Bár a Vanessia Kft nem egy garázsból indult, mint oly sok sikeres mai vállalkozás, de ha visszatekintünk a 18 évvel ezelőtti Vanessiára - ahol az ügyvezető egyszemélyben készítette az első pályázatokat, és olyan, hogy pályázatíró szakma még nem is létezett, mára pedig a cég éves szinten több száz pályázatot készít és több milliárd forint értékben juttatja a vállalkozásokat támogatáshoz - akkor elmondható, hogy mi is nagy utat jártunk be. Íme történetünk néhány meghatározó pillanata:


Bujdosó Ilona
Bujdosó Ilona

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának nemzetközi gazdaság és gazdálkodás alapszakán végeztem 2011-ben, majd munka mellett tanulmányaimat nemzetközi pénzügy és kontrolling mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2015-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.

A Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél kezdtem munkámat, ahol 4 éves tapasztalatra tettem szert elsősorban a hazai/nemzetközi innovációs és kutatás-fejlesztési projektek megvalósításában, a régió innovációs folyamatainak szerveződésében.

2014 ősze óta dolgozom a Vanessia Kft-nél, ahol vezető tanácsadóként nyújtok segítséget a cég partnerei számára.

Szakterületeim: kutatás-fejlesztés, innováció, gazdaságfejlesztés.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/109 mellék    (+36 20) 400-4419    ilona[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.