Energetikai fejlesztés uniós forrásból - Szakértőnket kérdezte a Turizmus

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programnak köszönhetően az elmúlt években számos turisztikai vállalkozás juthatott és juthat még ma is vissza nem térítendő támogatáshoz, de tény az is, hogy a pályázati célrendszer miatt nem minden vállalkozás számára érhető el ez a támogatási forrás. Mit tehet az, aki nem juthat támogatáshoz a Kisfaludy Turisztikai Program keretében, illetve milyen egyéb forráslehetőségek állnak a turisztikai vállalkozások rendelkezésére?

Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad a Turizmus.com Magazinnak készített írásában a Vanessia Kft pályázati szakértője, Kecze Zsanett.

Szakértő kollégánk a lapnak elmondta, a megoldás nem mindig a célzott pályázati forrásokban rejlik. A turisztikai célú pályázatok mellett ugyanúgy érdemes számolni az informatikai, a foglalkoztatást bővítő, az innovációt támogató vagy éppen a most nagyon aktuális energetikai jellegű pályázatokkal is. Ez utóbbit mutatjuk most be turisztikai megközelítésből.

Kategória: Házunk tája

GINOP-8.3.5-18 kódszámú „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram már forgóeszközre is

Ahogy azt korábban előrejeleztük megjelent a GINOP-8.3.5-18 kódszámú „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram" módosított termékdokumentációja 2020.06.12-i hatállyal. A legfontosabb módosítás, hogy a felhívás kiegészült egy B hitelcéllal, melynek keretében immár forgóeszközre is igényelhető a 0%-os hitel.

Lássuk a részleteket:

A HITELPROGRAM CÉLJA

  • „A" hitelcél
    A Hitelprogram célja a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése, illetve a korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességének megteremtése, bővítésének támogatása, amelynek egyedi célkitűzése a finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztése a mikro-, kis- és középvállalkozások külső finanszírozáshoz történő hozzáférésének javítása révén. A támogatott beruházásnak olyan fejlesztést kell eredményeznie, ami javítja a technológiai felkészültséget. A Hitelprogram célja a mikro-, kis- és középvállalkozások olyan beruházásainak a támogatása, amelyek pénzügyi szempontból életképesek, jövedelemtermelők.

  • „B" hitelcél
    A Hitelprogram célja a mikro-, kis- és középvállalkozások likvid működésének zavartalan biztosításához szükséges készlet beszerzések, illetve működési költségek finanszírozása.

RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ KERETÖSSZEG

  • „A" hitelcél – Éven túli beruházási kölcsön 161,673 milliárd Ft
  • „B" hitelcél – Éven túli forgóeszközkölcsön 68,403 milliárd Ft

KÖLCSÖN ÖSSZEGE

  • „A" hitelcél Minimum 1 millió HUF – Maximum 150 millió HUF
    Kezdő vállalkozások, illetve KATA adózású vállalkozások által igényelhető hitel összege maximum 25 millió HUF lehet. Az igényelhető hitelösszeg nem haladhatja meg a hitelkérelem benyújtását megelőző lezárt pénzügyi év üzemi eredményének tizenötszörösét, több kérelem benyújtása esetén együttesen értendő.

  • „B" hitelcél Minimum 1 millió HUF – Maximum 300 millió HUF
    Kezdő vállalkozások nem vehetik igénybe és az igényelt kölcsön összege nem haladhatja meg a Végső Kedvezményezett utolsó 2 teljes lezárt üzleti év árbevétel átlagának 25%-át.
Kategória: Hírek, közlemények

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2020. júniusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

GINOP pályázati menetrend 2020 május - A jelenleg elérhető pályázatok listája

Kategória: Hírek, közlemények

Mikro kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram

2018 szeptembere óta igényelhető GINOP 8.3.5-18 kódszámú "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram", amelynek keretében - az uniós kamattámogatás révén - 0%-os kamattal és iparági korlátozás nélkül juthatnak visszatérítendő támogatáshoz azok a vállalkozások, amelyek nem találnak megfelelő vissza nem térítendő támogatási forrást eszközbeszerzéseikhez.

A jelenlegi hitelprogram eszközbeszerzésre igényelhető minimum 1, maximum 150 millió (kezdő vállalkozások esetében maximum 25 millió) forintnyi összegben a beszerzett eszközök amortizációjának futamidejéhez igazodva. Jó hír azonban, hogy már tervezés alatt áll a hitelprogram egy újabb lábának bevezetése, amely hasonló feltételekkel, de kifejezetten forgóeszközök, készletek beszerzésére lesz fordítható.

Sok konkrétumot a forgóeszköz hitellel kapcsolatban még nem árulhatunk el, de várhatóan az igényelt hitelösszeg 1-300 millió Ft közötti összegben és 60 hónapos futamidőre lesz igényelhető. Sok tekintetben várhatóan hasonló lesz a jelenlegi hitelkonstrukcióhoz, a hitel kamata természetesen 0%-os, a hitel kapcsán sem kezelési költség, sem rendelkezésre tartási jutalék, sem előtörlesztési díj, sem szerződésmódosítási díj nem kerülhet felszámításra. A hitel keretében elszámolható költségek a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (6) bekezdés 5. pontja szerinti készletbeszerzés költségei lesznek, a hitel futamideje alatt a kedvezményezettnek minden évben igazolnia kell, hogy a tárgyévben a hitel aktuális összegének megfelelő összeget készletvásárlásra és/ vagy működési költségre fordította.

De addig is, míg további konkrétumokkal szolgálhatunk forgóeszköz hitellel kapcsolatban, tekintsük át újra a jelenleg futó és most is pályázható eszközbeszerzésre igényelhető hitel feltételeit:

Kategória: Hírek, közlemények

GINOP-4.1.4-19 - Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása pályázat

Június 30-a újabb értékelési határnap a GINOP-4.1.4-19 - Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása pályázatnál, ami annyit jelent, hogy az addig beérkezett pályázatokat együttesen értékelik. A friss statisztikák alapján nem kell tartani attól, hogy a pályázat a határnappal zárulna, június 30-a után is lesz még lehetőség pályázni, azaz összetettebb projektek megtervezésére is van lehetőség, de aki teheti, érdemes határnapig beadni a kérelmet, hiszen így hamarabb jut támogatási döntésig a pályázata, és ha nem indokolt, nem érdemes húzni-halasztani a dolgot addig míg az igényelt támogatás összege meghaladja a rendelkezésre álló keretet és pontozáson múljon a pályázata sorsa.

A pályázatot leggyakrabban napelemes pályázatként emlegetik, azonban fontos kiemelnünk, hogy a pályázat keretében nem csak napelem telepítése támogatható, lehetőség van épületenergetikai fejlesztésekre, hőszigetelésre, fűtéskorszerűsítésre, vagy akár nyílászáró cseréjére is.

Egészen pontosan a pályázat keretében támogatható:

  • napelem,
  • napkollektor,
  • brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése,
  • hőszivattyú rendszerek,
  • hőszigetelés,
  • nyílászárók cseréje,
  • árnyékoló szerkezetek beépítése (nyári hővédelem),
  • fűtés-, hűtés korszerűsítés,
  • használati melegvíz rendszerek korszerűsítése,

A támogatás összege minimum 3 millió forint, maximum 100 millió forint, a vissza nem térítendő támogatás mértéke pedig maximum az összes elszámolható költség 55%-a lehet.

Lássuk a részleteket:

Kategória: Hírek, közlemények

GINOP-1.2.8-20 VEKOP-1.2.6-20 pályázatok - Mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása pályázat

A héten már írtunk róla, hogy megjelent „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása" című GINOP-1.2.8-20-as kódszámú pályázati felhívás, valamint annak közép-magyarországi (Budapest és Pest megye) tükörpályázata a VEKOP-1.2.6-20-as kódszámú pályázati felhívás..

A pályázatok keretében elsősorban eszközbeszerzés finanszírozható, emellett többek között napelemes rendszer telepítését, ingatlanfejlesztést, hardverek, szoftverek beszerzését lehet megvalósítani.

A támogatás mértéke max. 70%.

A támogatás összege: 5.000.000 Ft – 153.500.000 Ft között lehet.

A pályázatról, ahogy már megszokhatták tőlünk készítettünk egy rövid tájékoztató-értelmező videót, mely összefoglalja a felhívások legfontosabb tudnivalóit ahhoz, hogy kiderüljön, megfelelő-e ez a támogatási konstrukció elképzeléseihez. Ha igen, kérem vegye fel velünk azonnal a kapcsolatot, hiszen a gyors és szakszerű szakmai előkészület itt kiemelten fontos a sikerhez.

És most íme, az ígért összefoglaló videó:

Bővebb információt a pályázatokról itt talál: 

További információk

  • Style Video

VEKOP-1.2.6-20 Mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

A kizárólag vidéki beruházásokat támogató GINOP-1.2.8-20-as pályázati felhívás megjelenése után alig 1 héttel megjelent társadalmi egyeztetésre annak tükörpályázata is kifejezetten a Budapesten és Pest megyében fejleszteni kívánó vállalkozások számára VEKOP-1.2.6-20 "Mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása" címmel. Pályázni várhatóan 2020. június 15-től 2020. november 12-ig lehet majd és összesen 19 milliárd forint áll a hazai vállalkozások rendelkezésére, azaz hozzávetőleg 750-1000 vállalkozás juthat fejlesztéseihez feltételesen vissza nem térítendő támogatáshoz a Közép-magyarországi régióban, azaz Budapesten és Pest megyében.

A támogatás összege vállalkozásonként 5-153,5 millió forint között változhat, 

  • 5-9 fő közötti vállalkozás esetén 1,5 millió Ft/alkalmazott;
  • 10-49 fő közötti vállalkozás esetén 1,5 millió Ft/alkalmazott az első 9 főre, majd 1 millió Ft/alkalmazott a 10. főtől;
  • 50-249 fő közötti vállalkozás esetén 1,5 millió Ft/alkalmazott az első 9 főre, majd 1 millió Ft/alkalmazott a 10-től a 49. főig, és 500 ezer Ft/alkalmazott az 50. főtől.

A pályázat alapvetően eszközbeszerzést támogat, de emellett viszonylag nagy szabadságot kapnak a vállalkozások arra vonatkozóan, hogy mire költik a támogatást. Költhetik az eszközbeszerzésen túl 50 százalékban digitalizációra; 50 százalékban energiahatékonyságra; 50 százalékban infrastrukturális, termelő ingatlan beruházásra (kizárólag bővítés, átalakítás, korszerűsítés); 20 százalékban képzésre; 20 százalékban szakértői szolgáltatásra; 20 százalékban technológiához kapcsolódó licensz vásárlásra, vagyis általánosságban immateriális javakra; 10 százalékban bérleti díjra és forgóeszközre; 1 százalékban pedig akár rezsire is.

Lássuk a pályázat részleteit:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Kategória: Hírek, közlemények

2020. május 7-én jelent meg a közlemény, miszerint a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Új gyakornoki program" című (GINOP-5.2.4-19 kódszámú) felhívás esetében a koronavírus okozta veszélyhelyzetre tekintettel a támogatási kérelmek beadása 2020. május 12. 12.00 órától átmenetileg szünetel.

A pályázatról bővebben itt olvashat: GINOP-5.2.4-19 - Gyakornoki program pályakezdők támogatására

Kategória: Hírek, közlemények

A kormány 25 milliárd forinttal segíti a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásokat a koronavírus okozta gazdasági nehézségek leküzdésében - közölte az agrárminiszter pénteken az MTI-vel.

Nagy István kiemelte: a koronavírus-járvány alatt a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar stabil működésének fenntartását, és ezzel az élelmiszerellátás folyamatosságának biztosítását a kormány prioritásként kezeli. Hozzátette: az Agrárminisztérium a gazdaságvédelmi akcióterv részeként dolgozta ki a Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programot, amelynek keretében vissza nem térítendő támogatás formájában juttatnak 25 milliárd forintnyi többletforrást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak.

Kategória: Hírek, közlemények

támogatott hitellehetőségek vállalkozásoknak

Még mindig széles az a magyar vállalkozói kör, aki csak és kizárólag vissza-nem-térítendő támogatásban gondolkodik, holott évek óta tudhatjuk, lassanként a vissza nem térítendő helyett egyre inkább visszatérítendő, vagy kombinált támogatással telik meg az EU-s pénzek képzeletbeli kasszája. A mostani járványhelyzet és az ezzel együtt járó gazdasági recesszió azonban kész helyzet elé állította a vállalkozásokat. A túlélés érdekében fejleszteni kell és nincs idő várni a megfelelő vissza nem térítendő pályázati lehetőségre. Gyors és kellőképpen rugalmas támogatási lehetőségre van szükség, iparági, területi, vagy egyéb korlátozások nélkül.

A változó kamatozású hitelek azonban rengeteg kockázatot rejtenek magukban, amit sok vállalkozó -teljesen jogosan - nem kíván vállalni. 

Léteznek és egyre bővülnek azonban azok a támogatott hitelkonstrukciók, amelyek a piaci ajánlatoknál kedvezőbb feltételekkel, fix kamattal, vagy akár teljesen kamatmentesen biztosítják a vállalkozás működéséhez, fejlesztéséhez szükséges megfelelő forrást. Sőt a mostani krízishelyzetben egyre több visszatérítendő támogatási konstrukció jelenik meg, amelyek kifejezett célja az átmeneti likviditási problémákkal küzdő, vagy a túlélés érdekében fejleszteni kívánó vállalkozások megsegítése.

Összegyűjtöttük Önöknek a legfontosabb ilyen támogatott hitelkonstrukciókat:

2020. április 23-án jelent meg a közlemény, miszerint a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak" című (GINOP-4.1.3-19 kódszámú) felhívás esetében a támogatási kérelmek benyújtása átmenetileg szüneteltetésre kerül.

A támogatási kérelmek beadása 2020. április 27-én, 12:00 órától átmenetileg szünetel.

A pályázatról bővebben itt olvashat: GINOP-4.1.3-19 - Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

Kategória: Hírek, közlemények

VP2-4.1.1.7-20 Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése

2020. március 27-én a Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése " című (VP2-4.1.1.7-20 kódszámú) felhívás.

A támogatási kérelmek benyújtására 2020. április 27. naptól 2022. április 26. napjáig van lehetőség. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2 milliárd Ft, az igényelhető támogatás projektenként maximum 30 millió forint

Lássuk röviden a pályázat feltételeit:

A PÁLYÁZAT CÉLJA

A Felhívás a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés és baromfi ágazat számára kínál támogatási lehetőséget. A különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenésének valószínűsége számos elérhető technológia alkalmazásával csökkenthető, a felhívás célja a járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenésének csökkentése az elérhető technológiák beszerzésének és alkalmazásának támogatásával

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2 Mrd Ft, melyből

  • a Felhívás 1. célterületének („Baromfitartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése") keretében igénybe vehető keretösszeg 1 milliárd Ft:
  • a Felhívás 2. célterületének („Sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése") keretében igénybe vehető keretösszeg szintén 1 milliárd Ft.

A támogatott projektek várható száma 200 – 250 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege - egyéni és kollektív projekt esetén is - maximum 30 millió forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

A fiatal mezőgazdasági termelők által- és a kollektív módon végrehajtott projektek +10% támogatási intenzitásra jogosultak.

napelem pályázatok vállalkozásoknak 2020

Jelenleg két olyan pályázat is van, melynek keretében a vállalkozások napelemes rendszert telepíthetnek uniós támogatással. Mindkét napelemes pályázat jelenleg is pályázható, de érdemes iparkodni, mert a nagyobb, azaz 15 kWp névleges teljesítmény feletti napelemes rendszerre pályázni már csak április végéig van lehetőség!

Lássuk a 2 napelemes pályázati lehetőségeket röviden:

Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

A GINOP-4.1.3-19 kódszámú "Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak" című pályázati felhívás keretében kisebb, 5 – 15 kw közötti teljesítményű napelemes rendszert lehet telepíteni. A pályázat keretében támogatható a kkv-k épületeinek és az épületekben folyó gazdasági-termelési folyamatok energiafogyasztásának fedezését szolgáló napelemes rendszerek telepítése.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 1,5 millió, maximum 3 millió Ft, a vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 100%-a lehet, azzal a feltétellel, hogy a napelemes rendszer elszámolható költsége nem haladja meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítményére vetítetten a 200.000 Ft/kWp értéket.

A felhívás keretében támogatási kérelmek benyújtása 2019. június 17. 10.00 órától 2020. szeptember 30. 12.00 óráig lehetséges.

Pályázat rövid tájékoztatója itt olvasható: GINOP-4.1.3-19 - Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása

A GINOP-4.1.4-19 kódszámú "Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása" című pályázati felhívás keretében a 15 kWp-et meghaladó névleges teljesítményű napelemes rendszerek telepítése támogatható. A pályázatban önállóan támogathatóak az egyéb megújuló energiafelhasználás növelését és az energiahatékonyság javítását szolgáló tevékenységek is, amennyiben a fejlesztendő épület energetikai minőség szerinti besorolása legalább két szintet javul DD besorolás alatti épületek esetében. DD besorolású, vagy efeletti épületek esetében nem elvárt a legalább két szintnyi javulás.

A mikro-, kis- és középvállalkozások számára igényelhető támogatás összege minimum 3 millió forint, maximum 100 millió forint, a vissza nem térítendő támogatás mértéke pedig maximum az összes elszámolható költség 55%-a lehet.

A pályázati felhívás keretében támogatási kérelmek benyújtása 2020. január 20. 10 óra 00 perctől 2020. április 30. 10.00 óráig lehetséges.

Pályázat rövid tájékoztatója itt olvasható: GINOP-4.1.4-19 - Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása  

Kategória: Hírek, közlemények

VEKOP pályázatok megvalósítása a koronavírus okozta veszélyhelyzetre tekintettel

A VEKOP irányító hatósága elsőként adott ki tájékoztatót a megvalósítás alatt álló VEKOP projektek végrehajtása során a koronavírus (COVID-19) okozta veszélyhelyzetre és az azzal összefüggésben hatályban lévő korlátozásokra tekintettel felmerült problémák kezelésére. Ebből a tájékoztatóból az érintettek nagyon sok kérdésre választ kaphatnak azzal kapcsolatban, milyen kötelezettségeknek kell továbbra is megfelelniük és probléma esetén milyen lehetőségeik vannak a projekt, illetve a támogatói szerződés módosítására.

Várhatóan napokon belül kiadják a GINOP projektekhez kapcsolódó tájékoztatót is, amint konkrét híreket kapunk, természetesen tájékoztatjuk Önöket.

Lássuk a legfontosabb tudnivalókat a VEKOP pályázatokhoz kapcsolódóan:

Projektmegvalósítás, mérföldkövek határidejének meghosszabbíthatósága

A veszélyhelyzetre tekintettel a kedvezményezett módosítási igény keretében kérheti a lejáró mérföldkövek vagy a projekt befejezési határidejének meghosszabbítását. A hosszabbítás alapesetben a veszélyhelyzet fennállásával arányosan történhet, továbbá a felhívásban előírt határidőket túllépheti azzal, hogy a projektek megvalósítási határideje nem lehet későbbi, mint 2023. június 30. A meghosszabbítás következtében keletkezett költségnövekmény fedezetére többletforrás nem áll rendelkezésre.

Személyes részvétellel járó programok, képzések, szűrővizsgálatok elmaradása

A személyes részvételű programok megvalósítása kiváltható egyenértékű online programokkal, ha ezt a kedvezményezett teljes körűen ledokumentálja és a változásról az Irányító Hatóságnak módosítási igényt nyújt be. Az eredeti szakmai tartalommal egyenértékű helyettesítő megoldás alkalmazása az IH részéről nem igényel TSZ módosítást, az változás-bejelentéssel kezelhető.

Kategória: Hírek, közlemények

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2020. áprilisi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

palyazati menetrend 20200327

Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó pályázati lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

Kategória: Hírek, közlemények