Somogyi Csaba

Somogyi Csaba

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán szereztem területfejlesztő geográfus alapdiplomámat 2009-ben. Tanulmányaim során széleskörű ismeretekre tettem szert a területfejlesztés, gazdaságfejlesztés területén. A megszerzett elméleti tudást elsőként önkormányzati dolgozóként, mint területfejlesztési szakember kamatoztathattam a gyakorlatban.

A szakmai tapasztalatszerzés mellett mindig is fontosnak tartottam az elméleti tudás bővítését is, ennek érdekében 2012-ben elvégeztem (levelező tanrendben) a Szegedi Tudományegyetem geográfus mesterképzését. Időközben közbeszerzési referens végzettséget szereztem, mely területen az elmúlt években jelentős tapasztalatot sikerült elsajátítanom. A közbeszerzési képzés teljesen új területekkel bővítette szakmai kompetenciáimat, melynek során pénzügyi, közbeszerzési-jogi ismereteket szereztem.

A Vanessia Magyarország Kft. csapatához 2012-ben kerültem, mellyel megvalósult az egyetem elvégzését követően megfogalmazódott egyik álmom: egy területfejlesztésben érdekelt, sikeres, szakmailag elismert, jó csapat tagja lettem. Az eltelt több mint három év alatt közel 130 pályázati projekt lebonyolításában vettem részt pályázati tanácsadóként, valamint közbeszerzési szakértőként.

A területfejlesztést érintő problémák megismerésével egyértelművé vált számomra, hogy megszerzett tudásomat elsősorban az ország keleti felének fejlesztései kapcsán szeretném hasznosítani, kiemelt érdeklődést mutatok a vidék fejlesztésének különböző lehetőségei iránt.

ELÉRHETŐSÉGEIM:

  (+36 52) 953-017        (+36 20) 367-9668      csaba[kukac]vanessia.hu

Pályázat célja

A felhívás alapvető célja a juh- és kecsketartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 3,97 Mrd Ft. A támogatott projektek várható száma: 400 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 15 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 30 millió forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Jelen Felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatási összeg 50 %-a.

Pályázat célja

A Felhívás célja a lófélék, a húshasznosítású galamb, a strucc, az emu, a fürj, a nyúl, a méh és a csincsilla tartásának támogatása. A Felhívás több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez.

Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül.

Az állattartás erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen Felhívás különösen épít az állattartó létesítmények minden olyan irányú beruházására, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Ennek megfelelően az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 5,95 Mrd Ft. A támogatott projektek várható száma: 300 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 100 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 200 millió forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak. A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Teheti fel bizonytalanul a kérdést számos cégvezető, hiszen a korábbi joggyakorlattal ellentétben a 2015. november 1. után hatályos Közbeszerzési törvény (továbbiakban: Kbt.) több olyan szabályozást vezetett be, mely alapján a kérdést megválaszolni koránt sem egyszerű.

A következőkben megpróbáltuk egy pár gondolatban összefoglalni a legfontosabbakat a kérdés eldöntéséhez:

A pályázati támogatásban részesülő szervezeteket érintő fontos változás a közbeszerzési szabályozásban, hogy a korábbi Kbt.-vel szemben, amely támogatás %-hoz és a beszerzés értékéhez kötötte a közbeszerzési kötelezettséget, az új törvény alapján 2015. november 1-től az árubeszerzések, szolgáltatás megrendelések, építési beruházások (kivéve mélyépítés és középület kivitelezés) vonatkozásában a támogatás összeg a mérvadó.

Az új Kbt. alapján, ha a beszerzés tárgya nem mélyépítési munka, illetve középület építése és a kapcsolódó szolgáltatás megrendelése támogatott beszerzés vonatkozásában közbeszerzés kötelezett az az egyébként nem ajánlatkérőnek minősülő szervezet (magáncég, illetve nonprofit szervezet), amelynek szolgáltatás megrendelését, árubeszerzését vagy építési beruházását egy ajánlatkérőnek minősülő szervezet (ilyen pl. az állam is) legalább 25 millió forint összegben közvetlenül támogatja.

Az új szabályból az tűnik ki, hogy ha az EU és/vagy hazai forrásból származó támogatás összege a 25 millió Ft-ot eléri, akkor a támogatott beszerzés közbeszerzés köteles. Például,

  • ha a támogatott cég egy 50%-os mértékű támogatást kap egy 50 milliós gépbeszerzésre, akkor a támogatás összege a 25 millió Ft-ot eléri, így a beszerzés közbeszerzés köteles.
  • nem közbeszerzés köteles viszont az a nettó 58 millió Ft értékű támogatásból megvalósuló eszközbeszerzés, amely esetén a támogatás mértéke 40%-os, hiszen a támogatás összege ebben az esetben 23,2 millió Ft.

Kiemelendő azonban, hogy fentiekben meghatározott, támogatási összegen alapuló közbeszerzési kötelezettséget nem a teljes projekt viszonylatában, illetve a teljes projekt támogatási összege alapján, hanem az egyes konkrét beszerzések (közbeszerzések) tekintetében kell vizsgálni és megítélni.

A közbeszerzési törvény az ajánlatkérő által beszerzendő áru, szolgáltatás vagy építési beruházás becsült értékétől függően állapítja meg, hogy kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatni, vagy annak szükségessége esetén milyen eljárásrendet kell alkalmazni. A becsült érték megállapításnál fontos kiemelni a részekre bontás tilalmának (régen egybeszámítás) fogalomkörét.

Újabb, jelentős agrár pályázat megjelenése várható idén áprilisban a Vidékfejlesztési Program keretében. Ezúttal a pályázat elsődleges célja a szántóföldi öntöző rendszerek kialakításának és technológiai fejlesztésének támogatása. A pályázat keretében új tározók kialakítására lehet majd támogatást igényelni, de már meglévő öntözési rendszerek felújítására, valamint öntözött területek létesítésére is lehet pályázni. 

A kormány tájékoztatása szerint a Vidékfejlesztési Program keretében a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére, az öntözött területek növelésére 2016 áprilisában 49 milliárd forint forrással jelenik meg a pályázati felhívás, a kertészeti ágazat esetében pedig összesen 4,5 milliárd forint összeg pedig már rendelkezésre áll erre a célra, amelyre az érintettek az ültetvénytelepítést támogató felhívás keretében pályázhatnak.

Hamarosan újabb agrár- és vidékfejlesztési pályázat megjelenése várható, kifejezetten állattartó telepek fejlesztésére. Annak érdekében, hogy a várhatóan szűkös pályázati határidőig Őn is megfelelően és teljes körűen felkészülhessen, már most - a pályázati felhívás megjelenése előtt -  bemutatjuk, várhatóan melyek lesznek a pályázat alapvető feltételei:

A pályázat célja olyan beruházások megvalósítása az állattartó telepeken, melyek segítségével a pályázók versenyképesebb, környezettudatosabb gazdaságot üzemeltethetnek a jövőben. A Vidékfejlesztési Program külön forráskeretet biztosít a baromfi, szarvasmarha, juh, kecske és sertéstartó gazdaságok számára.

A pályázati kiírások várhatóan 2016. februárjában jelennek meg az alábbi feltételekkel:

Keretösszegek:

  • Állattartó telepek korszerűsítése - 5,95 Mrd Ft
  • Baromfitartó telepek korszerűsítése - 19,85 Mrd Ft
  • Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése - 19,85 Mrd Ft
  • Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése - 3,97 Mrd Ft
  • Sertéstartó telepek korszerűsítése - 19,85 Mrd Ft

A pályázat célja

A pályázat célja a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztését célzó tevékenységek támogatása. A támogatás különösen az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kis méretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és stabilitását segíti elő.

Pályázók köre

Pályázat benyújtására jogosult az a

  • főállású őstermelő, vagy
  • mikrovállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő főállású egyéni vállalkozó, vagy
  • szociális szövetkezet,

aki/amely igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző naptári évben az Standard Termelési Érték (STÉ) módszertan alapján mezőgazdasági tevékenységből származó mezőgazdasági termelés értéke eléri a 3000 euro STÉ értéket, de nem haladja meg a 6000 euro STÉ értéketvagy ezzel megegyező nettó árbevételt ért el mezőgazdasági termelésből vagy mezőgazdasági termelésből és Annex 1 termék feldolgozásból az előző naptári évben, vagy a megelőző három év átlagában.

A pályázat célja

A pályázat célja a termelés bővítéséhez nélkülözhetetlen alapanyag ellátás biztosítása korszerű hűtőházi feldolgozó technológia alkalmazásával.

Támogatás összege, mértéke

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió Ft,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 milliárd Ft.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 50%-a.

Fiatal mezőgazdasági termelő számára 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitás jár. A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

A pályázat célja

A pályázat célja a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének növelése az új, innovatív és környezetbarát kertészeti termesztés technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg, azaz 3 milliárd forint, egy összegben kerül megnyitásra. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 50 millió Ft,
  • kollektív projekt esetén maximum 100 millió Ft.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 50%-a.

Fiatal mezőgazdasági termelő számára 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitás jár. A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

A pályázat célja

A pályázat célja korszerű ültetvények kialakítása, fajtaválaszték korszerűsítése, termésátlagok és minőség javítása, öntözés korszerűsítése, az új, innovatív és környezetbarát termesztési technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén a gyümölcstermesztés versenyképességének, hozzáadott érték termelésének fokozása.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg, azaz 19 milliárd forint, egy összegben kerül megnyitásra. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 75 millió Ft,
  • kollektív projekt esetén maximum 150 millió Ft.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 50%-a.

Fiatal mezőgazdasági termelő számára 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitás jár. A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

A pályázat célja

A pályázat célja a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének növelése az új, innovatív és környezetbarát kertészeti technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén. A művelet továbbá kiterjed a kertészeti gazdaságokban az energiafelhasználás hatékonyságának javítására az ágazat által okozott környezetterhelés csökkentése érdekében. A művelet a kertészeti termesztő berendezések esetében az épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása által elősegíti a kertészeti gazdaságok energiahatékonyságának javulását.

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg, azaz 22,5 milliárd forint, egy összegben kerül megnyitásra. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió Ft,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 milliárd Ft.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 50%-a.

Fiatal mezőgazdasági termelő számára 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitás jár. A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

A sokak által kedvelt és várva várt, kertészeti ágazatot támogató pályázatok ideje is elérkezett. A korábbi évekkel ellentétben a Vidékfejlesztési Program keretein belül (későbbiekben: VP) nem egységesen, hanem tematizáltan, 4 külön felhívásban, összesen 66,5 mrd Ft keretösszeggel kerültek meghirdetésre a legújabb, kertészet-korszerűsítési pályázatok.

A kertészeti ágazat az agrárgazdaság legsokoldalúbb főágazata, amely ezzel együtt a mezőgazdaság egyik legmunkaigényesebb területének is tekinthető, ennek megfelelően az agrárgazdaságon belül a foglalkoztatásban betöltött szerepe meghatározó. A most megjelent pályázati felhívások kiemelt célja a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének növelése az új, innovatív és környezetbarát kertészeti technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén.

Nézzük egyesével melyek az új pályázati felhívások legfontosabb pontjai:

https://www.high-endrolex.com/33