Megjelentek a Magyar Falu Program első pályázati kiírásai

Magyar Falu Program 2019

Az egyházi közösségeknek és a helyi önkormányzatoknak szóló két pályázati kiírással elindult a Magyar Falu Program - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a mintegy 2200 lakosú Perbál plébániáján tartott sajtótájékoztatón.

A Magyar Falu Program 2019-ben 150 milliárd forint támogatást kap, amelyből 75 milliárd forint pályázati úton lesz elérhető az ötezer főnél kisebb települések számára.

A közszolgáltatások színvonalának emelését és a falusi életminőség javítását 18 támogatott célterület fogja át, 16-nak az önkormányzatok, kettőnek pedig az egyházak lesznek a kedvezményezettjei.

A most megjelent két felhívás vonatkozásában Gyopáros Alpár elmondta, az egyházi közösségeknél a történelmi keresztény egyházak a kedvezményezettek, a másik kedvezményezetti körhöz a helyi önkormányzatok tartoznak, amelyek, némi eltéréssel, azonos célterületre pályázhatnak.

Mind az egyházi közösségek, mind az önkormányzatok három-három tevékenységi körhöz kaphatnak támogatást.

Az egyházi közösségek 15 millió forintig pályázhatnak egyházi tulajdonú, de már funkciójukat vesztett ingatlanok felújítására, hogy közösségi tereket hozzanak létre. Ehhez azonban programok is kellenek, amelyek megvalósításához 5 millió forintot lehet elnyerni, további 3 millió forintot pedig olyan világi személy - 12 hónapon át tartó - alkalmazásához, aki a programokat szervezi.

A három célterületre összesen 23 millió forintot nyerhet el egy egyházi közösség; a kormány a költségvetésben 7 milliárd forintot különített el erre a célra.

Az önkormányzati közösségi terek megújítására, újjáélesztésére további 6 milliárd forint áll rendelkezésre, s ez összességében 13 milliárd forintot jelent ebben az évben a célok megvalósítására. Számítások szerint 500-600 közösségi tér jöhet így létre - közölte a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár arra is felhívta a figyelmet, hogy a párhuzamosságokat szeretnék kizárni a településeken, ezért - tekintettel a nagyszámú, üresen álló egyházi ingatlanra - előnyben részesítik az egyházi pályázókat, így az önkormányzatok vezetői számára fontos lehet az egyeztetés az egyházi közösségekkel

Az egyes pályázatokról kólön bejegyzésben írunk részletesen, a felhívások pedig elérhetőek az Államkincstár alábbi oldalán: Magyar Falu Program pályázati felhívásai

Forrás: MTI, Miniszterelnökség

Hasznosnak tartotta ezt a bejegyzést? Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó hasonló lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

 

Miklós István Gábor
Miklós István Gábor

„A Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügy szakán szereztem diplomát, majd - már munka mellett - ezt kiegészítettem a Miskolci Egyetem közgazdász képzésével is.

2004-2008 között az önkormányzati szektorban bővítettem tovább pénzügyi-számviteli ismereteimet, és itt kezdtem el pályázatokkal foglalkozni. Munkám mellett közbeszerzési referensi és mérlegképes könyvelői képesítést is szereztem.

2008 óta dolgozom a Vanessiánál, eddig közel 550 pályázat elkészítésében vettem részt. Jelenleg szakmai igazgató munkakörben dolgozom. Ez az új pozíció bőven tartogat számomra kihívásokat, elsősorban az új területek feltérképezéséért, a meglévő és jövőbeli stratégia partnerekkel való kapcsolattartásért vagyok felelős.

Szakterületeim: energetika, gazdaságfejlesztés, humánerőforrás fejlesztés."

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/121      (+36 30) 381-5390       istvan[kukac]vanessia.hu

 

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.