Változnak a termeléshez kötött támogatások és a zöldítés feltételei jövőre, hogy egyszerűbben és átláthatóbban alkalmazhassák azokat a gazdálkodók – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten egy szakmai fórumon.

Feldman Zsolt – a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) által szervezett növénytermesztési és kertészeti konferencián – elmondta: a rizsnél hektáronként 2,5 tonnás hozamot kell igazolni 2017-ben a termeléshez kötött támogatás feltételeként. Változik a támogatható zöldségek köre, és új vetőmagnormákat vezetnek be.

Jövőre bővül az ökológiai jelentőségű másodvetésben vethető fajok listája, például a sziki kenderrel és a fekete zabbal. A nitrogénmegkötő növények esetében a hazai termesztési technológiához igazítják a bab termesztési idejét – közölte a helyettes államtitkár.

Feldman Zsolt ismertette: támogathatóak lesznek a zöldségnek minősülő fűszernövények, az olajtök, az étkezési burgonya, valamint az intenzív és a hagyományos gyümölcsök is. Kikerül viszont a támogatotti körből például az olajretek.

Kategória: Hírek, közlemények

PÁLYÁZAT CÉLJA ÉS TARTALMA

A felhívás a klímaváltozás hatásaként, illetve a klímaváltozás eredményeként bekövetkezett katasztrófaesemények és kedvezőtlen éghajlati jelenségek kártételeinek megelőzésére irányul.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 4,72 milliárd Ft. A támogatott projektek várható száma: 210 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: egyéni projekt esetén maximum 20 millió forint, kollektív projekt esetén maximum 100 millió forint.

A támogatás maximális mértéke egyéni projekt esetén az összes elszámolható költség 60%-a kollektív módon végrehajtott projekt esetén az összes elszámolható költség 80 %-a.

A felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatási összeg 50 %-a.

PÁLYÁZAT CÉLJA

A Felhívás célja a kertészeti ágazatban tevékenykedők versenyképességének fokozása, a kertészeti ágazat hozzáadott érték termelésének növelése új, innovatív és környezetbarát kertészeti technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 18,08 milliárd Ft. A támogatott projektek várható száma: 1 500 db.

Az IH a végrehajtás során a források legalább 80%-át kizárólag a legfeljebb 850 000 euró Standard Termelési Érték üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők számára biztosítja.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: Egyéni projekt esetén maximum 10 millió Ft, kollektív projekt esetén maximum 20 millió Ft.

A támogatás maximális mértéke:

  • A támogatás maximális mértéke közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 50%-a.
  • Fiatal mezőgazdasági termelő számára +10% támogatási intenzitás jár.
  • A kollektív módon végrehajtott projektek +10% támogatási intenzitásra jogosultak.

felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető maximális támogatási előleg mértéke a megítélt támogatás 50 %-a.

VP6 641 16b

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Pályázat kódszáma: VP6-6.4.1–16

PÁLYÁZAT CÉLJA

A felhívás célja a vidéki térségben működő, mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők, nem mezőgazdasági tevékenységeinek továbbfejlesztésének támogatása. Az intézkedés kiemelten támogatja a tanyás településeken és vállalkozáshiányos aprófalvas területeken megvalósuló tevékenység-, illetve vállalkozás-fejlesztéseket.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 35,94 milliárd forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 700-1000 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: maximum 50.000.000 Ft.

Maximális alaptámogatási intenzitás: 50%

  • A 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet szerinti „kedvezményezett” járásban lévő településen: 60%
  • A 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet szerinti „fejlesztendő” és „komplex programmal fejlesztendő” járásban lévő településen: 70%

VP2 611 16 j

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A felhívás célja a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának támogatása, ezzel együtt a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő korstruktúrájának javítása, a vidék népességmegtartó képességének növelése és a mezőgazdasági tevékenység hosszú távú megtartása. A magas hozzáadott értékű, munkaerő-intenzív agrárágazatokban - az állattenyésztésben és a kertészetben – tevékenykedni kívánó fiatalok támogatását a felhívás kiemelten kívánja kezelni.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 37,75 milliárd Ft. A támogatott projektek várható száma: 3 000 db.

A támogatás mértéke: 40 000 eurónak megfelelő forintösszeg, egyösszegű átalány formájában, két részletben, 5 évre nyújtva:

  • az első kifizetési kérelem benyújtásával a támogatás a teljes összeg 75%-a,
  • a támogatási összeg fennmaradó 25%-a a felhívás szerinti- és az üzleti tervben vállalt kötelezettségek teljesítésének függvényében, legkorábban az első igényléstől számított 36 hónap elteltével, de legkésőbb a működési időszak megkezdésétől számított 54. hónap utolsó napjáig tervezhető és igényelhető.

Jelen felhívás keretében az egyszerűsített elszámolási mód alkalmazása kötelező, amennyiben a felhívásban rögzített feltételeknek a projekt megfelel. Egyszerűsített elszámolás esetén a kedvezményezett nem köteles kifizetési igényléshez benyújtani a költség felmerülését alátámasztó dokumentumokat, és azok elkülönített tárolása sem szükséges a NAV felé bejelentett iratmegőrzési helyen. A felmerült költségeket alátámasztó bizonylatok helyszíni ellenőrzés keretében nem kerülnek vizsgálatra.

A Miniszterelnökség új, 40 milliárd forint keretösszegű agrár-környezetgazdálkodási pályázatot hirdetett meg. A nagy népszerűségnek örvendő programhoz a 2016. szeptember 30-án megjelent felhívásnak köszönhetően még több gazdálkodó csatlakozhat és nyerhet forrásokat a környezetgazdálkodási szempontú gazdálkodásához.

A Vidékfejlesztési Program keretében tavaly meghirdetett „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés" című programhoz már 9 500 gazdálkodó csatlakozott, mintegy 441 ezer hektáros területtel, összességében közel 190 milliárd forint értékben. A nagy népszerűség, valamint a támogatottak körének bővítése érdekében a Miniszterelnökség már az előző AKG eredményhirdetésekor a kiírás ismételt megjelentetése mellett döntött.

További források bevonásával, széles brüsszeli, valamint hazai társadalmi egyeztetést követően a mai napon jelent meg a kiírás. Az új AKG program rendelkezésre álló keretéből a szőlő- és gyümölcsültetvényesek számára 15 milliárd forintot, míg a szántófölddel rendelkező állattenyésztők számára 25 milliárd forintot különített el a Miniszterelnökség.

Kategória: Hírek, közlemények

A rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a „Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése" című pályázat felfüggesztéséről döntött az Irányító Hatóság. A 19,68 milliárd forint keretösszegű pályázatra eddig több mint 30 milliárd forint igény érkezett.

A „Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése" című, mintegy 19,68 milliárd forint keretösszegű pályázatra mezőgazdasági termelők és csoportjaik 2016. augusztus 5-től kezdhették meg támogatási kérelmeik benyújtását. Az Irányító Hatóság közleménye értelmében – mely elérhető a www.palyazat.gov.hu oldalon – erre legkésőbb 2016. október 5-én 23 óra 59 percig lesz lehetőségük. Ezt követően a felhívás – a forráskeret kimerülése miatt – felfüggesztésre kerül.

Kategória: Hírek, közlemények

Sajtószemle: Portfolio - 2016. szeptember 28.

Az ősszel újabb uniós pályázati dömping várható a Vidékfejlesztési Programban, az év végéig mintegy 200 milliárd forintos keretre jelennek meg kiírások - mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség államtitkára egy tegnapi háttérbeszélgetésen. Szeptember 30-ig megjelenik az agrár környezetgazdálkodási felhívás 40 milliárd forintos kerettel. A fiatal gazdák támogatására szánt 38 milliárd forintos keret is rövidesen jön.

A teljes cikk itt olvasható >>>
 

Kategória: Sajtószemle

2016-ban ismételten lehet pályázni a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és - átállításához igényelhető támogatásra, a rendelet szeptember elsejétől hatályos.

A pályázat idei évi keretösszege mintegy 1,35 milliárd forint. A tavalyi keretösszeg kimerülése miatt elutasított és új egyéni tervek benyújtására is van lehetőség.

A támogatási kérelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által rendszeresített, és honlapján közzétett nyomtatványon – ún. egyéni terven – kell benyújtani 2016. november 2. és november 30. között.

Kategória: Hírek, közlemények

Szeptembertől újabb, a gazdák számára jelentős pályázati felhívások megjelentetését tervezi a Miniszterelnökség. A várható támogatásokról és a Vidékfejlesztési Program aktualitásairól Dr. Mezei Dávid, agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár tartott előadást a XXV. Farmer-Expon, Debrecenben.

A Vidékfejlesztési Program keretében ez idáig összesen harmincöt darab pályázat jelent meg. A közel 1300 milliárd forintos keretből a Miniszterelnökség mintegy 890 milliárd forintot már meghirdetett, amely a rendelkezésre álló forrás több mint kétharmada. Jelenleg a további – még több mint harminc – pályázati felhívás előkészítése és minőségbiztosítása folyik, melynek eredményeképpen az ősztől újabb kiírások megjelenésére számíthatnak a gazdálkodók.

Kategória: Hírek, közlemények

A héten, augusztus 18-21 között rendezik meg Magyarország egyik vezető nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítását, mely az agráripari ágazatcsoport részeseinek és partnereinek igyekszik minél szélesebb körű és minél hatékonyabb lehetőségeket biztosítani a kapcsolatteremtésre, a kapcsolatok elmélyítésére, a megmérettetésre, egyszóval az előrelépésre. Az expon a Vanessia Kft debreceni irodájának munkatársai is ott lesznek, ha arra jár, keresse standunkat. Néhány szó a rendezvényről és a várható programokról:

A Farmer-Expo szakkiállítás évek óta a leglátogatottabb szakmai kiállítások közé tartozik. Az elmúlt években átlagosan mintegy 30.000 érdeklődő látogatott ki a négy napos rendezvényre. Elmondható, hogy kialakult egy úgynevezett törzsközönség, aki évről évre visszalátogat a rendezvényre. A látogatók összetétele a kiállítás szakmai színvonalát tükrözi, hiszen az érdeklődők 70%-a valamilyen szinten kapcsolatban áll a mezőgazdasággal.

Debrecen földrajzi fekvéséből adódóan a Farmer-Expo óriási vonzerőt jelent a szomszédos országokból érkező külföldi szakemberek számára is. Minden évben több száz üzletember érkezik Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából. Évre nő a Nyugat-Európából (pl. Németország, Ausztria, Olaszország) és a távolabbi országokból érkező üzletemberek száma is.

A kiállítás ennek megfelelően fórumot biztosít a közvetlenül mezőgazdasági termeléssel foglalkozó, illetve az ehhez a szférához kapcsolódó, azzal partneri viszonyban álló hazai és külföldi cégeknek, vállalkozásoknak és szervezeteknek a termékeik, szolgáltatásaik bemutatására.

Kategória: Házunk tája

Agrár pályázatok terén a leggyakrabban feltett kérdés az STÉ számításával, illetve annak igazolásával kapcsolatban merül fel. A pályázatok esetében ugyanis a pályázói kört meglévő üzemmérethez kötik, a pályázatok többségében csak azok indulhatnak, akiknek üzemmérete meghaladja a 6.000 STÉ-t, míg más pályázatoknál indulhatnak a 3.000-6.000 STÉ közötti üzemmérettel rendelkező gazdák és vállalkozások. A népszerű fiatal gazda pályázat esetén is bevazetésre került az STÉ potenciál, mint kifejezés, bár ennek módzsertana még jelenleg is kidolgozás alatt áll. De mi is ez az STÉ és hogyan számoljuk ki?

Az STÉ azaz a Standard Termelési Érték a hivatalos meghatározás szerint az ágazat kibocsátását fejezi ki termelői áron hektárra, vagy számolásállatra vetítve euróban. A mutató lényegében arra szolgál, hogy összehasonlítható legyen két eltérő tevékenységet végző mezőgazdasági üzem mérete, azé a gazdáé, aki burgonyát termeszt 1 hektáron, a gazdáéval, aki gombát termeszt 50m2-en, vagy mondjuk 100 pulykát tart. Azt mutatja meg, hogy az adott növénykulturával vagy állatállománnyal éves szinten és euróban meghatározva mekkora kibocsátáts, leegyszerűsítve forgalom/bevétel realizálható.

Az euróban kifejezett STÉ kiszámításához segítséget ad a NAK honlapján elérhető STÉ kalkulátor, bár ez a kalkulátor fejlesztés miatt most átmenetileg nem elérhető.

Annak érdekében, hogy eldönthesse, indulhat-e az adott mezőgazdasági pályázaton, ki kell tehát számolnia saját STÉ értékét. Az STÉ számítására és igazolására többféle módszertan is létezik, és a pályázó dönthet arról melyiket alkalmazza.

Kategória: Tőlünk kérdezték

Mintegy 400 kiállítót és több mint 25.000 látogatót várnak augusztus 12. és 14. között, az immár 23. alkalommal megrendezésre kerülő Szentlőrinci Gazdanapokra, Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárára.

Az indulása óta eltelt több mint két évtized alatt a Szentlőrinci Gazdanapok kétség kívül az ország harmadik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárává nőtte ki magát, amely a régió, és az ország mezőgazdaságának, élelmiszeriparának szinte teljes vertikumát reprezentálja.

A kiállítók többsége az idén is gépkereskedő, állattenyésztő, növénytermesztő vagy az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozás. Idén azonban a hazai partnerek mellett külföldről érkező kiállítókat is várnak a szervezők, többek között Ausztriából, Horvátországból és Németországból is.

A szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány minden évben különböző szakmai témákat állít középpontba, ezzel biztosítva a változatosságot. Idén a helyi termékekre, illetve szélesebb körben történő bemutatásukra helyezi a hangsúlyt, és a szakmai rendezvények is szorosan e téma köré fognak fonódni.

Szakmai előadások keretében szó lesz többek között az élelmiszer-biztonságról, a kistermelők által előállított élelmiszerek értékesítéséről, valamint a fogyasztói magatartás fontosságáról is. Az elmúlt évekhez hasonlóan, a szakmai nap keretében több kezdő mezőgazdasági vállalkozó, kevésbé tőkeerős őstermelő, szolgáltató és a hagyományos kézműves mesterség képviselője is bemutatkozási lehetőséget kap..

A szakkiállításon a Vanessia Kft is saját standdal képviselteti magát, ahol a látogatók számára kollégáink részletes tájékoztatást adnak a pályázati úton elnyerhető, a vidékfejlesztést szolgáló forrásokról.

Ha teheti, látogasson el Ön is a Szentlőrinci Gazdanapokra és keresse szakértőnket a B4/4-es standon.

Kategória: Házunk tája

Kiegészült a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése" című (VP2-4.1.2-16 kódszámú) felhívás dokumentációja az elektronikus felület használatához és e-kérelem benyújtásához segítséget nyújtó felhasználói kézikönyvvel és a hozzá tartozó, CSV fájlokat létrehozó importáló excel fájllal.

A  módosítás apropóján nézzük át a pályázat legfontosabb feltételeit:

A pályázat célja a terménytárolók műszaki színvonalának biztosítása, illetve a betárolt termények hosszú távú tárolását elősegítő technológiák fejlesztése.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 19,68 Mrd Ft. A támogatott projektek várható száma: 190 db

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: egyéni projekt esetén maximum 100 millió forint, kollektív projekt esetén maximum 300 millió forint.

Kategória: Hírek, közlemények

Mától lehet benyújtani a mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztésére kiírt pályázatokat. A gazdálkodók 2016. május 11-én ismerhették meg a Vidékfejlesztési Program öntözésfejlesztési pályázatát, melynek keretében mintegy 49,5 milliárd forint áll rendelkezésre többek között a vízvisszatartás, a vízkészleteinkkel való fenntartható gazdálkodás, valamint takarékos öntözési technológiák elterjesztésének támogatására.

Júliusban azonban számos ponton módosították a kiírást, ennek köszönhetően a beadás kezdete is csúszott. A pályázatra szánt keretösszeg nem változott, 49,5 milliárd forint áll rendelkezésre a gazdáknak. A támogatott tevékenységek között szerepel például a vízvisszatartás, a vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodás és a takarékos öntözési technológiák elterjesztése is. A módosítás következtében azonban már lehetőség van például a 12 évesnél öregebb gyümölcstermő ültetvények öntözésfejlesztésére is, továbbá változnak a meliorált utak kialakításával kapcsolatos feltételek és az engedélyezési eljárásra vonatkozó előírások is egyszerűbbé váltak.

A pályázatot egyénileg benyújtó gazdák maximum 500 millió forintos támogatást kaphatnak, míg a kollektív beruházások maximálisan 1 milliárd forintos támogatásban részesülhetnek.

Lássuk a részleteket:

További információk

  • Style Video
https://www.high-endrolex.com/33