GINOP 414 19 épületenergetikai pályázat vállalkozásoknak cégeknek

Elindult a "Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása" című GINOP-4.1.4-19 kódszámú pályázati felhívás társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében. A vállalkozások összesen 10 milliárd forint értékű vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak majd.

A mikro-, kis- és középvállalkozások számára igényelhető támogatás összege minimum 3 millió forint, maximum 100 millió forint, amelyet megújuló energiafelhasználás növelését célzó fejlesztésekre fordíthatnak, például napelemes rendszer telepítésére, illetve faelgázosító kazánrendszer kiépítésére. Lehetőség nyílik továbbá energiahatékonyságot javító beruházásokra, például épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére.

Jelen felhívás keretében önállóan támogatható a minimum 15 kWp névleges teljesítményű napelemes rendszerek telepítése. Továbbá önállóan támogathatóak az egyéb megújuló energiafelhasználás növelését és az energiahatékonyság javítását szolgáló tevékenységek is, amennyiben a fejlesztendő épület energetikai minőség szerinti besorolása legalább két szintet javul DD besorolás alatti épületek esetében.

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Lássuk a részleteket:

Pályázat napelemes rendszer telepítésének támogatására kkv

Elindult a "Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak" című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP). A felhívás tervezett keretösszege 15 milliárd forint, amelyből a vállalkozások kiskapacitású, saját villamosenergia-fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer beszerzését és telepítését valósíthatják meg.

Az igényelhető támogatás minimum összege várhatóan 1,5 millió forint, maximuma 3 millió forint.

Az elnyert támogatásból maximum 15 (kilowatt) kW névleges teljesítményű napelemes rendszerek beszerzése és telepítése; a kapcsolódó szerkezeti- és tartóelemek beszerzése és telepítése; az épület elektromos rendszeréhez illetve a hálózathoz való csatlakozáshoz és a műszakilag biztonságos működéshez szükséges elemek beszerzése és ezek kiépítése; akkumulátorok; mérő- és szabályozó berendezések beszerzése és felszerelése valósulhat meg.

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Lássuk a részleteket:

Kategória: Hírek, közlemények

VEKOP 511 512 16 201903ho

Egy ma megjelent közleménnyel módosult a „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel" című (VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 kódszámú) felhívás, ennek keretében a támogatási kérelmek benyújthatóságának véghatárideje 2019. március 18-ról 2019. május 20-ra változott.

Immár csaknem másfél éve pályázható újra a VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 kódszámú „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel" című felhívás, az azóta eltelt időben a nyilvános statisztikai adatok alapján a rendelkezésre álló 11,76 milliárd Ft-os keretösszeg 55%-ára érkezett be támogatási igény.

VEKOP 511 512 stat 2019 03b

A jelentős fennmaradó keret tehát várja azon pályázók jelentkezését, akik épületeik energetikai fejlesztését tervezik, de ezidáig a feltételek - legyen szó akár az ingatlannal kapcsolatos elvárásokról, vagy a vállalkozás gazdálkodási adatairól - nem tették lehetővé a pályázaton való indulást.

Most, hogy van még bőven idő és keret a pályázaton való induláshoz érdemes lehet alaposabban mérlegelni a pályázatban rejlő potenciált, hiszen az energetikai célú beruházások a mai nevetségesen alacsony betéti kamatszintek mellett akár befektetésnek is kiválóan alkalmasak. Ahogy mi számoltuk egy korábbi cikkünkben, az uniós energetikai pályázatok 40-60%-os támogatási intenzitása mellett, a vissza nem térítendő támogatással megvalósított beruházások megtérülési ideje is arányosan, akár 4-9 évre csökkenthető. Ha ezzel szemben vesszük példaként az 5 éves lekötött betétek után kapható 2%-os évi kamatot, jól szemléltethető, hogy energetikai beruházásunk már középtávon nagyobb hozamot termelhet nekünk a banki hozamnál.

A pályázat egyik fontos korlátja, hogy önállóan napelem rendszerre nem lehet pályázni, csak más energetikai korszerűsítéssel - szigetelés, fűtés korszerűsítés, nyílászáró csere, világítás korszerűsítés, stb. - együtt.

Feltétel, hogy

  • az energiahatékonyság fokozására irányuló projektrész (pl. szigetelés, fűtés korszerűsítés, nyílászáró csere, világítás korszerűsítés, stb.) legalább 30% legyen a projekt összes elszámolható költségén belül.
  • a megújuló energia felhasználásra irányuló projektrész legalább 10% legyen összes elszámolható költségén belül. 

A pályázat emellett kombinált támogatási konstrukciót biztosít, azaz a megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, kölcsön részből és önerő részből tevődik össze, amelyek együttesen határozzák meg a projekt összes elszámolható költségét. A pályázat tehát csak hitellel vehető igénybe, ahol az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás mértékét. Emellett minimum a projekt elszámolható összköltségének 10%-át kitevő igazolt saját forrás szükséges.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 45%-a lehet.

 Lássuk a pályázat részleteit:

Kategória: Hírek, közlemények

energetikai pályázat vállalkozásoknak 2020

Márciusban végleg bezárnak a nem mezőgazdasággal foglalkozó mikro, kis és középvállalatok energetikai korszerűsítését támogató pályázati lehetőségek.

A véghajrájához érkező két konstrukcióban energiahatékonysági fejlesztéseket (hőszigetelés, nyílászárócsere, fűtési rendszer korszerűsítése, kazáncsere, világításkorszerűsítés stb.) és megújuló energiát alkalmazó elemeket (napelem, napkollektor, hőszivattyú stb.) lehet végrehajtani.

Mindkét pályázat esetében elvárás, hogy a beruházási költségeken belül az energiahatékonyság fokozására irányuló költségeknek kötelezően legalább az összköltség 30%-át szükséges kitenniük, a megújuló energiaforrások esetében ez minimum 10%.

A Budapesti és Pest megyei vállalkozásokat támogató VEKOP-511-es konstrukcióban 45%-os vissza nem térítendő támogatás mellett, 45% támogatott hitelre is jogosultak a vállalkozások, így mindössze 10% önerő szükséges a projektjük megvalósításához. A vissza nem térítendő támogatás maximuma 50 millió Ft lehet. A pályázatra 2019. március 18-ig lehet pályázatokat benyújtani.

Kategória: Hírek, közlemények

Újabb záró határidő közeledtére szeretném felhívni a figyelmét, ezúttal a "Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása" elnevezésű pályázati felhívás utolsó határnapjához érkezünk 2018. június 28-án. 

Azt még nem lehet tudni, hogy mi lesz a pályázat és a fennmaradó keret sorsa, hisz, ahogy arról néhány hete már írtunk az 52,5 milliárd forintnyi uniós támogatásra mindeddig alig 2 milliárdnyi igény érkezett be. Az alacsony pályázati hajlandóság nem abból következik, hogy ne lenne csábító a felkínált támogatás összege és mértéke, a "pályázati kedvet" elsősorban az ingatlan tulajdonviszonyok rendezetlensége, illetve a javarészt bérleti konstrukcióban üzemeltetett ingatlanok/telephelyek gátolják.

A pályázat keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások 1,5-100 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, a támogatás mértéke pedig maximum az összes elszámolható költség 50%-a lehet.

A projektekben az energiahatékonyságot javító, és a megújulóenergia-felhasználás növelését segítő tevékenységek támogathatók. Így lehetőség van az épületek hőtechnikai adottságainak javítására, hőveszteségének csökkentésére, az épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére, a meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására. Támogatható továbbá napkollektoros rendszer telepítése, brikett, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése, illetve hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre, hűtésre, használati melegvíz-termelésre, fűtésrásegítésre.

Röviden mutatjuk azokat a KO kritériumokat, amelynek mindenképpen meg kell felelnie a pályázó vállalkozásnak, illetve a fejleszteni kívánt ingatlannak:

  • A pályázó vállalkozásnak KKV besorolásúnak kell lennie, nagyvállalat nem pályázhat.
  • A projekt összköltsége maximum akkora lehet, mint az utolsó lezárt üzleti éves beszámolóban szereplő árbevétel összege.
  • A pályázó 100%-os tulajdonosa kell hogy legyen az ingatlannak.
  • A fejleszteni kíván ingatlannak 2013. december 31. napjáig kiadott építési engedéllyel kell rendelkeznie.
  • Az ingatlan(ok) a támogatási kérelem benyújtását megelőző 3 évből legalább 1 év időtartamban rendeltetésszerűen használatban állt(ak)
  • A beruházás összköltségének minimum 30%-a energiahatékonyság fokozására, minimum 10%-a pedig megújuló energia felhasználásra irányuló beruházás kell hogy legyen.

Ha vállalkozása a fenti kritériumokat teljesíteni tudja, jó eséllyel pályázhat, így mihamarabb keressen bennünket, hiszen a pályázat - annak komplexitása miatt - jelentős előkészületet igényel.

A pályázatról készített összefoglalónkat itt tekintheti meg: Pályázat kis- és középvállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatására

Kategória: Hírek, közlemények

Sajtószemle: Portfolio - 2018. május 30.

Rövid közlemény jelent meg a kormány hivatalos pályázati oldalán arról, hogy több helyen átírták 52,5 milliárd forintos keretösszegű "Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása" című (GINOP 4.1.2-18 kódszámú) felhívást és amíg ezeket nem vezetik át a kitöltőprogramon, addig a támogatási kérelmek benyújthatósága tegnaptól szünetel.

A teljes cikk itt olvasható >>>

A pályázatról mi itt írtunk legutóbb: Két hónapja fut a vidéki épületenergetikai fejlesztéseket támogató felhívás. Lássuk a részleteket!

Kategória: Sajtószemle

Már két hónapja pályázható a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) a "Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása" elnevezésű pályázati felhívás. A pályázat keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások 52,5 milliárd forintot igényelhetnek, az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás pedig 1,5-100 millió forint lehet. A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 50%-a lehet.

Tekintsük át gyorsan, milyen ütemben alakulnak a kérelmek beérkezése:

A statisztikák alapján az elmúlt két hónapban 72 db kérelem érkezett be összesen 1,78 milliárd forint értékben, mely a rendelkezésre álló keret alig 3 %-a. Bőven van tehát idő a felkészülésre, az esetleges hiányosságok kijavítására, ehhez első körben elengedhetetlen a vállalkozás és a fejlesztési elképzelés szakszerű előminősítése. Ha ebben segítségre van szüksége, természetesen állunk rendelkezésére.

További információk

  • Style Video

Jelentős módosítást követően 2017. november 15-től pályázható újra a VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 kódszámú „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel" című felhívás. A nyilvános statisztikai adatokból az látszik, hogy a könnyítés ellenére az elmúlt fél évben a rendelkezésre álló 11,76 milliárd Ft-os keretösszeg alig 40%-ára érkezett be támogatási igény.

A pályázat egyik fontos korlátja, hogy önállóan napelem rendszerre nem lehet pályázni, csak más energetikai korszerűsítéssel - szigetelés, fűtés korszerűsítés, nyílászáró csere, világítás korszerűsítés, stb. - együtt.

Feltétel ugyanis, hogy

  • az energiahatékonyság fokozására irányuló projektrész (pl. szigetelés, fűtés korszerűsítés, nyílászáró csere, világítás korszerűsítés, stb.) legalább 30% legyen a projekt összes elszámolható költségén belül.
  • a megújuló energia felhasználásra irányuló projektrész legalább 10% legyen összes elszámolható költségén belül. 

A pályázat emellett kombinált támogatási konstrukciót biztosít, azaz a megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, kölcsön részből és önerő részből tevődik össze, amelyek együttesen határozzák meg a projekt összes elszámolható költségét. A pályázat tehát csak hitellel vehető igénybe, ahol az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás mértékét. Emellett minimum a projekt elszámolható összköltségének 10%-át kitevő igazolt saját forrás szükséges.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 45%-a lehet.

Mindezek ellenére érdemes alaposabban mérlegelni a pályázatban rejlő potenciált, hiszen az energetikai célú beruházások a mai nevetségesen alacsony betéti kamatszintek mellett akár befektetésnek is kiválóan alkalmasak. Ahogy mi számoltuk egy korábbi cikkünkben, az uniós energetikai pályázatok 40-60%-os támogatási intenzitása mellett, a vissza nem térítendő támogatással megvalósított beruházások megtérülési ideje is arányosan, akár 4-9 évre csökkenthető. Ha ezzel szemben vesszük példaként az 5 éves lekötött betétek után kapható 2%-os évi kamatot, jól szemléltethető, hogy energetikai beruházásunk már középtávon nagyobb hozamot termelhet nekünk a banki hozamnál.

De lássuk a pályázat részleteit nagyon röviden:

További információk

  • Style Video

Továbbra is lehet pályázni a "VP5-4.1.6-4.2.3-17 Mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítása" felhívásra, a következő értékelési határnap 2018. május 19. lesz, az addig beérkezett kérelmeket szakmai pontozás alapján együttesen bírálják.

A pályázat lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati termékek előállítására szolgáló épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására.

A felhívás a termelők és feldolgozók minden olyan irányú beruházására épít, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

Bővebb információt a pályázatról rövid összefoglalónkban talál itt: Pályázat mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítására

Kategória: Hírek, közlemények

Szerdától lehet benyújtani a támogatási kérelmeket a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) a "Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása" elnevezésű pályázati felhívásra.

A mikro-, kis- és középvállalkozások 52,5 milliárd forintot igényelhetnek, az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás pedig 1,5-100 millió forint lehet. A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 50%-a lehet.

A projektekben az energiahatékonyságot javító, és a megújulóenergia-felhasználás növelését segítő tevékenységek támogathatók. Így lehetőség van az épületek hőtechnikai adottságainak javítására, hőveszteségének csökkentésére, az épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére, a meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására.

Támogatható továbbá napkollektoros rendszer telepítése, brikett, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése, illetve hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre, hűtésre, használati melegvíz-termelésre, fűtésrásegítésre.

Pályázatot azok mikro-, kis-, és középvállalkozások, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, egyéni cégek nyújthatnak be, amelyek rendelkeznek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel, és az éves átlagos statisztikai állományi létszámuk a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt.

Kategória: Hírek, közlemények

Néhány napja elindult a Mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítását célzó VP5-4.1.6-4.2.3-17 kódszámú pályázat benyújtási szakasza, az első értékelési határnap 2018. március 19-én lesz. Érdemes iparkodni, országosan alig 700 mezőgazdasági vállalkozás részesülhet támogatásban.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

A felhívás lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati termékek előállítására szolgáló épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására.

Pályázhatnak mezőgazdasági termelőnek minősülő vállalkozások, élelmiszeripari és borászati tevékenységet végző mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások, valamint termelői csoportok, termelői szervezetek, mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezetek, valamint a szociális szövetkezetek, akik úgynevezett kollektív kérelmet nyújthatnak be.

Az energiahatékonyság javítását célzó épületenergetikai, épületgépészeti korszerűsítések, felújítások (hőszigetelés, nyílászáró-csere, fűtési-hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése, világítási rendszerek korszerűsítése) mellett önállóan támogatható a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, legyen az akár napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása.

A pályázatról készített rövid összefoglalónkat itt tudja letölteni: VP5-4.1.6-4.2.3-17 - Pályázat mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítására

További információk

  • Style Video

 

PÁLYÁZAT CÉLJA 

Jelen Felhívás hozzájárul az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás formájában. Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 52,5 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 800-1750 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1,5 millió Ft, maximum 100 millió Ft.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 50%-a lehet.

A támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg mértéke a megítélt támogatás 50%-a, de legfeljebb 50 millió Ft.

Népszerűek a KKV-k számára elérhető megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseket támogató felhívások, így számos kérdés érkezik hozzánk is a pályázati feltételrendszerrel kapcsolatban. Lássunk most 5 olyan - a pályázati ügyfélszolgálathoz feltett -  kérdést és választ, amely akár Önnek is hasznos lehet a pályázati felkészülésben. 

KÉRDÉS: Támogatható-e olyan épület energetikai fejlesztése, melyet a 176/2008. Kormányrendelet értelmében nem lehet tanúsítani?

VÁLASZ: Amennyiben egyértelmű, hogy nem tud a Támogatást igénylő Energetikai tanúsítványt benyújtani a Támogatási Kérelemhez, a kérelme nem támogatható, mivel a jogosultsági feltételeket nem tudja teljesíteni.

KÉRDÉS: Támogatást igénylő bérbe adással hasznosított ingatlanokra szeretné igénybe venni a jelzett támogatást. Lehetséges ez? Jelenleg is bérbe vannak adva a fejleszteni kívánt ingatlanok.

VÁLASZ: Bérbeadás esetén a Felhívás 3.4.1.3. Egyéb elvárások pontban foglaltakat kell teljesíteni. Az épületenergetikai fejlesztés eredményének gazdasági tevékenységhez kell kapcsolódnia a bérbeadást követően is.

Kategória: Tőlünk kérdezték

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A felhívás alapvető célja a gazdaságok és feldolgozó üzemek versenyképességének javítása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén. A felhívás több területen kíván hozzájárulni a mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek versenyképességének növeléséhez.

A felhívás lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati termékek előállítására szolgáló épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására. A mezőgazdaság és élelmiszeripar erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen felhívás a termelők és feldolgozók minden olyan irányú beruházására épít, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Az épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, továbbá a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása elősegíti a mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javulását.

A pályázat két célterülete:

  • 1. célterület: Az energiafelhasználás csökkentése, és az erőforrás-hatékonyság javítása kertészeti üzemekben és állattartó gazdaságokban
  • 2. célterület: Az energiafelhasználás csökkentése, és az erőforrás-hatékonyság javítása élelmiszeripari- és borászati üzemekben

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 35,00 milliárd forint. A támogatott projektek várható száma: 700 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

Az 1. célterület esetében fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Az 1. célterület esetében a kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Módosítást követően 2017. november 15-től ismét pályázható a VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 kódszámú „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel" című felhívás.

Ahogy két hete a vidéki pályázat esetében, most a közép-magyarországi régióban is közzétették az alábbi legfontosabb módosításokat/könnyítéseket:

  • 3-3 millió forintról 1,5-1,5 millió forintra csökkent az egy projekt keretében legalább igényelhető hitel, illetve vissza nem térítendő támogatás összege;
  • a megítélt összegek 50-50%-ára támogatási előleg kérhető;
  • a vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön igénybevétele minden költségtételre kötelező;
  • 50% helyett elegendő ha legalább 30%-os az energiahatékonyság javulását célzó projektrész aránya az összes elszámolható költségen belül;
  • az energiahatékonyság javítására irányuló tevékenységek éves szintű 1 GJ primer energia megtakarításra vetített nettó elszámolható költsége 100.000Ft/GJ-ről 110.000 Ft/GJ -re módosult;
  • a korábbi 2006. december 31.-ről 2013. december 31.-ra módosult a fejlesztéssel érintett ingatlan esetében az építési engedély kiadásának legkésőbbi dátuma, azaz minden 2013 december 31. előtt épült ingatlanra is lehet már fejlesztést tervezni.

Az összes módosítást itt tudja megtekinteni: VEKOP-5.1.1-5.1.2-16

A módosított felhívás alapján a támogatási kérelmeket 2017. november 15-től keretkimerülésig, de legkésőbb 2019. március 18-ig lehet beadni.

A pályázat rövid összefoglalóját itt tudják megtekinteni: VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 - Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel

Kérdéseikkel keressenek bizalommal.

Kategória: Hírek, közlemények
https://www.high-endrolex.com/33