Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban VEKOP-8.3.2-18

Egy frissen közzétett pályázati közlemény szerint  a „Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban” című (VEKOP-8.3.2-18 kódszámú) felhívás vonatkozásában a kérelmek benyújtására egy újabb időszak nyílt.

A pályázat benyújtása a módosított felhívás szerint 2018. október 19. 8:00 és 2018. december 6. 14:00 között ismételten lehetséges lesz.

Vidéki pályázók esetében is javában tart még a pályázati szakasz, a kérelmek benyújtására a keret kimerülésig, valamint legkésőbb 2020. március 31.-ig van lehetőség.

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén

  • egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül,
  • másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki mentor tevékenység ellátására
  • és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A felhívás szerint a budapesti és pest megyei KKV-k minimum 2,3 millió, maximum 10 millió forintos támogatást igényelhetnek. A támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség maximum 80%-a lehet.

VEKOP-8.3.2-18 Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban

Csaknem két évvel a vidéki pályázat megjelenése után, ma megjelent a "VEKOP-8.3.2-18 Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban" című pályázat tervezete is, amely véleményezést követően várhatóan 2018 augusztus 3-tól lesz pályázható. A tervezet szerint a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 0,371 milliárd forint lesz, azaz a támogatott vállalkozások száma várhatóan 35-160 között lesz.

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén

  • egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül,
  • másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki mentor tevékenység ellátására
  • és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A felhívás tervezet szerint a budapesti és pest megyei KKV-k minimum 2,3 millió, maximum 10 millió forintos támogatást igényelhetnek. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség maximum 80 %-a.

Kategória: Hírek, közlemények

GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program

Annak apropóján, hogy a napokban társadalmi egyeztetésre bocsátották a Közép-magyarországi régióban működő vállalkozások számára hamarosan elérhető Gyakornoki Program pályázatot, tekintsük át a konstrukció vidéki nagytestvérét, amely 2016 augusztusa óta pályázható és a 30 milliárd forintos keretnek köszönhetően még most is elérhető azon vállalkozások számára, akik pályakezdők foglalkoztatását tervezik. 

A mai nyilvános statisztikák alapján a 30 milliárdos keretre kicsit több mint 23 milliárd forint, azaz a keret 75%-ára érkezett be igény, még közel 7 milliárd forint várja munkahelyteremtést tervező gazdáját.

A pályázat keretében az igényelhető támogatás felső korlátja 30 millió Ft, a támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség 100 %-a lehet.

Nézzük meg, pontosan milyen feltételekkel lehet pályázni:

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén

  • egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan 9 hónapon keresztül,
  • másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati mentor tevékenység ellátására és
  • szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A pályázatra kizárólag azon vállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek

  • rendelkeznek legalább egy lezárt és teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, és
  • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, és
  • az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt és
  • a 651/2014/EU Rendelet I. Melléklete alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek, vagy
  • azon vállalkozások, amelyek megfelelnek a mikro- kis- és középvállalkozásokra vonatkozó 651/2014/EU Rendelet I. Melléklet 2. cikk szerinti alkalmazotti létszám és pénzügyi határértékeknek, azonban a 651/2014/EU rendelet 1. sz. melléklet 3. cikk (4) bekezdése alapján azért nem tekinthetők KKV-nak, mivel a tőke vagy a szavazati jogok legalább 25%-át közvetlenül vagy közvetve, egyénileg vagy közösen, egy vagy több állami szerv irányítja.
Kategória: Hírek, közlemények

Sokat bukhat, aki nem fordít kellő figyelmet a részletekre, ahogy a közmondás is mondja, az ördög bizony a részletekben rejlik. És nincs ez másképp a pályázatok terén sem. Sőt, itt lehet igazán nagyot bukni, ha felszínes információk alapján, esetleg rossz tanácsadókra hallgatva mérlegelünk egy pályázaton való indulásról és annak mikéntjéről.

Egy ilyen példát hoztunk most Önnek.

Azzal szinte minden pályázó tisztában van, hogy uniós támogatást, csak bizonyos alapfeltételek megléte esetén lehet igényelni, ilyen többek között, hogy a vállalkozás nem állhat csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt, nem lehet köztartozása, a saját tőkéje nem lehet negatív, illetve hogy csak azon vállalkozások részesülhetnek fejlesztési támogatásban, akik a munkaügyi előírásoknak megfelelően folytatják tevékenységüket, tehát igazolni tudják rendezett munkaügyi kapcsolataikat. Ez utóbbi azonban nem ennyire egyértelmű, nézzük meg egészen pontosan mit kell érteni alatta:

A rendezett munkaügyi kapcsolatok vonatkozásában az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. paragrafusa kimondja, hogy költségvetési támogatás annak nyújtható, aki – több egyéb feltétel mellett – megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek. Ennek kereteit pedig az államháztartásról szóló törvény (Áht.) végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) kormányrendelet 81. paragrafusa tartalmazza.

Nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének az, akit

  • a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztása,
  • a munkavállalói jogalanyisággal kapcsolatos életkori feltételekre (ideértve a gyermekmunka tilalmát is) vonatkozó rendelkezések megsértése,
  • jogszabályban előírt munkabér mértékére és a kifizetés határidejére vonatkozó rendelkezések megsértése,
  • a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó kötelező nyilvántartásba vétel szabályainak megsértése, vagy
  • az egyenlő bánásmód követelményének megsértése

miatt hatóság, illetve bíróság a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül – a korábbival azonos jogsértés elkövetése miatt – jogerős és végrehajtható bírsággal sújtott vagy a központi költségvetésbe történő befizetésre kötelezett.

Mindez azt jelenti, hogy a „rendezett munkaügyi kapcsolatok" minősítés elveszítéséhez két éven belül lényegében két alkalommal kell ilyen jellegű jogsértést elkövetni. Ez alól kivételt képez a munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatás.

Kategória: Tudástár

Ha már szó esett a héten a de minimis jellegű támogatásokról, íme egy tökéletes példa rá. A "Gyakornoki program pályakezdők támogatására" elnevezésű GINOP-5.2.4-16 pályázat igényelhető de minimis támogatásként, és ebben az esetben a támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség 100 %-a lehet.

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén

  • egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan 9 hónapon keresztül,
  • másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati mentor tevékenység ellátására és
  • szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

Az igényelhető támogatás felső korlátja 30 millió Ft, a támogatás maximális mértéke pedig - ahogy már említettük - az összes elszámolható költség 100 %-a lehet.

Lássuk gyorsan, hogy is áll jelenleg a pályázat még rendelkezésre álló keret vonatkozásában:

A pályázat 2016 augusztusa óta pályázható és eddig a 30 milliárdos keretre közel 22,5 milliárd forintnyi igény érkezett. A keret fogyási ütemét vizsgálva, havi szinten nagyjából 100 pályázat érkezik be a támogatáskezelőhöz, összesen 900 millió Ft körüli támogatási igénnyel, ami arra is következtetni enged, hogy keretkimerülés okán idén egészen biztosan nem kell számolni a pályázat felfüggesztésével.

További információk

  • Style Video

Néhány hete már írtunk arról, hogy javában pályázható a Gyakornoki Program elnevezésű pályázat, melynek keretében pályakezdő gyakornokok foglalkoztatásához igényelhető támogatás. Azok számára, akik esetleg nem találkoztak ezzel a pályázattal összefoglaljuk a pályázat leglényegesebb pontjait majd megmutatjuk a pályázók részéről leggyakrabban felmerülő kérdéseket valamint a pályázatkezelőtől kapott válaszokat.

Lássuk elsőként, hogy hogy is áll jelenleg a pályázat még rendelkezésre álló keret vonatkozásában:

A pályázat 2016 augusztusa óta pályázható és eddig a 30 milliárdos keretre közel 22 milliárd forintnyi igény érkezett. A keret fogyási ütemét vizsgálva, havi szinten nagyjából 100 pályázat érkezik be a támogatáskezelőhöz, összesen 900 millió Ft körüli támogatási igénnyel, ami arra is következtetni enged, hogy keretkimerülés okán idén egészen biztosan nem kell számolni a pályázat felfüggesztésével.

Az igényelhető támogatás felső korlátja 30 millió Ft, a támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség 100 %-a lehet.

Nézzük meg, pontosan milyen feltételekkel lehet pályázni:

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén

  • egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan 9 hónapon keresztül,
  • másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati mentor tevékenység ellátására és
  • szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A pályázatra kizárólag azon vállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek

  • rendelkeznek legalább egy lezárt és teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, és
  • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, és
  • az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt és
  • a 651/2014/EU Rendelet I. Melléklete alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek, vagy
  • azon vállalkozások, amelyek megfelelnek a mikro- kis- és középvállalkozásokra vonatkozó 651/2014/EU Rendelet I. Melléklet 2. cikk szerinti alkalmazotti létszám és pénzügyi határértékeknek, azonban a 651/2014/EU rendelet 1. sz. melléklet 3. cikk (4) bekezdése alapján azért nem tekinthetők KKV-nak, mivel a tőke vagy a szavazati jogok legalább 25%-át közvetlenül vagy közvetve, egyénileg vagy közösen, egy vagy több állami szerv irányítja.

További információk

  • Style Video

GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program

Még javában pályázható a Gyakornoki Program elnevezésű pályázat, melynek keretében pályakezdő gyakornokok foglalkoztatásához igényelhető támogatás. A pályázatot 2016 februárjában írtál ki, 2016 augusztusa óta pályázható és eddig a 30 milliárdos keretre kicsit több mint 20 milliárd forint, azaz a keret közel 70%-ára érkezett be igény, még közel 9 milliárd forint várja munkahelyteremtést tervező gazdáját.

A pályázat nagy előnye, hogy már 1 fő pályakezdő alkalmazása esetén is igényelhető, az igényelhető támogatás felső korlátja 30 millió Ft, a támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség 100 %-a lehet.

Nézzük meg, pontosan milyen feltételekkel lehet pályázni:

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén

  • egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan 9 hónapon keresztül,
  • másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati mentor tevékenység ellátására és
  • szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A pályázatra kizárólag azon vállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek

  • rendelkeznek legalább egy lezárt és teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, és
  • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, és
  • az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt és
  • a 651/2014/EU Rendelet I. Melléklete alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek, vagy
  • azon vállalkozások, amelyek megfelelnek a mikro- kis- és középvállalkozásokra vonatkozó 651/2014/EU Rendelet I. Melléklet 2. cikk szerinti alkalmazotti létszám és pénzügyi határértékeknek, azonban a 651/2014/EU rendelet 1. sz. melléklet 3. cikk (4) bekezdése alapján azért nem tekinthetők KKV-nak, mivel a tőke vagy a szavazati jogok legalább 25%-át közvetlenül vagy közvetve, egyénileg vagy közösen, egy vagy több állami szerv irányítja.

További információk

  • Style Video

Heteken belül megnyílik a kis- és középvállalkozások, illetve a nagyvállalatok számára is a munkahelyi képzések támogatásának forráskerete – közölte kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium a Világgazdaságnak.

Már tavaly tavasszal rajtra készen vártuk a nagyvállalatoknak szóló, GINOP-6.1.5-17 kódszámú pályázat (Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok számára), illetve a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak szóló GINOP-6.1.6-17 kódszámú pályázat megjelenését, ám április végén, a pályázatok megnyitása előtt nem sokkal az Irányító Hatóság határozatlan időre elhalasztotta a beadás kezdetét arra hivatkozva, hogy a pályázati felhívásokat át kell dolgozniuk. Végül tavaly nem is jelentek meg a pályázatok, mindössze december 27-én jelent meg GINOP-6.1.8-17 kódszámmal egy a nagyvállalatoknak szóló képzési központos pályázat társadalmi egyeztetése, várhatóan február végi tényleges megjelenéssel.

A mostani bejelentés alapján pedig már csak hetek kérdése és végre tényleg kiírják a GINOP-6.1.5-ös és a GINOP-6.1.6-os pályázatokat is ugyanazokkal a keretösszegekkel, mint amiket már tavaly is terveztek.

Kategória: Hírek, közlemények

Bár már csak kicsit több mint egy hét van hátra a pályázat beadási határidejéig, még most is rengeteg új megkeresést kapunk az NFA-2017-2-KKV kódszámú "Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása" című pályázattal kapcsolatban. A pályázat nagyon népszerű, hiszen szigorú területi, vagy tevékenységi korlátozások nélkül igényelhető vissza nem térítendő támogatás, amennyiben a vállalkozás vállalja, hogy a támogatásból finanszírozott beruházás megvalósulását követően új munkahelyeket létesít legalább 2 fő részére.

A támogatás mértéke alap esetben tehát új munkahelyenként 1,5 millió Ft.

Ezen kívül az alábbi kiegészítő támogatásokra lehet pályázni:

  • amennyiben álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 500 ezer Ft, vagy
  • amennyiben az álláskereső a foglalkoztatást megelőző 12 hónapban kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében volt foglalkoztatva, új munkahelyenként 800 ezer Ft,
  • amennyiben a beruházás kedvezményezett járásban vagy kedvezményezett településen valósul meg, új munkahelyenként további 400 ezer Ft.

A pályázaton kizárólag KKV-k, gazdasági társaságok, valamint egyes jogi személyek vállalatai, külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepei és kereskedelmi képviseletei, szövetkezetek, illetve egyéni vállalkozók vehetnek részt.

Mivel az idő nagyon rövid, ebben a bejegyzésben összegyűjtöttünk néhány fontos kiegészítő információt, amivel segíthetjük a pályázati felkészülést. Természetesen bármilyen hasonló kérdéssel keressenek bennünket bizalommal.

KÉRDÉS: Kötelező-e a 3 ajánlat a pályázat benyújtásához?

VÁLASZ: A pályázathoz elegendő 1 árajánlatot csatolni. A beruházás elszámolásakor szükséges majd a 3 árajánlatot benyújtani.

KÉRDÉS: Árajánlat vonatkozásában elfogadják-e az elektronikus úton kapott ajánlatot, vagy szükséges a papír alapon készített eredeti ajánlat?

VÁLASZ: Elektronikus úton lekért árajánlat is elfogadható.

Kategória: Tőlünk kérdezték

2018. február 9-ig lehet még igényelni azt a hazai forrású támogatást, amelynek keretében új munkahelyenként 1,5-2,4 millió Ft támogatás kapható és fordítható eszközbeszerzésre, ingatlan beruházásra, vagy akár találmány, szabadalom, licence és a know-how beszerzésére.

A támogatás mértéke alap esetben tehát új munkahelyenként 1,5 millió Ft.

Ezen kívül az alábbi kiegészítő támogatásokra lehet pályázni:

  • amennyiben álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 500 ezer Ft, vagy
  • amennyiben az álláskereső a foglalkoztatást megelőző 12 hónapban kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében volt foglalkoztatva, új munkahelyenként 800 ezer Ft,
  • amennyiben a beruházás kedvezményezett járásban vagy kedvezményezett településen valósul meg, új munkahelyenként további 400 ezer Ft.

A pályázaton kizárólag KKV-k, gazdasági társaságok, valamint egyes jogi személyek vállalatai, külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepei és kereskedelmi képviseletei, szövetkezetek, illetve egyéni vállalkozók vehetnek részt.

További információk

  • Style Video

Még csaknem 4 hétig, 2018. február 9-ig lehet pályázni a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása című 2017-2-NFA kódszámú felhívásra. Figyelem, a korábbi kiíráshoz képest az előminősítést jelentő pontozó tábla változott, némileg átrendeződtek a hangsúlyok, ezért mindenképp időben keressenek fel minket, hogy jól megtervezett, minél magasabb pontszámú pályázatot tudjunk benyújtani.

Mint bizonyára hallottak róla, az NFA-ból 5 milliárd Ft támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére, amelyből 550- 650 KKV-nál akár 2500-3000 új munkahely létesíthető mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása című pályázat keretében.

A támogatás mértéke alap esetben, azaz nem regisztrált álláskereső személy esetén, új munkahelyenként 1,5 millió Ft.

Ezen kívül az alábbi kiegészítő támogatásokra lehet pályázni:

  • amennyiben álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 500 ezer Ft, vagy
  • amennyiben az álláskereső a foglalkoztatást megelőző 12 hónapban kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében volt foglalkoztatva, új munkahelyenként 800 ezer Ft,
  • amennyiben a beruházás kedvezményezett járásban vagy kedvezményezett településen valósul meg, új munkahelyenként további 400 ezer Ft.

A pályázaton kizárólag KKV-k, gazdasági társaságok, valamint egyes jogi személyek vállalatai, külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepei és kereskedelmi képviseletei, szövetkezetek, illetve egyéni vállalkozók vehetnek részt.

Kategória: Hírek, közlemények

PÁLYÁZAT CÉLJA ÉS TARTALMA

Jelen Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójuk javítása érdekében az – új munkahelyek létrehozását eredményező – munkahelyteremtő beruházások támogatása. A pályázat célja továbbá a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás, a helyi gazdaság megerősítése. A gazdasági, társadalmi és munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű térségek, települések felzárkóztatásának érdekében az álláskeresők foglalkoztatásának – kiemelt összegű kiegészítő – támogatása, a foglalkoztatás regionális különbségeinek mérséklése érdekében.

Az NFA-ból 5 milliárd Ft támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére. Ebből 550- 650 KKV-nál akár 2500-3000 új munkahely létesíthető, továbbá mintegy 5 000 már meglévő munkahely megőrzése segíthető.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

Az NFA foglalkoztatási alaprész 2018. és 2019. évi központi kerete terhére e célra elkülönített összeg 5.000.000.000 Ft.

A támogatás mértéke nem regisztrált álláskereső személy esetén, új munkahelyenként 1,5 millió Ft.

Ezen kívül az alábbi kiegészítő támogatásokra lehet pályázni:

  • amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő kiközvetített álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 500 ezer Ft, vagy
  • amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő kiközvetített olyan álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, aki a foglalkoztatást megelőző 12 hónapban kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében volt foglalkoztatva, új munkahelyenként 800 ezer Ft,
  • amennyiben a beruházás a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kjbr.), valamint a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ktbr.) alapján kedvezményezett járásban vagy kedvezményezett településen valósul meg, új munkahelyenként további 400 ezer Ft, (ez a kiegészítő támogatás halmozható a fenti két pontban foglalt kiegészítő támogatásokkal is, míg az a) és b) pontban foglalt kiegészítő támogatások csak vagylagosan igényelhetők).

A jelenlegi statisztikák szerint lassan 2/3-nál jár a Gyakornoki Program pályázat keretében eddig megigényelt támogatás aránya, még 10 milliárd forintnyi keret vár a pályázókra.

A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 30 milliárd Ft, melyre eddig 2616 db pályázat érkezett be, összesen 19,4 milliárd Ft támogatási igénnyel.

Gyakornoki Program pályázat

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül, másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenység ellátására és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 1 900 000 Ft maximum 30 000 000 Ft. A támogatás maximális mértéke támogatási kategóriától függően az összes elszámolható költség 100 %-a.

További információk

  • Style Video

Szeptember 15-ig pályázható a 10 milliárd forint keretösszegű mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt pályázat.

A hazai finanszírozású Program már a korábbi években is nagy népszerűségnek örvendett, azonban a mostani pályázati ciklusban, amikor a pályázatok feltételrendszere jelentősen szigorodott, mind a támogatást igénylők köre, mind a támogatható tevékenységek vonatkozásában, ez a pályázat nem mindennapi lehetőséget biztosít a vállalkozóknak új eszközök, gépek beszerzéséhez, vagy akár ingatlanvásárláshoz.

A Nemzetgazdasági Minisztérium várakozása szerint hozzávetőleg 1100-1200 vállalkozó részesülhet a támogatásból és ezzel 5000-5500 új munkahely jöhet létre. A vállalkozások munkahelyteremtő beruházásra pályázhatnak, ennek keretében tárgyi eszközök vagy immateriális javakba történő beruházásra, új létesítmény felállítására, meglévő létesítmény bővítésére igényelhetnek támogatást.

Kategória: Hírek, közlemények

PÁLYÁZAT CÉLJA

Jelen Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójuk javítása érdekében az - új munkahelyek létrehozását eredményező - munkahelyteremtő beruházások támogatása. A pályázat célja továbbá a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás, a helyi gazdaság megerősítése. A gazdasági, társadalmi és munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű térségek, települések felzárkóztatásának érdekében az álláskeresők foglalkoztatásának - kiemelt összegű kiegészítő - támogatása, a foglalkoztatás regionális különbségeinek mérséklése érdekében.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

Az NFA foglalkoztatási alaprész 2017-2018. évi központi kerete terhére e célra elkülönített összeg 10.000.000.000 Ft.

A támogatás mértéke nem regisztrált álláskereső személy esetén, új munkahelyenként 1,5 millió Ft.

Ezen kívül az alábbi kiegészítő támogatásokra lehet pályázni:

  • amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő kiközvetített álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 500 ezer Ft, vagy
  • amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő kiközvetített olyan álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, aki a foglalkoztatást megelőző 12 hónapban kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében volt foglalkoztatva, új munkahelyenként 800 ezer Ft,
  • amennyiben a beruházás a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI.26.) Korm. rendelet, valamint a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet alapján kedvezményezett járásban vagy kedvezményezett településen valósul meg, új munkahelyenként további 400 ezer Ft, (ez a kiegészítő támogatás halmozható a fenti két pontban foglalt kiegészítő támogatásokkal is, míg az a) és b) pontban foglalt kiegészítő támogatások csak vagylagosan igényelhetők).