Meghosszabbították a K+F pályázat beadási szakaszát még egy értékelési körrel

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című (GINOP-2.1.2-8.1.4-16 kódszámú) felhívás.

A módosítást követően a támogatási kérelmek benyújtása 2017. március 1-től 2018. május 31-én, 12 óráig lehetséges. Ennek megfelelően kiegészült a felhívás a 2018. május 31. 12 óra új értékelési határnappal.

A felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be mikro-, kis-, és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok

  • amelyek rendelkeznek legalább kettő lezárt üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele),
  • amelyek, éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt.

A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, hitelrészből és önrészből tevődik össze, amelyek együttesen meghatározzák a projekt elszámolható összköltségét.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50 millió forint, maximum 500 millió forint. Az igényelhető kölcsön összege minimum 25 millió Ft, maximum 250 millió Ft.

A pályázatról bővebben itt olvashat: Pályázat vállalatok K+F+I tevékenységének támogatására kombinált hiteltermék keretében

A pályázattal kapcsolatos bármilyen kérdéssel keressenek bennünket bizalommal.

Vanessia Kft
Vanessia Kft

A Vanessia Kft. 20 éves múltra tekint vissza a pályázati tanácsadói piacon. Cégünk a 2021-es pályázati szezon elejére közel 4.800 sikeres pályázat elkészítésében, menedzselésében vett részt. Segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy az ötletekből, elképzelésekből, vágyakból a valós lehetőségeknek megfelelő, sikeres projektek szülessenek. Szakembereink a projektgenerálástól a zárójelentések és elszámolások beadásáig ügyfeleink segítségére vannak; ennek köszönhetően az elmúlt 3 év átlagában sikerarányunk 90% feletti.

Jelenleg 16 főállású tanácsadó, 26 projektmenedzser és 5 külsős szakember adja tevékenységünk szakmai alapját. Működésünk kiterjed az ország egész területére, irodáink Budapesten, Pécsett és Debrecenben találhatóak.

Vállalkozásunk az évek során folyamatosan bővítette tevékenységi- és ügyfélkörét. A kis- és középvállalkozási szektor mellett egyre gyakrabban vették igénybe szolgáltatásainkat a közszféra szereplői: önkormányzatok és azok intézményei (egészségügy, oktatás, szolgáltatás, művelődés) is a hazai és uniós pályázatok során.

Célunk és küldetésünk a magyarországi köz- és vállalkozói szféra szereplőinek minél szélesebb körű tájékoztatása, naprakész, pontos információkat kívánunk szolgáltatni az uniós és hazai pályázatokról, felkészíteni őket a sikeres pályázásra. Szakértői tevékenységünkkel ügyfeleink számára értékes, a gyakorlatban is jól hasznosítható megoldásokat biztosítunk. Sikereink titka az, hogy minden projektet önálló értékként kezelünk, nem alkalmazunk sablon megoldásokat.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

 (+361) 319-2707           (+36 1) 319-2702          vanessia[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.

https://www.high-endrolex.com/33