Sajtószemle: Portfolio - 2017. január 27.

A szerda éjfélkor megnyílt uniós kapacitásbővítési pályázat 18 milliárd forintos keretösszege 40 milliárd forinttal 58 milliárd forintra fog nőni és 120-130 milliárd forintnyi támogatási igényig nincs tényleges hatósági szándék a pályázat felfüggesztésére - hangzott el a mai parlamenti projektmenedzseri ülésen. A jelentős keretemelést már a korábbi üléseken is szorgalmazták a pályázati tanácsadói szakma képviselői, amely így beért, de a döntésben az is szerepet játszott, hogy ezekről az uniós pénzekről gyorsan lehet dönteni és gyorsan ki is tudják fizetni a céljuttatásban érdekelt állami dolgozók. A hír összességében nagyon kedvező azoknak a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, amelyek termelési kapacitásaik bővítése érdekében nagy lendülettel ráugrottak a pályázatra, és már 48 milliárd forintnyi igényt benyújtottak. A mai jelzés alapján ugyanis jó eséllyel kapni fognak pénzt, hiszen várhatóan február 28-ig nem is függesztik fel a pályázatot. A mai eseményen számos további fontos információ is elhangzott az uniós pályázatok részleteiről.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2017. január 18.

Ma írta alá az Európai Beruházási Alap és az Unicredit Bank a 160 millió euró értékű (közel 50 milliárd forint) garanciamegállapodást, mely keretében nyolc országban, köztük Magyarországon is finanszírozást nyújtanak az innovatív kis- és középvállalkozásoknak - olvashatjuk az Európai Bizottság közleményében.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2016. december 10.

Csak azok vásárolhatnak kertészeti gépeket egy közelmúltban megjelent, de csak jövő január 6-tól beadható vidékfejlesztési uniós pályázaton, akiknek a kapcsolt vállalkozásokat is figyelembe véve az üzemméretük legalább 75 %-a kertészeti tevékenységből származik - hívja fel a figyelmet a fontos, lényegében szigorítást jelentő változásra egy friss közlemény.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2016. december 3.

A konvergenciarégióban felálló 8 inkubátor után most újabb pályázati lehetőség nyílt meg: ezúttal a közép-magyarországi régióban indulhat el legalább 3, legfeljebb 5 régi, illetve új inkubátor, hogy segítse a startup vállalkozások alapítását, mentorálását és képzését. Ezt a pályázati forrást pénteken 1,5 milliárd forintos kerettel hirdette meg a Nemzeti Kutatás Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A pénz nem EU-s keretből jön, hanem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap terhére, a pályázat pedig az "Innovációs ökoszisztéma" (Öko_16) névre hallgat.

A teljes cikk itt olvasható >>>

 

Sajtószemle: Portfolio - 2016. november 14.

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) közbeszerzési eljárást indított a 2014-2020-as programozási ciklusban elérhető, visszatérítendő európai uniós források értékesítési hálózatának bővítésére - jelentette be az MFB. Ez azt jelenti, hogy az első közbeszerezési körben lehetőséget kapó négytagú konzorcium után most további pénzügyi intézmények is jelentkezhetnek arra, hogy MFB Pontokat üzemeltethessenek és ahol a visszatérítendő EU-forrásokat elérhetik az érdeklődők. Az új közbeszerzés nyomán a december végéig megnyíló 442 MFB Ponton túl jövőre további 200 újabb MFB Pont nyílhat meg.

Az MFB hitelprogramjainak és a 2014-2020 közötti programozási időszak pénzügyi eszközeinek végső kedvezményezettekhez történő, minél gyorsabb eljuttatása érdekében, hitelintézeti partnerek bevonásával bővíti az értékesítési hálózatát, melyről a kormány a 1204/2016. (IV. 18.) számú Kormányhatározatban döntött.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2016. november 9.

Egy akár 1,6 milliárd eurós, Európában gigantikusnak számító, kockázati tőkealap felállításához ad több százmillió eurónyi uniós költségvetési forrást az Európai Bizottság és ehhez a magánszektorból keresi meg az alapkezelőt - jelentette be ma egy portugál konferencián Carlos Modeas. Az Európai Bizottság kutatás-fejlesztésért és innovációért felelős biztosa szerint ezzel újabb lökést kaphat az európai kockázati tőkealapok piaca, befektetési lehetőséget kaphatnak a nagy játékosok, az európai cégek pedig egy új finanszírozási forráshoz juthatnak.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2016. november 9.

Két hónap után újra alaposan átírta a humánerőforrás fejlesztést célzó uniós pályázatok idei menetrendjét a kormány - derült ki az egyik kedd este közzétett kormányhatározatból. Sajnos a változtatások most is rendkívül nehezen láthatók át a Magyar Közlönyből.

Szeptember elseje után tegnap újra módosult az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Éves Fejlesztési Kerete, hiszen a kedd esti 1608/2016-os kormányhatározat számos ponton hozzányúlt az eddig érvényben lévő pályázati menetrendhez.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2016. november 3.

"Folyamatosan nyomon követjük a (kutatás-fejlesztési) projektek eredményeit és ha nem megfelelően alakulnak a dolgok, akkor időben beavatkozhatunk a közfinanszírozású támogatások értékteremtő hasznosulása érdekében" - jelentette ki a Figyelőnek adott mai interjúban Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke. A koncepcióváltásról azt követően érkezett a jelzés, hogy az elmúlt hetekben "megpiszkálta" az online sajtó egyes EU-pályázatok nyerteseinek körét, illetve a k+f-pénzek megfelelő hasznosulásának kérdését. Az erőteljes üzenet azoknak szól, akik visszaélésekre használták volna a k+f-es közpénzt, más szóval a támogatás "elkutatására" készültek.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2016. október 29.

Magyarország jól áll a 2014-2020-as uniós forrásokra vonatkozó pályázati felhívások meghirdetésével, az adatok tükrében reális a kormánynak az a törekvése, hogy jövő nyárig a teljes forrás hozzáférhető legyen - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára a Magyar Hírlap szombati számában közölt interjújában.

"Az eddig meghirdetett pályázati felhívások száma 284 darab - melyek összértéke 6468 milliárd forint -, ezzel a mostani támogatási keret 72 százalékát hirdették meg"

- jelentette ki Csepreghy.

A teljes cikk itt olvasható >>>

 

Sajtószemle: Portfolio - 2016. október 20.

A verseny növelése és az úgynevezett "egyajánlatos" eljárások csökkentése érdekében csak az a közbeszerzési eljárás lehet eredményes, amelynek keretében legalább három ajánlat érkezik - jelezte a készülő közbeszerzési törvénymódosítás egyik fontos változását egy mai konferencián a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára.

Lazító és szigorító lépések

Császár Dániel múlt havi jelzésével összhangban az is kiderült, hogy 18 millióról 15 millió forintra csökken majd az árubeszerzés és szolgáltatás-megrendelés esetén az az értékhatár, amely felett a közbeszerzéseket egy összefoglaló tájékoztatás közzétételével meg kell hirdetni. A cél ezzel az, hogy a még alacsonyabb értékű beszerzéseknél is nagyobb legyen a transzparencia.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2016. október 15.

Mától, azaz szombattól igényelhető a Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogram, összesen százhárom MFB Ponton, országszerte. A Budapest kivételével csak Pest megyében elérhető forrás összege 3,67 milliárd forint, amelyet 0 százalékos kamattal igényelhetnek a vállalkozások - hívja fel a figyelmet az MFB arra a pályázatra, amelynek az ország többi részére érvényes változata már május végén elindult és a minapi hírek szerint már a 44 milliárd forintos keretösszeg jelentős részét lekötötték a cégek.

A teljes cikk itt olvasható >>>

BŐVEBB TÁJÉKOZTATÓ A HITELRŐL: VEKOP-1.2.3-16 - Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését célzó Hitelprogram Pest megyében 

Sajtószemle: Portfolio - 2016. október 3.

Az Európai Beruházási Alap (EBA) és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) egy COSME-programról szóló megállapodást írt alá a magyarországi vállalkozásoknak az Európai Stratégiai Beruházási Alapból (ESBA) történő támogatására vonatkozóan. A program révén 50 milliárd forint összegű, garanciával kiegészített pénzügyi támogatást bocsáthatnak akár 2000 magyarországi kisvállalkozás rendelkezésére, mindenekelőtt a mezőgazdasági ágazatokban.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2016. szeptember 28.

Az ősszel újabb uniós pályázati dömping várható a Vidékfejlesztési Programban, az év végéig mintegy 200 milliárd forintos keretre jelennek meg kiírások - mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség államtitkára egy tegnapi háttérbeszélgetésen. Szeptember 30-ig megjelenik az agrár környezetgazdálkodási felhívás 40 milliárd forintos kerettel. A fiatal gazdák támogatására szánt 38 milliárd forintos keret is rövidesen jön.

A teljes cikk itt olvasható >>>
 

Sajtószemle: Portfolio - 2016. szeptember 20.

Nagy valószínűséggel az augusztus végén bejelentett 100 milliárdos gödi Samsung beruházás miatt rajzolja át a kormány a Pest megyei támogatási térképet - figyeltünk fel a minap megjelent kormányhatározatra. Göd és Sződliget ugyanis eddig azon települések közé tartozott, amelyek területén nulla százalék lehet a regionális beruházási támogatás, a januártól hatályba lépő változtatással azonban bekerülnek a 35 százalékos támogatási intenzitású települések listájába. Ezzel párhuzamosan viszont az eddig 20 százalékos támogatást kapó, egyébként gazdag Solymár és Pilisvörösvár átkerülnek a nulla százalékos támogatású települések közé.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2016. szeptember 16.

Az egy éve elfogadott új Közbeszerzési törvény alapjai jók, de bizonyos részletszabályokban igazodni kell a realitásokhoz, a felhalmozódott tapasztalatokhoz, illetve a kormány által meghatározott uniós pénzkifizetési célokhoz, így készül a törvény módosítása - jelentette be a mai MKT közgazdász vándorgyűlés EU-forrás szekciója keretében Császár Dániel.

A Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a 25 millió forintos korlát törlése kizárt, de az ez alóli kivételek köre 1-2 területtel bővülhet, emellett a kivételek pontos tartalmát érintik majd a jogszabályi változások.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2016. szeptember 8.

Még idén ősszel elindul egy 50 milliárdos, részben EU-pénzből finanszírozott állami kockázati tőkealap, amelyet jövő tavasszal egy 100 milliárdos másik program követ, benne legalább 30 milliárd forintnyi piaci alapú hozzájárulással - írja mai számában a Figyelő. A lap megszólaltatta a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettesét is, aki azt mondta, hogy az 50 milliárdos alap a kisebb, kockázatosabb cégekbe (kezdeti szakasz) teszi majd a pénzt, míg a 100 milliárdos nagyobb keretből pályázat útján várhatóan 6-8 piaci kockázati tőkealap kezelő állhat majd fel.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2016. augusztus 30.

Módosult az áprilisban felfüggesztett "Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés" című pályázat. A legfontosabb változás, hogy 35 milliárdra emelték a felhívás rendelkezésére álló keretösszeget. Finomították az előleg szabályait, mely szerint egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkező vállalkozás 75%, míg egy teljes lezárt üzleti évvel nem rendelkező pedig csak 40% előleget igényelhet. Az előleg szabályokban történt módosítások mellett az elszámolható költségek arányára és mértékére vonatkozó változásokat említenénk meg, mint lényegesebb módosítások, de számos más ponton is változott a K+F pályázat felhívása.

A teljes cikk itt olvasható >>>

 

Sajtószemle: Portfolio - 2016. szeptember 1.

A napokban várható a Miniszterelnökségtől egy szakmai állásfoglalás arról, hogy pontosan hogyan kell értelmezni a Közbeszerzési Törvény 25 millió forintos támogatási küszöbével kapcsolatos szabályt, azaz pontosan mely esetekben mentesül a kutatás-fejlesztési támogatást elnyerő cég a közbeszerzési kötelezettség alól - hangzott el a Portfolio szakmai felvetésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal mai háttérbeszélgetésén.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Sajtószemle: Portfolio - 2016. augusztus 12.

A közbeszerzési törvény két fontosabb pontjára kell figyelnünk, ha uniós forrásból szeretnénk projektet megvalósítani, mégpedig az értékhatárokra és az eljárások időigényére. Ezen felül figyelembe kell vennünk az új közbeszerzési szabályozásban bekövetkezett változásokat is, melyek közül a legfontosabbak az átláthatóságot növelő újdonságok, az egyszerűsítés és adminisztratív terhek csökkentése, illetve a KKV-k szerepének növelése.

A teljes cikk itt olvasható >>>

 

Sajtószemle: Portfolio - 2016. július 28.

Biztosan jó érzés EU-s milliókat nyerni, de nagyon sok apró részletre kell odafigyelni annak a több mint 3000 magyarországi vállalkozásnak, amely a gazdaságfejlesztési célú uniós pályázatok valamelyikén már nyert és elkezdte lehívni a megnyert forrást. A Portfolio a GINOP pályázatok Pénzügyi Útmutatóit nyálazta át és ezek alapján foglalja össze, hogy melyek a legfontosabb teendői a nyertes támogatási szerződéssel rendelkező cégeknek, illetve milyen buktatók vannak. Fontos hangsúlyozni, hogy minden pályázatnak külön ilyen útmutatója van, így a nyertes pályázathoz tartozó dokumentumot külön át kell tanulmányozni. Mivel több évig tartó elég összetett feladat vár a nyertesekre, így érdemes megfontolni szakértő tanácsadók igénybe vételét.

A teljes cikk itt olvasható >>>

https://www.high-endrolex.com/33