Bujdosó Ilona

Bujdosó Ilona

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának nemzetközi gazdaság és gazdálkodás alapszakán végeztem 2011-ben, majd munka mellett tanulmányaimat nemzetközi pénzügy és kontrolling mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2015-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.

A Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél kezdtem munkámat, ahol 4 éves tapasztalatra tettem szert elsősorban a hazai/nemzetközi innovációs és kutatás-fejlesztési projektek megvalósításában, a régió innovációs folyamatainak szerveződésében.

2014 ősze óta dolgozom a Vanessia Kft-nél, ahol vezető tanácsadóként nyújtok segítséget a cég partnerei számára.

Szakterületeim: kutatás-fejlesztés, innováció, gazdaságfejlesztés.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/109 mellék    (+36 20) 400-4419    ilona[kukac]vanessia.hu

2021. augusztus 30-án megnyílt a regisztráció a Magyar Multi Program előminősítési szakaszára, ez az előminősítés szükséges a pályázaton való induláshoz, melyet az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft végez. A regisztráció első körben 2021. szeptember 10-ig lesz nyitva, majd 2021 októberétől minden hónap első és ötödik napja között lesz lehetőség az előminősítési igények benyújtására.

A Program elnevezése félrevezető lehet, hiszen a pályázat nem multinacionális cégeknek, hanem KKV-knak szól.

A programban olyan vállalkozások vehetnek részt, amelyek megfelelnek az alábbi feltételeknek:

  • mikro, kis-, vagy középvállalkozásnak minősülnek;
  • legalább három lezárt üzleti évvel rendelkeznek;
  • minimum 5 fős alkalmazotti létszámmal rendelkeznek és
  • minimum 100 millió Ft nettó értékesítési árbevétellel illetve
  • megfelelnek a felhívás 1.1 1. a) III. pontjában foglalt célcsoportok - Nagy növekedők vagy Növekedésre képes, ígéretes vállalkozások vagy Export bajnokok vagy Beszállítók - egyikére vonatkozó valamennyi belépési kritériumnak.

Megvalósítási helyszín Budapesten kívüli székhely/telephely/fióktelep lehet beleértve Pest megye bizonyos településeit.

A támogatás mértéke max. 50% feltételesen vissza nem térítendő támogatás (függ területtől és vállalatmérettől), összege pedig 100 millió Ft – 2,5 milliárd Ft között lehet.

Lássuk a részleteket:

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 szeptember

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2021. szeptemberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 03092021k2

GINOP Plusz-122-21 - Magyar Falu Vállalkozás - Újraindítási Program pályázat kis lélekszámú, hátrányos helyzetű településeken tervezett fejlesztések támogatására

Szeptemberben várható a GINOP Plusz-122-21 - Magyar Falu Vállalkozás - Újraindítási Program pályázat megjelenése, amelynek keretében kis lélekszámú/hátrányos helyzetű településeken tervezett fejlesztéseket támogatnak.

A pályázatot a korábbi GINOP-1.2.9 pályázat alapján tervezik kiírni, azaz várhatóan a 2-10 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások pályázhatnak majd. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás, a támogatás intenzitása településlista szerint maximum 70 vagy 100 százalék lehet. A lehívható előleg mértéke 25 százalék.

A támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtésére, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia-fejlesztése is. Emellett részlegesen elszámolható képzés igénybevétele, bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment tevékenység is. A pályázó vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk legalább 1 fő kell legyen, valamint az is elvárás, hogy a vállalkozás utolsó teljes lezárt üzleti évének árbevételének kétszerese elérje a pályázat összköltségét.

Amennyiben a pályázat felkeltette érdeklődését, vegye fel velünk mielőbb a kapcsolatot, hogy szakértőink elvégezhessék a vállalkozása előminősítését és cége minden szempontból felkészülten várja a pályázat megjelenését.

Magyar Multi Program

Jelenleg még társadalmi egyeztetés alatt áll a „Magyar Multi Program - A kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása" című (GINOP Plusz-1.1.2-21 kódszámú) felhívás tervezete, de az előminősítés várhatóan már augusztus második felében elindul.

Az igényelhető támogatás összege minimum 30 millió Ft és maximum 2,5 milliárd forint.

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 100 000 000 000 Ft, a támogatott projektek várható száma 110 – 400 db.

Lássuk a részleteket:

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 április

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2021. augusztusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20210806 k

innovációs pályázatok 2021-ben

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium június végén hirdetett eredményt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kezelt KKV Start pályázati program harmadik körében, amelynek keretében 170 vállalkozás jutott közel hárommilliárd forint innovációs forráshoz. A felhíváson három körben eddig összesen 470 innovatív ötlet támogatásáról döntöttek, több mint 8 milliárd forint értékben.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a Portfolionak adott interjúban beszélt az idén még várható innovációs pályázatokról.

A Magyar Kormány 182 milliárd forintos keretösszeggel fogadta el idénre az NKFI Alap programstratégiáját, ami azt jelenti, hogy sosem állt még ekkora forrás rendelkezésre a kutatás-fejlesztés és az innováció támogatására.

2021 második felében számos jelentős pályázat kiírása várható:

A KKV START INNOVÁCIÓ pályázat kifejezetten mikro, kis- és középvállalkozások számára támogatási lehetőséget. Célja, hogy a kis cégek kisebb volumenű újítást vigyenek a mindennapi életükbe. Az újdonságnak nem feltétlenül kell tudományosan új dolognak, vagy korábban ismeretlennek lennie. A projekt eredményeként új vagy lényegesen módosított termék, eljárás, szolgáltatásnak kell létrejönnie, új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor, ideértve azokat a változásokat, amelyek csak adott ágazatban vagy adott szervezetnél minősülnek újdonságnak. Jó példa erre egy hatékonyságot növelő gép beszerzése, a vállalkozás működési folyamatainak átalakítása, felsőfokú szakértő foglalkoztatása a fejlesztés jegyében.

A most következő periódusban a 8 milliárd forintos pályázati keretet 12 milliárdra emelik a GINOP Pluszban, de ha ennél is nagyobb lesz a pályázói igény, akkor további forrást fognak fordítani erre a célra, akár meg is duplázódhat a keretösszeg a következő 1-2 évben, ami akár ezer innovatív ötlet megvalósulását jelentheti a kisvállalkozások esetében. A Program részben a GINOP Pluszból, részben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI Alap) hazai forrásaiból kerül finanszírozásra.

A

Módosult a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása" című (GINOP Plusz-1.2.1-21 kódszámú) felhívás. Ennek megfelelően frissítettük rövid pályázati tájékoztatónkat, melyet az alábbi linkre kattintva tud megtekinteni/letölteni:

GINOP Plusz-1.2.1-21 - A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

A módosítások tételes jegyzékét itt tudja megtekinteni: GINOP Plusz-1.2.1-21 közlemény

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 április

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2021. júliusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 2021 julius

GINOP Plusz-121-21 fedlap

Péntek délután végre megjelent a Széchenyi Terv Plusz keretében „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása" című (GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 kódszámú) felhívás.

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 200 milliárd forint. A támogatási kérelmek benyújtása 2021. július 12-től 2022. január 17-ig lehetséges.

A pályázat célja a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai megújulásához kapcsolódó fejlesztések támogatása.

Keretösszeg: 200 milliárd Ft; támogatási kérelmek várható száma: 1000-3000 db

Támogatás összege:

  • minimum 10.000.000 Ft – maximum 629.300.000 Ft

Támogatás mértéke, formája:

Támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költséghez viszonyítva:

GINOP Plusz 1

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 április

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők.

Fontos pályázati fejlemény, hogy május 22-én elfogadta a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretét (ÉFK), amely a 2021-2027-es időszakban a cégek számára szóló egyik legfontosabb program lesz. Az Éves Fejlesztési Keretben 5, az ügyfeleink számára fontos projekt szerepel, összesen 516,67 mrd-os kerettel. Ezeket is természetesen feltüntettük a táblázatban. Íme tehát a 2021. júniusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20210528v2

Kutatás fejlesztési pályázatok 2021ben

Az NKFI Hivatal közzétette az NKFI Alapból 2021. évben meghirdetni tervezett innovációs pályázatokat, illetve azok ütemezését.

A tájékoztatásból kiderült, hogy 2021 II. negyedévében várható többek között a „Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása" pályázat kiírása.

A PIACVEZÉRELT KFI pályázatra kis- és középvállalkozások, a nagyvállalatok, valamint konzorciumi partnerként a felsőoktatási intézmények pályázhatnak, a cél piacképes termék vagy szolgáltatás fejlesztése, a jelentős tudományos és/vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező, piaci alapon hasznosítható termékek, technológiák vagy szolgáltatások kifejlesztésének támogatása.

2021 III. negyedévében várható a KKV START INNOVÁCIÓ pályázat, amely kifejezetten mikro, kis- és középvállalkozások számára támogatási lehetőséget. Célja, hogy a kis cégek kisebb volumenű újítást vigyenek a mindennapi életükbe. Az újdonságnak nem feltétlenül kell tudományosan új dolognak, vagy korábban ismeretlennek lennie. A projekt eredményeként új vagy lényegesen módosított termék, eljárás, szolgáltatásnak kell létrejönnie, új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor, ideértve azokat a változásokat, amelyek csak adott ágazatban vagy adott szervezetnél minősülnek újdonságnak. Jó példa erre egy hatékonyságot növelő gép beszerzése, a vállalkozás működési folyamatainak átalakítása, felsőfokú szakértő foglalkoztatása a fejlesztés jegyében.

Vállalati kutatási fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése fed

Elindult a „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése" című (GINOP Plusz-2.1.1-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése, a pályázathoz szükséges előminősítés benyújtása várhatóan 2021. május 31. napjától lesz lehetséges.

A pályázat újdonságtartalommal rendelkező termék, technológia, szolgáltatás, előállításához nyújt támogatást vállalkozások részére, emellett támogatja a hazai vállalkozások és kutató-tudásközvetítő szervezetek közötti együttműködések elérését.

Az igényelhető támogatás összege 50 millió Ft és 1000 millió Ft között lehet.

Lássuk a pályázat részleteit:

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 április

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2021. májusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 2021 05 01b

Elindult az Élelmiszeripari üzemek fejlesztése című (VP3-4.2.1-4.2.2.-1-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése

Elindult az „Élelmiszeripari üzemek fejlesztése" című (VP3-4.2.1-4.2.2.-1-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése, a támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2021. július 7. napjától augusztus 31. napjáig lesz lehetőség (első értékelési szakasz: július 7-20. között).

A Felhívás alapvető célja, hogy lehetőséget biztosítson a mezőgazdasági termelők, valamint a mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások számára olyan élelmiszer-feldolgozáshoz, illetve borászati tevékenységhez kapcsolódó fejlesztések végrehajtására, amelyek hozzásegítik őket tevékenységük gazdaságos folytatásához, versenyképességük javításához. A Felhívás lehetőséget teremt feldolgozási tevékenységhez kapcsolódóan eszközök, gépek, technológiai berendezések beszerzésére, illetve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására is.

Kiemelendő eleme a felhívásnak, hogy

  • mezőgazdasági termelők mellett indulhatnak mikro- és kisvállalkozások is,
  • technológiafejlesztés mellett lehet az élelmiszeripari tevékenységhez kapcsolódó, áruszállításra használható szállítójárműveket is lehet beszerezni.

Az igényelhető vissza nem térítendő (VNT) támogatás összege: maximum 100 millió Ft.

Lássuk a pályázat részleteit:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Terménytárolók szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása uniós pályázat 2021

Elindult a „Terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása" című (VP2-4.1.7-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése, a támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2021. augusztus 2. napjától 2021. szeptember 26. napjáig lesz lehetőség (első értékelési szakasz: augusztus 2-15. között).

A pályázat támogatást biztosít a megtermelt szántóföldi és egyéb termények tárolási, szárítási és tisztítási kapacitásainak fejlesztéséhez, új üzemek létesítéséhez, a meglévő üzemek korszerűsítéséhez, de kiterjed a megújuló energiaforrások alkalmazásának az ösztönzésére, felújítás esetén az energiahatékonyságot növelő technológiák alkalmazására is.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 100 millió Ft és maximum 1 milliárd Ft között lehet.

Lássuk a pályázat részleteit:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!