25 milliárd forint töblettámogatás az agrár és élelmiszeripari vállalkozásoknak 2

Az Agrárminisztérium - a jelenleg is elérhető támogatási formák mellett – a Gazdaságvédelmi Alap által biztosított 25 milliárd forintnyi többletforrás felhasználásával több olyan támogatási konstrukciót hirdet meg, amelyek segítik a mezőgazdasági termelőket, termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésében – közölte Nagy István agrárminiszter.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatási programok célja Magyarország élelmiszerellátási biztonságának fenntartása és termelési kapacitásainak megerősítése, ezzel pedig a munkahelyek védelme. Ezek a kezdeményezések csaknem 35 ezer vállalkozást, ezeken keresztül mintegy 140 ezer foglalkoztatottat érintenek.

A 25 milliárd forintos többletforrásból 24 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutnak az élelmiszeripar, a dísznövény-, a zöldség-, a bor-, a sertés-, a baromfi-, a hal-, a juh és kecske-, a nyúl-, a húsmarha- és a tejelő szarvasmarha ágazat, a méhészet, valamint a lótenyésztés szereplői – emelte ki Nagy István.

Kategória: Hírek, közlemények

Sajtószemle: Portfolio - 2020. február 14.

Jelentős változásokra kell felkészülniük a gazdálkodóknak az új európai uniós támogatási időszakban, és azt már most biztosra vehetik a termelők, hogy csak akkor juthatnak majd területalapú támogatáshoz, ha eleget tesznek a környezeti szempontból előnyös gazdálkodás feltételeinek - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

A lapnak Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár elmondta: az idén is nyílnak még új pályázatok, a következő támogatási ciklusban pedig

MAGYARORSZÁG A VIDÉKFEJLESZTÉSI FORRÁSOKAT A MOSTANINÁL KONCENTRÁLTABB RENDSZERBEN OSZTANÁ SZÉT.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

A Vidékfejlesztési Program keretében újabb 11 milliárd forint összegű támogatásról született döntés, amely mintegy 700 gazdálkodó fejlesztéseit szolgálja. Az Irányító Hatóság mostani döntésével együtt programban vállalt kötelezettség mértéke meghaladja a 100 százalékot.

A napokban megítélt támogatások közül az Irányító Hatóság első körben mintegy 750 millió forintról határozott, amely a szolidáris gazdálkodás és a közösség által támogatott mezőgazdaság megvalósítására, valamint a rövid ellátási láncok, helyi piacok kialakítására, fejlesztésére biztosít forrást. Emellett az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok megelőzésére első körben 177 millió forintról született döntés.

Kategória: Hírek, közlemények

Mezogazdasagi termekek erteknovelese a feldolgozasban 2018

2019. január 2-tól pályázható a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban" című, VP3-4.2.1-4.2.2-18 kódszámú felhívás, amelynek keretében élelmiszer-feldolgozó, illetve borászati üzemek fejlesztésére nyílik lehetőség.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • élelmiszer-feldolgozó üzemek esetében egyéni beruházás esetén maximum 500 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 1,5 milliárd Ft;
  • borászati fejlesztések esetében egyéni beruházás esetén maximum 200 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 500 millió Ft.

A pályázatban lehetőség van mezőgazdasági termelők – és nem mezőgazdasági mikro- és kisvállalkozások indulására is, illetve a feldolgozóipari tevékenységek végző vállalkozások mellett megfelelő tőkével rendelkező őstermelőknek is kiváló lehetőség, akik ezáltal megtermelt, saját vagy akár vásárolt mezőgazdasági termékek feldolgozásával bővíthetik tevékenységi körüket.

Fontos feltétele a pályázatnak, hogy a pályázaton kizárólag a TEÁOR 10 és 11 besorolás szerinti (kivéve TEÁOR 1020, TEÁOR 109 alá tartozó) tevékenységüket fejlesztő pályázók indulhatnak.

De nézzünk néhány konkrét példát arra, milyen tevékenységek fejlesztésére igényelhető a pályázat keretében támogatás:

További információk

  • Style Video

2018 november 9-én jelent meg a közlemény arról, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent 26db vidékfejlesztési pályázat felhívása módosult az alábbiak szerint:

  • Amennyiben a Kedvezményezett létszámbővítés tekintetében vállalást tett, úgy annak nem a záró kifizetési kérelem benyújtásakor, hanem először a fenntartási időszak kezdetétől számított 12 hónap átlagában vagy - bizonyos felhívások esetében - annak letelte után kell igazoltan megvalósulnia.
  • Az agrár-beruházási felhívások kapcsán törlésre került a kritérium, miszerint az újonnan felvételre kerülő munkavállaló legutolsó bejelentett munkahelye nem lehet a támogatást igénylő kapcsolt vállalkozásának, partnervállalkozásának vagy természetes személy közeli hozzátartozójának többségi tulajdonában álló vállalkozásnak a megvalósítás helyszíne szerinti megyében működő telephelye.
  • A foglalkoztatotti létszámbővítésre tett vállalást projektenként kell teljesítenie a kedvezményezettnek, azaz a több támogatott projekt kapcsán tett vállalások összeadódnak.
  • Egyes felhívásokban a fentiek szerint módosított szabályozásoknak megfelelően változtak a műszaki, szakmai tartalomban, illetve az egyéb elvárásokban foglalt kritériumok, amelyekhez igazodnak a Támogatói Okirat és a Jogkövetkezmények című mellékletek is.
  • A VP2-4.1.4-16 azonosítószámú, A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című felhívás esetében módosult az „5.6. Az elszámolhatóság további feltételei" című fejezet 6. számú pontja, törlésre került, hogy „az első időközi kifizetési igényt legkésőbb a Támogatói Okirat kézbesítését követő naptól számított 6 hónapon belül be kell nyújtani."
Kategória: Hírek, közlemények

Palyazat okologiai gazdalkodasra torteno atteres tamogatasara

Október 29-én a Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” című - VP4-11.1.-11.2.-18 kódszámú - felhívás.

A pályázatra aktív mezőgazdasági termelők nyújthatnak be támogatási kérelmet 2018. december 1. és 2018. december 15. között.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 12 milliárd Ft, azaz a támogatott támogatási kérelmek várható száma kb 900 db.

TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK

A pályázat célja az ökológiai gazdálkodásba vont területek növelésének, valamint az ökológiai gazdálkodás fenntartásának támogatása.

Támogatható legalább a kötelezettségvállalás 5 éves időtartama alatt ökológiai gazdálkodás minősítési előírásainak megfelelő gazdálkodás folytatása szántó-, gyep-, ültetvény földhasználati kategóriában, az átállás alatt levő és az átállt területeknél egyaránt. A támogatást igénylőnek a kötelezettségvállalási időszak öt éves időtartama alatt be kell tartania az ökológiai gazdálkodás előírásait a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területeken (KET).

A kötelezettségvállalás 2019. január 1-től 2023. december 31-ig tart.

A támogatással érintett tábla minimális mérete 0,25 ha nagyságú. A támogatással érintett terület minden földhasználati kategória esetében minimum 1 ha.

Az élelmiszeriparban tevékenységet folytató vállalkozások részéről gyakran felmerülő kérdés, hogy az ún. „Annex lista" alapján hogyan, milyen konstrukció keretében, illetve egyáltalán juthatnak-e pályázati forráshoz?

Azok számára, kiknek idegen ez a kifejezés, az Annex 1 az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével vagy feldolgozásával kapcsolatos beruházásokra irányuló élelmiszeripari projekteket jelöli.

Ez köznapi megfogalmazásban annyit tesz, hogy amennyiben a vállalkozás élelmiszeripari feldolgozást végez, akkor a tevékenysége eredményeként előállított termék vámtarifaszám szerinti besorolása határozza meg, hogy az elsődleges termelésnek illetve feldolgozásnak minősül-e. Amennyiben az Annex I. lista szerinti besorolásba tartozik, akkor elsődleges feldolgozásról beszélünk, amennyiben nem, akkor másodlagosról.

A Széchenyi 2020 keretében megvalósuló fejlesztések során általános feltétel, hogy az alapvetően gazdaságfejlesztési célokat szolgáló fejlesztési források felhasználása nem kapcsolódhat Annex I. kategóriába tartozó termék(ek) előállításához, ilyen jellegű fejlesztések kizárólag a mezőgazdasági és vidékfejlesztési forrásokból támogathatók.

Kategória: Tudástár

Az idei év egyik sikerpályázatának ígérkezik a mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek versenyképességének javítását célzó pályázat, mely lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati termékek előállítására szolgáló épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

További információk

  • Style Video

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A felhívás alapvető célja a gazdaságok és feldolgozó üzemek versenyképességének javítása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén. A felhívás több területen kíván hozzájárulni a mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek versenyképességének növeléséhez.

A felhívás lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati termékek előállítására szolgáló épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására. A mezőgazdaság és élelmiszeripar erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen felhívás a termelők és feldolgozók minden olyan irányú beruházására épít, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Az épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, továbbá a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása elősegíti a mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javulását.

A pályázat két célterülete:

  • 1. célterület: Az energiafelhasználás csökkentése, és az erőforrás-hatékonyság javítása kertészeti üzemekben és állattartó gazdaságokban
  • 2. célterület: Az energiafelhasználás csökkentése, és az erőforrás-hatékonyság javítása élelmiszeripari- és borászati üzemekben

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 35,00 milliárd forint. A támogatott projektek várható száma: 700 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

Az 1. célterület esetében fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Az 1. célterület esetében a kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Sajtószemle: Portfolio - 2017. szeptember 27.

A Vidékfejlesztési Programban eddig mintegy 774 milliárd forintra (60%) vállalt kötelezettséget az Irányító Hatóság - mondta Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára tegnap Budapesten az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsági ülésén. A rendelkezésre álló források több mint 50 százalékát beruházásra különítették el (665 milliárd forint), amiből a kötelezettségvállalás 214 milliárd forint.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Az alábbi táblázat tartalmazza a jelenleg futó agrár- és vidékfejlesztési pályázatokat. Bármelyik pályázattal kapcsolatban keressenek bizalommal.

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

Forrás: NAK

 

Kategória: Hírek, közlemények

Első körben összesen 27,66 milliárd forint szolgálja a kertészeti ágazat beruházásainak megvalósítását. A Miniszterelnökség három vidékfejlesztési pályázat esetében, 366 darab kérelem támogatásáról döntött.

A kertészeti ágazat fejlesztésére a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Program keretében több mint 86 milliárd forintot különített el. A beérkezett kérelmek értékelése folyamatos, melynek eredményeképpen, elsőként az ültetvénytelepítést, illetve a gomba- és hűtőházak, valamint az üveg- és fóliaházak létesítését, korszerűsítését támogató felhívások első benyújtási szakaszában beadott kérelmekről hozott döntést a tárca.

Kategória: Hírek, közlemények

Elkezdődik a gazdák értesítése a Vidékfejlesztési program pályázati döntéseiről, jövő márciusig a több százmilliárd forintnyi mezőgazdasági beruházási pályázat odaítéléséről kapják meg a tájékoztatást az érintettek – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a 26. debreceni Farmer Expó csütörtöki megnyitóján.

Kis Miklós Zsolt hangsúlyozta: először az élelmiszeripari beruházási pályázatok első szakaszát bírálták el, az eredményekről pedig már részben el is kezdődött a gazdálkodók értesítése. A kertészethez köthető pályázatok értékelése is a végéhez közeledik, így augusztusban az ügyfélkapun keresztül azok értesítése is megkezdődik, akik hűtőházak, gombaházak, fóliaházak létesítésére, illetve ültetvénytelepítésre pályáztak – mondta.

Kategória: Hírek, közlemények

Régóta nem készítettünk áttekintést a vidékfejlesztési pályázatokról, így most ezt kívánjuk pótolni az alábbi összesítő táblázattal, amely tartalmazza a jelenleg futó és hamarosan megjelenő agrár- és vidékfejlesztési pályázatokat.

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

Forrás: NAK

A pályázatokkal kapcsolatos kérdéseivel keressen bizalommal.

Kategória: Hírek, közlemények

Az elmúlt hetekben is számos kérdést kaptunk a VP2-6.1.1-16 kódszámú "A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás" című pályázat vonatkozásában. Hogy segítsük a felkészülésüket, íme az újabb kérdéscsokor és az azokra adott válaszaink:

1 ha alatti földterületek, illetve zárt kertek esetében, hogyan történhet az STÉ igazolása?

A felhívás módosítása alapján az üzemméret igazolása növénytermesztés esetén kizárólag a támogatást igénylő által benyújtott - jelen felhívás szerinti támogatási kérelem benyújtási évében beadott - egységes területalapú támogatási kérelme (a továbbiakban: TERA kérelem), vagy ha az még nem került benyújtásra, akkor a támogatási kérelem benyújtását megelőző évben beadott TERA kérelme alapján számolt, mezőgazdasági tevékenységből származó üzemmérettel.

Az 1 ha alatti területeket az egységes kérelemben meg jelet jelölni, így amennyiben a támogatást igénylő a 2017. évben benyújt egységes kérelmet, akkor az abban megadott adatok figyelembe vehetők az üzemméret számítása során. Természetesen ebben az esetben, mivel 1 ha alatti területekről van szó, SAPS támogatást nem lehet igényelni.

Szükséges-e, hogy a működés során az árbevétel több mint 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származzon?

A pályázati felhívás nem határoz meg olyat, hogy az összes árbevétel legalább 50%-át mezőgazdasági termelésből származó árbevételnek kell kiadnia. Elvárás az, hogy a vállalkozás főtevékenységeként mezőgazdasági tevékenység legyen bejelentve.

Kategória: Tőlünk kérdezték