Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2019. márciusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20190301
Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Kategória: Hírek, közlemények

Mezogazdasagi termekek erteknovelese a feldolgozasban 2018

A január 30-i értékelési határnappal nem zárták be a nagy népszerűségnek örvendő „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban" című, VP3-4.2.1-4.2.2-18 kódszámú élelmiszeripari pályázatot, így a pályázók előtt továbbra is nyitva a beadás lehetősége, a következő határnap 2019. március 4. lesz.

A pályázatra, amelynek keretében élelmiszer-feldolgozó, illetve borászati üzemek fejlesztésére nyílik lehetőség, 2019. január 2 óta nyújthatják be kérelmeiket mezőgazdasági termelők, illetve mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások egyaránt.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • élelmiszer-feldolgozó üzemek esetében egyéni beruházás esetén maximum 500 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 1,5 milliárd Ft;
  • borászati fejlesztések esetében egyéni beruházás esetén maximum 200 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 500 millió Ft.

A Vidékfejlesztési Program egyik legnépszerűbb élelmiszeripari pályázatában lehetőség van mezőgazdasági termelők – és nem mezőgazdasági mikro- és kisvállalkozások indulására is, illetve a feldolgozóipari tevékenységet végző vállalkozások mellett megfelelő tőkével rendelkező őstermelőknek is kiváló lehetőség, akik ezáltal megtermelt, saját vagy akár vásárolt mezőgazdasági termékeik feldolgozásával bővíthetik tevékenységi körüket.

Mezőgazdasági termelőnek minősül az a pályázó, aki:

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul .

Mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás csak abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben:

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenységgel kizárólag Annex I. terméket állít elő.

Azok számára, akiknek idegen az ANNEX 1 kifejezés, ez az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével vagy feldolgozásával kapcsolatos beruházásokra irányuló élelmiszeripari projekteket jelöli.  Az Annex 1 besorolásról bővebben korábbi cikkünkben olvashat itt: Élelmiszeripari cégek esetén hogyan kell értelmezni az Annex 1 listát?

Fontos további feltétele a pályázatnak, hogy a pályázaton kizárólag a TEÁOR 10 és 11 besorolás szerinti (kivéve TEÁOR 1020, TEÁOR 109 alá tartozó) tevékenységüket fejlesztő pályázók indulhatnak.

De nézzünk néhány konkrét példát arra, milyen tevékenységek fejlesztésére igényelhető a pályázat keretében támogatás:

Kategória: Hírek, közlemények

A Vidékfejlesztési Program energiahatékonyságot támogató pályázatának keretében első körben 128 kérelem támogatásáról és mintegy 7 milliárd forint megítéléséről határozott az Agrárminisztérium. A döntésnek köszönhetően mezőgazdasági üzemek, illetve élelmiszeripari kisvállalkozások juthatnak fejlesztési forráshoz.

A pályázat jelenleg is nyitott, így továbbra is lehetőség van a támogatási kérelmek benyújtására.

Következő értékelési határnap: 2019. február 19. 

Az energiahatékonyság javítása fontos célja a Vidékfejlesztési Programnak, ezért a rendelkezésre álló összegek terhére 2018-ban önálló pályázatot jelentetett meg a tárca, melyen belül 30 milliárd forintra mezőgazdasági üzemek, 5 milliárd forintra pedig az élelmiszeripari kisvállalkozások pályázhattak és pályázhatnak jelenleg is.

Az Irányító Hatóság mostani döntésének köszönhetően az elnyert támogatást a pályázók az innovatív és környezetbarát, energiahatékonyság javítását – elsősorban megújuló energia felhasználásával – szolgáló fejlesztések megvalósítására használhatják. Egyéni projekt esetén a maximálisan elnyerhető támogatás 500 millió forint, közös projekt esetén pedig legfeljebb 1 milliárd forint.

A pályázat feltételeiről részletesebben itt tájékozódhat: Pályázat mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítására

Forrás: AM Sajtóiroda

Kategória: Hírek, közlemények

A Vidékfejlesztési Program keretében újabb 11 milliárd forint összegű támogatásról született döntés, amely mintegy 700 gazdálkodó fejlesztéseit szolgálja. Az Irányító Hatóság mostani döntésével együtt programban vállalt kötelezettség mértéke meghaladja a 100 százalékot.

A napokban megítélt támogatások közül az Irányító Hatóság első körben mintegy 750 millió forintról határozott, amely a szolidáris gazdálkodás és a közösség által támogatott mezőgazdaság megvalósítására, valamint a rövid ellátási láncok, helyi piacok kialakítására, fejlesztésére biztosít forrást. Emellett az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok megelőzésére első körben 177 millió forintról született döntés.

Kategória: Hírek, közlemények

Mezogazdasagi termekek erteknovelese a feldolgozasban 2018

2019. január 2-tól pályázható a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban" című, VP3-4.2.1-4.2.2-18 kódszámú élelmiszeripari pályázat, amelynek keretében élelmiszer-feldolgozó, illetve borászati üzemek fejlesztésére nyílik lehetőség.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • élelmiszer-feldolgozó üzemek esetében egyéni beruházás esetén maximum 500 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 1,5 milliárd Ft;
  • borászati fejlesztések esetében egyéni beruházás esetén maximum 200 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 500 millió Ft.

A Vidékfejlesztési Program egyik legnépszerűbb élelmiszeripari pályázatában lehetőség van mezőgazdasági termelők – és nem mezőgazdasági mikro- és kisvállalkozások indulására is, illetve a feldolgozóipari tevékenységet végző vállalkozások mellett megfelelő tőkével rendelkező őstermelőknek is kiváló lehetőség, akik ezáltal megtermelt, saját vagy akár vásárolt mezőgazdasági termékeik feldolgozásával bővíthetik tevékenységi körüket.

Mezőgazdasági termelőnek minősül az a pályázó, aki:

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul .

Mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás csak abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben:

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenységgel kizárólag Annex I. terméket állít elő.

Azok számára, akiknek idegen az ANNEX 1 kifejezés, ez az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével vagy feldolgozásával kapcsolatos beruházásokra irányuló élelmiszeripari projekteket jelöli.  Az Annex 1 besorolásról bővebben korábbi cikkünkben olvashat itt: Élelmiszeripari cégek esetén hogyan kell értelmezni az Annex 1 listát?

Fontos további feltétele a pályázatnak, hogy a pályázaton kizárólag a TEÁOR 10 és 11 besorolás szerinti (kivéve TEÁOR 1020, TEÁOR 109 alá tartozó) tevékenységüket fejlesztő pályázók indulhatnak.

De nézzünk néhány konkrét példát arra, milyen tevékenységek fejlesztésére igényelhető a pályázat keretében támogatás:

Kategória: Hírek, közlemények

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2018. decemberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

pályázati menetrend 2018 december
Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Hasznosnak tartotta ezt a bejegyzést? Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó hasonló lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

Kategória: Hírek, közlemények

2018 november 7-én módosult a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban" elnevezésű (VP3-4.2.1-4.2.2-18 azonosító jelű) felhívás, azon belül is annak 8. számú mellékletben rögzített, a projekt kockázatosságának viszonyítási alapja kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében.

A módosítás előtt kockázatosnak minősült a projekt, ha annak elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes lezárt üzleti évi - vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évi -, vagy előző 3 év átlaga alapján számolt adóbevallás, illetve éves beszámoló szerinti adózás előtti eredmény összegének tízszeresét, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétel (Vállalkozás eredménye) tízszeresét.

A mostani módosítás jelentős könnyítést tett, amelynek értelmében:

Kockázatosnak minősül a projekt, ha annak elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes lezárt üzleti évi - vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évi -, vagy előző 3 év átlaga alapján számolt adóbevallás, illetve éves beszámoló szerinti

  • természetes személyek, egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a pénzügyi adatok tábla szerint: „6. sor: Mezőgazdasági termelésből származó bevétel" + „7. sor: Mezőgazdasági szolgáltatásból származó bevétel" + „8. sor: Egyéb tevékenységek árbevétele" sorokban szereplő összegeknek a tízszeresét,
  • kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a pénzügyi adatok tábla szerint: „8. sor: Értékesítés nettó árbevétele (9+10+11)" sorban szereplő összegnek a tízszeresét.
Kategória: Hírek, közlemények

2018 november 9-én jelent meg a közlemény arról, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent 26db vidékfejlesztési pályázat felhívása módosult az alábbiak szerint:

  • Amennyiben a Kedvezményezett létszámbővítés tekintetében vállalást tett, úgy annak nem a záró kifizetési kérelem benyújtásakor, hanem először a fenntartási időszak kezdetétől számított 12 hónap átlagában vagy - bizonyos felhívások esetében - annak letelte után kell igazoltan megvalósulnia.
  • Az agrár-beruházási felhívások kapcsán törlésre került a kritérium, miszerint az újonnan felvételre kerülő munkavállaló legutolsó bejelentett munkahelye nem lehet a támogatást igénylő kapcsolt vállalkozásának, partnervállalkozásának vagy természetes személy közeli hozzátartozójának többségi tulajdonában álló vállalkozásnak a megvalósítás helyszíne szerinti megyében működő telephelye.
  • A foglalkoztatotti létszámbővítésre tett vállalást projektenként kell teljesítenie a kedvezményezettnek, azaz a több támogatott projekt kapcsán tett vállalások összeadódnak.
  • Egyes felhívásokban a fentiek szerint módosított szabályozásoknak megfelelően változtak a műszaki, szakmai tartalomban, illetve az egyéb elvárásokban foglalt kritériumok, amelyekhez igazodnak a Támogatói Okirat és a Jogkövetkezmények című mellékletek is.
  • A VP2-4.1.4-16 azonosítószámú, A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című felhívás esetében módosult az „5.6. Az elszámolhatóság további feltételei" című fejezet 6. számú pontja, törlésre került, hogy „az első időközi kifizetési igényt legkésőbb a Támogatói Okirat kézbesítését követő naptól számított 6 hónapon belül be kell nyújtani."
Kategória: Hírek, közlemények

Továbbra is lehet pályázni a "VP5-4.1.6-4.2.3-17 Mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítása" felhívásra, a következő értékelési határnap 2018. november 19. lesz, az addig beérkezett kérelmeket szakmai pontozás alapján együttesen bírálják.

A pályázat lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati termékek előállítására szolgáló épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására.

A felhívás a termelők és feldolgozók minden olyan irányú beruházására épít, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

Palyazat okologiai gazdalkodasra torteno atteres tamogatasara

Október 29-én a Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” című - VP4-11.1.-11.2.-18 kódszámú - felhívás.

A pályázatra aktív mezőgazdasági termelők nyújthatnak be támogatási kérelmet 2018. december 1. és 2018. december 15. között.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 12 milliárd Ft, azaz a támogatott támogatási kérelmek várható száma kb 900 db.

TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK

A pályázat célja az ökológiai gazdálkodásba vont területek növelésének, valamint az ökológiai gazdálkodás fenntartásának támogatása.

Támogatható legalább a kötelezettségvállalás 5 éves időtartama alatt ökológiai gazdálkodás minősítési előírásainak megfelelő gazdálkodás folytatása szántó-, gyep-, ültetvény földhasználati kategóriában, az átállás alatt levő és az átállt területeknél egyaránt. A támogatást igénylőnek a kötelezettségvállalási időszak öt éves időtartama alatt be kell tartania az ökológiai gazdálkodás előírásait a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területeken (KET).

A kötelezettségvállalás 2019. január 1-től 2023. december 31-ig tart.

A támogatással érintett tábla minimális mérete 0,25 ha nagyságú. A támogatással érintett terület minden földhasználati kategória esetében minimum 1 ha.

Vp3 421 422 18

Pénteken megjelent a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban” című, VP3-4.2.1-4.2.2-18 kódszámú felhívás. A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van lehetőség.

A pályázaton belül az alábbi két elkülönülő célterületre lehet pályázatot benyújtani:

1. célterület - Élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztése Mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása az élelmiszer-feldolgozás hatékonyságának növelése érdekében

Támogatható tevékenységek:

  • Termeléshez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; és/vagy
  • a célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése.

2. célterület - Borászati üzemek fejlesztése Borászati gépek, technológiai berendezések beszerzése, építéssel járó fejlesztési beruházások

Támogatható tevékenységek:

  • Szőlőfeldolgozáshoz, mustkezeléshez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor készítéséhez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor kezeléséhez, tárolásához, érleléséhez és kiszereléséhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; és/vagy
  • a célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése

A pályázat lehetőséget teremt feldolgozási tevékenységhez kapcsolódóan épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására, illetve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására is.

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2018. októberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20181015 2
Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Kategória: Hírek, közlemények

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2018. júniusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.


Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Kategória: Hírek, közlemények

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzé tesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők.

Íme tehát a 2018. májusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

Kategória: Hírek, közlemények

Továbbra is lehet pályázni a "VP5-4.1.6-4.2.3-17 Mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítása" felhívásra, a következő értékelési határnap 2018. május 19. lesz, az addig beérkezett kérelmeket szakmai pontozás alapján együttesen bírálják.

A pályázat lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati termékek előállítására szolgáló épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására.

A felhívás a termelők és feldolgozók minden olyan irányú beruházására épít, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

Bővebb információt a pályázatról rövid összefoglalónkban talál itt: Pályázat mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítására

Kategória: Hírek, közlemények