Bujdosó Ilona

Bujdosó Ilona

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának nemzetközi gazdaság és gazdálkodás alapszakán végeztem 2011-ben, majd munka mellett tanulmányaimat nemzetközi pénzügy és kontrolling mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2015-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.

A Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél kezdtem munkámat, ahol 4 éves tapasztalatra tettem szert elsősorban a hazai/nemzetközi innovációs és kutatás-fejlesztési projektek megvalósításában, a régió innovációs folyamatainak szerveződésében.

2014 ősze óta dolgozom a Vanessia Kft-nél, ahol vezető tanácsadóként nyújtok segítséget a cég partnerei számára.

Szakterületeim: kutatás-fejlesztés, innováció, gazdaságfejlesztés.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/109 mellék    (+36 20) 400-4419    ilona[kukac]vanessia.hu

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2020 szeptember

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2020. szeptemberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

 palyazati menetrend 2020 08 30 v3

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2020. augusztusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

 palyazati menetrend 20200814v

új informatikai, ERP palyazat jon 2020 szeptemberében  vállalatirányítási rendszerek, szoftverek és hardver eszközök vásárlására

Régóta várjuk már, de a hírek szerint 2020 szeptemberétől végre elindulhat a GINOP-3.2.2-es pályázat utódja, a GINOP-3.2.7-20 kódszámú, „Komplex vállalati digitális megoldások, szolgáltatások bevezetésének célzott támogatása" címet viselő informatikai pályázat.

A GINOP 3.2.7. pályázat keretében, ahogy az elődjében, vállalatirányítási (ERP) rendszerek, szoftverek és a hozzá tartozó hardver eszközök (számítógép, notebook, nyomtató, tablet, rádiótelefon) vásárlására nyílik lehetőség ugyanakkor mindezt a korábbi pályázattól eltérően kötelező hitelfelvétel nélkül tehetik meg a hazai KKV cégek.

Hamarosan indul az állattartó telepek korszerűsítése pályázat, elindult az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című (VP2-4.1.1.-20 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése

A napokban elindult az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása" című (VP2-4.1.1.-20 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.

A támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2020. október 1. napjától 2021. február 1. napjáig lesz lehetőség.

A pályázat több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség lesz az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése révén. Emellett az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül. A Felhívás további fontos célja a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságainak megerősítése, fejlesztése.

A Kormány a Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket célterülettől függően 5 millió Ft és 2 milliárd Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.

Lássuk a pályázat részleteit:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

2020-1.1.1-KKV KKV START INNOVÁCIÓ pályázat utolsó határnap

2020. május végén jelent meg a „KKV START INNOVÁCIÓ" című (2020-1.1.1-KKV START kódszámú) felhívás, amelynek keretében 10-20 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni legalább a vállalkozás szintjén újdonságnak tekinthető és üzletileg hasznosítható prototípus, termék, technológia vagy szolgáltatás kifejlesztésére.

A pályázaton való induláshoz szükséges az NKFI Hivatal támogató szakmai véleménye, melyre három pályázati szakaszban van lehetőség.

A 3. és egyben utolsó szakaszban a szakmai vélemények iránti kérelmek benyújtási határideje: 2020. augusztus 28. 12:00 óra.

Ahogy a felvezetőben jeleztük, az újdonságnak nem feltétlenül kell tudományosan új dolognak, vagy korábban ismeretlennek lennie. A projekt eredményeként új vagy lényegesen módosított termék, eljárás, szolgáltatásnak kell létrejönnie, új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor, ideértve azokat a változásokat, amelyek csak adott ágazatban vagy adott szervezetnél minősülnek újdonságnak.

Lássuk a pályázat részleteit:

Meghosszabbították a KKV START INNOVÁCIÓ című (2020-1.1.1-KKV START kódszámú) pályázat beadását

2020. május végén jelent meg a „KKV START INNOVÁCIÓ" című (2020-1.1.1-KKV START kódszámú) felhívás, amelynek keretében 10-20 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni legalább a vállalkozás szintjén újdonságnak tekinthető és üzletileg hasznosítható prototípus, termék, technológia vagy szolgáltatás kifejlesztésére.

A pályázaton való induláshoz szükséges az NKFI Hivatal támogató szakmai véleménye, melyre három pályázati szakaszban van lehetőség.

Mivel a szakmai vélemény iránti kérelmek benyújtására megszabott első szakaszban benyújtott kérelmek össz-támogatási igénye közel 6 milliárd Ft volt, az NKFI Hivatal az Innovációs Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával megnyitotta a 12 milliárd forint keretösszegű pályázat második szakaszát az alábbiak szerint:

A 2. szakaszban a szakmai vélemények iránti kérelmek benyújtási határideje: 2020. július 20. 12:00 óra.

Ahogy a felvezetőben jeleztük, az újdonságnak nem feltétlenül kell tudományosan új dolognak, vagy korábban ismeretlennek lennie. A projekt eredményeként új vagy lényegesen módosított termék, eljárás, szolgáltatásnak kell létrejönnie, új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor, ideértve azokat a változásokat, amelyek csak adott ágazatban vagy adott szervezetnél minősülnek újdonságnak.

Lássuk a pályázat részleteit:

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2020. júniusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

GINOP pályázati menetrend 2020 május - A jelenleg elérhető pályázatok listája

éves beszámoló közzétételének határideje

2020. április 21-én jelent meg a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szóló 140/2020. (IV. 21.) kormányrendelet, ennek keretében május 31 helyett szeptember 30-ig elhalasztják a számviteli beszámolók és a hozzá kapcsolódó éves bevallások beadásának határidejét.

A rendelet azon számviteli beszámolók (pl: éves beszámoló, egyszerűsített éves beszámoló, összevont (konszolidált) éves beszámoló, egyszerűsített beszámoló) elkészítési, nyilvánosságra hozatali, letétbehelyezési és közzétételi, továbbá benyújtási határidejét tolja ki 2020. szeptember 30-ig, amelyek határideje a Kormányrendelet hatálybalépése, vagyis 2020. április 22-e és 2020. szeptember 30-a közé esik. A számviteli beszámolókra épülő további számviteli kötelezettségek határidejét is ettől a naptól kell számítani.

Fontos azonban megjegyeznünk, hogy a határidő kitolása egy lehetőség és nem kötelező jellegű, azaz természetesen a vállalkozásoknak lehetőségük van a beszámoló korábbi közzétételére is, számos vállalkozás tartotta magát a korábbi május 31-i határidőhöz, de vannak olyanok is, akik némi késéssel ugyan de már közzétették beszámolójukat.

Hogy miért? Számos ok indokolhatja a beszámoló határidő előtti közzétételét, nézzük most csak a pályázatokkal kapcsolatban esetlegesen felmerülő okokat:

Mikro kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram

2018 szeptembere óta igényelhető GINOP 8.3.5-18 kódszámú "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram", amelynek keretében - az uniós kamattámogatás révén - 0%-os kamattal és iparági korlátozás nélkül juthatnak visszatérítendő támogatáshoz azok a vállalkozások, amelyek nem találnak megfelelő vissza nem térítendő támogatási forrást eszközbeszerzéseikhez.

A jelenlegi hitelprogram eszközbeszerzésre igényelhető minimum 1, maximum 150 millió (kezdő vállalkozások esetében maximum 25 millió) forintnyi összegben a beszerzett eszközök amortizációjának futamidejéhez igazodva. Jó hír azonban, hogy már tervezés alatt áll a hitelprogram egy újabb lábának bevezetése, amely hasonló feltételekkel, de kifejezetten forgóeszközök, készletek beszerzésére lesz fordítható.

Sok konkrétumot a forgóeszköz hitellel kapcsolatban még nem árulhatunk el, de várhatóan az igényelt hitelösszeg 1-300 millió Ft közötti összegben és 60 hónapos futamidőre lesz igényelhető. Sok tekintetben várhatóan hasonló lesz a jelenlegi hitelkonstrukcióhoz, a hitel kamata természetesen 0%-os, a hitel kapcsán sem kezelési költség, sem rendelkezésre tartási jutalék, sem előtörlesztési díj, sem szerződésmódosítási díj nem kerülhet felszámításra. A hitel keretében elszámolható költségek a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (6) bekezdés 5. pontja szerinti készletbeszerzés költségei lesznek, a hitel futamideje alatt a kedvezményezettnek minden évben igazolnia kell, hogy a tárgyévben a hitel aktuális összegének megfelelő összeget készletvásárlásra és/ vagy működési költségre fordította.

De addig is, míg további konkrétumokkal szolgálhatunk forgóeszköz hitellel kapcsolatban, tekintsük át újra a jelenleg futó és most is pályázható eszközbeszerzésre igényelhető hitel feltételeit:

GINOP-1.2.8-20 VEKOP-1.2.6-20 pályázatok - Mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása pályázat

A héten már írtunk róla, hogy megjelent „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása" című GINOP-1.2.8-20-as kódszámú pályázati felhívás, valamint annak közép-magyarországi (Budapest és Pest megye) tükörpályázata a VEKOP-1.2.6-20-as kódszámú pályázati felhívás..

A pályázatok keretében elsősorban eszközbeszerzés finanszírozható, emellett többek között napelemes rendszer telepítését, ingatlanfejlesztést, hardverek, szoftverek beszerzését lehet megvalósítani.

A támogatás mértéke max. 70%.

A támogatás összege: 5.000.000 Ft – 153.500.000 Ft között lehet.

A pályázatról, ahogy már megszokhatták tőlünk készítettünk egy rövid tájékoztató-értelmező videót, mely összefoglalja a felhívások legfontosabb tudnivalóit ahhoz, hogy kiderüljön, megfelelő-e ez a támogatási konstrukció elképzeléseihez. Ha igen, kérem vegye fel velünk azonnal a kapcsolatot, hiszen a gyors és szakszerű szakmai előkészület itt kiemelten fontos a sikerhez.

És most íme, az ígért összefoglaló videó:

Bővebb információt a pályázatokról itt talál: 

A Széchenyi 2020 keretében május 14-én megjelent „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása" című GINOP-1.2.8-20-as kódszámú pályázati felhívás, valamint annak közép-magyarországi (Budapest és Pest megye) tükörpályázata a VEKOP-1.2.6-20-as kódszámú pályázati felhívás.

Mind a GINOP-1.2.8-20, mind pedig a VEKOP-1.2.6-20 pályázat 2020. május 29-től beadható.

A pályázatok keretében elsősorban eszközbeszerzés finanszírozható, emellett többek között napelemes rendszer telepítését, ingatlanfejlesztést, hardverek, szoftverek beszerzését lehet megvalósítani.

A támogatás mértéke max. 70%.

A támogatás összege: 5.000.000 Ft – 153.500.000 Ft között lehet.

Bővebb információt a pályázatokról rövid és lényegre törő pályázati tájékoztatóinkban talál:

Bármilyen további kérdéssel keressen bennünket bizalommal!

Only at Captain Cooks Casino you can win some serious money.

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Múlt hónaphoz képest jelentősen bővült a lista. Íme tehát a 2020. májusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

GINOP pályázati menetrend 2020 május - A jelenleg elérhető pályázatok listája

2020. május 7-én jelent meg a közlemény, miszerint a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Új gyakornoki program" című (GINOP-5.2.4-19 kódszámú) felhívás esetében a koronavírus okozta veszélyhelyzetre tekintettel a támogatási kérelmek beadása 2020. május 12. 12.00 órától átmenetileg szünetel.

A pályázatról bővebben itt olvashat: GINOP-5.2.4-19 - Gyakornoki program pályakezdők támogatására

2020-ban várható GINOP pályázatok vállalkozásoknak

2020. április 21-én az 1168/220-as számú kormányhatározatban tették közzé a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2020. évi fejlesztési keretét, azaz ebből megtudhattuk,

milyen GINOP pályázatok megjelenése várható 2020-ban.

Lássuk a listát:

támogatott hitellehetőségek vállalkozásoknak

Még mindig széles az a magyar vállalkozói kör, aki csak és kizárólag vissza-nem-térítendő támogatásban gondolkodik, holott évek óta tudhatjuk, lassanként a vissza nem térítendő helyett egyre inkább visszatérítendő, vagy kombinált támogatással telik meg az EU-s pénzek képzeletbeli kasszája. A mostani járványhelyzet és az ezzel együtt járó gazdasági recesszió azonban kész helyzet elé állította a vállalkozásokat. A túlélés érdekében fejleszteni kell és nincs idő várni a megfelelő vissza nem térítendő pályázati lehetőségre. Gyors és kellőképpen rugalmas támogatási lehetőségre van szükség, iparági, területi, vagy egyéb korlátozások nélkül.

A változó kamatozású hitelek azonban rengeteg kockázatot rejtenek magukban, amit sok vállalkozó -teljesen jogosan - nem kíván vállalni. 

Léteznek és egyre bővülnek azonban azok a támogatott hitelkonstrukciók, amelyek a piaci ajánlatoknál kedvezőbb feltételekkel, fix kamattal, vagy akár teljesen kamatmentesen biztosítják a vállalkozás működéséhez, fejlesztéséhez szükséges megfelelő forrást. Sőt a mostani krízishelyzetben egyre több visszatérítendő támogatási konstrukció jelenik meg, amelyek kifejezett célja az átmeneti likviditási problémákkal küzdő, vagy a túlélés érdekében fejleszteni kívánó vállalkozások megsegítése.

Összegyűjtöttük Önöknek a legfontosabb ilyen támogatott hitelkonstrukciókat: