Átmenetileg szüneteltetésre kerül a beadási lehetőség és módosul a GINOP-4.1.1-8.4.4-16 Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel és a VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel című felhívás

A két említett felhívás esetében a beérkezett támogatási kérelmek tapasztalatai alapján az Irányító Hatóság a szakpolitikai felelőssel együttműködésben a felhívás tartalmi felülvizsgálatát kezdeményezi az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében. A felülvizsgálat időtartamára a felhívás esetében a beadhatóság átmenetileg szüneteltetésre kerül 2017. július 20-án 14 órától.

A hatályos szabályozással összhangban támogatást igénylő, ha a támogatási kérelmet a módosítás előtti feltételekkel nyújtotta be, a felhívás módosítása miatt nem kerülhet kedvezőtlenebb helyzetbe azzal szemben, aki a támogatási kérelmet a módosított feltételeknek megfelelően nyújtotta be. A felhívás módosítása miatt a módosítás előtti feltételekkel benyújtott támogatási kérelmek esetében hiánypótlás keretében kerül majd korrekció elrendelésre.

A módosításokról és a beadás új időpontjáról közlemény ad majd tájékoztatást, kérem, hogy kövessék figyelemmel a www.palyazat.gov.hu oldalon megjelenő híreket.

Tájékoztatásként jelezzük, hogy a szünetelés nincs összefüggésben a keretek fogyásával

A szüneteltetésről szóló közleményeket itt tudja megtekinteni:

 

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzéteszzük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. A közeljövőben a legnagyobb pályázati hullám egyértelműen a munkahelyi képzéseket támogató pályázatokat érinti majd, de nem szabad elfeledkezni a még nyitott energetikai, informatikai pályázatokról sem.

Íme a 2017. júliusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

Magyarország eddigi legnagyobb szállásfejlesztési támogatási konstrukcióját jelentették be július 3-án, hétfőn. A mintegy 300 milliárd forintos keretösszeggel induló Kisfaludy turisztikai fejlesztési program keretében többek között vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig.

A 300 milliárd forintos keretösszeg kizárólag hazai forrás, a vissza nem térítendő állami támogatás ebből 150 milliárd forint.

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program legfontosabb eleme a vissza nem térítendő forrásokra épülő Kisfaludy Szállásfejlesztési Konstrukció, amelynek célja a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó szálláshelyek, vagy a turisztikai vonzerők közelében található kereskedelmi szálláshelyek általános minőségének és szolgáltatási színvonalának emelése, indokolt esetben kapacitásának bővítése, kapacitáskihasználtságának javítása.

Az új támogatási konstrukciót az Magyar Turisztikai Ügynökség július 3-ától a hónap végégig társadalmi egyeztetésre bocsájtja és széleskörű szakmai konzultáció során kívánja véglegesíteni. A fejlesztési források igénylésére pedig már szeptember 1-jétől lehet majd benyújtani a támogatási igényeket.

A fejlesztések régiónként ütemezettek lesznek, elsőként a

  • Balaton,
  • Sopron-Fertő és
  • Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség

térségében hirdetik meg a lehetőséget.

Pályázatot nyújthatnak be Magyarországon bejegyzett székhelyű vagy telephelyű gazdasági társaságok, vállalkozások (ideértve az ingatlankezelő, ingatlanbefektetési társaságokat is)

  • egyéni vállalkozások
  • költségvetési szervek és intézményeik és az általuk megbízott üzemeltető gazdasági társaságok
  • önkormányzatok és intézményeik
  • Magyarországon bejegyzett székhelyű vagy telephelyű nonprofit szervezetek
  • szövetkezetek
  • egyházi jogi személyek

Szálláshely fejlesztésére pályázhat

  • az ingatlan tulajdonosa, vagy
  • a szálláshely üzemeltetője.
BŐVEBBEN

Sajtószemle: Origo - 2017. július 3.

Magyarország eddigi legnagyobb szállásfejlesztési támogatási konstrukcióját jelentette be július 3-án Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője. A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program legfontosabb eleme a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció. A vidéki szálláshelyek fejlesztésére 300 milliárd forint támogatás jut, a pályázatokat szeptember 1-jétől lehet majd benyújtani.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Csaknem 5 hónapja zajlik az élelmiszeripari középvállalkozások fejlesztéseit célzó pályázat beadási szakasza, így érdemes áttekintenünk, hogyan is áll jelenleg a pályázat, annál is inkább, mert július 16. egy újabb értékelési határnapja lesz a pályázatnak.

Nos, a pályázat megnyitása óta 59 db pályázatot érkeztettek a Miniszterelnökségnél összesen kicsit több mint 45 milliárd forintnyi támogatási igénnyel. A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 100 milliárd Ft, amelyből a vissza nem térítendő támogatás keretösszege 50 milliárd Ft, a kölcsön keretösszege szintén 50 milliárd Ft.

Néhány szó magáról a pályázatról:

A pályázat célja, hogy vissza nem térítendő támogatás és visszatérítendő pénzügyi támogatás együttes biztosítása révén segítse az élelmiszeripari feldolgozó középvállalkozások fejlődését. A támogatott beruházásnak olyan kapacitásbővítést kell eredményeznie, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforrás-hatékonyságot.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50.000.000 forint, maximum 750.000.000 forint.

Az igényelhető kölcsön összege minimum 50.000.001 Ft, maximum 2.000.000.000 Ft.

A pályázatra kérelmet nyújthatnak be azok a középvállalkozások:

  • amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt üzleti évvel és
  • amelyek esetében a projekt összköltsége nem haladja meg a legutolsó üzleti év értékesítés nettó árbevétel kétszeresét.
BŐVEBBEN

Sajtószemle: Portfolio - 2017. június 30.

Az elszámolható költségeken belül a projekt-előkészítés aránya 5 százalékról 7 százalékra nőtt, illetve ezzel együtt az elszámolhatóként megjelölt költségtípusokra vonatkozó összeg aránya pedig 12,5 százalékról 15,5 százalékra emelkedett - derül ki a Magyar Közlönyből. Ez azt jelenti, hogy a kormány valamelyest visszalépett a korábbi szigorból, mert az előző uniós ciklusban 16-45%-nyi részt engedett elszámolni, majd ezt drasztikusan maximum 12,5%-ra vágta és innen jött most az emelés. Új fejlemény, hogy a pénzügyi eszközök esetében 23,5 százalék az elszámolhatóként megjelölt költségtípusokra vonatkozó összeg aránya. Ezen fontos módosítások mellett még további pontosítások történtek az uniós pályázatokat szabályozó rendeletben.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Ma újabb 752 céget hirdettek nyertesnek, így végre sok-sok hónap várakozás után elindulhatnak a beruházások. A most elnyert támogatásból több mint 121 milliárd forint összköltségű fejlesztések kezdődhetnek el.

Sajnos a mostani pályázati ciklus egyik általános jellemzője, hogy a pályázatokról több hónapos csúszással döntenek, így az is nagyon gyakran előfordul, hogy mire megítélik a támogatást, a vállalkozás már egészen máshol tart, megváltoznak a piaci igények, változik a technológiai háttér, vagy egyéb, például gazdasági, pénzügyi okból a korábban beadott beruházási terv már nem ideális stratégiai szempontból. Mi a teendő ilyenkor?

Nos, nagyon sokszor találkozunk azzal, hogy a cégvezetők nem, vagy csak félve kommunikálják az ilyen jellegű problémákat, inkább kisajtolják vállalkozásukból a lehetetlent, holott a legtöbb esetben könnyebb a megoldás, mint azt gondolná.

BŐVEBBEN

Néhány nappal a beadási szakasz megkezdése előtt jelent meg a közlemény, miszerint határozatlan időre elhalasztják a két – Budapest és Pest megyében megvalósuló – munkahelyi képzéseket támogató felhívást. A közlemény egészen pontosan így szól:

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára" című (VEKOP-8.5.2-17 kódszámú) és „Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára" című (VEKOP-8.5.3-17 kódszámú) felhívásokhoz kapcsolódóan nagyszámú ügyfélszolgálati megkeresés érkezett be.

Mindezek alapján az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek beadhatóságának kezdeti határidejét elhalasztja a felhívások felülvizsgálata és pontosítása idejére. A módosításokról és a beadás új időpontjáról közlemény ad majd tájékoztatást, kérjük, kövessék figyelemmel a www.palyazat.gov.hu oldalon megjelenő híreket.

A módosítások megjelentetését követően az Irányító Hatóság megfelelő időt fog biztosítani a változások feldolgozására és a beadásra való felkészülésre a támogatást igénylők számára, mielőtt megnyílna a beadás lehetősége.

Sajtószemle: Portfolio - 2017. június 29.

Több mint egy évet kellett várni rá, de ma kihirdette az MFB, mely hitelintézetek nyithatják meg a második körben az újabb 200 MFB Pontot, amelyen keresztül a visszatérítendő EU-forrásokat is értékesítik. A Takarékbank, a B3 Takarék, az FHB és a Budapest Bank meglévő 442 MFB Pontja mellé az OTP Bank, az MKB Bank, a Gránit Bank és az NHB Bank nyithatja meg a következő 200 MFB Pontot. Az új konzorcium szereplői idén 60 milliárd forintot értékesítenének az EU-forrásokból.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Módosult a Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása című pályázat beadási szakasza az alábbiak szerint:

  • A támogatási kérelmek benyújtása 2017. szeptember 14-től 2017. október 19-ig és 2018. február 15-től 2018. március 15-ig lehetséges.
  • A Felhívásra beérkező támogatási kérelmek a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet alapján egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján szakaszosan kerülnek elbírálásra, az alábbi értékelési szakaszok határnapjáig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

    • 2017. szeptember 14. – 2017. október 19.
    • 2018. február 15. – 2018. március 15.

Az első határnapig tehát még több mint 3 hónap áll a pályázók rendelkezésére, ugyanakkor a pályázat összetettsége miatt javasoljuk, hogy már most kezdje el a projekt szakmai előkészítését, ehhez – amennyiben igényli - természetesen mi is tudunk szakértő támogatást nyújtani..

Néhány szó magáról a pályázatról:

A pályázat célzottan a feldolgozóipari ágazatokban működő, fejlesztéseiket az Irinyi terv ágazataiban megvalósító, nagy növekedési potenciállal rendelkező beszállító vállalkozások komplex fejlesztéseihez nyújt támogatást, előnyben részesítve az Ipar 4.0 technológiai megoldásokat jelenleg, vagy a projekt megvalósulása révén alkalmazó vállalkozásokat.

A felhívásra kizárólag olyan projektjavaslatok nyújthatók be, amelyek a GINOP-1.1.4-16 kódszámú projekt keretében az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által előzetesen minősítésre kerültek és „megfelelt" minősítést értek el.

Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek:

  • rendelkeznek legalább három lezárt üzleti évvel;
  • éves átlagos statisztikai állományi létszáma minimum 1 fő volt;
  • nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások (árbevétele 5%-ot meghaladóan nő);
  • nettó árbevétele, vagy bevétele 0,5 – 5 milliárd forint között volt;
  • az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által előzetesen minősítésre kerültek;
  • beszállító KKV-k;
  • fejlesztési igénye az Irinyi Tervben meghatározott feldolgozóipari tevékenységekre irányul.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 25.000.000 Ft, maximum 500.000.000 Ft.

A támogatás maximális mértéke:

BŐVEBBEN

Legtöbb megyében július 31-vel zárul az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére kiírt pályázat, Fejér megyében egy mai módosítás következtében a határidő július 14-re változott.

A módosítás hűen tükrözi, amit a statisztikai adatok is láttatni engednek, azaz, hogy ez a pályázati konstrukció is jelentősen túligényelt. Bár fontos megjegyezni, hogy az adatok megyénként eltérő képet mutathatnak, összességében az eredetileg 126-253 pályázattal kalkulált keretre ezidáig 1035 pályázat érkezett.

  • Heves megye: 7-13 db keretre 51 db
  • Baranya megye: 1-10 db keretre 16 db
  • Jsz-Nagykun-Szolnok megye: 12-24 db keretre 94 db
  • Békés megye: 9-25 db keretre 66 db
  • Csongrád megye: 5 - 15 db keretre 51 db
  • Fejér megye: 4-20 db keretre 57 db
  • Komárom-Esztergom megye: 1-6 db keretre 36 db
  • Nógrád megye: 12-25 db keretre 101 db
  • Somogy megye: 18-20 db keretre 43 db
  • Vas megye: 10-15 db keretre 13 db
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 3-5 db keretre 109 db
  • Bács-Kiskun megye: 40-60 db keretre 46 db
  • Veszprém megye: 4-15 db keretre 39 db

Nem szabad azonban megijedni a statisztika láttán, ugyanis a pályázatokról az irányító hatóság szakaszos elbírálással dönt, azaz a határnapig beérkezett pályázatokat együttesen az értékelési szempontok alapján értékelik, éppen ezért a beadási sorrend csak másodlagos tényező.

BŐVEBBEN

Módosult mindkét - a Budapest és Pest megyében működő vállalkozások munkahelyi képzését támogató - pályázati felhívás.

A pályázatok kapcsán a legfontosabb módosítások a szakmai értékelési szempontokban történtek, illetve változott az egyes képzési típusok lehetséges aránya is. 

A módosításokról részletesen itt olvashat:

2017. március 8-án indult az újszerű infokommunikációs ötletek piaci termékké és szolgáltatássá fejlesztését, bevezetését és üzleti hasznosítását támogató felhívás beadása.

Az elmúlt csaknem 4 hónap alatt a pályázatra 45 db kérelem érkezett be összesen 2 milliárd forint támogatási igénnyel. A teljes rendelkezésre álló keret 10,1 milliárd forint, azaz a támogatási igény jelenleg 20% körül jár.

A pályázaton olyan IKT ágazatban tevékenykedő vállalkozások indulhatnak, amelyek:

  • mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek
  • rendelkeznek legalább két lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele, tovább
  • az alábbi TEÁOR’08 főtevékenységgel rendelkeznek és/vagy a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben az árbevételük legalább 50%-a infokommunikációs tevékenységből (lásd TEÁOR’08 lista alább) származott:
    • 2620 Számítógép, perifériás egység gyártása
    • 5821 Számítógépes játék kiadása
    • 5829 Egyéb szoftverkiadás
    • 6110 Vezetékes távközlés
    • 6120 Vezeték nélküli távközlés
    • 6130 Műholdas távközlés
    • 6190 Egyéb távközlés
    • 6201 Számítógépes programozás
    • 6202 Információtechnológiai szaktanácsadás
    • 6203 Számítógép-üzemeltetés
    • 6209 Egyéb információ-technológiai szolgáltatás
    • 6311 Adatfeldolgozási szolgáltatás
    • 6312 Világháló-portáli szolgáltatás
    • 6399 M.n.s. egyéb információs-szolgáltatás
  • éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt,
  • a kevésbé fejlett régiókban székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkeznek (és ott legalább egy fő állandó foglalkoztatottat legkésőbb a projekt megkezdésétől alkalmaznak)
  • Támogatási kérelem csak az alábbi (TEOR’08 lista) Fejlesztendő tevékenységre irányulhat:
    • 2620 Számítógép, perifériás egység gyártása
    • 5821 Számítógépes játék kiadása
    • 5829 Egyéb szoftverkiadás
    • 6110 Vezetékes távközlés
    • 6120 Vezeték nélküli távközlés
    • 6130 Műholdas távközlés
    • 6190 Egyéb távközlés
    • 6201 Számítógépes programozás
    • 6202 Információtechnológiai szaktanácsadás
    • 6203 Számítógép-üzemeltetés
    • 6209 Egyéb információ-technológiai szolgáltatás
    • 6311 Adatfeldolgozási szolgáltatás
    • 6312 Világháló-portáli szolgáltatás
    • 6399 M.n.s. egyéb információs-szolgáltatás

A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön egyidejű igénybevétele kötelező. A vissza nem térítendő támogatás mellett jelen konstrukció a piacinál jóval kedvezőbb feltételeket kínáló kölcsönt is biztosít.

BŐVEBBEN

Június 20-án jelent meg egy közlemény az e-beszerzés funkció használatára vonatkozó kötelezettség tekintetében, amely ugyan nehezen értelmezhető, azóta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) is megerősítette, hogy a közleményben foglaltak értelmében az e-beszerzés funkció használata a továbbiakban nem kötelező, csak lehetőség a Kedvezményezettek számára.

BŐVEBBEN

Régóta nem készítettünk áttekintést a vidékfejlesztési pályázatokról, így most ezt kívánjuk pótolni az alábbi összesítő táblázattal, amely tartalmazza a jelenleg futó és hamarosan megjelenő agrár- és vidékfejlesztési pályázatokat.

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

Forrás: NAK

A pályázatokkal kapcsolatos kérdéseivel keressen bizalommal.

Népszerűek a KKV-k számára elérhető megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseket támogató felhívások, így az elmúlt hetekben számos kérdés érkezett hozzánk a pályázati feltételrendszerrel kapcsolatban. Lássunk most 3 olyan kérdést és választ, amely akár Önnek is hasznos lehet a pályázati felkészülésben:

KÉRDÉS: Támogatható-e olyan épület, ami eddig is használatban állt, de nem rendelkezett fűtéssel? (pl. raktár)

VÁLASZ: Kizárólag olyan épületek korszerűsítéséhez nyújtható támogatás, amelyek fejlesztése egyértelműen igazolható energia-megtakarítást eredményez. A leírtak alapján ezen kritériumnak a tervezett fejlesztés nem felel meg, támogatásban nem részesíthető.

KÉRDÉS: Szálláshely fejlesztés támogatható?

VÁLASZ: A szálláshely célú szolgáltatás jelen Felhívásban nincs kizárva.

KÉRDÉS: Támogatást igénylő bérbe adással hasznosított ingatlanokra szeretné igénybe venni a jelzett támogatást. Lehetséges ez? Jelenleg is bérbe vannak adva a fejleszteni kívánt ingatlanok.

VÁLASZ: Bérbeadás esetén a Felhívás 3.4.1.3. Egyéb elvárások pontban foglaltakat kell teljesíteni. Az épületenergetikai fejlesztés eredményének gazdasági tevékenységhez kell kapcsolódnia a bérbeadást követően is.

Önnek is kérdése van a pályázatokkal kapcsolatban? Kérdezzen bátran alábbi elérhetőségeim bármelyikén. Ha pedig a pályázatról szeretne bővebb információt kapni, töltse le rövid összefoglalóinkat:

A pályázat benyújtására van még idő, hiszen jelenleg a vidéki (GINOP) pályázat esetében 10% körül jár a beadott támogatási igény aránya a teljes kerethez képest, Budapesten és Pest megyében pedig a 11,7 milliárd forintos keretre ezidáig 2,5 milliárd forintnyi igény érkezett be.

Ha segítségre van szüksége a pályázat elkészítésében, keressen bennünket bizalommal.

A GINOP-2.1.2-8.1.4-16 "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" pályázatra 2017 március 1 óta lehet kérelmet benyújtani, és május 31-én volt a pályázat első értékelési határnapja, míg a következő augusztus 28. lesz. Lássuk ezért, hogyan alakultak a beadások, mire számíthatunk a pályázat kapcsán.

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 120 milliárd Ft,

  • amelyből a vissza nem térítendő támogatás: 80 milliárd Ft,
  • a visszatérítendő támogatás: 40 milliárd Ft.

A támogatott támogatási kérelmek várható száma tehát fenti számok alapján 160-1600 db.

A jelenlegi statisztikák alapján eddig 145 db pályázat érkezett be, összesen 36.726.886.902 Ft támogatási igénnyel, így az közel 30% körül jár.

BŐVEBBEN

Már javában tart a GINOP-1.3.6-17 "Mikro-, kis- és középvállalkozások logisztikai szolgáltatás-igénybevételének támogatása" című pályázat beadása. A pályázat alapvető célja a vállalkozások ösztönzése annak érdekében, hogy a kkv-k egyre szélesebb köre vegye igénybe ezeket a logisztikai szolgáltatásokat, számoljanak azok éves költségeivel az üzleti terveikben, elősegítve, hogy az így felszabaduló szabad kapacitásaikat a fő tevékenységük ellátására csoportosíthassák át.

A Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2017. szeptember 27-ig lehetséges, azok azonban nem végső pontozás, hanem egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján folyamatosan, a támogatási kérelmek beérkezésének sorrendjében keretkimerülésig kerülnek elbírálásra.

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5,47 milliárd Ft, tehát a támogatott támogatási kérelmek várható száma 150-250 db.

Rövid összefoglalónkat a pályázatról itt tudja letölteni: GINOP-1.3.6-17 - Mikro-, kis- és középvállalkozások logisztikai szolgáltatás-igénybevételének támogatása

BŐVEBBEN

2017. június 13-án került megrendezésre a FÓKUSZBAN: A LOGISZTIKA - INNOVATÍV SZÁLLÍTÁS ÉS KÖZLEKEDÉS FÖLDÖN, VÍZEN, LEVEGŐBEN elnevezésű rendezvény, amelyen cégünk igazgatója, Lukács János meghívott előadóként vett részt.

A konferencia olyan fontos gazdasági kérdésekre kereste a választ, mint hogy

  • Hogyan profitálhatnak a logisztikai piac szereplői az Irinyi tervből és az Ipar 4.0 stratégiából?
  • Kiválthatja-e a hiányzó emberi munkaerőt a robotika, a digitális megoldások?
  • Mit hozott az EKAER és mi várható?
  • Melyek a logisztikai ingatlanpiac és a szakma legmodernebb eszközei, módszerei, alkalmazásai, kik a digitális forradalom nyertesei.

Lukács János előadásában a résztvevőket az elérhető logisztikai pályázatokról kaphattak részletes tájékoztatást.

Másnap 2017. június 14-én Győrben tartották a Gazdasági Fórum 2017 országos rendezvénysorozat nyugat-magyarországi eseményét.

A Portfolio 2010 óta rendszeresen látogat el az ország vidéki nagyvárosaiba road-show-k keretében, célja hogy ezeken a fórumokon is színvonalas, aktuális gazdasági és pénzügyi információkkal segítse az üzleti döntéshozókat, a helyi vállalatokat versenyképességük és vagyonuk gyarapításában.

Hogyan néz ki a magyar gazdaság pályája a következő években és hogyan alakulhat a forint árfolyama? Hogyan hidalják át a térség legnagyobb vállalatai a szakképzett munkaerő hiány problémáját, ki milyen megoldásokat dolgozott ki? Hogyan érdemes az uniós, azon belül az innovációs forrásokhoz közelíteni, hogy valóban fenntartható, a versenyképességüket növelő módon használják fel a vállalkozások? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a vidéki konferenciasorozat győri állomásain is!

A rendezvényen a Vanessia Kft képviseletében Lukács János, igazgató tartott előadást elsősorban arról, hogy mit mérlegeljen egy vállalati döntéshozó, ha uniós pályázatban gondolkodik.

Sajtószemle: Portfolio - 2017. június 16.

A korábban 40-ről 70 milliárd forintra emelt nulla százalékos uniós hitel keretösszegét várhatóan megemelik a több mint dupla ekkora pályázói igény miatt - írja a Világgazdaság a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kapott tájékoztatás alapján. A cikk alapján egyelőre továbbra sem tudható, hogy a tavasszal jelzett elhalasztás után pontosan mikor fognak megnyílni a munkahelyi képzési uniós pályázatok.

A teljes cikk itt olvasható >>>

https://www.high-endrolex.com/33