Bujdosó Ilona

Bujdosó Ilona

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának nemzetközi gazdaság és gazdálkodás alapszakán végeztem 2011-ben, majd munka mellett tanulmányaimat nemzetközi pénzügy és kontrolling mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2015-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.

A Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél kezdtem munkámat, ahol 4 éves tapasztalatra tettem szert elsősorban a hazai/nemzetközi innovációs és kutatás-fejlesztési projektek megvalósításában, a régió innovációs folyamatainak szerveződésében.

2014 ősze óta dolgozom a Vanessia Kft-nél, ahol vezető tanácsadóként nyújtok segítséget a cég partnerei számára.

Szakterületeim: kutatás-fejlesztés, innováció, gazdaságfejlesztés.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/109 mellék    (+36 20) 400-4419    ilona[kukac]vanessia.hu

Elindult a Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása című VP2-4.1.3.2-4.1.3.3.-5.1.1-21 kódszámú felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.

Elindult a „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása" című (VP2-4.1.3.2-4.1.3.3.-5.1.1-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2021. március 14. napjáig várják, a támogatási kérelmek benyújtására pedig várhatóan 2021. május 24. naptól 2021. augusztus 23. napjáig lesz lehetőség (első értékelési szakasz: május 24 - július 7 között).

A pályázat célja a folyamatosan bővülő piaci igények kielégítéséhez elengedhetetlen a jelenleginél korszerűbb termesztéstechnológiák alkalmazásának, intenzív, a piaci igényeket kiszolgálni képes ültetvények kialakításának, a fajtaválaszték korszerűsítésének, a termésátlagok és a minőség javításának elősegítése, valamint az öntözött ültetvények területének növelése. Fontos cél, hogy magas termőképességgel és termésbiztonsággal rendelkező ültetvények kerüljenek kialakításra, melyek erősítik a termelők versenyképességét és jövedelembiztonságát. A Felhívás lehetőséget teremt üzemi szinten komplex beruházások megvalósítására, így az ültetvénytelepítés mellett támogatott a víztakarékos öntözési rendszerek kiépítése, a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő technológiák alkalmazása, továbbá egyes, a betakarítást segítő eszközök, gépek beszerzése.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege célterületenként - egyéni és kollektív projekt esetén is - maximum 500 millió forint.

Lássuk a pályázat részleteit:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Feltételesen visszatérítendő támogatás 2021 2027

Több lényeges újítás is várható az új 2021-2027-es uniós pályázati ciklusban, többek között várhatóan általánossá válik a tavaly már teszt jelleggel bevezetett, a korábbiaktól merőben eltérő, új pályázati konstrukció - a feltételesen visszatérítendő támogatás.

Na de mi is az a feltételesen visszatérítendő támogatás és mit fog jelenteni ez a pályázók számára?

Erről készítettünk Önöknek egy rövid videót:

GINOP 414 19 20210226

Néhány hónap szünet után ismét pályázható a GINOP-4.1.4-19 - Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása pályázat, egész pontosan két újabb határnappal bővítették a beadási szakaszt. Következő körben 2021. március 23. és 2021. április 6. között lesz lehetőség a támogatási kérelmek benyújtására.

A pályázatot leggyakrabban napelemes pályázatként emlegetik, azonban fontos kiemelnünk, hogy a pályázat keretében nem csak napelem telepítése támogatható, lehetőség van épületenergetikai fejlesztésekre, hőszigetelésre, fűtéskorszerűsítésre, vagy akár nyílászáró cseréjére is.

Egészen pontosan a pályázat keretében támogatható:

  • napelem,
  • napkollektor,
  • brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése,
  • hőszivattyú rendszerek,
  • hőszigetelés,
  • nyílászárók cseréje,
  • árnyékoló szerkezetek beépítése (nyári hővédelem),
  • fűtés-, hűtés korszerűsítés,
  • használati melegvíz rendszerek korszerűsítése,

A támogatás összege minimum 1,6 millió forint, maximum 100 millió forint, a vissza nem térítendő támogatás mértéke pedig maximum az összes elszámolható költség 55%-a lehet.

Nem támogathatóak a Közép-Magyarországi régió - azaz Budapest és Pest megye - területén megvalósuló projektek.

Lássuk a részleteket:

Elindult az „Állattartó telepek megújításának támogatása

Elindult az „Állattartó telepek megújításának támogatása" című (VP2-4.1.1.9-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2021. március 1. napjáig várják a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban. A támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2021. május 12. napjától 2021. július 6. napjáig lesz lehetőség (első értékelési szakasz: május 12-25. között).

Lássuk a részleteket:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!


Keretösszeg:
30 milliárd Ft, ezen belül:

  • Valamennyi mezőgazdasági üzem gazdasági teljesítményének javítása, valamint a mezőgazdasági üzemek szerkezetátalakításának és korszerűsítésének a megkönnyítése, mindenekelőtt a piaci jelenlét, a piacorientáltság, és a mezőgazdasági tevékenységek diverzifikálásának fokozása céljából: 21 Milliárd Ft.
  • A megfelelően képzett mezőgazdasági termelők mezőgazdasági ágazatba való belépésének megkönnyítése és ezen belül is különösen a generációs megújulás elősegítése: 6 Milliárd Ft.
  • A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozó iparág általi energiafelhasználás hatékonyságának fokozása: 3 Milliárd Ft.

A támogatott projektek várható száma: 500-600 db.

Pályázók köre:

  • Mezőgazdasági termelők,
    • akik a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek
    • a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételük legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott,
  • Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség. Kollektív projekt: a termelői csoport, a termelői szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt.

Vidékfejlesztési Program 2021

Korábbi hírlevelünkben írtunk már róla, hogy az idei év első felében is folytatódik a 2020 őszén elinduló agrár pályázati dömping. Bár az új Közös Agrárpolitikát megelőző átmeneti időszakban vagyunk  idén további 96 milliárd Ft fejlesztési forrás áll majd rendelkezésre a gazdálkodó szervezetek számára.

Lássuk egész pontosan, mi szerepel a Vidékfejlesztési Program 2021-évi Éves Fejlesztési Keretét meghatározó kormányhatározatban:

VP ÉFK 2021v2

A fenti pályázatokkal kapcsolatban keressenek bennünket bizalommal.

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2020 október

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2021. februári aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20210205v2

Pályázat kereskedelmi és szolgáltató cégek számára is

A kereskedelmi és szolgáltató cégek a korábbi pályázati ciklusokban sem voltak elkényeztetve, ami az uniós támogatások iparági elosztását illeti, de a 2014-2020-as pályázati ciklusra ez a forrásallokáció még szélsőségesebbé vált, és valljuk be, az elmúlt években jelentősen beszűkültek ezen cégek pályázati lehetőségei.

A nehézséget alapvetően két tényező okozza:

  • A 2014-2020-as pályázati ciklus deklaráltan preferálta, illetve előtérbe helyezte a termelő és feldolgozóipari cégek uniós forráshoz jutását, ezért a pályázatok többségében kifejezetten korlátozták a pályázói kört termelő- és feldolgozóipari cégekre. Ezeken a pályázatokon kereskedelmi és szolgáltató tevékenységet végző vállalkozások nem, vagy csak rendkívül szigorú feltételek megléte mellett pályázhattak.
  • Más pályázatok esetében, a támogatható tevékenységek köre és azok belső arányára vonatkozó előírás tette lehetetlenné egy kereskedelmi és szolgáltató cégnek a pályázaton való indulást. 

Ilyen forráshiányos környezetben különösen örömteli hír, hogy az új 2021-2027-es pályázati ciklus egyik első pályázata a kereskedelmi és szolgáltató cégek számára is lehetőséget nyújt fejlesztéseik megvalósítására, már akár Pest megyében is.

A VINOP-1.2.1-21 - Mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása pályázatban rejlő lehetőségek kereskedelmi és szolgáltató cégek számára:

  • Ingatlan beruházás: A pályázat a korábbi pályázatoktól eltérően nagy arányban (max. 70%) szólhat ingatlan fejlesztésről, lehetőséget biztosít többek között pl. raktár bővítésre, felújításra vagy akár új ingatlan építésére is.
  • Eszközbeszerzés: Eszközigényként jellemzően megjelenik pl. a targonca, raklapemelő, kotrógép, polcrendszer, adatgyűjtő, címkenyomtató, vonalkódolvasó stb. és természetesen megmunkáló gépek is elszámolhatóak.
  • Informatikai fejlesztés: Informatikai fejlesztés keretében beszerezhető szoftver (pl. készletnyilvántartó, CRM, webshop, online fizetési megoldás, bérprogram stb.) és hardver, amely nagyban segítheti a mindennapok hatékony munkavégzését. Egy jól kialakított, átgondolt IT infrastruktúra 15-45%-kal képes növelni egy cég folyamatainak hatékonyságát.
  • Épületenergetika: Épületenergetikai fejlesztés és napelemes rendszer telepítése pedig nagyban csökkenti a vállalat kiadásait, támogatás igénybevétele mellett már 2-3 év alatt megtérülő beruházásról beszélhetünk.

A pályázat alapvető célja iparági korlátozás nélkül, hogy a valós igényekhez igazodó megoldásokat kínáljon az eltérő piaci pozíciókban és különféle élethelyzetekben működő vállalkozások számára, segítséget nyújtson a technológiai háttér megteremtésében és a digitális eszközök, online alkalmazások vagy ipar 4.0 megoldások bevezetésében. 

Mutatjuk a részleteket:

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2020 október

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme az év első aktualizált menetrendje:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

 palyazati menetrend 2021 01 08

Informatikai pályázat 2021ben

Készülhetnek az informatikai fejlesztést tervező vállalkozások is, mert várhatóan 2021-ben jön a vállalati digitális megoldásokat és szolgáltatások bevezetését támogató pályázat is, amelynek keretében Budapest kivételével az ország teljes területéről pályázhatnak vállalkozások üzleti digitalizációs fejlesztési projektjeik megvalósítására.

A pénzügyminiszter közleménye szerint 4 féle VINOP pályázat jelenik meg január elejéig 414 milliárdos keretösszeggel, a társadalmi egyeztetésre már meghirdetett VINOP-1.2.1-21 és VINOP-2.1.2-21-es pályázatok mellett várhatóan köztük lesz az informatikai fejlesztéseket támogató pályázati lehetőség is, ezzel kapcsolatban előzetesen az alábbi információkkal lehet számolni:

Támogatott/fejleszthető tevékenységek:

  • Vállalati CRM, értékesítés terület
  • Humán erőforrás menedzsment és bérszámfejtés
  • Kontrolling és döntéstámogatás
  • Beszerzési és logisztikai terület
  • Táv- és csoportmunka támogatás
  • Pénzügyi, számviteli terület
  • Internetes értékesítés
  • On-line marketinget támogató megoldás
  • Munkafolyamatokat irányító megoldások (Workflow)
  • Elektronikus iratkezelési megoldások
  • Adott funkcionális területhez tartozó mesterséges intelligencia alapú adatbányászat
  • Távoli IT üzemeltetést támogató megoldás
  • Online fizetési megoldás

Elszámolható kiadások:

  • Vállalati szoftver licence beszerzés
  • Kapcsolódó hardver, hálózati, telekommunikációs eszközök beszerzése
  • Üzleti felhőszolgáltatás bérleti díja
  • Szakmai tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatások (migráció, testre szabás, tesztelés, szervezetfejlesztés, képzés-betanítás) költségei

VINOP 212 21

Elindult a „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése" című, VINOP-2.1.2-21 kódszámú felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.
A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2020.12.28-ig várják a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban, a pályázathoz szükséges előminősítés benyújtására első körben 2021. február 1. – 2021. február 28. között, a pályázatok benyújtására pedig várhatóan 2021. március 1. - 2021. április 30. között lesz lehetőség.

A pályázat újdonságtartalommal rendelkező termék, technológia, szolgáltatás, előállításához nyújt támogatást a hazai vállalkozások részére, ezzel is hozzájárulva a jelentős szellemi hozzáadott értékkel rendelkező versenyképes termék, technológia, szolgáltatás létrejöttéhez.

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 136,67 milliárd Ft, a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 200-3700 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50 millió Ft – maximum 1000 millió Ft.

Lássuk a részleteket:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Az év vége felé közeledve most is mint minden évben számot vetünk azzal, milyen eredményeket értünk el, hová is jutottunk az évben, melyet lassacskán magunk mögött hagyunk. 

Ez az idei év valljuk be, nem volt egy sétagalopp, a koronavírus helyzet páratlan nehézségek elé állította a hazai vállalkozásokat, így természetesen a Vanessia Kft-t is. 

A nehézségek ellenére elmondhatjuk, hogy sikerült biztosítanunk ügyfeleink zavartalan kiszolgálását, a tavaszi kényszerű leállást követően mindent megtettünk azért, hogy ügyfeleink fejlesztési elképzelései megvalósulhassanak, a vírus hatására pénzügyi nehézségekkel küzdő vállalkozások pedig átmeneti támogatáshoz juthassanak. Cégünk eredményes évet zár és bizakodva várja a 2021-2027-es pályázati ciklus új lehetőségeit.

Köszönjük meglévő ügyfeleinknek türelmüket, bizalmukat, és hogy velünk tartottak ezen a nehéz úton!

Jöjjön tehát a 2020-as év számokban:

 

Milyen pályázatokra számíthatnak a vállalkozások a 2021 2027 közötti uniós fejlesztési ciklusban

A kormányzat 2020. október 29-én tette közzé az új 7 éves uniós pályázati ciklus alap dokumentumát, az ún. Partnerségi Megállapodást, mellyel kezdetét vette a megközelítőleg 3 hónapig tartó társadalmi egyeztetési folyamat. A pályázatok a tervek szerint már a 2021-es év első negyedévében megjelenhetnek.

Magyarország a 2021-től kezdődő pénzügyi ciklusban minden korábbinál több, 51,3 milliárd eurónyi forrással számolhat, ezen belül a Next Generation EU elnevezésű új eszközből Magyarországnak 16,7 milliárd euró jut.

A 2021-2027-es fejlesztési ciklusban az operatív programok száma nem változik, a 7 új Operatív Program összesen 35,1 milliárd euró fejlesztési forrást jelentenek Magyarország számára a következő években:

  • Digitális Megújulás Operatív Program (DIMOP)
  • Humánfejlesztési Operatív Program (HOP)
  • Magyar Akvakultúra- fejlesztési Operatív Prpgram (MAKOP)
  • Mobilitás Operatív Program (MIOP)
  • Vállalkozásfejlesztési és Innovációs Operatív Program (VINOP)
  • Versenyképes Magyarország Operatív Program (VMOP)
  • Zöld Infrastruktúra és Klímavédelmi Operatív Program (ZIKOP)

Az eddigi legnépszerűbb program, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) neve Vállalkozásfejlesztési és innovációs operatív programra (VINOP) változik, erre a tervezett keretszámok alapján a források 30 százalékát allokálnák.

A zöld átállást a korábbinál nagyobb mértékben fogják segíteni, az ezt célzó Zöld Infrastruktúra és Klímavédelmi Operatív Program (ZIKOP) 19 százalékkal részesedik a forrásokból.

A jövő év elején elérhetővé tett források elsődlegesen a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását és a családok életét segítő kezdeményezéseket támogatják majd.

Az alábbi táblázatban összefoglaltuk a vállalkozásokat érintő legfontosabb Operatív Programok intézkedéseit:

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2020 október

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2020. decemberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

 palyazati menetrend 2020 12 04

A társadalmi egyeztetés lezárultát követően, 2020. november 18-án megjelent a „Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása" című, GINOP-1.2.9-20 kódszámú pályázat véglegesített felhívása.

A támogatásra rendelkezésre álló meghirdetett keretösszeg 5 milliárd forint, támogatások várható száma 800db.

A támogatási kérelmek benyújtása 2021. január 19. kedd 9:00 órától 2021. február 18. csütörtök 12:00 óráig lehetséges.

Jöjjenek a pályázati felhívás véglegesített feltételei:

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott VP2-4.1.3-20 Kertészeti üzemek korszerűsítése című felhívás vonatkozásában, a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) és (1a) bekezdése alapján az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét 2020. november 21. napján 00 órától felfüggeszti.

https://www.high-endrolex.com/33