Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 október

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2021. októberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20211008k

BŐVEBBEN

videki turizmus és szálláshely fejlesztés pályázat 2021 1

Korábban írtunk róla, hogy várhatóan idén ősszel megjelenik a „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése" című felhívás, amely a vidéki térségekben működő mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők részére biztosít támogatási lehetőséget szálláshely kialakítására, bővítésére, berendezésére és a hozzá kapcsolódó kiegészítő turisztikai szolgáltatáshoz szükséges eszközök beszerzésére is a tervek szerint.

Bár a pályázat megjelenése még várat magára, készítettünk Önöknek egy hasznos listát arról, hogy míg várjuk a kiírás megjelenését a tapasztalatok szerint mivel érdemes már most készülni. Lássuk:

BŐVEBBEN

Magyar Falu Program 2021

A legfrissebb Magyar Közlönyben két kormányhatározat is a Magyar Falu program idei költségvetési keretének 25+3,5 milliárd forinttal való kibővítéséről szól a Gazdaság-újraindítási Alapon belül - adta hírül néhány napja a Portfolio. Ahogy írják, a kormány 1697/2021. (X. 4.) számú határozata azt rögzíti, hogy a kormány a magyar kistelepülések népességmegtartó erejének növelése érdekében egyetért a Magyar Falu Program további megvalósításával és támogatásával a 2021. költségvetési évben, majd elrendeli, hogy a program idei keretére találjon a pénzügyminiszter további 25 milliárd forintot.

A 2021. évi költségvetési törvény eddig a Magyar Falu programra 50 milliárd forintnyi működési és további 142 milliárd forintnyi beruházási előirányzatot tartalmazott és ezt a 192 milliárdos keretet növelte tehát meg friss döntéseivel a kormány 28,5 milliárd forinttal.

Az újranyitást követően a támogatási kérelmek benyújtására már várhatóan 2021. novembertől lehetőség nyílik.

Ennek apropóján tekintsük át, mit kell tudni a Magyar Falu Vállalkozás Újraindítási Programról:

BŐVEBBEN

Zöld Nemzeti Bajnokok – A zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztésének támogatása című (GINOP Plusz-1.3.1-21 kódszámú) felhívás

Megjelent a „Zöld Nemzeti Bajnokok – A zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztésének támogatása" című (GINOP Plusz-1.3.1-21 kódszámú) felhívás.

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 30 milliárd forint.

A felhívás keretében mikro-, kis-, és középvállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, a pályázat elsődleges célcsoportjai:

  • Energiahatékonysági fejlesztéseket kiszolgáló hazai gyártók erősítése
  • Vízfelhasználás hatékonyságának növeléséhez kapcsolódó hazai gyártók erősítése
  • Elektromobilitáshoz kapcsolódó hazai gyártók erősítése
  • Másodlagos forrásból alapanyagot előállító és/vagy felhasználó gyártók támogatása
  • Egyszer használatos és egyéb műanyag termékeket helyettesítő késztermékeket gyártó vállalkozások támogatása

A támogatási kérelmek benyújtása 2021. november 22-től 2022. december 6-ig lehetséges. Az előminősítési kérelmeket 2021. október 22-ig kell benyújtani az IFKA-hoz!

Lássuk a részleteket:

BŐVEBBEN

munkahelyteremto palyazat 2021

Magyarország Kormánya a járvány okozta első sokk utáni alkalmazkodáshoz segítséget kíván nyújtani a mikro-, kis- és középvállalkozások számára munkahelyteremtést célzó támogatás által. A program célja, a munkaerőintenzív gazdaságélénkítés, az egészségügyi járvány okozta első sokk után alkalmazkodni tudó vállalkozások támogatása, humán és termelési/szolgáltatási kapacitásaik visszaépítésében.

A GINOP-5.3.17-21 kódszámú KKV kapacitásbővítő támogatásra rendelkezésre álló forrás 13 739 381 973 Ft vissza nem térítendő támogatás.

A pályázat keretében a Magyar Államkincstár Magyarország kevésbé fejlett régióiban működő mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyújt vissza nem térítendő támogatást a munkavállalói létszám növelése érdekében, a kapacitásbővítés költségeinek támogatásával.

A támogatás minimum 3 fő, maximum 25 fő foglalkoztatásához igényelhető.

Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónként összesen legfeljebb 4. 000 000 Ft.

BŐVEBBEN

Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése pályázatnak, amely az élelmiszer-feldolgozáshoz, illetve borászati tevékenységhez kapcsolódó nagyobb, azaz komplex, akár stratégiai jelentőségű fejlesztések megvalósítását támogatja

Október 12-én zárul a 4. beadási szakasza az „Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése" című (VP3-4.2.1-4.2.2-2-21) pályázatnak , amely az élelmiszer-feldolgozáshoz, illetve borászati tevékenységhez kapcsolódó nagyobb, azaz komplex, akár stratégiai jelentőségű fejlesztések megvalósítását támogatja.

A pályázat keretében technológiafejlesztés mellett építési beruházás is támogatott és az igényelhető támogatási összeg 100 millió Ft és 5 milliár Ft között lehet.

A pályázaton azon vállalkozások indulthatnak, amelyek fejlesztési igénye az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében (Annex I.) szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével kapcsolatos beruházásokra irányul, amelynek eredményeként a feldolgozott termék nem minősül mezőgazdasági terméknek. Példaként liszt előállítására irányuló fejlesztés a pályázat keretében támogatható ugyanakkor kenyér és pékáru előállítására irányuló nem, hiszen az nem minősül elsődleges feldolgozásnak, a feldolgozott termék mezőgazdasági termék.

Ide tartoznak például az alábbi ágazatok képviselői:

  • húsfeldolgozás
  • tejtermékek
  • gyümölcs- és zöldség-készítmények (levek, pürék, lekvár, aszalványok)
  • borászat
  • malomipari termékek

Lássuk a pályázat részleteit:

BŐVEBBEN

Támogatás az Európai Bizottság Brexit kárenyhítő alapjából a Brexit miatt nehézségekkel küzdő magyar vállalatok támogatására

Az Európai Bizottság döntése alapján 2022 és 2025 között összesen 22 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre a Brexit miatt nehézségekkel küzdő magyar vállalatok támogatására.

A napokban meghirdetett pályázat célja a magyar vállalkozások részére támogatás biztosítása azon negatív gazdasági hatások ellensúlyozására, amelyek az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból történt kilépése nyomán szenvedtek el.

Alapvetően a cégeknek brit exportjukat kell a pályázatban részletesen bemutatni, annak volumenét, arányát, fix és változó költségeit, mekkora mértékben tudható be a logisztikai költségeik emelkedése a Brexitnek, valamint a COVID-nak, a brit export bevételüknek mekkora volt/lesz a haszonkulcsa, mekkora a becsült kár és miből tevődik össze (bevétel kiesés, költség növekedés) a becslések módszertanának bemutatásával, és persze az erre szolgáló alátámasztó dokumentumok csatolásával.

A támogatást illetően az Európai Bizottság elvárása, hogy a támogatás a pályázó vállalat veszteségeinek fedezésén túl a vállalat fejlesztésére is irányuljon, így a  pályázat részeként a pályázónak beruházási tervét is be kell mutatnia.

Lássuk az alapvető feltételeket:

BŐVEBBEN

Sajtószemle: Portfolio - 2021. szeptember 20.

Az Európai Bizottság a minap jóváhagyta Magyarország új, 2022-2027 időszakra vonatkozó regionális támogatási térképét, ami alapján 2022. januártól nem lesznek többé hátrányban a Pest megyei cégek, sőt, ők lesznek a legnagyobb nyertesei a pályázati rendszernek – hívja fel a figyelmet a friss brüsszeli döntés kapcsán a Via Credit.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Vidékfejlesztési Program 2021

A következő hónapokban új pályázati felhívások jelennek meg a Vidékfejlesztési Program keretében. Nagy a beruházási szándék az agrárszektorban, így a hazai társfinanszírozás határozott megemelésével az átmeneti két évben a Kormány kiemelt figyelmet fordít a gazdaság versenyképességet és hatékonyságot elősegítő fejlesztésekre.

Cél a vidék megújítása, az agrár- és élelmiszeripar modernizációja, a nagyobb hozzáadott értékű ágazatok fejlesztése, melyet az ősszel megnyíló pályázatok is elősegítenek.

Takarmány-előállító üzemek fejlesztésének támogatása várhatóan 50 milliárd forint keretösszeggel jelenik meg, s előre láthatólag ősztől nyílik majd lehetőség a támogatási kérelmek benyújtására. A felhívás támogatni kívánja mind a haszonállat takarmánygyártást, mind a kedvtelésből tartott állateledel-gyártást, így többek között a takarmány-előállításhoz kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása, takarmány-előállításhoz kapcsolódó, üzemen belüli anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz szükséges új eszközök beszerzése támogatott.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50 millió Ft, maximum 2 milliárd Ft. Támogatási kérelmet nyújthat be a Magyarországon székhellyel rendelkező, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező vállalkozás, amely lezárt üzleti évvel, tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul, tevékenysége kizárólag Annex I. (2309 árucsoportba tartozó), haszon- és kedvtelésből tartott állatok takarmányozására szolgáló termékek előállítására irányul.

A Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása elnevezésű felhívás alapvető célja a tavaszi fagykár elleni védekezés támogatása, a termelési kockázatok csökkentése, kiküszöbölése. A felhívás keretében támogatott tevékenység a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszköz, berendezés, technológia beszerzése és telepítése: rögzített (telepített) vagy mobil (áttelepíthető) légkeverő berendezések, autonóm hőtermelő berendezések (fagyvédelmi kályhák, más fűtőberendezések), továbbá vontatott hőtermelő vagy légkeverő gépek.

A felhívás kapcsán támogatási kérelmet azok a mezőgazdasági termelők nyújthatnak be, akik legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek és igazolják, hogy árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származik. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd Ft. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege – egyéni és kollektív projekt esetén is – maximum 100 millió forint. A támogatás maximális mértéke egyéni és kollektív módon végrehajtott projekt esetén egyaránt az összes elszámolható költség 80%-a.

Hazánk bővelkedik turisztikai szempontból is kiemelkedő fontossággal bíró térségekkel, amelyek az utóbbi évek során jelentős támogatáshoz jutottak. Nem elegendő a turisztikai attrakciók fejlesztése, figyelmet kell fordítani az elérhető szálláshelyek minőségére és versenyképességére. A vidéki térségekben működő mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők részére csak néhány pályázati felhívás áll rendelkezésre turisztikai jellegű tevékenységeik fejlesztésére, újak kialakítására.

Ezért várhatóan idén ősszel megjelenik a „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése" című felhívás, amely e kedvezményezetti kör részére biztosít támogatási lehetőséget szálláshely kialakítására, bővítésére, berendezésére és a hozzá kapcsolódó kiegészítő turisztikai szolgáltatáshoz szükséges eszközök beszerzésére is a tervek szerint.

Az 50 milliárd forint keretösszegű konstrukció segítségével olyan színvonalú minőségi változások érhetőek el az érintett szálláshelyeken, amelyeket önerőből egyszeri beruházás keretében nem tudnának megvalósítani a gazdák.

BŐVEBBEN

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 szeptember

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2021. szeptemberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 03092021k2

BŐVEBBEN

2021. augusztus 30-án megnyílt a regisztráció a Magyar Multi Program előminősítési szakaszára, ez az előminősítés szükséges a pályázaton való induláshoz, melyet az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft végez. A regisztráció első körben 2021. szeptember 10-ig lesz nyitva, majd 2021 októberétől minden hónap első és ötödik napja között lesz lehetőség az előminősítési igények benyújtására.

A Program elnevezése félrevezető lehet, hiszen a pályázat nem multinacionális cégeknek, hanem KKV-knak szól.

A programban olyan vállalkozások vehetnek részt, amelyek megfelelnek az alábbi feltételeknek:

  • mikro, kis-, vagy középvállalkozásnak minősülnek;
  • legalább három lezárt üzleti évvel rendelkeznek;
  • minimum 5 fős alkalmazotti létszámmal rendelkeznek és
  • minimum 100 millió Ft nettó értékesítési árbevétellel illetve
  • megfelelnek a felhívás 1.1 1. a) III. pontjában foglalt célcsoportok - Nagy növekedők vagy Növekedésre képes, ígéretes vállalkozások vagy Export bajnokok vagy Beszállítók - egyikére vonatkozó valamennyi belépési kritériumnak.

Megvalósítási helyszín Budapesten kívüli székhely/telephely/fióktelep lehet beleértve Pest megye bizonyos településeit.

A támogatás mértéke max. 50% feltételesen vissza nem térítendő támogatás (függ területtől és vállalatmérettől), összege pedig 100 millió Ft – 2,5 milliárd Ft között lehet.

Lássuk a részleteket:

BŐVEBBEN

Takarmány előállító üzemek fejlesztésének támogatása

Elindult a „Takarmány előállító üzemek fejlesztésének támogatása" című (VP3-4.2.1.3-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése, a támogatási kérelmeket várhatóan 2021. október 13-tól lehet majd benyújtani.

A Felhívás célja a haszon- és a kedvtelésből tartott állat takarmányozását szolgáló termékek előállítását és piacra jutását elősegítő, technológiai fejlesztést, továbbá a környezeti erőforrás-hatékonyságot célzó beruházások támogatása. A haszonállat-takarmány gyártás (előállítás) egyre intenzívebb és koncentráltabb technológiája, valamint üzemelési megoldásai új követelményeket támasztottak a takarmánygyártás irányába. Ennek megfelelően a Felhívás a megfelelő beltartalmi értékű és minőségű alapanyagokból minőségi takarmányokat előállító üzemek fejlesztését, kapacitásbővítését, illetve új üzemek létrehozását kívánja támogatni.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 50 millió Ft, maximum 2 milliárd Ft, a támogatási intenzitás régiótól függően 40-50% lehet.

Lássuk a részleteket:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

BŐVEBBEN

COVID negyedik hullám

Épphogy vége a nyárnak és máris nyakunkon a negyedik hullám, tetézve a bajt, hogy immár egy új, az úgynevezett delta variánssal kell felvennünk a küzdelmet. Méghozzá úgy, hogy korlátozások nincsenek és csaknem 1,8 millió gyermek kezdte meg a napokban az új iskolaévet. Jön az ősz, több zárt térben történő kontaktussal, amely segíti a vírus terjedését. Folytassam?

Bizakodásra ad azonban okot, hogy a nemzetközi tapasztalatok alapján a magasabb fertőzésszámok most várhatóan sokkal kevesebb súlyos esettel járnak majd, a kórházak nem terhelődnek túl, az emberek nem halnak meg akkora számban mint korábban.

Azt is tudjuk, hogy a delta variáns magasabb arányban jár kórházi kezeléssel és a fiatalabbakra is veszélyesebb, mint a korábbi vírusváltozatok, vagyis az oltatlanok súlyosabb következményekkel nézhetnek szembe.

Ugyanakkor a társadalom teljes védettségén az átoltottság nagyon sokat javít. Olyannyira, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a magas védettséggel rendelkező országokban a halálesetek érdemben elmaradnak attól, amit hasonló fertőzésszámok mellett a 2. és 3. hullámok esetében láttunk.

A megugró fertőzésszám és a korházi kezelések magas száma ugyanakkor munkáltatóként továbbra is komoly kockázatot rejt, hiszen akár teljes gyáregységek hetekre történő leállását is okozhatja.

Éppen ezért, még akkor is ha a következmények kevésbé ijesztőek, a negyedik hullám elleni védekezés ugyanúgy fontos, mint korábban. A fertőzés nyomon követése, megszakítása több héttel elodázhatja a járvány igazi berobbanását és az újabb korlátozások bevezetését. Tegyünk meg mindent azért, hogy másfél évvel a vírus kitörése után végre ne legyen szükség újabb korlátozó intézkedésekre.

Szerencsére az MLG Consulting Kft által kínált antigén típusú gyorsteszt a delta variánssal szemben is hatékony, hivatalos szakértői vizsgálatok támasztják alá, hogy a teszt 99% fölötti hatékonysággal mutatja ki a vírust az összes új - delta, delta plus, lambda, indiai, brazil, dél-afrikai és brit  - variánssal szemben is.

Rendkívül egyszerűen, bárhol elvégezhető és gyors, eredménye 15-30 perc alatt megvan, így megoldást kínál a vállalkozások számára dolgozóik racionális keretek közötti gyors, rugalmas és költségkímélő szűrésére.

BŐVEBBEN

Sajtószemle: Portfolio - 2021. augusztus 17.

A második negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye (szezonálisan és naptárhatással igazítottan) 2,7%-kal múlta felül az első negyedéveset. A GDP 17,9%-kal magasabb, mint egy évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-válság első sokkja óriási leállásokat eredményezett a hazai gazdaságban. Az elemzők előzetesen arra számítottak, hogy az előző negyedévhez képest 2%-os, éves összevetésben pedig 17,2%-os lesz a gazdasági bővülés. Vagyis a gazdaság még annál is dinamikusabban bővült, mint amire a szakértők számítottak.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című VP3-4.2.1-4.2.2-2-21 pályázat

Augusztus 18-tól pályázható az „Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése" című (VP3-4.2.1-4.2.2-2-21) pályázat, amely az élelmiszer-feldolgozáshoz, illetve borászati tevékenységhez kapcsolódó nagyobb, azaz komplex, akár stratégiai jelentőségű fejlesztések megvalósítását támogatja, 100 millió Ft és 5 milliárd Ft közötti támogatási összeggel.

Mutatjuk a részleteket:

Keretösszeg megoszlása:

  • 1. célterület: Élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztése: 160 milliárd Ft
  • 2. célterület: Borászati üzemek fejlesztése: 40 milliárd Ft

Támogatás mértéke, összege:

  • Az igényelhető vissza nem térítendő (VNT) támogatás összege: minimum 100 millió Ft, maximum 5 milliárd Ft.
  • A támogatás maximális mértéke (az egyes támogatási kategóriákra irányadó részletszabályok figyelembevételével):
    • Közép-magyarországi régióban (KMR-en belül) az összes elszámolható költség 40%-a;
    • Nem közép-magyarországi régióban (KMR-en kívül) az összes elszámolható költség 50%-a.
  • A támogatási intenzitás maximális mértéke a támogatási kategórián belül eltérő lehet. Támogatási kategóriák:
    • Regionális beruházási támogatás, valamint csekélyösszegű
    • Energiahatékonysági intézkedésekhez nyújtott beruházási támogatás
BŐVEBBEN

GINOP Plusz-122-21 - Magyar Falu Vállalkozás - Újraindítási Program pályázat kis lélekszámú, hátrányos helyzetű településeken tervezett fejlesztések támogatására

Szeptemberben várható a GINOP Plusz-122-21 - Magyar Falu Vállalkozás - Újraindítási Program pályázat megjelenése, amelynek keretében kis lélekszámú/hátrányos helyzetű településeken tervezett fejlesztéseket támogatnak.

A pályázatot a korábbi GINOP-1.2.9 pályázat alapján tervezik kiírni, azaz várhatóan a 2-10 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások pályázhatnak majd. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás, a támogatás intenzitása településlista szerint maximum 70 vagy 100 százalék lehet. A lehívható előleg mértéke 25 százalék.

A támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtésére, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia-fejlesztése is. Emellett részlegesen elszámolható képzés igénybevétele, bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment tevékenység is. A pályázó vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk legalább 1 fő kell legyen, valamint az is elvárás, hogy a vállalkozás utolsó teljes lezárt üzleti évének árbevételének kétszerese elérje a pályázat összköltségét.

Amennyiben a pályázat felkeltette érdeklődését, vegye fel velünk mielőbb a kapcsolatot, hogy szakértőink elvégezhessék a vállalkozása előminősítését és cége minden szempontból felkészülten várja a pályázat megjelenését.

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menedtrend 2021 április

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme tehát a 2021. augusztusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazati menetrend 20210806 k

BŐVEBBEN

Magyar Multi Program

Jelenleg még társadalmi egyeztetés alatt áll a „Magyar Multi Program - A kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása" című (GINOP Plusz-1.1.2-21 kódszámú) felhívás tervezete, de az előminősítés várhatóan már augusztus második felében elindul.

Az igényelhető támogatás összege minimum 30 millió Ft és maximum 2,5 milliárd forint.

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 100 000 000 000 Ft, a támogatott projektek várható száma 110 – 400 db.

Lássuk a részleteket:

BŐVEBBEN

Már csak augusztus végéig beadható az „Élelmiszeripari üzemek fejlesztése" című (VP3-4.2.1-4.2.2.-1-21) pályázat, amely a mezőgazdasági termelők, valamint a mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások számára nyújt támogatást olyan élelmiszer-feldolgozáshoz, illetve borászati tevékenységhez kapcsolódó fejlesztések végrehajtásához, amelyek hozzásegítik őket tevékenységük gazdaságos folytatásához, versenyképességük javításához.

A Felhívás lehetőséget teremt feldolgozási tevékenységhez kapcsolódóan eszközök, gépek, technológiai berendezések beszerzésére, illetve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására is.

A maximális igényelhető támogatás: 100 millió Ft.

BŐVEBBEN

Sajtószemle: Portfolio - 2021. július 22.

Azzal a múlt heti döntéssel, hogy minden beadott pályázatot befogadtak a GINOP Plusz 1.2.1-es új uniós pályázaton, lényegében összevonta a három beadási szakaszt a szaktárca és a teljes 200 milliárdos pályázati keretet elérhetővé tette, de vizsgálják további beadási kör meghirdetését ehhez a pályázathoz – jelezte az Innovációs és technológiai minisztérium a Világgazdaságnak. Ez azt jelenti, hogy valamely más GINOP-forrásból csoportosítanának majd át, hogy a hatalmas érdeklődést kiváltó pályázaton egyelőre hoppon maradt cégeknek is tudjanak pénzt osztani.

A lap az EPTK felület alapján rámutat, hogy a múlt hétfőn reggel gyakorlatilag percek alatt kimerült kiírásnál 4793 lezárt kérelmet fogadtak be (a kitöltött, de nem lezárt kérelmeket elutasították – a szerk.) összesen 465,05 milliárd forint támogatási igénnyel, ami arra utal, hogy a még nem teljesen előkészített projektekkel együtt 7-800 milliárd forintnyi beruházási igény is van a gazdaságban a kkv-k körében.

Ez persze érthető, mert a kiírást rendkívül vonzó feltételekkel hirdették meg, például ingatlan beruházásra is kínáltak akár 70%-os támogatási intenzitást és több olyan ágazat is indulhatott, amelyek már évek óta nem kaptak EU-s pénzt. Így a nagyfokú érdeklődés részben ennek is betudható, amely úgy jelentkezett, hogy az eredetileg 100 milliárdos, 30 milliárddal bővíthető keret mellett végül az összes befogadott pályázat kapcsán 200 milliárd forintra emelték az elosztható keretet.

A teljes cikk itt olvasható >>>

https://www.high-endrolex.com/33