telepítése a fejlesztésben érintett épület HMV igényének részbeni, vagy teljes kielégítése céljából, és/vagy fűtésrásegítésre és/vagy hűtésre
    Támogatott a napsugárzás energiatartalmát felvevő berendezés és kapcsolódó szerkezeti- és tartóelemek beszerzése és telepítése, az épületgépészeti rendszerhez való kapcsolódáshoz, rendszerben működéshez szükséges eszközök, berendezések vásárlása és telepítése.
  • II. Brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése a fejlesztésben érintett épület fűtési és HMV igényének részbeni vagy teljes kielégítése céljából
    Támogatott a mezőgazdasági fő és melléktermék, kertészeti melléktermék, energianövény, erdészeti fő és melléktermék, faipari és egyéb ipari hulladék és melléktermék vagy ezek vegyes felhasználására alkalmas rendszer beszerzése és telepítése épületgépészeti rendszerhez való kapcsolódás esetén. Támogatottnak minősül biomassza kazán vásárlása és telepítése, a kazánhoz kapcsolódó gépészeti elemek a szekunder csonkjáig (pl.: kazánköri szivattyú, fűtési puffertartály, biztonsági szerelvények, tágulási tartály), a kazán kapcsolódása a HMV és a fűtési rendszerhez, az alapanyag előkészítéséhez szükséges rendszerbe épített eszközök, tároló eszközök, berendezések és építmények, füstgáztisztító, porleválasztó, kéményrendszer, hamukihordó, automatikus tüzelőanyag adagoló, valamint, a visszamaradó anyagok mezőgazdasági célú hasznosításra történő előkészítéséhez szükséges beruházási elemek vásárlása és beépítése.
  • III. Napelemes rendszer telepítése hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából, kizárólag a fejlesztésben érintett épület villamosenergiaellátásához
    Támogatott a napelemes rendszerek beszerzése és telepítése; a kapcsolódó szerkezeti- és tartóelemek beszerzése és telepítése, az épület elektromos rendszeréhez illetve a hálózathoz való csatlakozáshoz és a műszakilag biztonságos működéshez szükséges elemek beszerzése és ezek kiépítése; akkumulátorok; mérő- és szabályozó berendezések beszerzése és felszerelése.
  • IV. Hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre és/vagy hűtésre és/vagy használati melegvíztermelésre és/vagy fűtésrásegítésre
    Támogatott a hőszivattyús rendszerek beszerzésének és telepítése; primer és szekunder oldal kialakítása, beüzemelése; Geothermal Heat Response test; monitoring rendszer kialakítása és telepítése mellyel a COP, SPF értékek számíthatók és ellenőrizhetők; a berendezés energiaellátását biztosító energiavételezési és csatlakozási pont(ok) kialakítása.

    A műszaki követelményekben (az 55/2016. (XII. 21.) NFM rendeletben) foglalt határértékek teljesülését méréssel kell ellenőrizni, ezért mérő és adatrögzítő műszerek beépítése, monitoring rendszer kiépítése kötelező. A rögzített adatokból a monitoring rendszernek automatikusan kell számítania és rögzítenie a COP értékeket, valamint a fűtési idényekre vonatkozó SPF prim értékeket.

Támogatásban részesíthető rendszertípusok:

  • Földhő-víz hőszivattyús rendszer
  • Víz-víz hőszivattyús rendszer
  • Levegő-víz hőszivattyús rendszer

D) Egyéb tevékenységek:

I. Műszaki ellenőri szolgáltatás
II. Projektmenedzsment:

  • projektmenedzsmenthez kapcsolódó feladatokat ellátó munkatársak alkalmazása,
  • projektmenedzsment feladatok ellátása,

III. Az energetikai szakértő (2. számú melléklet szerinti) záró beszámolóhoz csatolandó nyilatkozatának és a megvalósított beruházás állapotát rögzítő, tanúsító program használatával készített hitelesített tanúsítványának elkészítése

PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2018. január 15-től 2018. június 28. 12.00 óráig lehetséges.

Ezen időszak alatt a támogatási kérelmek értékelése folyamatosan történik.

Miklós István Gábor
Miklós István Gábor

„A Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügy szakán szereztem diplomát, majd - már munka mellett - ezt kiegészítettem a Miskolci Egyetem közgazdász képzésével is.

2004-2008 között az önkormányzati szektorban bővítettem tovább pénzügyi-számviteli ismereteimet, és itt kezdtem el pályázatokkal foglalkozni. Munkám mellett közbeszerzési referensi és mérlegképes könyvelői képesítést is szereztem.

2008 óta dolgozom a Vanessiánál, eddig közel 550 pályázat elkészítésében vettem részt. Jelenleg szakmai igazgató munkakörben dolgozom. Ez az új pozíció bőven tartogat számomra kihívásokat, elsősorban az új területek feltérképezéséért, a meglévő és jövőbeli stratégia partnerekkel való kapcsolattartásért vagyok felelős.

Szakterületeim: energetika, gazdaságfejlesztés, humánerőforrás fejlesztés."

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/121      (+36 30) 381-5390       istvan[kukac]vanessia.hu

 

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.