Elindult a Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése című (VP6-6.4.1-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése

Elindult a „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése" című (VP6-6.4.1-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.

A pályázat legfőbb célja a vidéki térségekben működő mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők induló vagy már működő szálláshely szolgáltatatói tevékenységeinek támogatása, kiemelten a 11 turisztikai térségben. A felhívás további célja a támogatásban részesülők által kialakított és működtetett turisztikai szolgáltatások továbbfejlesztése, valamint a jövedelemszerzés és a foglalkoztatás erősítése.

A támogatási kérelmeket első körben várhatóan 2021. december 8. – 2021. december 22. között lehet majd benyújtani.

Lássuk a részleteket:

Vidékfejlesztési Program 2021

A következő hónapokban új pályázati felhívások jelennek meg a Vidékfejlesztési Program keretében. Nagy a beruházási szándék az agrárszektorban, így a hazai társfinanszírozás határozott megemelésével az átmeneti két évben a Kormány kiemelt figyelmet fordít a gazdaság versenyképességet és hatékonyságot elősegítő fejlesztésekre.

Cél a vidék megújítása, az agrár- és élelmiszeripar modernizációja, a nagyobb hozzáadott értékű ágazatok fejlesztése, melyet az ősszel megnyíló pályázatok is elősegítenek.

Takarmány-előállító üzemek fejlesztésének támogatása várhatóan 50 milliárd forint keretösszeggel jelenik meg, s előre láthatólag ősztől nyílik majd lehetőség a támogatási kérelmek benyújtására. A felhívás támogatni kívánja mind a haszonállat takarmánygyártást, mind a kedvtelésből tartott állateledel-gyártást, így többek között a takarmány-előállításhoz kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása, takarmány-előállításhoz kapcsolódó, üzemen belüli anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz szükséges új eszközök beszerzése támogatott.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50 millió Ft, maximum 2 milliárd Ft. Támogatási kérelmet nyújthat be a Magyarországon székhellyel rendelkező, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező vállalkozás, amely lezárt üzleti évvel, tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul, tevékenysége kizárólag Annex I. (2309 árucsoportba tartozó), haszon- és kedvtelésből tartott állatok takarmányozására szolgáló termékek előállítására irányul.

A Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása elnevezésű felhívás alapvető célja a tavaszi fagykár elleni védekezés támogatása, a termelési kockázatok csökkentése, kiküszöbölése. A felhívás keretében támogatott tevékenység a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszköz, berendezés, technológia beszerzése és telepítése: rögzített (telepített) vagy mobil (áttelepíthető) légkeverő berendezések, autonóm hőtermelő berendezések (fagyvédelmi kályhák, más fűtőberendezések), továbbá vontatott hőtermelő vagy légkeverő gépek.

A felhívás kapcsán támogatási kérelmet azok a mezőgazdasági termelők nyújthatnak be, akik legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek és igazolják, hogy árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származik. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd Ft. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege – egyéni és kollektív projekt esetén is – maximum 100 millió forint. A támogatás maximális mértéke egyéni és kollektív módon végrehajtott projekt esetén egyaránt az összes elszámolható költség 80%-a.

Hazánk bővelkedik turisztikai szempontból is kiemelkedő fontossággal bíró térségekkel, amelyek az utóbbi évek során jelentős támogatáshoz jutottak. Nem elegendő a turisztikai attrakciók fejlesztése, figyelmet kell fordítani az elérhető szálláshelyek minőségére és versenyképességére. A vidéki térségekben működő mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők részére csak néhány pályázati felhívás áll rendelkezésre turisztikai jellegű tevékenységeik fejlesztésére, újak kialakítására.

Ezért várhatóan idén ősszel megjelenik a „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése" című felhívás, amely e kedvezményezetti kör részére biztosít támogatási lehetőséget szálláshely kialakítására, bővítésére, berendezésére és a hozzá kapcsolódó kiegészítő turisztikai szolgáltatáshoz szükséges eszközök beszerzésére is a tervek szerint.

Az 50 milliárd forint keretösszegű konstrukció segítségével olyan színvonalú minőségi változások érhetőek el az érintett szálláshelyeken, amelyeket önerőből egyszeri beruházás keretében nem tudnának megvalósítani a gazdák.

Kategória: Hírek, közlemények

Takarmány előállító üzemek fejlesztésének támogatása

Elindult a „Takarmány előállító üzemek fejlesztésének támogatása" című (VP3-4.2.1.3-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése, a támogatási kérelmeket várhatóan 2021. október 13-tól lehet majd benyújtani.

A Felhívás célja a haszon- és a kedvtelésből tartott állat takarmányozását szolgáló termékek előállítását és piacra jutását elősegítő, technológiai fejlesztést, továbbá a környezeti erőforrás-hatékonyságot célzó beruházások támogatása. A haszonállat-takarmány gyártás (előállítás) egyre intenzívebb és koncentráltabb technológiája, valamint üzemelési megoldásai új követelményeket támasztottak a takarmánygyártás irányába. Ennek megfelelően a Felhívás a megfelelő beltartalmi értékű és minőségű alapanyagokból minőségi takarmányokat előállító üzemek fejlesztését, kapacitásbővítését, illetve új üzemek létrehozását kívánja támogatni.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 50 millió Ft, maximum 2 milliárd Ft, a támogatási intenzitás régiótól függően 40-50% lehet.

Lássuk a részleteket:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Kategória: Hírek, közlemények

Július 7-től az alábbi két népszerűnek ígérkező vidékfejlesztési pályázat is indul:

ÉLELMISZERIPARI ÜZEMEK FEJLESZTÉSE (VP3-4.2.1-4.2.2-1-21)

A támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 07. napjától 2021. augusztus 31. napjáig van lehetőség. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd Ft.

Rövid pályázati tájékoztató: VP3-4.2.1-4.2.2.-1-21 - Élelmiszeripari üzemek fejlesztése

KERTÉSZETI ÜZEMEK MEGÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA (VP2-4.1.3.5-21)

A támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 7. napjától 2021. szeptember 28. napjáig van lehetőség. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd Ft.

Rövid pályázati tájékoztató: VP2-4.1.3.5-21 - Kertészeti üzemek megújításának támogatása

Kategória: Hírek, közlemények

Az elmúlt napokban három - korábban társadalmi egyeztetésen lévő - vidékfejlesztési pályázat végleges felhívása is megjelent.

A három pályázat:

ÉLELMISZERIPARI ÜZEMEK FEJLESZTÉSE (VP3-4.2.1-4.2.2-1-21)

A támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 07. napjától 2021. augusztus 31. napjáig van lehetőség. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd Ft.

Rövid pályázati tájékoztató: VP3-4.2.1-4.2.2.-1-21 - Élelmiszeripari üzemek fejlesztése

KERTÉSZETI ÜZEMEK MEGÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA (VP2-4.1.3.5-21)

A támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 7. napjától 2021. szeptember 28. napjáig van lehetőség. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd Ft.

Rövid pályázati tájékoztató: VP2-4.1.3.5-21 - Kertészeti üzemek megújításának támogatása

MEZŐGAZDASÁG DIGITÁLIS ÁTÁLLÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ PRECÍZIÓS FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA (VP2-4.1.8-21)

A támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 26. napjától 2021. november 19. napjáig van lehetőség. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 100 milliárd Ft.

Rövid pályázati tájékoztató: VP2-4.1.8-21 - Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása

Kategória: Hírek, közlemények

Terménytárolók  szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása fed

Rövid társadalmi egyeztetést követően megjelent a „Terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása" című, VP2-4.1.7-21 kódszámú felhívás. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. augusztus 2. napjától 2021. szeptember 27. napjáig van lehetőség.

A pályázat támogatást biztosít a megtermelt szántóföldi és egyéb termények tárolási, szárítási és tisztítási kapacitásainak fejlesztéséhez, új üzemek létesítéséhez, a meglévő üzemek korszerűsítéséhez, de kiterjed a megújuló energiaforrások alkalmazásának az ösztönzésére, felújítás esetén az energiahatékonyságot növelő technológiák alkalmazására is.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd Ft, támogatott projektek várható száma: 100-150 db.

Keretösszeg:

  • Valamennyi mezőgazdasági üzem gazdasági teljesítményének javítása, valamint a mezőgazdasági üzemek szerkezetátalakításának és korszerűsítésének a megkönnyítése, mindenekelőtt a piaci jelenlét, a piacorientáltság, és a mezőgazdasági tevékenységek diverzifikálásának fokozása céljából. Keretösszege: 36 milliárd Ft,
  • A megfelelően képzett mezőgazdasági termelők mezőgazdasági ágazatba való belépésének megkönnyítése és ezen belül is különösen a generációs megújulás elősegítése. Keretösszege: 10 milliárd Ft,
  • A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozó iparág általi energiafelhasználás hatékonyságának fokozása. Keretösszege: 4 milliárd Ft.

Pályázók köre:

  • Mezőgazdasági termelők, akik
    • a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben, fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek;
    • a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben – fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben – árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott.
  • Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség. Kollektív projekt: a termelői csoport, a termelői szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt.

Elindult az Élelmiszeripari üzemek fejlesztése című (VP3-4.2.1-4.2.2.-1-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése

Elindult az „Élelmiszeripari üzemek fejlesztése" című (VP3-4.2.1-4.2.2.-1-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése, a támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2021. július 7. napjától augusztus 31. napjáig lesz lehetőség (első értékelési szakasz: július 7-20. között).

A Felhívás alapvető célja, hogy lehetőséget biztosítson a mezőgazdasági termelők, valamint a mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások számára olyan élelmiszer-feldolgozáshoz, illetve borászati tevékenységhez kapcsolódó fejlesztések végrehajtására, amelyek hozzásegítik őket tevékenységük gazdaságos folytatásához, versenyképességük javításához. A Felhívás lehetőséget teremt feldolgozási tevékenységhez kapcsolódóan eszközök, gépek, technológiai berendezések beszerzésére, illetve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására is.

Kiemelendő eleme a felhívásnak, hogy

  • mezőgazdasági termelők mellett indulhatnak mikro- és kisvállalkozások is,
  • technológiafejlesztés mellett lehet az élelmiszeripari tevékenységhez kapcsolódó, áruszállításra használható szállítójárműveket is lehet beszerezni.

Az igényelhető vissza nem térítendő (VNT) támogatás összege: maximum 100 millió Ft.

Lássuk a pályázat részleteit:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Állattartó telepek megújításának támogatása 2021 VP2-4.1.1.9-21

A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Állattartó telepek megújításának támogatása" című (VP2-4.1.1.9-21 kódszámú) felhívás. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. május 28. napjától 2021. július 22. napjáig van lehetőség.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 30 milliárd Ft, melyből

  • Valamennyi mezőgazdasági üzem gazdasági teljesítményének javítása, valamint a mezőgazdasági üzemek szerkezetátalakításának és korszerűsítésének a megkönnyítése, mindenekelőtt a piaci jelenlét, a piacorientáltság, és a mezőgazdasági tevékenységek diverzifikálásának fokozása céljából: 21 Milliárd Ft.
  • A megfelelően képzett mezőgazdasági termelők mezőgazdasági ágazatba való belépésének megkönnyítése és ezen belül is különösen a generációs megújulás elősegítése: 6 Milliárd Ft.
  • A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozó iparág általi energiafelhasználás hatékonyságának fokozása: 3 Milliárd Ft.

A támogatott projektek várható száma: 500-600 db.

Pályázók köre:

  • Mezőgazdasági termelők (ÖCSG,CSMT is), akik
    • a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek
    • a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételük legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott,
  • Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség. Kollektív projekt: a termelői csoport, a termelői szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt.

Kertészeti üzemek megújításának támogatása

Elindult a „Kertészeti üzemek megújításának támogatása" című, VP2-4.1.3.5-21 kódszámú felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése, a támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2021. július 7. napjától szeptember 28. napjáig lesz lehetőség (első értékelési szakasz: július 7-20. között).

A Felhívás alapvető célja a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének fokozása az építéssel nem járó kertészeti eszközök beszerzésének támogatása révén.

Kiemelendő eleme a felhívásnak, hogy

  • a gépek mellett lehet venni 1 db, legfeljebb 83 kW motorteljesítményű traktort.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege - egyéni és kollektív projekt esetén is - maximum 25 millió Ft.

Lássuk a pályázat részleteit:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Összefoglaló a Vidékfejlesztési Program 2021-22 rendezvényről

A Magyar Kormány 2021. januári döntése értelmében a 2021-2027-es időszakban példátlan mértékű támogatás áll rendelkezésre a vidéki területek fejlesztésére, a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének növelésére, valamint a gazdák tisztességes jövedelmének biztosítására. A jelentősen megnövelt nemzeti társfinanszírozásnak köszönhetően csak a 2021. és 2022. évben több vidékfejlesztési forráshoz lehet hozzáférni, mint eddig a 2014-20-as periódusban összesen.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a MAGOSZ-szal és az Agrárminisztériummal együttműködésben most online rendezvénysorozatot szervezett azzal a céllal, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében a közelmúltban megjelent vagy hamarosan kiírásra kerülő pályázati lehetőségekről tájékoztatást adjanak az érdeklődőknek, felhívják a figyelmet a legfontosabb változásoka, információt adjanak a Közös Agrár Politika (KAP) aktualitásairól, megválaszolják a felmerülő kérdéseket, illetve iránymutatást nyújtsanak a támogatások lehívása terén.

A virtuális rendezvényen természetesen cégünk is képviseltette magát, így most azok számára, akik nem tudtak részt venni, összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat:

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy az új pályázati ciklus első két évében, tehát 2021-2022-ben átmeneti időszak lesz, a támogatások lényegi változása majd csak 2023-tól várható.

A kormány azonban a nemzeti társfinanszírozási arányt a korábbi 17.5 százalékról 80 százalékra emelte, ami azt jelenti, hogy ebben a két évben még a régi szabályok szerint ugyan, de már a megemelt büdzséből tud az ágazat gazdálkodni, így a gazdálkodók az átmeneti időszak ellenére 2021-ben és 2022-ben 1500 milliárd forintra tudnak pályázni.

Kategória: Hírek, közlemények

Terménytárolók szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása uniós pályázat 2021

Elindult a „Terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása" című (VP2-4.1.7-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése, a támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2021. augusztus 2. napjától 2021. szeptember 26. napjáig lesz lehetőség (első értékelési szakasz: augusztus 2-15. között).

A pályázat támogatást biztosít a megtermelt szántóföldi és egyéb termények tárolási, szárítási és tisztítási kapacitásainak fejlesztéséhez, új üzemek létesítéséhez, a meglévő üzemek korszerűsítéséhez, de kiterjed a megújuló energiaforrások alkalmazásának az ösztönzésére, felújítás esetén az energiahatékonyságot növelő technológiák alkalmazására is.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 100 millió Ft és maximum 1 milliárd Ft között lehet.

Lássuk a pályázat részleteit:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Kategória: Hírek, közlemények

Elindult a Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása című VP2-4.1.3.2-4.1.3.3.-5.1.1-21 kódszámú felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.

Elindult a „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása" című (VP2-4.1.3.2-4.1.3.3.-5.1.1-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2021. március 14. napjáig várják, a támogatási kérelmek benyújtására pedig várhatóan 2021. május 24. naptól 2021. augusztus 23. napjáig lesz lehetőség (első értékelési szakasz: május 24 - július 7 között).

A pályázat célja a folyamatosan bővülő piaci igények kielégítéséhez elengedhetetlen a jelenleginél korszerűbb termesztéstechnológiák alkalmazásának, intenzív, a piaci igényeket kiszolgálni képes ültetvények kialakításának, a fajtaválaszték korszerűsítésének, a termésátlagok és a minőség javításának elősegítése, valamint az öntözött ültetvények területének növelése. Fontos cél, hogy magas termőképességgel és termésbiztonsággal rendelkező ültetvények kerüljenek kialakításra, melyek erősítik a termelők versenyképességét és jövedelembiztonságát. A Felhívás lehetőséget teremt üzemi szinten komplex beruházások megvalósítására, így az ültetvénytelepítés mellett támogatott a víztakarékos öntözési rendszerek kiépítése, a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő technológiák alkalmazása, továbbá egyes, a betakarítást segítő eszközök, gépek beszerzése.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege célterületenként - egyéni és kollektív projekt esetén is - maximum 500 millió forint.

Lássuk a pályázat részleteit:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Elindult az „Állattartó telepek megújításának támogatása

Elindult az „Állattartó telepek megújításának támogatása" című (VP2-4.1.1.9-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2021. március 1. napjáig várják a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban. A támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2021. május 12. napjától 2021. július 6. napjáig lesz lehetőség (első értékelési szakasz: május 12-25. között).

Lássuk a részleteket:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!


Keretösszeg:
30 milliárd Ft, ezen belül:

  • Valamennyi mezőgazdasági üzem gazdasági teljesítményének javítása, valamint a mezőgazdasági üzemek szerkezetátalakításának és korszerűsítésének a megkönnyítése, mindenekelőtt a piaci jelenlét, a piacorientáltság, és a mezőgazdasági tevékenységek diverzifikálásának fokozása céljából: 21 Milliárd Ft.
  • A megfelelően képzett mezőgazdasági termelők mezőgazdasági ágazatba való belépésének megkönnyítése és ezen belül is különösen a generációs megújulás elősegítése: 6 Milliárd Ft.
  • A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozó iparág általi energiafelhasználás hatékonyságának fokozása: 3 Milliárd Ft.

A támogatott projektek várható száma: 500-600 db.

Pályázók köre:

  • Mezőgazdasági termelők,
    • akik a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek
    • a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételük legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott,
  • Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség. Kollektív projekt: a termelői csoport, a termelői szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt.
Kategória: Hírek, közlemények

Vidékfejlesztési Program 2021

Korábbi hírlevelünkben írtunk már róla, hogy az idei év első felében is folytatódik a 2020 őszén elinduló agrár pályázati dömping. Bár az új Közös Agrárpolitikát megelőző átmeneti időszakban vagyunk  idén további 96 milliárd Ft fejlesztési forrás áll majd rendelkezésre a gazdálkodó szervezetek számára.

Lássuk egész pontosan, mi szerepel a Vidékfejlesztési Program 2021-évi Éves Fejlesztési Keretét meghatározó kormányhatározatban:

VP ÉFK 2021v2

A fenti pályázatokkal kapcsolatban keressenek bennünket bizalommal.

Kategória: Hírek, közlemények

borászati gépek beszerzésének támogatása 2021

Idén áprilisban újabb beadási szakasz nyílik az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból az agrárminiszter 53/2020. (X. 27.) AM rendelete alapján borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatás vonatkozásában.

A rendelet alapján a támogatásra a 2021-2023 közötti időszakban 21 millió euró áll rendelkezésre. Az igényelhető támogatási összeg elérheti a 100 millió forintot is, intenzitása őstermelő, illetve kis- és középvállalkozás esetében 40-50%, míg nagyvállalat esetében 20-25%.

A pályázatok benyújtására 2021. április 1. és 20. között lesz lehetőség, a Kincstár a támogatási kérelmeket beérkezési sorrendben bírálja el.

Mutatjuk a pályázat részleteit:

https://www.high-endrolex.com/33