Sajtószemle: Portfolio - 2017. január 26.

Délelőtt még "csak" a pályázati keret 120%-ánál járt a támogatási igény a legnépszerűbb EU-s pályázatnál, most este viszont már 190%-ánál, azaz 20 óra leforgása alatt a pályázati keret közel dupláját kérték el a cégek.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Sajtószemle: Portfolio - 2017. január 27.

A szerda éjfélkor megnyílt uniós kapacitásbővítési pályázat 18 milliárd forintos keretösszege 40 milliárd forinttal 58 milliárd forintra fog nőni és 120-130 milliárd forintnyi támogatási igényig nincs tényleges hatósági szándék a pályázat felfüggesztésére - hangzott el a mai parlamenti projektmenedzseri ülésen. A jelentős keretemelést már a korábbi üléseken is szorgalmazták a pályázati tanácsadói szakma képviselői, amely így beért, de a döntésben az is szerepet játszott, hogy ezekről az uniós pénzekről gyorsan lehet dönteni és gyorsan ki is tudják fizetni a céljuttatásban érdekelt állami dolgozók. A hír összességében nagyon kedvező azoknak a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, amelyek termelési kapacitásaik bővítése érdekében nagy lendülettel ráugrottak a pályázatra, és már 48 milliárd forintnyi igényt benyújtottak. A mai jelzés alapján ugyanis jó eséllyel kapni fognak pénzt, hiszen várhatóan február 28-ig nem is függesztik fel a pályázatot. A mai eseményen számos további fontos információ is elhangzott az uniós pályázatok részleteiről.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Ma a palyazat.gov.hu oldalon négy pályázati felhívás esetében jelent meg közlemény, melyben arról tájékoztatnak, hogy a pályázatok beadásának kezdő időpontja megváltozik, ezen felül további három pályázat esetében - bár közlemény még nem jelent meg róla - Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára bejelentette, hogy ezen pályázatok tervezett beadási határidejét is módosították.

A módosított beadási határidők:

  • A GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék pályázati felhívás esetében a beadás kezdő dátuma 2017. január 31. helyett 2017. február 15-re módosul.
  • A GINOP-4.1.1-8.4.4-16 Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermék pályázati felhívás esetében a beadás kezdő dátuma 2017. február 08. helyett 2017. március 16-ra módosul.
  • A VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermék pályázati felhívás esetében a beadás kezdő dátuma 2017. február 08. helyett 2017. március 16-ra módosul.
  • A GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék pályázati felhívás esetében a beadás kezdő dátuma 2017. február 02. helyett 2017. február 15-re módosul, az első értékelési szakaszhatár 2017. február 28.-ról 2017.március 16-ra, a további szakaszhatárok pedig 2017. március 16-át követő minden második hónap tizenhatodik napjára módosulnak.
  • A GINOP-3.1.2-8.2.4-16 Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatása kombinált hitel pályázati felhívás esetében a beadás kezdő dátuma 2017. január 19. helyett 2017. március 8-ra módosult.
  • A GINOP-3.2.2-8.2.4-16 Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása kombinált hitel pályázati felhívás esetében a beadás kezdő dátuma 2017. január 19. helyett 2017. március 8-ra módosult.
  • A GINOP-3.2.4-8.2.4-16 Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása kombinált hitel pályázati felhívás esetében a beadás kezdő dátuma 2017. január 19. helyett 2017. március 8-ra módosult.
Kategória: Hírek, közlemények

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A felhívás fő célja, hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállalók munkahelyi készségeinek és kompetenciáinak javítása révén növekedjen a vállalkozások versenyképessége, a mikro, kis és középvállalatokra vonatkozó képzéselérési arány tovább javuljon, és a támogatás ösztönözze a foglalkoztatókat munkavállalóik tudásának folyamatos fejlesztésére. További cél, hogy a vállalkozások saját forrásaikat kiegészítve minél több munkavállalójuk képzésbe történő bekapcsolódását tudják biztosítani, a képzést is tekintsék saját vállalkozásukba történő befektetésnek.

A pályázat kiemelt célja annak elősegítése is, hogy minél többen férjenek hozzá a munkahelyi tanulási lehetőségekhez azok közül, akik a munkaerő-piacon maradáshoz szükséges alap- és személyes kompetenciák fejlesztésére szorulnak.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a Versenyképes Közép Magyarország Operatív Program forrásaiból 1 840 000 000 forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 20-1840 db

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 10 000 000 Ft maximum 100.000.000 Ft; az alábbiak figyelembevételével:

VEKOP_853_tamogatas

A támogatást igénylőnek a Csekély összegű támogatás támogatási kategória igénybevétele esetén az igényelt támogatáson felül önrésszel nem kell rendelkeznie.

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A felhívás fő célja, hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállalók munkahelyi készségeinek és kompetenciáinak javítása révén növekedjen a vállalkozások versenyképessége, a nagyvállalatokra vonatkozó képzéselérési arány tovább javuljon, és a támogatás ösztönözze a foglalkoztatókat munkavállalóik tudásának folyamatos fejlesztésére. További cél, hogy a vállalkozások saját forrásaikat kiegészítve minél több munkavállalójuk képzésbe történő bekapcsolódását tudják biztosítani, a képzést is tekintsék saját vállalkozásukba történő befektetésnek.

A pályázat kiemelt célja ezért annak elősegítése is, hogy minél többen férjenek hozzá a munkahelyi tanulási lehetőségekhez azok közül, akik a munkaerő-piacon maradáshoz szükséges alap- és személyes kompetenciák fejlesztésére szorulnak.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program forrásaiból 1 300 000 000 forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 13-130 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 10 000 000 Ft maximum 100.000.000 Ft; az alábbiak figyelembevételével:

VEKOP_852_17_támogatas2

A támogatást igénylőnek a Csekély összegű támogatás támogatási kategória igénybevétele esetén az igényelt támogatáson felül önrésszel nem kell rendelkeznie.

Az elmúlt hetekben számos kérdést kaptunk a VP6-6.4.1–16 azonosítószámú „A nem mezőgazdasági célú tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása" című pályázat vonatkozásában. Hogy segítsük a felkészülésüket, íme a hozzánk leggyakrabban feltett kérdések és az azokra adott válaszaink:

1. A pályázat keretében lehet-e új szálláshelyet fejleszteni, vagy csak meglévőt továbbfejleszteni?

A támogatás az egyéb szálláshelyek és a falusi szálláshelyek továbbfejlesztésére irányulhat. Tehát új szálláshely létrehozása nem támogatható, kizárólag már meglévő, működő szálláshely továbbfejlesztésére van lehetőség.

Ezen felül nagyon fontos különbséget tenni a falusi szálláshely és az egyéb szálláshely között. Egyéb szálláshely továbbfejlesztésére ugyanis kizárólag a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetében lévő településeken megvalósuló fejlesztések esetén van lehetőség, a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetén kívüli településeken csak falusi szálláshelyet lehet fejleszteni.

Lássuk, mi a pontos meghatározása a két szálláshely típusnak:

Falusi szálláshely

A 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet alapján falusi szálláshely a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény szerint kiemelt üdülőkörzethez nem tartozó települések, valamint a természetes gyógytényezőkről szóló külön jogszabály alapján törzskönyvezett gyógyhelyek kivételével az 5000 fő alatti településeken, illetve a 100 fő/km2 népsűrűség alatti területeken található olyan egyéb szálláshely, amelyet úgy alakítottak ki, hogy abban a falusi életkörülmények, a helyi vidéki szokások és kultúra, valamint a mezőgazdasági hagyományok komplex módon, adott esetben kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt bemutatásra kerüljenek.

Falusi szálláshely fajtái:

  • Vendégszoba (a vendégek rendelkezésére bocsátható önálló lakóegység, amely egy lakóhelyiségből, és a minősítéstől függően a hozzátartozó mellékhelyiségekből áll.)
  • Lakrész (a rendelkezésére bocsátható minimum 2 szobából és mellékhelység(ek)ből álló lakóegység)
  • Vendégház (önálló épület, több szobával, mellékhelyiségekkel és főzési lehetőséggel rendelkező lakó-, illetve üdülőegység, családok vagy kisebb csoportok elszállásolására.)
  • Sátorozóhely (csak valamelyik falusi szálláshely típus mellett, mintegy azt kiegészítve üzemeltethető az előírt feltételek megléte esetén. Pl.: falusi vendégház sátorozóhellyel.)
Kategória: Tőlünk kérdezték

PÁLYÁZAT CÉLJA

A Felhívás célja a hazai vállalkozások versenyképességének és kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének ösztönzése annak érdekében, hogy növekedjen az innovatív vállalkozások házon belüli termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztési tevékenysége, amelyek exportképes új, piacképes termékek, szolgáltatások és technológiák kifejlesztését eredményezhetik, és ezáltal hozzájárulnak a vállalati K+F+I aktivitás növekedéséhez.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 12-20 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 200 millió forint, maximum 450 millió forint.

A támogatás maximális mértéke:

támogatási intenzitás - GINOP-2.1.6-16

A rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a „Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése" című pályázat felfüggesztéséről döntött az Irányító Hatóság. A közel 4 milliárd forint keretösszegű pályázatra eddig több mint 9 milliárd forint forrásigény érkezett.

A „Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése" című pályázatra a mezőgazdasági mikro-, kis- és közepes méretű termelővállalkozások 2016. május 20-tól kezdhették meg támogatási kérelmeik benyújtását. Az Irányító Hatóság közleménye értelmében erre legkésőbb 2017. január 20-ig lesz lehetőségük. Ezt követően a felhívást – a forráskeret kimerülése miatt – felfüggesztik.

Kategória: Hírek, közlemények

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott, Széchenyi 2020 keretében megjelent „Gombaházak – hűtőházak létrehozása, meglévő gombaházak – hűtőházak korszerűsítése" című (VP5-4.1.3.4-16 kódszámú) felhívás vonatkozásában, a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdése alapján az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét 2017. január 17. napján, 00 órától felfüggeszti.

palyazat.gov.hu

Kategória: Hírek, közlemények

Egy ma megjelent közlemény szerint a Széchenyi 2020 keretében megjelent „GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése" és a „GINOP-1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása" felhívások esetében, a vállalkozói-, piaci igényeknek való megfelelés és a gazdaság növekedését jobban szolgáló támogatott projektek érdekében soron kívül vizsgálatra kerülnek a felhívás egyes elemei, ezért a támogatási kérelmek beadhatósága az eredetileg tervezett 2017. január 16. helyett várhatóan 2017. január 25-re módosul.

Mindez azt jelenti, hogy még egy hónap haladékot kaptak a kapacitásbővítő pályázat beadására azon érdeklődők, akik az idő szűke miatt már nem fogtak hozzá a pályázat elkészítéséhez, vagy azok, akiknek a sikeres pályázathoz le kell zárniuk a 2016-os beszámolót.

Amennyiben most, a módosítás következtében mégis a pályázaton való indulás mellett döntenek, keressenek fel minket az előzetes minősítésért.

Új határidők:

 

Kategória: Hírek, közlemények

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A pályázat célja a felhívásban meghatározott önkormányzati intézmények hatékonyabb energiahasználatának, racionálisabb energiagazdálkodásának elősegítése.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg, összes elszámolható költség alapon 19 650 millió Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 51-150 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimum és maximum összege a felhívás területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében kerül majd szabályozásra.

A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.

PÁLYÁZÓK KÖRE

Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

  • Helyi önkormányzatok kivéve a megyei jogú város önkormányzatát (GFO 321)
  • Területi (megyei) önkormányzat (GFO 321)- kizárólag a 3.1.1/g. tevékenység vonatkozásában konzorciumvezetői státusszal
  • Helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 322)
  • Helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 37);
  • Helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
  • Többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok (GFO 11; 572; 573; 575; 576).

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A felhívás célja a térségi és települési jelentőségű, de kisebb léptékű, települési és településközi koordinációt igénylő, a saját (közcélú) energiaigény kielégítésére szolgáló megújuló energiaforrásokból nyert energia termelését és helyi felhasználását célzó komplex projektek támogatása.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg összes elszámolható költség alapon 4 900 millió Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 9 - 21 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimum és maximum összege a felhívás területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében kerül majd szabályozásra.

A támogatás maximális adható mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.

2017. január 1-én hatályba lépett a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet és a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 320/2015 (X.30.) Korm. rendelet módosításáról szóló Kormány rendelet.

A rendeletek módosításának fő célja az uniós és hazai források felhasználása hatékonyságának növelése és egyben a megfelelő közbeszerzési eljárások lefolytatásának biztosítása.

A módosítások nyomán ajánlatkérő számára megnyílik a lehetőség, hogy akár a közbeszerzési eljárás megindításával, ill. lezárásával egyidejűleg, akár a közbeszerzési eljárás megkezdését, ill. lezárását megelőzően kezdeményezze az ellenőrzést.

A szabályozás megváltozása biztosítja, hogy a közbeszerzési eljárást az ellenőrző szervezet annak folyamatában ellenőrzi, oly módon, hogy minden eljárási cselekménynél (dokumentum keletkezésénél) az ajánlatkérő kötelezettsége haladéktalanul megküldeni a keletkezett dokumentumokat az illetékes ellenőrző szervnek.

Nagyon leegyszerűsítve, a rendeletekben foglaltak alapján a Kedvezményezettnek az EPTK-n keresztül az Irányító Hatóságnak-nak is meg kell küldenie kell a dokumentumokat, addig nem kezdhető meg a közbeszerzési eljárás. Ő jelzi az észrevételeit 5 munkanapon belül, ha módosítást kér, azt a Kedvezményezettnek végre kell hajtania, majd ismételten ellenőriztetni a dokumentumokat. Az Irányító Hatóság 5-10 munkanapon belül kiad egy nyilatkozatot arról, hogy rendben van a közbeszerzési dokumentáció és egyben értesíti az Európai Uniós Források Felhasználásért Felelős Minisztert, megküldve neki a dokumentumokat. A Feleős Miniszter 5 munkanapon belül ellenőrzi, hogy a dokumentáció megfelel az alapkritériumoknak, majd a teljes közbeszerzést 5 munkanap alatt ismét ellenőrzik, ha rendben van akkor a Kedvezményezett kap egy tanúsítványt, ezután lehet megkezdeni a közbeszerzési eljárást.

Építési beruházásnál a dolog annyiban eltér, hogy a két ellenőrzési folyamat - Irányító Hatósági és Európai Uniós Források Felhasználásért Felelős Miniszteri - egymással párhuzamosan mehet.

forrás: palyazat.gov.hu

Kategória: Hírek, közlemények

Elindult a "Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára" című (GINOP-6.1.5-16) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket 2017. január 12-ig várják véleményezésre, ezt követően jelenik meg majd a tényleges felhívás, várhatóan január végén.

A pályázat keretösszege 10 milliárd forint, ebből - a beérkező támogatási igények mértékétől függően - várhatóan 100-1.000 nagyvállalat részesülhet támogatásban. A nyertes cégek 10 és 100 millió forintos uniós támogatást kaphatnak.

A támogatás maximális mértéke csekély összegű (de minimis) támogatásként 100%, képzési támogatásként pedig 50%.

Az igényelhető támogatás 10 millió és 100 millió forint közötti összeg, mely a következőképpen alakul:

Támogatható tevékenységek:

  • képzések lebonyolítása;
  • képzéshez kapcsolódóan előzetes tudásmérés, elégedettségmérés;
  • képzések szervezéséhez, lebonyolításához szükséges szakmai megvalósító(k) alkalmazása, biztosítása;
  • kötelező nyilvánosság biztosítása;
  • vállalati HR fejlesztési stratégia kidolgozása és a HR fejlesztési stratégia keretében eljárások, intézkedések kidolgozása vagy továbbfejlesztése, melyek önállóan nem támogathatóak;
  • közbeszerzéssel és képzések előkészítésével kapcsolatos tevékenységek, melyek szintén nem támogathatóak önállóan;
  • projektmenedzser, pénzügyi vezető és adminisztrációs munkatárs alkalmazása, mely választható, de önállóan nem támogatható tevékenység.

További információk

  • Style Video

Már csak néhány hét maradt a népszerű kapcacitásbővítő pályázatok első beadási határnapjáig, így lényegében itt az utolsó lehetőség, hogy rászánja az időt és egyeztessen szakértőnkkel vállalkozása pályázóképességéről. Érdemes akkor is egyeztetni kollégánkkal, ha korábban más forrásból bizonytalan, vagy nemleges minősítést kapott, mert előfordulhat, hogy egy-egy negatív befolyásoló tényező még korrigálható, vagy másik megoldásként a projekt elképzelés a felhívás előírásaihoz igazítható.

Korábbi bejegyzésünkben már közzétettünk egy olyan összehasonlítást, amely segít eldönteni, fejlesztési elképzeléseikhez és anyagi lehetőségeikhez melyik konstrukció az ideális vagy választható megoldás. 

Lássuk a részletes összehasonlítást:
A nagyobb megjelenítéshez, kattintson a képre!

További információk

  • Style Video