Vidékfejlesztési pályázatok aktualizált menetrendje - 2017 november

Előző bejegyzésünkben bemutattuk a legfontosabb, jelenleg is aktív Széchenyi 2020-as pályázatokat, az alábbi táblázat viszont a jelenleg futó agrár- és vidékfejlesztési pályázatokat tartalmazza részletesen. Bármelyik pályázattal kapcsolatban keressenek bizalommal.

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

Forrás: NAK

Pólyik Viola
Pólyik Viola

A Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának gazdálkodási és menedzsment alapszakán végeztem 2009-ben, majd munka mellett tanulmányaimat a Debreceni Egyetem nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2012-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.

2010 óta dolgozom a Vanessia Kft-nél. Kezdetben projektmenedzserként a nyertes pályázatokat kezeltem, de az elmúlt évek alatt pályázatírói tapasztalatokat is szereztem, melynek segítségével a pályázati tanácsadás és értékesítés vált a legfőbb feladatommá. Szeretek emberekkel dolgozni, így a legnagyobb öröm, amikor kollégáimmal és az ügyfelekkel konstruktívan együttműködve, közösen járulunk hozzá a fejlesztési célok eléréséhez.

2015 Január óta vezetem debreceni irodánkat, mely pozíció számtalan kihívást és új feladatok ellátását jelenti számomra.

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+36 52) 953-017        (+36 20) 400-4412       viola[kukac]vanessia.hu

 

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.

https://www.high-endrolex.com/33