Miklós István Gábor

Miklós István Gábor

„A Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügy szakán szereztem diplomát, majd - már munka mellett - ezt kiegészítettem a Miskolci Egyetem közgazdász képzésével is.

2004-2008 között az önkormányzati szektorban bővítettem tovább pénzügyi-számviteli ismereteimet, és itt kezdtem el pályázatokkal foglalkozni. Munkám mellett közbeszerzési referensi és mérlegképes könyvelői képesítést is szereztem.

2008 óta dolgozom a Vanessiánál, eddig közel 550 pályázat elkészítésében vettem részt. Jelenleg szakmai igazgató munkakörben dolgozom. Ez az új pozíció bőven tartogat számomra kihívásokat, elsősorban az új területek feltérképezéséért, a meglévő és jövőbeli stratégia partnerekkel való kapcsolattartásért vagyok felelős.

Szakterületeim: energetika, gazdaságfejlesztés, humánerőforrás fejlesztés."

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/121      (+36 30) 381-5390       istvan[kukac]vanessia.hu

 

Néhány napja elindult a Mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítását célzó VP5-4.1.6-4.2.3-17 kódszámú pályázat benyújtási szakasza, az első értékelési határnap 2018. március 19-én lesz. Érdemes iparkodni, országosan alig 700 mezőgazdasági vállalkozás részesülhet támogatásban.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

A felhívás lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati termékek előállítására szolgáló épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására.

Pályázhatnak mezőgazdasági termelőnek minősülő vállalkozások, élelmiszeripari és borászati tevékenységet végző mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások, valamint termelői csoportok, termelői szervezetek, mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezetek, valamint a szociális szövetkezetek, akik úgynevezett kollektív kérelmet nyújthatnak be.

Az energiahatékonyság javítását célzó épületenergetikai, épületgépészeti korszerűsítések, felújítások (hőszigetelés, nyílászáró-csere, fűtési-hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése, világítási rendszerek korszerűsítése) mellett önállóan támogatható a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, legyen az akár napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása.

A pályázatról készített rövid összefoglalónkat itt tudja letölteni: VP5-4.1.6-4.2.3-17 - Pályázat mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítására

Népszerűek a KKV-k számára elérhető megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseket támogató felhívások, így számos kérdés érkezik hozzánk is a pályázati feltételrendszerrel kapcsolatban. Lássunk most 5 olyan - a pályázati ügyfélszolgálathoz feltett -  kérdést és választ, amely akár Önnek is hasznos lehet a pályázati felkészülésben. 

KÉRDÉS: Támogatható-e olyan épület energetikai fejlesztése, melyet a 176/2008. Kormányrendelet értelmében nem lehet tanúsítani?

VÁLASZ: Amennyiben egyértelmű, hogy nem tud a Támogatást igénylő Energetikai tanúsítványt benyújtani a Támogatási Kérelemhez, a kérelme nem támogatható, mivel a jogosultsági feltételeket nem tudja teljesíteni.

KÉRDÉS: Támogatást igénylő bérbe adással hasznosított ingatlanokra szeretné igénybe venni a jelzett támogatást. Lehetséges ez? Jelenleg is bérbe vannak adva a fejleszteni kívánt ingatlanok.

VÁLASZ: Bérbeadás esetén a Felhívás 3.4.1.3. Egyéb elvárások pontban foglaltakat kell teljesíteni. Az épületenergetikai fejlesztés eredményének gazdasági tevékenységhez kell kapcsolódnia a bérbeadást követően is.

Az idei év egyik sikerpályázatának ígérkezik a mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek versenyképességének javítását célzó pályázat, mely lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati termékek előállítására szolgáló épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

Korábban beszámoltunk már róla, hogy 2017. november 15-től ismét pályázható a VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 kódszámú „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel" című felhívás, most viszont a jobb tervezhetőség érdekében adunk egy nagyon gyors helyzetjelentést is arra vonatkozóan, hol tart most a beadott pályázatok száma, illetve a még szabad keretösszeg.

A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg vissza nem térítendő támogatás része 5,88 milliárd Ft, illetve ugyanekkora összegű a visszatérítendő keret. A támogatott kérelmek várható száma tehát az igényelhető támogatási összegek alapján kalkulálva 170-280 db.

Idén március közepe óta pályázható ez a konstrukció, és a jelenlegi statisztikák alapján eddig 75 db pályázat érkezett be, összesen 3,5 milliárd Ft támogatási igénnyel.

A támogatási kérelmek értékelése ennél a pályázatnál folyamatosan történik, keretkimerülésig, illetve legkésőbb 2019. március 18-ig.

A fentiek alapján a keret közel 30%-ánál járunk most, idő tehát még van a pályázásra, de azonnal hozzá is teszem, hogy ez a típusú pályázat az átlagosnál hosszabb felkészülést igényel, így ha tervezi a pályázat beadását, javaslom, ne várja vele a jövő évet. Ráadásul a feltételeken is jócskán könnyített a kiíró, így minden bizonnyal felgyorsul a beadási ütem is a korábbiakhoz képest.

Rövid összefoglalónkat a pályázatról itt tudja letölteni: VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 - Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel

A fenti pályázattal, vagy bármilyen egyéb pályázati kérdéssel kapcsolatban keressen bennünket bizalommal.

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A felhívás alapvető célja a gazdaságok és feldolgozó üzemek versenyképességének javítása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén. A felhívás több területen kíván hozzájárulni a mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek versenyképességének növeléséhez.

A felhívás lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati termékek előállítására szolgáló épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására. A mezőgazdaság és élelmiszeripar erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen felhívás a termelők és feldolgozók minden olyan irányú beruházására épít, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Az épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, továbbá a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása elősegíti a mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javulását.

A pályázat két célterülete:

  • 1. célterület: Az energiafelhasználás csökkentése, és az erőforrás-hatékonyság javítása kertészeti üzemekben és állattartó gazdaságokban
  • 2. célterület: Az energiafelhasználás csökkentése, és az erőforrás-hatékonyság javítása élelmiszeripari- és borászati üzemekben

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 35,00 milliárd forint. A támogatott projektek várható száma: 700 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

Az 1. célterület esetében fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Az 1. célterület esetében a kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Módosítást követően 2017. november 15-től ismét pályázható a VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 kódszámú „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel" című felhívás.

Ahogy két hete a vidéki pályázat esetében, most a közép-magyarországi régióban is közzétették az alábbi legfontosabb módosításokat/könnyítéseket:

  • 3-3 millió forintról 1,5-1,5 millió forintra csökkent az egy projekt keretében legalább igényelhető hitel, illetve vissza nem térítendő támogatás összege;
  • a megítélt összegek 50-50%-ára támogatási előleg kérhető;
  • a vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön igénybevétele minden költségtételre kötelező;
  • 50% helyett elegendő ha legalább 30%-os az energiahatékonyság javulását célzó projektrész aránya az összes elszámolható költségen belül;
  • az energiahatékonyság javítására irányuló tevékenységek éves szintű 1 GJ primer energia megtakarításra vetített nettó elszámolható költsége 100.000Ft/GJ-ről 110.000 Ft/GJ -re módosult;
  • a korábbi 2006. december 31.-ről 2013. december 31.-ra módosult a fejlesztéssel érintett ingatlan esetében az építési engedély kiadásának legkésőbbi dátuma, azaz minden 2013 december 31. előtt épült ingatlanra is lehet már fejlesztést tervezni.

Az összes módosítást itt tudja megtekinteni: VEKOP-5.1.1-5.1.2-16

A módosított felhívás alapján a támogatási kérelmeket 2017. november 15-től keretkimerülésig, de legkésőbb 2019. március 18-ig lehet beadni.

A pályázat rövid összefoglalóját itt tudják megtekinteni: VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 - Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel

Kérdéseikkel keressenek bizalommal.

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A Felhívás célja, hogy hozzájáruljon az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás formájában. Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 52,5 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 800-1750 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1,5 millió Ft, maximum 100 millió Ft.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 50%-a lehet.

PÁLYÁZÓK KÖRE

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon mikro-, kis-, és középvállalkozások:

  • amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele;
  • melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt;
  • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei,

gazdálkodási formakód szerint:

  • 113 Korlátolt felelősségű társaság
  • 114 Részvénytársaság
  • 116 Közkereseti társaság
  • 117 Betéti társaság
  • 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
  • 228 Egyéni cég
  • 231 Egyéni vállalkozók

jogi forma szerint:

  • kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok;
  • SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók, egyéni cégek.

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

Egy minap megjelent hivatalos pályázati közlemény szerint 2017. november 8-án újranyílik a túl szigorú szabályrendszer és a gyenge érdeklődés miatt még nyáron felfüggesztett majd azóta átdolgozott "Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel" című (GINOP 4.1.1-8.4.4-16 kódszámú) felhívás.

A pályázati felhívásban végrehajtott leglényegesebb módosítások/könnyítések:

  • 3-3 millió forintról 1,5-1,5 millió forintra csökkent az egy projekt keretében legalább igényelhető hitel, illetve vissza nem térítendő támogatás összege;
  • a megítélt összegek 50-50%-ára támogatási előleg kérhető;
  • a vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön igénybevétele minden költségtételre kötelező;
  • 50% helyett elegendő ha legalább 30%-os az energiahatékonyság javulását célzó projektrész aránya az összes elszámolható költségen belül;
  • az energiahatékonyság javítására irányuló tevékenységek éves szintű 1 GJ primer energia megtakarításra vetített nettó elszámolható költsége 100.000Ft/GJ-ről 110.000 Ft/GJ -re módosult;
  • a korábbi 2006. december 31.-ről 2013. december 31.-ra módosult a fejlesztéssel érintett ingatlan esetében az építési engedély kiadásának legkésőbbi dátuma, azaz minden 2013 december 31. előtt épült ingatlanra is lehet már fejlesztést tervezni.

Az összes módosítást itt tudja megtekinteni: Módosítások jegyzéke – GINOP 4.1.1-8.4.4-16

A módosított felhívás alapján a támogatási kérelmeket 2017. november 8-tól 2018 január 8-ig lehet majd beadni.

A pályázat rövid összefoglalóját itt tudják megtekinteni: GINOP 4.1.1-8.4.4-16 - Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel

Kérdéseikkel keressenek bizalommal.

onkormanyzati energetikai palyazatok

Decemberben újabb beadási szakasz indul két - önkormányzatok és költségvetési szervek számára kiírt - energetikai pályázat kapcsán, azaz kicsit több mint 1 hónap áll a pályázók rendelkezésére a szakmai tervek összeállítására, amelyre mint tudjuk, energetikai pályázatok esetén, azok komplexitása miatt, szükség is van.

Az egyik ilyen pályázat a KEHOP-5.2.9-15 - Pályázatos épületenergetikai felhívás a közép-magyarországi régió települési önkormányzatai számára című felhívás.

Pályázatot kizárólag Közép-magyarországi települési önkormányzatok (GFO 321) nyújthatnak be.

A támogatás összege 50 millió Ft és 250 millió Ft közötti, a támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség 100%-a lehet.

Következő benyújtási időszak: 2017. december 8. – 2017. december 14.

Bővebb információ a páláyzatról: Tájékoztató KEHOP-5.2.9-15 - Pályázatos épületenergetikai felhívás a közép-magyarországi régió települési önkormányzatai számára

A másik pályázat a KEHOP-5.2.11 - Fotovoltaikus rendszerek kialakítása központi költségvetési szervek részére elnevezésű pályázat.

Pályázók itt központi költségvetési szervek (GFO 311 és 312) lehetnek területi korlátozás nélkül.

Az igényelhető  támogatás összege 100 millió Ft és 250 millió Ft közötti lehet, szintén 100%-os támogatási intenzitás mellett.

Következő benyújtási időszak: 2017.december 15 - 2017.december 21.

Bővebb információ a páláyzatról: Tájékoztató KEHOP-5.2.11 - Fotovoltaikus rendszerek kialakítása központi költségvetési szervek részére

Ahogy már megszokhatták, bármelyik pályázattal kapcsolatban kereshetnek bennünket bizalommal.

Ezeket mérlegelje pályázati szempontból a 2017es üzleti év lezárásakor

Lassan itt az év vége és bár a 2017. évi éves beszámoló készítése a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások számára majd csak jövő év májusában lesz esedékes, fontos, hogy már most áttekintsük az éves beszámoló pályázati szempontból lényeges elemeit, hiszen az esetleges korrekciókat leginkább most, még az üzleti év alatt lehet megtenni és amennyiben ez elmarad, akár azt is eredményezheti, hogy a vállalkozás bármennyire is szeretne, nem fog tudni indulni a jövő évi pályázatokon. De lássuk pontosan mire is gondolok:

Vissza nem térítendő pályázati konstrukciók esetén kizáró ok lehet:

  • negatív saját tőke

    Szinte általános érvényű feltétel pályázatok esetében, hogy a vállalkozás saját tőkéje nem lehet negatív.
  • saját tőke törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent

    Nem részesülhet támogatásban az a vállalkozás, amelynek a pályázat benyújtását megelőző utolsó éves beszámolója alapján a saját tőkéje a törzstőke jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá - Kft esetében 3 millió Ft, Rt esetében 5 millió Ft – csökken.
  • árbevétel összege alacsonyabb, mint a projekt összköltsége

    Bizonyos pályázatoknál feltétel, hogy a megpályázni kívánt projekt elszámolható összköltsége nem haladhatja meg a pályázat benyújtását megelőző, legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevételét.

Legtöbb megyében július 31-vel zárul az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére kiírt pályázat, Fejér megyében egy mai módosítás következtében a határidő július 14-re változott.

A módosítás hűen tükrözi, amit a statisztikai adatok is láttatni engednek, azaz, hogy ez a pályázati konstrukció is jelentősen túligényelt. Bár fontos megjegyezni, hogy az adatok megyénként eltérő képet mutathatnak, összességében az eredetileg 126-253 pályázattal kalkulált keretre ezidáig 1035 pályázat érkezett.

  • Heves megye: 7-13 db keretre 51 db
  • Baranya megye: 1-10 db keretre 16 db
  • Jsz-Nagykun-Szolnok megye: 12-24 db keretre 94 db
  • Békés megye: 9-25 db keretre 66 db
  • Csongrád megye: 5 - 15 db keretre 51 db
  • Fejér megye: 4-20 db keretre 57 db
  • Komárom-Esztergom megye: 1-6 db keretre 36 db
  • Nógrád megye: 12-25 db keretre 101 db
  • Somogy megye: 18-20 db keretre 43 db
  • Vas megye: 10-15 db keretre 13 db
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 3-5 db keretre 109 db
  • Bács-Kiskun megye: 40-60 db keretre 46 db
  • Veszprém megye: 4-15 db keretre 39 db

Nem szabad azonban megijedni a statisztika láttán, ugyanis a pályázatokról az irányító hatóság szakaszos elbírálással dönt, azaz a határnapig beérkezett pályázatokat együttesen az értékelési szempontok alapján értékelik, éppen ezért a beadási sorrend csak másodlagos tényező.

Népszerűek a KKV-k számára elérhető megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseket támogató felhívások, így az elmúlt hetekben számos kérdés érkezett hozzánk a pályázati feltételrendszerrel kapcsolatban. Lássunk most 3 olyan kérdést és választ, amely akár Önnek is hasznos lehet a pályázati felkészülésben:

KÉRDÉS: Támogatható-e olyan épület, ami eddig is használatban állt, de nem rendelkezett fűtéssel? (pl. raktár)

VÁLASZ: Kizárólag olyan épületek korszerűsítéséhez nyújtható támogatás, amelyek fejlesztése egyértelműen igazolható energia-megtakarítást eredményez. A leírtak alapján ezen kritériumnak a tervezett fejlesztés nem felel meg, támogatásban nem részesíthető.

KÉRDÉS: Szálláshely fejlesztés támogatható?

VÁLASZ: A szálláshely célú szolgáltatás jelen Felhívásban nincs kizárva.

KÉRDÉS: Támogatást igénylő bérbe adással hasznosított ingatlanokra szeretné igénybe venni a jelzett támogatást. Lehetséges ez? Jelenleg is bérbe vannak adva a fejleszteni kívánt ingatlanok.

VÁLASZ: Bérbeadás esetén a Felhívás 3.4.1.3. Egyéb elvárások pontban foglaltakat kell teljesíteni. Az épületenergetikai fejlesztés eredményének gazdasági tevékenységhez kell kapcsolódnia a bérbeadást követően is.

Önnek is kérdése van a pályázatokkal kapcsolatban? Kérdezzen bátran alábbi elérhetőségeim bármelyikén. Ha pedig a pályázatról szeretne bővebb információt kapni, töltse le rövid összefoglalóinkat:

A pályázat benyújtására van még idő, hiszen jelenleg a vidéki (GINOP) pályázat esetében 10% körül jár a beadott támogatási igény aránya a teljes kerethez képest, Budapesten és Pest megyében pedig a 11,7 milliárd forintos keretre ezidáig 2,5 milliárd forintnyi igény érkezett be.

Ha segítségre van szüksége a pályázat elkészítésében, keressen bennünket bizalommal.

Múlt héten módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című (GINOP-2.1.2- 8.1.4-16 kódszámú) felhívás.

A legfontosabb módosítások:

  • A pályázó döntése alapján figyelembe vehetők a legalább 50% tulajdonrésszel rendelkező tulajdonos vállalkozások vagy magánszemély tulajdonoson keresztül kapcsolt vállalkozások árbevétel adatai is a maximális projektösszköltség vonatkozásában.
  • Már nem kizáró ok a GINOP-2.1.7-15 kódszámú felhívásra benyújtott támogatási kérelem, azonban továbbra sem támogatható a GINOP-2.1.7-15 kódszámú felhívásra benyújtott támogatási kérelemmel megegyező szakmai és/vagy pénzügyi tartalmú támogatási kérelem benyújtása. (Kivéve ez alól, ha a GINOP-2.1.7-15 projektje kapcsán már rendelkezik elutasító döntéssel).
  • Biztosítékként már elfogadják a hitelintézet által vállalt garanciát is, ilyen esetben a kibocsátó hitelintézet szándéknyilatkozatát szükséges a pályázathoz csatolni.

A módosítások jegyzékét itt tekintheti meg: Változások jegyzéke GINOP-2.1.2- 8.1.4-16

A pályázatról pedig bővebben itt olvashat: Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében - GINOP-2.1.2- 8.1.4-16

Lassan két hónapja futnak a megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseket támogató pályázatok beadása, így érdemes egy pillantást vetni, hogyan is áll jelenleg a keret, mennyi a még szabadon rendelkezésre álló támogatási összeg:

A GINOP-4.1.1-8.4.4-16 kódszámú „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel" c. felhívás esetében a meghirdetett keretösszeg 91,53 milliárd Ft, a pályázatra ezidáig 132 db kérelmet nyújtottak be összesen 5,2 milliárd forint értékben.

A VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 kódszámú „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel" c. felhívás esetében keretösszeg 11,76 milliárd Ft, melyből ezidáig 44 pályázótól érkezett támogatási igény összesen 2 milliárd forint értékben.

Mindez azt jelenti, hogy nyugodtan lehet még ilyen jellegű fejlesztést tervezni, a felkészülésre bőven van idejük, ugyanakkor, ahogy erről korábban már részletesen is írtunk ez a pályázat komoly előkészületeket igényel, így pályázati szándék esetén érdemes jóval korábban szakértőhöz fordulnia, mint egyéb uniós projektek estében megszokott.

A nagy pályázati hajrában négy pályázati felhívás jelent meg a közelmúltban, amelyek munkahelyi képzések megvalóítását támogatják. Legyen szó akár mikro-, kis- és középvállalkozásról vagy nagyvállalatról, illetve budapesti, Pest megyei, vagy vidéki telephelyről, van lehetőség az alkalmazottak képzésének akár 100%-os támogatással történő megvalósítására.

Alapvető feltétel, hogy a vállalkozásnak legyen - pályázattól függően -  legalább egy, vagy két teljes lezárt üzleti éve és a támogatott képzésben résztvevők munkaviszonyban álljanak a céggel.

Kizárólag a munkaviszonyban álló munkavállaló képzése támogatható.

A támogatható képzések minimum 40%-ának szakmai kompetenciák fejlesztését szolgáló képzésnek: OKJ-s szakképesítést nyújtó képzésnek, egyéb szakmai képzésnek, vagy az Felnőttképzési tv. hatálya alá nem tartozó képzésnek kell lennie.

A felhívás keretében támogatható képzések legfeljebb 7%-a lehet egyéb nyelvi képzés, illetve kombinált nyelvi képzés.

A támogatható képzések legfeljebb 20%-a lehet belső képzés. A támogatást igénylőnek a képzések 80%-át külső képzésként szükséges megvalósítania.

A képzésbe bevont munkavállalók legalább 5%-ának hátrányos helyzetű munkavállalói körből kell kikerülnie (közép- és nagyvállalat esetén).

Támogatható tevékenységek:

  • képzések lebonyolítása;
  • képzéshez kapcsolódóan előzetes tudásmérés, elégedettségmérés;
  • képzések szervezéséhez, lebonyolításához szükséges szakmai megvalósító(k) alkalmazása, biztosítása;
  • kötelező nyilvánosság biztosítása;
  • vállalati HR fejlesztési stratégia kidolgozása és a HR fejlesztési stratégia keretében eljárások, intézkedések kidolgozása vagy továbbfejlesztése, melyek önállóan nem támogathatóak;
  • közbeszerzéssel és képzések előkészítésével kapcsolatos tevékenységek, melyek szintén nem támogathatóak önállóan;
  • projektmenedzser, pénzügyi vezető és adminisztrációs munkatárs alkalmazása, mely választható, de önállóan nem támogatható tevékenység.