GINOP Plusz-123-21

Ma megjelent a GINOP Plusz-1.2.3-21 kódszámú pályázat végleges pályázati felhívása, január 19-étől pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások a modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodásukat segítő fejlesztéseik támogatására.

A felhívás tervezethez képest jelentős módosításokat eszközöltek a pályázat feltételrendszerében, mutatjuk, egészen pontosan mi is változott:

A legfontosabb eltérések a korábbi feltételekhez képest:

1) A pályázók köre kiegészült az alábbiakkal:

  • „azon cégek indulhatnak a pályázaton, amelyek esetében, amennyiben a GINOP vállalkozásfejlesztési prioritás (1. prioritás) felhívásainak keretében 2014-2019 között részükre megítélt támogatás(ok) összege meghaladja az utolsó 3 jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által) lezárt, teljes üzleti év átlagos árbevételének 50%-át, az ezen vállalkozások 2018-2020. közötti évekre vonatkozó bruttó hozzáadott érték növekedése (változása) legalább eléri vagy meghaladja a GDP növekedés mértékét (5,25 %) az azonos időszakban."
  • „nem indulhat a pályázaton amely vállalkozás a GINOP Plusz-1.1.2-21 vagy GINOP Plusz-1.2.1-21 vagy GINOP Plusz-1.3.1-21 kódszámú felhívásra támogatási kérelmet nyújtott be, kivéve, ha elutasító döntéssel rendelkezik, vagy a támogatói döntést megelőzően kérelmét visszavonta,", vagyis a partner- kapcsolt vállalkozások nincsenek kizárva. VISZONT, partner- kapcsolt vállalkozások közül csak egy nyújthat be támogatási kérelmet.

A projekt Budapest kivételével Magyarország egész területén megvalósítható.

2) Két benyújtási szakasz került meghatározásra az alábbiak szerint:

  • 1. szakasz: 2022. január 19. 8:00 órától – 2022. január 26. 12:00 óráig
    Az 1. benyújtási szakaszra kizárólag azon támogatást igénylők nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld régiók egyikében valósítják meg fejlesztéseiket. (Rendelkezésre álló keret: 80 milliárd Ft)

  • 2. szakasz: 2022. január 27. 8:00 órától – 2022. február 3. 12:00 óráig
    A 2. benyújtási szakaszra kizárólag azon támogatást igénylők nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Pest régiók egyikében valósítják meg fejlesztéseiket. (Rendelkezésre álló keret: 20 milliárd Ft)

3) Az elszámolható összköltség 215 000 000 Ft-ról 287 000 000 Ft-ra nőtt.

4) Módosult a létszámtól függő összköltség sávok az alábbiakra:

GINOP123 összköltség

Kategória: Hírek, közlemények

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 október

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2021. decemberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20211203 k

Kategória: Hírek, közlemények

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 október

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2021. októberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20211008k

Kategória: Hírek, közlemények

Vidékfejlesztési Program 2021

A következő hónapokban új pályázati felhívások jelennek meg a Vidékfejlesztési Program keretében. Nagy a beruházási szándék az agrárszektorban, így a hazai társfinanszírozás határozott megemelésével az átmeneti két évben a Kormány kiemelt figyelmet fordít a gazdaság versenyképességet és hatékonyságot elősegítő fejlesztésekre.

Cél a vidék megújítása, az agrár- és élelmiszeripar modernizációja, a nagyobb hozzáadott értékű ágazatok fejlesztése, melyet az ősszel megnyíló pályázatok is elősegítenek.

Takarmány-előállító üzemek fejlesztésének támogatása várhatóan 50 milliárd forint keretösszeggel jelenik meg, s előre láthatólag ősztől nyílik majd lehetőség a támogatási kérelmek benyújtására. A felhívás támogatni kívánja mind a haszonállat takarmánygyártást, mind a kedvtelésből tartott állateledel-gyártást, így többek között a takarmány-előállításhoz kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása, takarmány-előállításhoz kapcsolódó, üzemen belüli anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz szükséges új eszközök beszerzése támogatott.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50 millió Ft, maximum 2 milliárd Ft. Támogatási kérelmet nyújthat be a Magyarországon székhellyel rendelkező, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező vállalkozás, amely lezárt üzleti évvel, tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul, tevékenysége kizárólag Annex I. (2309 árucsoportba tartozó), haszon- és kedvtelésből tartott állatok takarmányozására szolgáló termékek előállítására irányul.

A Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása elnevezésű felhívás alapvető célja a tavaszi fagykár elleni védekezés támogatása, a termelési kockázatok csökkentése, kiküszöbölése. A felhívás keretében támogatott tevékenység a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszköz, berendezés, technológia beszerzése és telepítése: rögzített (telepített) vagy mobil (áttelepíthető) légkeverő berendezések, autonóm hőtermelő berendezések (fagyvédelmi kályhák, más fűtőberendezések), továbbá vontatott hőtermelő vagy légkeverő gépek.

A felhívás kapcsán támogatási kérelmet azok a mezőgazdasági termelők nyújthatnak be, akik legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek és igazolják, hogy árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származik. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd Ft. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege – egyéni és kollektív projekt esetén is – maximum 100 millió forint. A támogatás maximális mértéke egyéni és kollektív módon végrehajtott projekt esetén egyaránt az összes elszámolható költség 80%-a.

Hazánk bővelkedik turisztikai szempontból is kiemelkedő fontossággal bíró térségekkel, amelyek az utóbbi évek során jelentős támogatáshoz jutottak. Nem elegendő a turisztikai attrakciók fejlesztése, figyelmet kell fordítani az elérhető szálláshelyek minőségére és versenyképességére. A vidéki térségekben működő mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők részére csak néhány pályázati felhívás áll rendelkezésre turisztikai jellegű tevékenységeik fejlesztésére, újak kialakítására.

Ezért várhatóan idén ősszel megjelenik a „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése" című felhívás, amely e kedvezményezetti kör részére biztosít támogatási lehetőséget szálláshely kialakítására, bővítésére, berendezésére és a hozzá kapcsolódó kiegészítő turisztikai szolgáltatáshoz szükséges eszközök beszerzésére is a tervek szerint.

Az 50 milliárd forint keretösszegű konstrukció segítségével olyan színvonalú minőségi változások érhetőek el az érintett szálláshelyeken, amelyeket önerőből egyszeri beruházás keretében nem tudnának megvalósítani a gazdák.

Kategória: Hírek, közlemények

GINOP Plusz-122-21 - Magyar Falu Vállalkozás - Újraindítási Program pályázat kis lélekszámú, hátrányos helyzetű településeken tervezett fejlesztések támogatására

Szeptemberben várható a GINOP Plusz-122-21 - Magyar Falu Vállalkozás - Újraindítási Program pályázat megjelenése, amelynek keretében kis lélekszámú/hátrányos helyzetű településeken tervezett fejlesztéseket támogatnak.

A pályázatot a korábbi GINOP-1.2.9 pályázat alapján tervezik kiírni, azaz várhatóan a 2-10 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások pályázhatnak majd. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás, a támogatás intenzitása településlista szerint maximum 70 vagy 100 százalék lehet. A lehívható előleg mértéke 25 százalék.

A támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtésére, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia-fejlesztése is. Emellett részlegesen elszámolható képzés igénybevétele, bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment tevékenység is. A pályázó vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk legalább 1 fő kell legyen, valamint az is elvárás, hogy a vállalkozás utolsó teljes lezárt üzleti évének árbevételének kétszerese elérje a pályázat összköltségét.

Amennyiben a pályázat felkeltette érdeklődését, vegye fel velünk mielőbb a kapcsolatot, hogy szakértőink elvégezhessék a vállalkozása előminősítését és cége minden szempontból felkészülten várja a pályázat megjelenését.

Kategória: Hírek, közlemények

Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című VP3-4.2.1-4.2.2-2-21 pályázat

Augusztus 18-tól pályázható az „Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése" című (VP3-4.2.1-4.2.2-2-21) pályázat, amely az élelmiszer-feldolgozáshoz, illetve borászati tevékenységhez kapcsolódó nagyobb, azaz komplex, akár stratégiai jelentőségű fejlesztések megvalósítását támogatja, 100 millió Ft és 5 milliárd Ft közötti támogatási összeggel.

Mutatjuk a részleteket:

Keretösszeg megoszlása:

  • 1. célterület: Élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztése: 160 milliárd Ft
  • 2. célterület: Borászati üzemek fejlesztése: 40 milliárd Ft

Támogatás mértéke, összege:

  • Az igényelhető vissza nem térítendő (VNT) támogatás összege: minimum 100 millió Ft, maximum 5 milliárd Ft.
  • A támogatás maximális mértéke (az egyes támogatási kategóriákra irányadó részletszabályok figyelembevételével):
    • Közép-magyarországi régióban (KMR-en belül) az összes elszámolható költség 40%-a;
    • Nem közép-magyarországi régióban (KMR-en kívül) az összes elszámolható költség 50%-a.
  • A támogatási intenzitás maximális mértéke a támogatási kategórián belül eltérő lehet. Támogatási kategóriák:
    • Regionális beruházási támogatás, valamint csekélyösszegű
    • Energiahatékonysági intézkedésekhez nyújtott beruházási támogatás
Kategória: Hírek, közlemények

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 április

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2021. augusztusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20210806 k

Kategória: Hírek, közlemények

Július 7-től az alábbi két népszerűnek ígérkező vidékfejlesztési pályázat is indul:

ÉLELMISZERIPARI ÜZEMEK FEJLESZTÉSE (VP3-4.2.1-4.2.2-1-21)

A támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 07. napjától 2021. augusztus 31. napjáig van lehetőség. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd Ft.

Rövid pályázati tájékoztató: VP3-4.2.1-4.2.2.-1-21 - Élelmiszeripari üzemek fejlesztése

KERTÉSZETI ÜZEMEK MEGÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA (VP2-4.1.3.5-21)

A támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 7. napjától 2021. szeptember 28. napjáig van lehetőség. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd Ft.

Rövid pályázati tájékoztató: VP2-4.1.3.5-21 - Kertészeti üzemek megújításának támogatása

Kategória: Hírek, közlemények

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 április

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2021. júliusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 2021 julius

Kategória: Hírek, közlemények

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 április

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők.

Fontos pályázati fejlemény, hogy május 22-én elfogadta a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretét (ÉFK), amely a 2021-2027-es időszakban a cégek számára szóló egyik legfontosabb program lesz. Az Éves Fejlesztési Keretben 5, az ügyfeleink számára fontos projekt szerepel, összesen 516,67 mrd-os kerettel. Ezeket is természetesen feltüntettük a táblázatban. Íme tehát a 2021. júniusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20210528v2

Kategória: Hírek, közlemények

Kertészeti üzemek megújításának támogatása

Elindult a „Kertészeti üzemek megújításának támogatása" című, VP2-4.1.3.5-21 kódszámú felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése, a támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2021. július 7. napjától szeptember 28. napjáig lesz lehetőség (első értékelési szakasz: július 7-20. között).

A Felhívás alapvető célja a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének fokozása az építéssel nem járó kertészeti eszközök beszerzésének támogatása révén.

Kiemelendő eleme a felhívásnak, hogy

  • a gépek mellett lehet venni 1 db, legfeljebb 83 kW motorteljesítményű traktort.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege - egyéni és kollektív projekt esetén is - maximum 25 millió Ft.

Lássuk a pályázat részleteit:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Összefoglaló a Vidékfejlesztési Program 2021-22 rendezvényről

A Magyar Kormány 2021. januári döntése értelmében a 2021-2027-es időszakban példátlan mértékű támogatás áll rendelkezésre a vidéki területek fejlesztésére, a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének növelésére, valamint a gazdák tisztességes jövedelmének biztosítására. A jelentősen megnövelt nemzeti társfinanszírozásnak köszönhetően csak a 2021. és 2022. évben több vidékfejlesztési forráshoz lehet hozzáférni, mint eddig a 2014-20-as periódusban összesen.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a MAGOSZ-szal és az Agrárminisztériummal együttműködésben most online rendezvénysorozatot szervezett azzal a céllal, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében a közelmúltban megjelent vagy hamarosan kiírásra kerülő pályázati lehetőségekről tájékoztatást adjanak az érdeklődőknek, felhívják a figyelmet a legfontosabb változásoka, információt adjanak a Közös Agrár Politika (KAP) aktualitásairól, megválaszolják a felmerülő kérdéseket, illetve iránymutatást nyújtsanak a támogatások lehívása terén.

A virtuális rendezvényen természetesen cégünk is képviseltette magát, így most azok számára, akik nem tudtak részt venni, összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat:

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy az új pályázati ciklus első két évében, tehát 2021-2022-ben átmeneti időszak lesz, a támogatások lényegi változása majd csak 2023-tól várható.

A kormány azonban a nemzeti társfinanszírozási arányt a korábbi 17.5 százalékról 80 százalékra emelte, ami azt jelenti, hogy ebben a két évben még a régi szabályok szerint ugyan, de már a megemelt büdzséből tud az ágazat gazdálkodni, így a gazdálkodók az átmeneti időszak ellenére 2021-ben és 2022-ben 1500 milliárd forintra tudnak pályázni.

Kategória: Hírek, közlemények

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 április

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2021. áprilisi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 06042021

Kategória: Hírek, közlemények

Elindult a Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása című VP2-4.1.3.2-4.1.3.3.-5.1.1-21 kódszámú felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.

Elindult a „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása" című (VP2-4.1.3.2-4.1.3.3.-5.1.1-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2021. március 14. napjáig várják, a támogatási kérelmek benyújtására pedig várhatóan 2021. május 24. naptól 2021. augusztus 23. napjáig lesz lehetőség (első értékelési szakasz: május 24 - július 7 között).

A pályázat célja a folyamatosan bővülő piaci igények kielégítéséhez elengedhetetlen a jelenleginél korszerűbb termesztéstechnológiák alkalmazásának, intenzív, a piaci igényeket kiszolgálni képes ültetvények kialakításának, a fajtaválaszték korszerűsítésének, a termésátlagok és a minőség javításának elősegítése, valamint az öntözött ültetvények területének növelése. Fontos cél, hogy magas termőképességgel és termésbiztonsággal rendelkező ültetvények kerüljenek kialakításra, melyek erősítik a termelők versenyképességét és jövedelembiztonságát. A Felhívás lehetőséget teremt üzemi szinten komplex beruházások megvalósítására, így az ültetvénytelepítés mellett támogatott a víztakarékos öntözési rendszerek kiépítése, a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő technológiák alkalmazása, továbbá egyes, a betakarítást segítő eszközök, gépek beszerzése.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege célterületenként - egyéni és kollektív projekt esetén is - maximum 500 millió forint.

Lássuk a pályázat részleteit:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Elindult az „Állattartó telepek megújításának támogatása

Elindult az „Állattartó telepek megújításának támogatása" című (VP2-4.1.1.9-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2021. március 1. napjáig várják a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban. A támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2021. május 12. napjától 2021. július 6. napjáig lesz lehetőség (első értékelési szakasz: május 12-25. között).

Lássuk a részleteket:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!


Keretösszeg:
30 milliárd Ft, ezen belül:

  • Valamennyi mezőgazdasági üzem gazdasági teljesítményének javítása, valamint a mezőgazdasági üzemek szerkezetátalakításának és korszerűsítésének a megkönnyítése, mindenekelőtt a piaci jelenlét, a piacorientáltság, és a mezőgazdasági tevékenységek diverzifikálásának fokozása céljából: 21 Milliárd Ft.
  • A megfelelően képzett mezőgazdasági termelők mezőgazdasági ágazatba való belépésének megkönnyítése és ezen belül is különösen a generációs megújulás elősegítése: 6 Milliárd Ft.
  • A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozó iparág általi energiafelhasználás hatékonyságának fokozása: 3 Milliárd Ft.

A támogatott projektek várható száma: 500-600 db.

Pályázók köre:

  • Mezőgazdasági termelők,
    • akik a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek
    • a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételük legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott,
  • Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség. Kollektív projekt: a termelői csoport, a termelői szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt.
Kategória: Hírek, közlemények
https://www.high-endrolex.com/33