„Egész életen át tartó tanulás” uniós támogatással

Az egész életen át tartó tanulás központi szerepet tölt be a versenyképesség, a foglalkoztathatóság, a társadalmi befogadás, az aktív állampolgárság és a személyes fejlődés fejlesztésének tekintetében.

Magyarországon az egész életen át tartó tanulásban résztvevő 25-64 éves felnőttek aránya mindössze 7,1 %, mely elmarad az Európai Unió tagállamainak 10,7%-os átlagától. A felnőttkori tanulás egyik legfontosabb színtere maga a munkahelyi környezet. Az egész életen át tartó tanulás a kompetencia alapú oktatást helyezi előtérbe. Mindenki számára hozzáférést kíván biztosítani a tanuláshoz, mely a tanulás iskolán kívüli formáit is felöleli, így a munkahelyen történő beiskolázást is.

Munkahelyi képzés 100%-os vissza nem térítendő támogatásból

Idén március közepétől 31,56 milliárd Ft-os keretösszeggel válnak elérhetővé a munkahelyi képzéseket támogató pályázatok a Közép-magyarországi régión kivűl telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások, ill. nagyvállalatok számára. A vállalati mérettől függően az elnyerhető minimum támogatás 5-10 millió Ft, maximálisan pedig 50-100 millió Ft, mindez akár 100%-os támogatási intenzitás mellett.

A pályázat támogatja - a vállalat munkavállalói részére – az OKJ-s képzéseket, kis óraszámban a nyelvi képzéseket, az egyéb szakmai képzéseket, ill. az egyéb képzéseket, melyek kompetenciafejlesztésre irányulnak. A képzések - engedéllyel rendelkező képző intézmények - külső képzésként és 20%-ban belső képzésként is megvalósíthatók. A képzések lebonyolítása belső és külső képzés mellet történhet saját teljesítés keretében is, amennyiben az a felnőttképzésről szóló törvény szerinti engedélyezett vagy ágazati jogszabály szerint megvalósított képzés.

Az oktatásra fordítható költségek nem haladhatják meg a képzésbe bevont munkavállalónként az 580.000 Ft/fő-t, valamint a 4.000 Ft/fő súlyozott átlagos óradíjat.

A fentiek mellett a programban résztvevők kieső munkaidejének bér- és járulékköltségei is támogatásra kerülhetnek, a külső helyszínen megvalósuló képzések esetében a szállás- és ellátás költségei, ill. a projektmenedzsment feladatok ellátására kijelölt munkavállalók személyi költségei. A megvalósításra fordítható idő 24 hónap.

Lássunk most egy konkrét példát arra, miként tudja egy vállalkozás maximálisan kihasználni a pályázat nyújtotta lehetőségeket

Egy, a dél-alföldi régióban tevékenykedő, higiéniai termékeket gyártó és forgalmazó 600 fős nagyvállalat a GINOP-6.1.5-17-es pályázat lehetőségeit kívánja kihasználni munkavállalói képzési programjának megvalósításához. A cég elsődleges célja, hogy a gyors gazdasági és technológiai változások eredményeképp létrejövő fejlesztésekkel lépést tartson, valamint, hogy továbbra is az erős szakmai fókuszban maradjon.

Jelen vállalat sikerének egyik alappillére a dolgozók szakmai tudása. A vállalati humánerőforrás fejlesztési stratégiához is illeszkedő képzési terv a dolgozói és menedzsmenti körben előzetesen végzett igényfelmérés eredményeképp leszűkített célcsoport szükségleteit alapul véve kerül összeállításra. A célcsoport meghatározásakor igyekezni kell azt a szűk keresztmetszetet kiválasztani, akiknek a jelenlegi szakmai tudásának továbbfejlesztése mind munkavállalói mind céges érdekeket is szolgál, valamint a piacon végbement fejlesztések indokolják a szakmai fejlődést esetükben. A projekt tervezésének szempontjából ez az egyik legfontosabb és legszenzitívebb szakasz.

A támogatni kívánt szakmai területek meghatározását követően a megfelelő képző intézmény kiválasztási folyamata következik. Fontos, a két – leendő – partner személyes egyeztetése. A vállalat részéről a pontos igények meghatározását követően a képző cég már személyre szabva tudja ajánlatát megtenni az egyes képzésekre, kialakítja a képzési tervet, megteszi az elvárt igényfelméréseket és felméri a képzések megvalósításához rendelkezésre álló infrastrukturális környeztet.

A tervezés során kiemelten fontos, hogy minden munkavállalói szint interjúztatása megtörténjen, kiemelt figyelemmel a hátrányos helyzetű munkavállalókra, mivel az ők programba vonása elvárás.

Az így kialakított képzési terv négy munkavállalói kör fejlődését biztosítja:

  • A menedzsment részére vezetői készségfejlesztő tréningek kerülnek megvalósításra, mely alapul szolgál ahhoz, hogy egy modern gondolkodású stabil "mag" irányítsa a céget.
  • Az irodai dolgozók részére a napi munkafolyamatok hatékonyabb végzését segítő felhasználói és üzemeltetési számítástechnikai képzések szükségesek.
  • Az értékesítői munkakör részére a hatékonyabb értékesítést és kommunikációt segítő kompetenciafejlesztések történnek.
  • A fizikai állomány tevékenységéhez kapcsolódóan szakmai képzések kerülnek megvalósításra, melyek által a termelési folyamatok hatékonysága javul, gyártási költségek csökkenek, a munkakörnyezet biztonságosabbá válik.

A cég a képzési terv kialakítása során fontosnak tartja, hogy a dolgozók képzése házon belül megoldható legyen, vagyis ne kelljen utazással időt tölteni, ezzel is spórolva a kieső munkaidőn, mindazonáltal az így kieső bér- és járulékköltség a pályázatból finanszírozható.

Nagyon fontos, hogy a menedzsment minden szinten felkészítse a dolgozókat a képzések várható hatásaira. Nagyon negatív, ha a képzés nyűg, feladat számukra és nincs motiváló szerepe. A tervezett képzésekre olyan szellemi tőkebefektetésként kell tekinteniük, amellyel a saját meglévő tudásuk fejleszthető, mellyel hozzájárulnak a cég hatékonyabb és sikeresebb működéséhez. Fontos érteniük annak pozitív egyéni és vállalati értékeit. A fentiek érdekében az eredményeket folyamatosan prezentálni szükséges feléjük. A tananyagokat, oktatási segédanyagokat, illetve az elégedettségmérés eredményeit elérhetővé kell tenni a fenntartási időszakban is.

A munkahelyi képzéseket támogató pályázat fő célja, hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállalók munkahelyi készségeinek és kompetenciáinak javítása révén növekedjen a vállalkozások versenyképessége, a vállalatokra vonatkozó képzéselérési arány tovább javuljon, és a támogatás ösztönözze a foglalkoztatókat munkavállalóik tudásának folyamatos fejlesztésére. Fontos, hogy a vállalkozások saját forrásaikat kiegészítve minél több munkavállalójuk képzésbe történő bekapcsolódását tudják biztosítani, a képzést is tekintsék saját vállalkozásukba történő befektetésnek. Jelen konstrukció a hazai foglalkoztatáspolitika, felnőttképzés, illetve az innovatív iparfejlesztés kulcsfontosságú stratégiáihoz egyaránt kapcsolódik.

Bővebb tájékoztatónkat a pályázatokról itt tudja letölteni:

Ambrus Tamás
Ambrus Tamás

A BGF Pénzügyi és Számviteli Kar Zalaegerszegi Intézetének számvitel szak, számvitel szakirányán végeztem tanulmányaimat, mellyel párhuzamosan mérlegképes könyvelői képesítést is szereztem. 2009-ben a főiskola szakmai gyakorlatát a Vanessia Kft-nél kezdtem el és azóta is a csapat tagja vagyok. Az eltelt több mint 6 év alatt 300+ sikeres pályázat elkészítésében vettem részt.

2015 februárja óta cégünket én képviselem a BNI 204-B2B csoportjában, ahol hétről hétre bővíteni tudom kapcsolati tőkémet, mellyel gyakran segítséggel tudok lenni ügyfeleink szerteágazó igényeinek kielégítésében.

Szakterületeim: üzleti informatika, gazdaságfejlesztés, humánerőforrás fejlesztés

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/103 mellék    (+36 20) 458-1475  tamas[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.