munkahelyteremto palyazat 2021

Magyarország Kormánya a járvány okozta első sokk utáni alkalmazkodáshoz segítséget kíván nyújtani a mikro-, kis- és középvállalkozások számára munkahelyteremtést célzó támogatás által. A program célja, a munkaerőintenzív gazdaságélénkítés, az egészségügyi járvány okozta első sokk után alkalmazkodni tudó vállalkozások támogatása, humán és termelési/szolgáltatási kapacitásaik visszaépítésében.

A GINOP-5.3.17-21 kódszámú KKV kapacitásbővítő támogatásra rendelkezésre álló forrás 13 739 381 973 Ft vissza nem térítendő támogatás.

A pályázat keretében a Magyar Államkincstár Magyarország kevésbé fejlett régióiban működő mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyújt vissza nem térítendő támogatást a munkavállalói létszám növelése érdekében, a kapacitásbővítés költségeinek támogatásával.

A támogatás minimum 3 fő, maximum 25 fő foglalkoztatásához igényelhető.

Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónként összesen legfeljebb 4. 000 000 Ft.

Home office hibrid munkavégzés tanácsadás

A járvány első hullámában szinte minden cég dolgozói home office-ba kényszerültek. Mindenkinek váratlanul és gyorsan kellett alkalmazkodnia a kialakult helyzethez, mely során nem biztos, hogy a szabályoknak mindenben megfelelő rendszer kialakítására került sor. A váltás azonban rávilágított arra, hogy a home office lehet hatékony és vannak hosszú távon is kihasználható előnyei. Cégünk jogásza, dr. Pálinkás Csilla beszélt nekünk az úgynevezett smart working, azaz hibrid munkavégzésben rejlő lehetőségekről és a jogi szabályozás fontosságáról.

Az ügyfeleink körében végzett felmérés azt mutatta, hogy a cégek egy része, ahogy lehet, vissza szeretne térni a hagyományos munkarendre, nagyobb része azonban részben a továbbiakban is alkalmazni szeretné a home office-t.

A smart working, vagy hibrid munkavégzési forma erre kínál megoldást.

Ennek lényege, hogy a munkavállalók részben otthon, részben a munkahelyükön dolgoznak. Hogy ki mennyi időt tölt home office-ban, vagy az irodában függ a munkakörétől, de attól is, hogy az adott munkavállaló hol tud hatékonyabban dolgozni.

Az ún. hibrid modell alkalmazása sok jogi kérdést is felvet.

  • Hogy tudjuk leszabályozni az otthoni és irodai munkavégzést?
  • Milyen munkaszerződést kell kötnünk a munkavállalókkal?
  • Milyen munkaidő-beosztás alkalmazható?
  • Milyen tárgyi feltételeket kell biztosítani?
  • Szükséges-e a munkavállalók költségeinek átvállalása?
  • Milyen munkabiztonsági intézkedéseket kell meghoznunk?
  • Hogy tudjuk szabályosan ellenőrizni az otthoni munkavégzést?
  • Hogy tudjuk biztosítani a cég adatainak védelmét a távoli munkavégzés során?

GINOP-5.3.12-19 kódszámú Foglalkoztatásbővítés ösztönzése

Alig néhány napja, január 27-én indult a GINOP-5.3.12-19 kódszámú "Foglalkoztatásbővítés ösztönzése" című pályázat beadási szakasza. Az elmúlt alig 1 hét alatt a pályázatra 229 db kérelem érkezett be összesen 9,3 milliárd forint támogatási igénnyel. A teljes rendelkezésre álló keret mindössze 12 milliárd forint.

Fogalalkoztatás bőtése stat 20200131v3

Érdemes sietni a beadással, bár a támogatási kérelmek benyújtása 2020. január 27-től 2020. június 1-ig  lehetséges, a felhívásra beérkező támogatási kérelmek egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján, azaz a benyújtás sorrendjében kerülnek értékelésre a rendelkezésre álló keret erejéig.

Nézzük, mit kell tudni a pályázatról.

A felhívásra az a KKV nyújthat be támogatási kérelmet, amely vállalja, hogy az adott 4 régió valamelyikében működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3 fővel bővíti a foglalkoztatottak számát úgy, hogy annak az előző tizenkét hónap átlagos statisztikai állományi létszámához képest az érintett létesítményben és a vállalkozás által foglalkoztatottak számának nettó növekedését is kell eredményeznie.

A projekt keretében 8 és 90 millió forint közötti összegben igényelhető vissza nem térítendő támogatás, a támogatási intenzitás pedig maximum 70%-os lehet.

Kategória: Hírek, közlemények

GINOP 5 3 12 19

Megjelent a GINOP-5.3.12-19 kódszámú "Foglalkoztatásbővítés ösztönzése" című pályázat felhívása, mely keretein belül mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetnek támogatást a foglalkoztatotti létszám növelésére.

A támogatási kérelmek benyújtása 2020. január 27-től 2020. június 1-ig  lehetséges. A felhívásra beérkező támogatási kérelmek egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján, azaz a benyújtás sorrendjében kerülnek értékelésre a rendelkezésre álló keret erejéig.

A felhívásra az a KKV nyújthat be támogatási kérelmet, amely vállalja, hogy az adott 4 régió valamelyikében működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3 fővel bővíti a foglalkoztatottak számát úgy, hogy annak az előző tizenkét hónap átlagos statisztikai állományi létszámához képest az érintett létesítményben és a vállalkozás által foglalkoztatottak számának nettó növekedését is kell eredményeznie.

A projekt keretében 8 és 90 millió forint közötti összegben igényelhető vissza nem térítendő támogatás, a támogatási intenzitás pedig maximum 70%-os lehet.

Lássuk a részleteket röviden:

Már beadhatók a támogatási kérelmek az Új gyakornoki program című pályázati felhívásra - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében induló pályázat keretösszege 10 milliárd forint - tette hozzá az államtitkár.

Elmondta, hogy az új program az ifjúsági garancia rendszer részeként valósul meg, hasonlóan a korábbi, Gyakornoki program pályakezdők támogatására című felhíváshoz.

A korábbi pályázat tapasztalatai alapján az új program egyszerűsített költségelszámolás alkalmazásával biztosítja a szakképzésből kilépő fiatalok munkatapasztalathoz jutását, a támogatás aktív és hatékony felhasználását - emelte ki az államtitkár.

Kategória: Hírek, közlemények

GINOP 5 3 12 19

Megjelent társadalmi egyeztetésre a GINOP-5.3.12-19 kódszámú "Foglalkoztatásbővítés ösztönzése" című pályázat felhívása, mely keretein belül mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetnek támogatást a foglalkoztatotti létszám növelésére.

A támogatási kérelmek benyújtása előreláthatólag 2020. január 17-től 2020. április 15-ig lesz lehetséges.

A felhívásra az a KKV nyújthat be támogatási kérelmet, amely vállalja, hogy az adott 4 régió valamelyikében működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3 fővel bővíti a foglalkoztatottak számát úgy, hogy annak az előző tizenkét hónap átlagos statisztikai állományi létszámához képest az érintett létesítményben és a vállalkozás által foglalkoztatottak számának nettó növekedését is kell eredményeznie.

A projekt keretében 8 és 90 millió forint közötti összegben igényelhető vissza nem térítendő támogatás, a támogatási intenzitás pedig maximum 70%-os lehet.

Lássuk a részleteket röviden:

Mintegy 150 vállalkozás összesen 2,4 milliárd forint támogatást nyert el a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtését segítő programban, ez 3000 munkahely létrehozásához vagy megőrzéséhez járul hozzá – jelentette be Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta: a program eddigi kiírásainak köszönhetően az utóbbi években több mint 55 milliárd forint támogatás jutott el a magyar kisvállalkozásokhoz, amellyel 28 ezer új munkahely jött létre Magyarországon.

A kormány azzal a céllal indította a munkahelyteremtő beruházási támogatást, hogy erősítse a munkaerő-tartalék foglalkoztatását és a hátrányos helyzetű térségek gazdasági, társadalmi felzárkózását – ismertette Varga Mihály.

Mint mondta: a támogatás keretében a legfontosabb az innováció, így többek között új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy lízingköltségek számolhatóak el. A program a vállalkozások versenyképességének növelése mellett a kis- és középvállalkozások exportpiacokra történő kilépését is érdemben segíti, amit a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet is támogat. A korábbi pályázati kiírásokhoz képest az alaptámogatás összege tovább növekedett, ezáltal az egy munkahelyre jutó legmagasabb elérhető támogatási összeg - a kiegészítő támogatási összegeket is figyelembe véve - 2019-évben már 3,6 millió forint.

Az NFA-2019-KKV kódjelű pályázati kiírás nyerteseinek listája itt tekinthető meg: NFA-2019-KKV - Nyertesek listája

Forrás: MTI, kormany.hu

Kategória: Hírek, közlemények

ut a jovobe program

Mától, 2019. október 7-től elérhető az „Út a jövőbe" pályázat, amely kiemelten azokat a vállalkozásokat segíti, amelyek célja a termelékenységük növelése és mindezt a meglévő munkavállalók képzettségi szintjének növelésével, valamint magasabb hozzáadott értékű termékek létrehozásával kívánják elérni.

A program a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását a kkv-k kapacitásbővítő és technológiai beruházásainak támogatásán keresztül segíti.

A támogatás többek között új eszközök, gépek beszerzésére, az új technológia kialakításával kapcsolatos ingatlan beruházásra vagy akár szellemi termékekre is fordítható.

Az igényelhető összeg 10 és 150 millió forint között alakul, de hátrányos helyzetű térségben megvalósuló beruházás esetén akár 200 millió forint is lehet. A támogatás vissza nem térítendő és mértéke elérheti az 50%-ot is.

Új Gyakornoki Program (GINOP-5.2.4-19

Ahogy azt előre jeleztük, megjelent a GINOP-5.2-4-19 kódszámú „Új gyakornoki program" című felhívás. amely - csakúgy mint a pályázati konstrukció korábbi felhívásai - új gyakornokok és munkahelyi mentoraik/kapcsolattartóik, illetve megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatását támogatja.

Az új felhívás keretösszege 10 milliárd Ft és a támogatási kérelmek benyújtása 2019. november 26. 10.00 órától 2021. április 30. 12.00 óráig lehetséges.

A GINOP-5.2-4-19 Új gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok (legfeljebb 6 fő) foglalkoztatásához valamint a vállalati gyakornoki kapcsolattartói tevékenység ellátásához, lehetőséget teremt továbbá megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása esetén a munkavégzés segítésével foglalkozó személy foglalkozatására. A felhívás biztosítja a gyakornoki munkavégzéshez szükséges feltételek kialakítását is, melynek költségei átalány alapú egyszerűsített költségelszámolás keretében kerülnek elszámolásra. Az átalány mértéke a gyakornok és a vállalati gyakornoki kapcsolattartó személyi jellegű ráfordításainak 40%-a.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 2.500.000 Ft maximum 22.176.000 Ft. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a lehet.

Lássuk a részleteket:

Munkahelyteremto palyazat 3

Alig 1 hónapig pályázhatnak a napokban megnyíló, összesen 3,5 milliárd forintnyi munkahelyteremtő támogatásra a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások. A pályázat keretében idén már az igényelhető vissza nem térítendő támogatás egy munkahelyre jutó legmagasabb összege - a kiegészítő támogatást is figyelembe véve - elérheti akár a 3,6 millió forintot is.

A program idei első kiírásában 98 cég nyert el támogatást, amely több mint 600 új munkahely létesítéséhez, valamint csaknem 1100 álláshely megőrzéséhez járult hozzá. A mostani második ütem több mint kétszeres kerete akár 1500 új munkahely létrejöttét is elősegítheti.

A pályázat keretében azok a vállalkozások, amelyek vállalják, hogy alkalmazotti létszámot bővítenek, az új munkavállalónként kapható 1,7-3,6 millió Ft támogatást többek között új eszközök, gépek beszerzésére, ingatlanvásárlásra, új létesítmény felállítására, meglévő létesítmény bővítésére, bérleti díjakra, vagy lízing-költségekre fordíthatják.

Nos, lássuk a részleteket:


gyakornoki program pályázat összehasonlítás

Írtunk már róla, hogy várhatóan október 15-én nyílik meg az a 10 milliárd forintos keretösszegű uniós pályázat, amely új gyakornokok és munkahelyi mentoraik/kapcsolattartóik, illetve megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatását támogatja.

Az „Új gyakornoki program" (GINOP-5.2-4-19) azt ígéri, hogy beépíti a korábbi uniós gyakornoki pályázat tapasztalatait, ahogy fogalmaznak

„az új felhívás a korábbi konstrukció tapasztalataira épülve, a támogatás felhasználásával összefüggő adminisztratív terhek csökkentését célozva biztosítja a jövőben a szakképzésből kilépő fiatalok munkatapasztalathoz jutását és a támogatás aktív és hatékony felhasználását."

Ennek apropóján alaposabban szemügyre vettük a felhívás tervezetet és összevetettük a korábbi Gyakornoki Program pályázattal (GINOP-5.2.4-16), amelynek kerete a mai napig sem merült ki, így még jelenleg is lehet rá kérelmet benyújtani.

Nézzük meg tehát, érdemes-e iparkodni és még a „régi" pályázat keretében igényelni támogatást, vagy ráérünk megvárni az új és átdolgozott pályázati felhívást.

További információk

  • Style Video

Napokon belül, egészen pontosan augusztus 1-én indul a 2019. évi munkahelyteremtő pályázat második üteme, amelynek keretében 3,5 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a cégek új munkahelyek létrehozására.

A támogatás keretében a vállalkozások többek között új eszközök, gépek beszerzésére, ingatlanvásárlásra, új létesítmény felállítására, meglévő létesítmény bővítésére,  bérleti díjakra, vagy lízing-költségekre  igényelhetnek támogatást.

Nos, lássuk a részleteket:

A pályázat keretében elnyerhető támogatás mértéke nem regisztrált álláskereső személy esetén, új munkahelyenként 1,7 millió forint. Emellett van lehetőség kiegészítő támogatásokra pályázni:

  • a) amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő, kiközvetített, az Flt. 58. § (5) bekezdés d) pontja szerinti álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 700 ezer Ft, vagy
  • b) amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő kiközvetített olyan álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, aki a foglalkoztatást megelőző 12 hónapban kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében volt foglalkoztatva, új munkahelyenként 1,5 millió Ft, vagy
  • c) amennyiben a beruházás befejezését követően hatodik életévét be nem töltött gyermekét saját háztartásában nevelő nő foglalkoztatását vállalja, új munkahelyenként 1,5 millió Ft,
  • d) amennyiben a beruházás a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kjbr.), valamint a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ktbr.) alapján kedvezményezett járásban vagy kedvezményezett településen valósul meg, új munkahelyenként további 400 ezer Ft,

A d) pont szerinti kiegészítő támogatás halmozható az a), b) és c) pontban foglalt kiegészítő támogatásokkal is, míg az a), b) és c) pontban foglalt kiegészítő támogatások vagylagosan igényelhetők.

Új Gyakornoki Program indul 2019 októberétől

Elindult a Széchenyi 2020 keretében az Új Gyakornoki Program társadalmi egyeztetése. A támogatási kérelmek várhatóan 2019. október 15-től lesznek benyújthatóak.

A Program alapvető célja - a korábbi, még jelenleg is futó és hasonló elnevezésű programhoz hasonlóan - a szakképzésből kilépő, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése, azáltal, hogy támogatással ösztönözik a vállalatokat „gyakornoki helyek" kialakítására. Gyakornokként ugyanis a fiatalok valódi munkatapasztalatot szerezhetnek, ezáltal javul foglalkoztathatóságuk és hosszabb távú munkaerő-piaci esélyeik.

A Program keretében a vidéki vállalkozások elsősorban a gyakornokok foglalkoztatásához bér- és járuléktámogatást igényelhetnek, de a Program a munkaterületének kialakítását is támogatja, igényelhető támogatás anyagköltségre, eszközbeszerzésre, immateriális javak beszerzésére, vagy akár infrastrukturális és ingatlan beruházásra is. Sőt a gyakornok mellé a vállalkozás kijelölhet egy fő vállalaton belüli segítő mentort is, az ő bérköltsége szintén elszámolható a pályázatban.

A támogatás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a lehet.

A támogatási összeg minimum 4.032.000 forint, maximum 22.176.000 forint lehet.

A pályázat jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a végleges pályázati felhívás módosulhat, de alapvetően az alábbi feltételek várhatóak.

Nos, lássuk a részleteket:


Kategória: Hírek, közlemények

Ahogy arról beszámoltunk, a napokban kihirdették a Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása program idei első kiírásának nyerteseit. A pályázaton összesen 98 cég nyert el támogatást, amely több mint 600 új munkahely létesítéséhez, valamint csaknem 1100 álláshely megőrzéséhez járul hozzá.

Lemaradt a pályázatról? Sebaj, hiszen bő 1 hónapon belül indul a 2019. évi munkahelyteremtő pályázat második üteme. Egészen pontosan augusztus 1-től ismét pályázható lesz a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt pályázat, ennek keretében további 3,5 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a cégek új munkahelyek létrehozására.

A támogatás keretében a vállalkozások többek között új eszközök, gépek beszerzésére, ingatlanvásárlásra, új létesítmény felállítására, meglévő létesítmény bővítésére bérleti díjakra, vagy lízing-költségekre  igényelhetnek támogatást.

Nos, lássuk a részleteket:

A pályázat keretében elnyerhető támogatás mértéke nem regisztrált álláskereső személy esetén, új munkahelyenként 1,7 millió forint. Emellett van lehetőség kiegészítő támogatásokra pályázni:

  • a) amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő, kiközvetített, az Flt. 58. § (5) bekezdés d) pontja szerinti álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 700 ezer Ft, vagy
  • b) amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő kiközvetített olyan álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, aki a foglalkoztatást megelőző 12 hónapban kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében volt foglalkoztatva, új munkahelyenként 1,5 millió Ft, vagy
  • c) amennyiben a beruházás befejezését követően hatodik életévét be nem töltött gyermekét saját háztartásában nevelő nő foglalkoztatását vállalja, új munkahelyenként 1,5 millió Ft,
  • d) amennyiben a beruházás a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kjbr.), valamint a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ktbr.) alapján kedvezményezett járásban vagy kedvezményezett településen valósul meg, új munkahelyenként további 400 ezer Ft,

A d) pont szerinti kiegészítő támogatás halmozható az a), b) és c) pontban foglalt kiegészítő támogatásokkal is, míg az a), b) és c) pontban foglalt kiegészítő támogatások vagylagosan igényelhetők.

Kategória: Hírek, közlemények

Mintegy 100 vállalkozás nyert el másfélmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást a Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása program idei első kiírásának keretében – jelentette be Varga Mihály az MTI-nek. A pénzügyminiszter kiemelte: a program révén 2011 óta több mint 50 milliárd forint támogatás jutott el a magyar vállalkozásokhoz, amelynek köszönhetően 27 ezer új munkahely jött létre Magyarországon.

A mostani pályázati körben 98 cég nyert el támogatást, amely több mint 600 új munkahely létesítéséhez, valamint csaknem 1100 álláshely megőrzéséhez járul hozzá, tovább javítva ezzel a kkv-szektor versenyképességét – ismertette a tárcavezető.

Mint mondta: a kis- és középvállalkozások foglalkoztatják a magyar munkaerő kétharmadát, így a kormány kiemelten támogatja a technológiai fejlesztésüket és dolgozóik számának bővítését. A munkahelyteremtő beruházási támogatás elősegíti a még meglévő munkaerő-tartalék mozgósítását, valamint a hátrányos helyzetű térségek gazdasági, társadalmi felzárkóztatását is.

Varga Mihály emlékeztetett, a korábbi pályázati kiírásokhoz képest az alaptámogatás összege tovább növekedett, ezáltal az egy munkahelyre jutó legmagasabb elérhető támogatási összeg - a kiegészítő támogatási összegeket is figyelembe véve - már 3,6 millió forint volt.

Augusztusban újabb kiírást hirdetünk meg, amelynek keretében további 3,5 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a cégek új munkahelyek létrehozására. A támogatás keretében többek között új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy lízing-költségek is elszámolhatók.

Az NFA-2019-KKV kódjelű pályázati kiírás nyerteseinek listája itt tekinthető meg: NFA-2019-KKV - Nyertesek listája

Forrás: MTI, kormany.hu

Kategória: Hírek, közlemények
https://www.high-endrolex.com/33