Zöld Busz Program

Megjelent „Környezetkímélő, kibocsátásmentes városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzése és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítése" című, RRF-ZBP-006-22 kódszámú pályázati felhívás, melynek keretében elektromos meghajtású autóbuszok és az ezekhez kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítéséhez igényelhetnek támogatást a 25 ezer főnél nagyobb lakosú települések és a fővárosi agglomeráció közlekedési közszolgáltatói a Zöld Busz Program új pályázatán.

A pályázaton indulhatnak:

A támogatást a 25 000 főt meghaladó lakosságszámú városok önkormányzatai, ezen önkormányzatok közlekedésszervezői, helyi személyszállítási közszolgáltatói, a főváros legfeljebb 100 km-es vonzáskörzetének személyszállítási közszolgáltatói, az önkormányzatok, a közlekedésszervezők és a közszolgáltatók konzorciumai, valamint konzorciumi indulás esetén konzorciumi tagként a személyszállítási közszolgáltató alvállalkozói igényelhetik.

Igényelhető vissza nem térítendő támogatás: minimum 300.000.000 Ft, maximum 10.000.000.000 Ft. A forrás keretösszege: 50,7 milliárd Ft.

Benyújtási határidő:2022.05.05-től 2022.09.30-ig

Megjelent az önkormányzati tulajdonban lévő épületállomány energetikai felújításának megvalósítását biztosító VMOP-2.1.1-21 kódszámú

Tavaly év végén zárult a társadalmi egyeztetése, így hamarosan várható az önkormányzati tulajdonban lévő épületállomány energetikai felújításának megvalósítását támogató VMOP-2.1.1-21 kódszámú "Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése, energiaközösségek" című pályázati felhívás megjelenése.

A felhívás célja az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés ösztönzése, az önkormányzati intézmények hatékonyabb energiahasználatának, racionálisabb energiagazdálkodásának elősegítése.

Pályázók köre:

  • Helyi önkormányzatok kivéve a megyei jogú város önkormányzatát (GFO 321)
  • Területi (megyei) önkormányzat (GFO 321)- kizárólag a 3.1.1/g. tevékenység vonatkozásában konzorciumvezetői státusszal
  • Helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 322)
  • Helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 37);
  • Helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
  • Többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok (GFO 11; 572; 573; 575; 576).

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.

Kategória: Hírek, közlemények

Magyar Falu Program 2020 - Közel 3.000 település fejlesztését támogatja a 2019-ben indult Magyar Falu Program

A Magyar Falu Program idei pályázati forrásaiból újabb jelentős beruházások segíthetik a vidék népességmegtartó erejének növelését - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Szilvásváradon.

Gyopáros Alpár közölte: idén a program részeként eddig kilenc, részben a tavalyi tematikát követő pályázatot hirdettek meg.

Ismét elérhetők az út- és járdafejlesztési, valamint az önkormányzati vagy egyházi közösségi terek kialakítását, korszerűsítését és az óvodaudvarok fejlesztését célzó források. Új elemként játszóterek fejlesztésére és építésére is nyerhetnek pénzt a kistelepülések - tette hozzá.

Jelezte, hogy 2020-ban még két kiírás jelenik meg: hamarosan megnyílik a falu- és tanyagondnoki szolgálatok gépjárműbeszerzését segítő keret és a falusi civil alap, amely az önkormányzatok és egyházközségek mellett a civil szervezeteket is bevonja a támogatottak körébe. Utóbbiak négy tevékenységre pályázhatnak az erre elkülönített 5 milliárd forintból - mondta.

Kategória: Hírek, közlemények

Idén minden eddiginél több központi költségvetési forrás jut településfejlesztésre Magyarországon, amelyből a Magyar Falu Programra 150 milliárd forintot fordítanak - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kedden Budapesten háttérbeszélgetésen.

Gyopáros Alpár kiemelte: fokozott az érdeklődés az ötezer fő alatti településeknek indított Magyar Falu Program iránt, ekkora támogatási keretre még nem volt példa költségvetési forrásból.

A Magyar Falu Programban

  • 50 milliárd forintot fordítanak 3-4-5 számjegyű utak fejlesztésére,
  • 25 milliárd forintot a falusi csokra és
  • 75 milliárd forintot a közszolgáltatások fejlesztését érintő 18 célterületre - ismertette.

A települések a forrásokhoz gyorsan hozzájuthatnak, a pályázati eljárás egyszerű. A pályázatokat a Miniszterelnökség és a Magyar Államkincstár kezeli, azokról a beadási határidőt követő 2 hónapon belül döntenek, majd napok, maximum hetek telnek el a támogatott összeg elutalásáig. A program teljes mértékben előfinanszírozott - hangsúlyozta.

Kategória: Hírek, közlemények

onkormanyzati energetikai palyazatok

Decemberben újabb beadási szakasz indul két - önkormányzatok és költségvetési szervek számára kiírt - energetikai pályázat kapcsán, azaz kicsit több mint 1 hónap áll a pályázók rendelkezésére a szakmai tervek összeállítására, amelyre mint tudjuk, energetikai pályázatok esetén, azok komplexitása miatt, szükség is van.

Az egyik ilyen pályázat a KEHOP-5.2.9-15 - Pályázatos épületenergetikai felhívás a közép-magyarországi régió települési önkormányzatai számára című felhívás.

Pályázatot kizárólag Közép-magyarországi települési önkormányzatok (GFO 321) nyújthatnak be.

A támogatás összege 50 millió Ft és 250 millió Ft közötti, a támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség 100%-a lehet.

Következő benyújtási időszak: 2017. december 8. – 2017. december 14.

Bővebb információ a páláyzatról: Tájékoztató KEHOP-5.2.9-15 - Pályázatos épületenergetikai felhívás a közép-magyarországi régió települési önkormányzatai számára

A másik pályázat a KEHOP-5.2.11 - Fotovoltaikus rendszerek kialakítása központi költségvetési szervek részére elnevezésű pályázat.

Pályázók itt központi költségvetési szervek (GFO 311 és 312) lehetnek területi korlátozás nélkül.

Az igényelhető  támogatás összege 100 millió Ft és 250 millió Ft közötti lehet, szintén 100%-os támogatási intenzitás mellett.

Következő benyújtási időszak: 2017.december 15 - 2017.december 21.

Bővebb információ a páláyzatról: Tájékoztató KEHOP-5.2.11 - Fotovoltaikus rendszerek kialakítása központi költségvetési szervek részére

Ahogy már megszokhatták, bármelyik pályázattal kapcsolatban kereshetnek bennünket bizalommal.

Kategória: Hírek, közlemények

Legtöbb megyében július 31-vel zárul az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére kiírt pályázat, Fejér megyében egy mai módosítás következtében a határidő július 14-re változott.

A módosítás hűen tükrözi, amit a statisztikai adatok is láttatni engednek, azaz, hogy ez a pályázati konstrukció is jelentősen túligényelt. Bár fontos megjegyezni, hogy az adatok megyénként eltérő képet mutathatnak, összességében az eredetileg 126-253 pályázattal kalkulált keretre ezidáig 1035 pályázat érkezett.

  • Heves megye: 7-13 db keretre 51 db
  • Baranya megye: 1-10 db keretre 16 db
  • Jsz-Nagykun-Szolnok megye: 12-24 db keretre 94 db
  • Békés megye: 9-25 db keretre 66 db
  • Csongrád megye: 5 - 15 db keretre 51 db
  • Fejér megye: 4-20 db keretre 57 db
  • Komárom-Esztergom megye: 1-6 db keretre 36 db
  • Nógrád megye: 12-25 db keretre 101 db
  • Somogy megye: 18-20 db keretre 43 db
  • Vas megye: 10-15 db keretre 13 db
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 3-5 db keretre 109 db
  • Bács-Kiskun megye: 40-60 db keretre 46 db
  • Veszprém megye: 4-15 db keretre 39 db

Nem szabad azonban megijedni a statisztika láttán, ugyanis a pályázatokról az irányító hatóság szakaszos elbírálással dönt, azaz a határnapig beérkezett pályázatokat együttesen az értékelési szempontok alapján értékelik, éppen ezért a beadási sorrend csak másodlagos tényező.

További információk

  • Style Video

PÁLYÁZAT CÉLJA

Az intézkedés átfogó célja a felhívásban meghatározott önkormányzati intézmények hatékonyabb energiahasználatának, racionálisabb energiagazdálkodásának elősegítése, amelyen belül alcélként jelenik meg:

  • Többségi önkormányzati és/vagy Többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság(ok) tulajdonában lévő épületek illetve infrastrukturális létesítmények energiahatékonyságot célzó felújítása és fejlesztése, amennyiben az egyes beruházások a fosszilis energiahordozókból származó üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának csökkentését szolgálják;
  • a hazai megújuló energiaforrások fokozottabb használata, mivel az elmarad az EU átlagtól, ugyanakkor Magyarország ilyen jellegű potenciálja több területen is kimagasló. Ezért további cél a projektek keretein belül a megújuló energiaforrások elérhetőbbé tétele, használatának ösztönzése, népszerűsítése.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg, összes elszámolható költség alapon 27 050 millió Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 126-253 db. Rendelkezésre álló keret megyénként:

  • Heves megye: 2 541 millió Ft, a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 7-13 db.
  • Baranya megye: 1 000 millió Ft, a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 1-10 db.
  • Jász-Nagykun-Szolnok megye: 2 201millió Ft, a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 12-24 db.
  • Békés megye: 3 330 millió Ft, a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 9-25db.
  • Csongrád megye: 1 846 millió Ft, a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 5 - 15 db.
  • Fejér megye: 1 020 millió Ft, a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 4-20 db
  • Komárom-Esztergom megye: 600 millió Ft, a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 1-6 db
  • Nógrád megye: 2 027 millió Ft, a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 12-25 db
  • Somogy megye: 2 347 millió Ft, a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 18-20 db.
  • Vas megye: 1 827 millió Ft, a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 10-15 db.
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 1 347 millió Ft, a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 3-5 db
  • Bács-Kiskun megye: 5 854 millió Ft, a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 40-60 db.
  • Veszprém megye: 1 110 millió Ft, a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 4-15 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimum és maximum összege a felhívás területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében kerül szabályozásra.

  • Heves megye: minimum 10 millió Ft, maximum 400 millió Ft.
  • Baranya megye: minimum 10 millió Ft, maximum 400 millió Ft.
  • Jász-Nagykun-Szolnok megye: minimum 15 millió Ft, maximum 250 millió Ft.
  • Békés megye: minimum 15 millió Ft, maximum 400 millió Ft.
  • Csongrád megye: minimum 10 millió Ft, maximum 400 millió Ft.
  • Fejér megye: minimum 10 millió Ft, maximum 300 millió Ft.
  • Komárom-Esztergom megye: minimum 20 millió Ft, maximum 500 millió Ft.
  • Nógrád megye: minimum 10 millió Ft, maximum 400 millió Ft.
  • Somogy megye: minimum 10 millió Ft, maximum 300 millió Ft.
  • Vas megye: minimum 10 millió Ft, maximum 300 millió Ft.
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 15 millió Ft, maximum 400 millió Ft.
  • Bács-Kiskun megye: minimum 10 millió Ft, maximum 500 millió Ft.
  • Veszprém megye: 10 millió Ft, maximum 400 millió Ft.

A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A pályázat célja a felhívásban meghatározott önkormányzati intézmények hatékonyabb energiahasználatának, racionálisabb energiagazdálkodásának elősegítése.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg, összes elszámolható költség alapon 19 650 millió Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 51-150 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimum és maximum összege a felhívás területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében kerül majd szabályozásra.

A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.

PÁLYÁZÓK KÖRE

Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

  • Helyi önkormányzatok kivéve a megyei jogú város önkormányzatát (GFO 321)
  • Területi (megyei) önkormányzat (GFO 321)- kizárólag a 3.1.1/g. tevékenység vonatkozásában konzorciumvezetői státusszal
  • Helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 322)
  • Helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 37);
  • Helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
  • Többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok (GFO 11; 572; 573; 575; 576).

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A felhívás célja a térségi és települési jelentőségű, de kisebb léptékű, települési és településközi koordinációt igénylő, a saját (közcélú) energiaigény kielégítésére szolgáló megújuló energiaforrásokból nyert energia termelését és helyi felhasználását célzó komplex projektek támogatása.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg összes elszámolható költség alapon 4 900 millió Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 9 - 21 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimum és maximum összege a felhívás területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében kerül majd szabályozásra.

A támogatás maximális adható mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.

Újabb hét, a helyi gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás bővítését támogató pályázati felhívás jelent meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, összesen csaknem 60 milliárd forint értékben az alábbiak szerint:

  • 1. Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés – TOP-6.1.4-16
  • 2. Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése – TOP-6.2.1-16
  • 3. Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése – TOP-6.6.2-16
  • 4. Városi környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések – TOP-6.3.3-16
  • 5. Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés – TOP-6.1.5-16
  • 6. Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés – TOP-1.3.1-16
  • 7. Fenntartható városi közlekedésfejlesztés – TOP-6.4.1-16

A pályázati felhívásokról röviden:

Kategória: Hírek, közlemények

A héten megjelent a Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez,állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése (VP6-7.2.1-7.4.1.2-16) pályázati felhívás.

A pályázat keretében vidéki térségben működő települési önkormányzatok és önkormányzati társulások pályázhatnak 2 célterületre.

  • Az 1. célterület keretében külterületi helyi földutak fejlesztése támogatható; (tanyás térségekben szilárd burkolatú utak felújítása is pályázatképes) maximum 100 millió Ft támogatásig.
  • A 2. célterület keretében az önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése támogatható; maximum 10 millió Ft (konzorcium esetében maximum 20 millió Ft) támogatásig.

A pályázat keretében akár 95% támogatási intenzitás is elérhető.

További információk

  • Style Video

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A Felhívás célja a helyi gazdaság üzleti infrastrukturális hátterének támogatása, a helyi alapanyagokra alapozott, helyi termelők piacra jutását segítő térségi fejlesztés. A cél elérését a Kormány az önkormányzatokkal, többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozások együttműködésével tervezi megvalósítani jelen Felhívásban foglalt feltételek mentén.

TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK

Önállóan támogatható tevékenységek

A) Helyi termelők, helyi termékek piacra jutásának támogatása

A főtevékenységen belül támogatható:

  • Piaci terület (vásárcsarnok, kültéri elárusítóhely, ideiglenes kitelepülés, termelői piac, stb.), üzlethelyiség vagy szövetkezeti bolt kialakításához kapcsolódó telekhatárán belüli infrastruktúra kiépítése.
  • Meglévő piaci terület (vásár, kültéri elárusítóhely, ideiglenes kitelepülés, termelői piac, stb.), üzlethelyiség vagy szövetkezeti bolt és ezek kapcsolódó telekhatáron belüli infrastruktúrájának átalakítása, felújítása, bővítése, korszerűsítése, helyreállítása, a meglévő, rossz állapotú, nem felújítható üzlethelyiségek elbontása.
  • A piac területén, telekhatárán belül szükséges alapinfrastruktúra kiépítése, korszerűsítése (közművek, utak, biztonsági sávok, gépjárműparkolók).
  • Tevékenységekhez kapcsolódó új közös használatú kiszolgáló épület építése, létesítése, valamint nyitott és zárt árusító létesítmények kiépítése.

B) Önkormányzati, saját közétkeztetési célokat szolgáló fejlesztések támogatása (iskola, önkormányzati intézmények konyhája)

A főtevékenységen belül támogatható:

  • Új épület építése, létesítése, a szükséges épületgépészeti beruházások végrehajtása.
  • Meglévő épületek átalakítása, bővítése, korszerűsítése, helyreállítása, felújítása, a szükséges épületgépészeti beruházások végrehajtása.
  • Konyha és konyhai előkészítő fejlesztéséhez kapcsolódó infrastruktúra kialakítása, bővítése.

C) Helyi termékek piacra jutását segítő agrár-logisztikai fejlesztések támogatása gyűjtőpont (hub) jelleggel

A főtevékenységen belül támogatható:

  • A termelést követő műveletekhez (tárolás, hűtés, válogatás, mosás, csomagolás), kapcsolódó infrastruktúra kiépítése (pl. raktárak, hűtőházak kialakítása, ahhoz kapcsolódó útfejlesztés), szolgáltatásként történő biztosítása.
  • Meglévő épületek átalakítása, bővítése, korszerűsítése, helyreállítása, felújítása, a szükséges épületgépészeti beruházások végrehajtása (pl. raktár kapacitások bővítése).

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a szeptemberi programsorozat nemzeti koordinátoraként 65 millió forintos keretösszeggel segíti a hazai rendezvények megvalósítását.

A vissza nem térítendő támogatást 2016. július 20-ától 2016. augusztus 12-ig egyedi kérelem benyújtásával igényelhetik az önkormányzatok és önkormányzati tulajdonban álló szervezetek.

Kategória: Hírek, közlemények

A Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezete 3. melléklet II. 3. a), b) és c) pontok szerint a települési önkormányzatok 2016. évben is pályázhatnak az önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési támogatásokra.

A most megjelenő Pályázati kiírás az alábbi fejlesztési célokra tartalmaz forrást:

  • kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása,
  • óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés, felújítás,
  • belterületi utak, járdák, hidak felújítása.

A pályázati adatlap benyújtása elektronikus úton az ebr42 önkormányzati információs rendszeren keresztül, az erre a célra kialakított pályázati felületen történik. A pályázati adatlap lezárásának és benyújtásának határideje - elektronikus feltöltés lezárása: 2016. június 2. 16:00 óra - papír alapon történő benyújtás: 2016. június 3.

A pályázati felhívás letölthető innen: Pályázat önkormányzati feladat ellátást szolgáló fejlesztések támogatásra

Kategória: Hírek, közlemények

fotó: Tab Város Honlapja

Pénteken megjelent a megyei jogú városok önkormányzati épületállományának energetikai szempontú fejlesztését célzó, valamint az Önkormányzatok által vezérelt, a helyi adottságokhoz illeszkedő, megújuló energiaforrások kiaknázására irányuló energiaellátás megvalósítása, komplex fejlesztési programok keretében című pályázati felhívások, így ezekkel együtt jelenleg már 6 aktív pályázati lehetőség áll önkormányzatok rendelkezésére energetikai fejlesztéseik megvalósítására.

A könnyebb áttekinthetőség kedvéért foglaljuk most össze az önkormányzati energetikai pályázatok legfontosabb ismérveit:

További információk

  • Style Video
https://www.high-endrolex.com/33