A nagy népszerűségre tekintettel egy jelentős keretemeléssel 2022. február 28-tól ismét lehetőség nyílik támogatási kérelmek benyújtására az „Állattartó telepek felújításának támogatása" című (VP2-4.1.1-20 kódszámú) felhívás keretében.

Új beadási szakaszok:

  • Ötödik szakasz: 2022. február 28. – 2022. március 16.
  • Hatodik szakasz: 2022. március 17. – 2022. március 31.

Mivel ez nem egy új felhívás, hanem a korábbi felhíváshoz került plusz forrás biztosításra, így feltételek túlnyomó része is a régi, de azért születtek fontos módosítások, amelyek a pályázók egy jelentős részét érinthetik.

Ilyen például, hogy most már ÖCSG (Őstermelők családi gazdasága) formában nem lehet indulni a pályázaton, míg korábbi körökben lehetett.

Segítségképp, az alábbiakban röviden összegyűjtöttük azokat a "zéro kritériumokat", amelyeknek mindenképpen meg kell felelni az induláshoz:

BŐVEBBEN

Aktuális pályázatok, uniós pályázati menedtrend 2022 február

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2022. februári aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazatimenetrend022022k

BŐVEBBEN

vallalati kepzeseket tamogato palyazat

2022 január 31-ig meghosszabbították a GINOP Plusz-3.2.1-21 - "A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül" elnevezésű pályázatot, amelynek keretében mikro- kis és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok igényelhetnek támogatást vállalati tréningek, informatikai képzések, nyelvi tanfolyamok és szakmai (tovább)képzések megvalósítására, valamint a képzéseken résztvevő munkatársak bérére

A pályázat vonatkozásában további benyújtási szakaszok is várhatók, amint biztosat tudunk, természetesen jelezzük hírlevelünkben, de addig is keresse bővebb információért pályázati tanácsadóját, vagy központi ügyfélszolgálatunkat.

Lássuk a pályázat legfontosabb részleteit:

BŐVEBBEN

Egy friss pályázati közlemény szerint a „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése" című (VP6-6.4.1-21 kódszámú) felhívás vonatkozásában, a keret kimerülésére tekintettel az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét 2022. január 27. napján 00 órától felfüggeszti.

Mindez azt jelenti, hogy a Felhívás szerinti további beadási szakaszok törlésre kerülnek, tehát január 26-a éjfél a végső határidő a pályázatok benyújtására.

A pályázat célja a vidéki térségekben működő mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők induló vagy már működő szálláshely szolgálttatói tevékenységeinek támogatása, kiemelten a 11 turisztikai térségben. A felhívás további célja a támogatásban részesülők által kialakított és működtetett turisztikai szolgáltatások továbbfejlesztése, valamint a jövedelemszerzés és a foglalkoztatás erősítése.

Lássuk a pályázat részleteit:

BŐVEBBEN

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 október

Elkészítettük az idei év első pályázati menetrendjét, amelyből megtudhatják, melyek a nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2022. januári aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20220107k

BŐVEBBEN

Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program 2022

Januárban ismét megnyílik a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program (GINOP Plusz-1.2.2-22) is, amelyben 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások pályázhatnak 2-10 millió forint közötti támogatásra. 

A támogatás elsősorban új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Emellett támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtésére, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia-fejlesztése is, továbbá részlegesen elszámolható bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment is. 

Konkrét pályázati felhívás még nem áll rendelkezésünkre, de tekintsük át korábbi hasonló pályázat alapján várható legfontosabb feltételeket:

BŐVEBBEN

GINOP Plusz-123-21

Ma megjelent a GINOP Plusz-1.2.3-21 kódszámú pályázat végleges pályázati felhívása, január 19-étől pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások a modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodásukat segítő fejlesztéseik támogatására.

A felhívás tervezethez képest jelentős módosításokat eszközöltek a pályázat feltételrendszerében, mutatjuk, egészen pontosan mi is változott:

A legfontosabb eltérések a korábbi feltételekhez képest:

1) A pályázók köre kiegészült az alábbiakkal:

  • „azon cégek indulhatnak a pályázaton, amelyek esetében, amennyiben a GINOP vállalkozásfejlesztési prioritás (1. prioritás) felhívásainak keretében 2014-2019 között részükre megítélt támogatás(ok) összege meghaladja az utolsó 3 jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által) lezárt, teljes üzleti év átlagos árbevételének 50%-át, az ezen vállalkozások 2018-2020. közötti évekre vonatkozó bruttó hozzáadott érték növekedése (változása) legalább eléri vagy meghaladja a GDP növekedés mértékét (5,25 %) az azonos időszakban."
  • „nem indulhat a pályázaton amely vállalkozás a GINOP Plusz-1.1.2-21 vagy GINOP Plusz-1.2.1-21 vagy GINOP Plusz-1.3.1-21 kódszámú felhívásra támogatási kérelmet nyújtott be, kivéve, ha elutasító döntéssel rendelkezik, vagy a támogatói döntést megelőzően kérelmét visszavonta,", vagyis a partner- kapcsolt vállalkozások nincsenek kizárva. VISZONT, partner- kapcsolt vállalkozások közül csak egy nyújthat be támogatási kérelmet.

A projekt Budapest kivételével Magyarország egész területén megvalósítható.

2) Két benyújtási szakasz került meghatározásra az alábbiak szerint:

  • 1. szakasz: 2022. január 19. 8:00 órától – 2022. január 26. 12:00 óráig
    Az 1. benyújtási szakaszra kizárólag azon támogatást igénylők nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld régiók egyikében valósítják meg fejlesztéseiket. (Rendelkezésre álló keret: 80 milliárd Ft)

  • 2. szakasz: 2022. január 27. 8:00 órától – 2022. február 3. 12:00 óráig
    A 2. benyújtási szakaszra kizárólag azon támogatást igénylők nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Pest régiók egyikében valósítják meg fejlesztéseiket. (Rendelkezésre álló keret: 20 milliárd Ft)

3) Az elszámolható összköltség 215 000 000 Ft-ról 287 000 000 Ft-ra nőtt.

4) Módosult a létszámtól függő összköltség sávok az alábbiakra:

GINOP123 összköltség

BŐVEBBEN

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 október

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2021. decemberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20211203 k

BŐVEBBEN

KKV START INNOVÁCIÓ PÁLYÁZAT 2022

2022 év első felében ismét várható a népszerű „KKV START INNOVÁCIÓ" című pályázat kiírása, amely kifejezetten mikro, kis- és középvállalkozások számára kínál támogatási lehetőséget, célja, hogy a kis cégek kisebb volumenű újítást vigyenek a mindennapi életükbe.

Az újdonságnak azonban nem feltétlenül kell tudományosan új dolognak, vagy korábban ismeretlennek lennie. A projekt eredményeként új vagy lényegesen módosított termék, eljárás, szolgáltatásnak kell létrejönnie, új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor, ideértve azokat a változásokat, amelyek csak adott ágazatban vagy adott szervezetnél minősülnek újdonságnak. Jó példa erre egy hatékonyságot növelő gép beszerzése, a vállalkozás működési folyamatainak átalakítása, felsőfokú szakértő foglalkoztatása a fejlesztés jegyében.

A pályázat vonatkozásában jelentős változtatásra most sem számítunk, ezért - bár konkrét felhívás még nem áll rendelkezésünkre - mutatjuk a korábbi felhívás alapján várható legfontosabb feltételeket:

BŐVEBBEN

Pályázat  hátrányos régiókban működő vállalkozások fejleszésére2021

Elindult „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban" című (GINOP Plusz-1.2.3-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése, a támogatási kérelmek benyújtása várhatóan 2022. január 17. és 2022. január 24. között lesz lehetséges.

A pályázat célja, hogy a támogatás révén modern technológiák beszerzésére, a korszerű infrastrukturális feltételek megteremtésére és digitalizált üzleti és termelési folyamatok kialakítására kerüljön sor, aminek révén a fejlesztést megvalósító vállalkozások körében javul az erőforrás-hatékonyság és/vagy az előállított termékek/szolgáltatások minősége, ez pedig magasabb termelékenységi szinthez vezet. A pályázat támogatja a vállalkozások számára szakértői szolgáltatások és képzések igénybevételét, valamint megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazását is.

A pályázat keretében fejlesztést a Dél-Dunántúl, Észak, Magyarország, Észak-Alföld vagy Dél-Alföld régióban, vagy az ezen régiókon kívül eső, szabad vállalkozási zónának minősülő településen valósíthatnak meg a pályázók.

Lássuk a pályázat részleteit:

BŐVEBBEN
https://www.high-endrolex.com/33