Társadalmi egyeztetésen az épületenergetikai pályázat, önállóan pályázható napelemes rendszer telepítése!

GINOP 414 19 épületenergetikai pályázat vállalkozásoknak cégeknek

Elindult a "Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása" című GINOP-4.1.4-19 kódszámú pályázati felhívás társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében. A vállalkozások összesen 10 milliárd forint értékű vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak majd.

A mikro-, kis- és középvállalkozások számára igényelhető támogatás összege minimum 3 millió forint, maximum 100 millió forint, amelyet megújuló energiafelhasználás növelését célzó fejlesztésekre fordíthatnak, például napelemes rendszer telepítésére, illetve faelgázosító kazánrendszer kiépítésére. Lehetőség nyílik továbbá energiahatékonyságot javító beruházásokra, például épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére.

Jelen felhívás keretében önállóan támogatható a minimum 15 kWp névleges teljesítményű napelemes rendszerek telepítése. Továbbá önállóan támogathatóak az egyéb megújuló energiafelhasználás növelését és az energiahatékonyság javítását szolgáló tevékenységek is, amennyiben a fejlesztendő épület energetikai minőség szerinti besorolása legalább két szintet javul DD besorolás alatti épületek esetében.

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Lássuk a részleteket:

Milyen feltételekkel pályázhat a GINOP-4.1.4-19-es céges napelemes pályázatra?

A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 10 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 100-3333 db.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 3 millió Ft, maximum 100 millió Ft.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 55%-a lehet.

PÁLYÁZÓK KÖRE

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon mikro-, kis-, és középvállalkozások:

  • amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele;
  • melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt;
  • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei,

gazdálkodási formakód szerint:

  • 113 Korlátolt felelősségű társaság
  • 114 Részvénytársaság
  • 116 Közkereseti társaság
  • 117 Betéti társaság
  • 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
  • 228 Egyéni cég
  • 231 Egyéni vállalkozók

jogi forma szerint:

  • kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok;
  • SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók, egyéni cégek.

Nem támogatható az a pályázó,

  • amely a GINOP-4.1.1-8.4.4-16 vagy GINOP-4.1.2-18 kódszámú, vagy GINOP-4.1.3-19 kódszámú pályázatból ugyanazon épület napelemes fejlesztése esetében vagy jelen Felhívás keretében már részesült támogatásban;
  • amely projektjének az igényelt támogatási összege meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevételt;
  • amely mezőgazdasági termelőnek minősül, azaz olyan természetes vagy jogi személy, amelynek a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott, legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevételének, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származik;
  • amelynek támogatással érintett tevékenysége az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében (Annex I.) szereplő mezőgazdasági termékek előállítására, feldolgozására irányul;

TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK

A - Megújuló energiafelhasználás növelését célzó tevékenységek:

Kizárólag a fejlesztéssel érintett épület / azonos fűtési körön lévő épületekből álló épületcsoport3 teljes releváns – villamos- vagy fűtési és/vagy használati melegvíz (HMV) előállítási hő – energiaigényének minimum 15 százalékának fedezésére szolgáló rendszerek beépítése támogatható.

Kizárólag olyan rendszerek kiépítése támogatható, melyek megfelelnek a megújuló energiát termelő berendezések és rendszerek beszerzéséhez és működtetéséhez nyújtott támogatások igénybevételének műszaki követelményeiről szóló 55/2016. (XII. 21.) NFM rendeletben (a továbbiakban: 55/2016. (XII. 21.) NFM rendelet) foglalt előírásoknak.

Kizárólag a hő- és/vagy villamos energia termelői oldal támogatható (biomassza kazán-rendszer esetén: a biomassza kazán szekunder csonkjáig, napkollektoros rendszer esetén: a hőtároló kimenő csonkjáig, továbbá a szabályzáshoz szükséges eszközök; napelemes rendszer esetén az inverter kimeneti részéig).

Támogathatóak továbbá a szabályozáshoz és méréshez szükséges eszközök.

  • Napkollektoros rendszer telepítése a fejlesztésben érintett épület HMV igényének részbeni, vagy teljes kielégítése céljából, és/vagy fűtésrásegítésre és/vagy hűtésre
  • Brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése a fejlesztésben érintett épület fűtési és HMV igényének részbeni vagy teljes kielégítése céljából
  • Napelemes rendszer telepítése hálózati villamosenergia-termelés céljából, kizárólag a fejlesztésben érintett épület és az abban folyó gazdasági-termelési folyamatok villamosenergia-ellátásához
  • Hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre és/vagy hűtésre és/vagy használati melegvíztermelésre és/vagy fűtésrásegítésre

B - Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek:

I. Az épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése

  • Fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nem nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek hőszigetelése
  • Fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek cseréje / energia-megtakarítást eredményező korszerűsítése
  • Az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló- vagy árnyékvető szerkezetek beépítése


II. Épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítése

  • Fűtési- és/vagy használati melegvíz-rendszerek korszerűsítése:
  • Központi szellőző-, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, kialakítása:
  • Meglévő hőelosztó rendszerek korszerűsítése, veszteségeinek csökkentése.

III. Meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása

Meglévő kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, és az ehhez kapcsolódó, az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások (pl. szakaszolások, mozgásérzékelők) kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek.

Jelen felhívás keretében önállóan támogatható a minimum 15 kWp névleges teljesítményű napelemes rendszerek telepítése. Továbbá önállóan támogathatóak az egyéb megújuló energiafelhasználás növelését és az energiahatékonyság javítását szolgáló tevékenységek is, amennyiben a fejlesztendő épület energetikai minőség szerinti besorolása legalább két szintet javul DD besorolás alatti épületek esetében.

Nem támogatható tevékenységek

  • Új építmény létrehozására ebben a konstrukcióban nem lehetséges pályázni.
  • Nem nyújtható támogatás épületenergetikai fejlesztéshez, amennyiben az ingatlan hasznosítása során lakás/lakhatás4 célú fejlesztés valósulna meg.
  • Nem támogathatóak azok a projektek, melyeknél a megújuló energia hasznosításával villamos energiát termelő rendszer által éves szinten – az energetikai mellékletben, vagy az egyszerűsített energetikai mellékletben közölt szakértői számítások alapján - megtermelhető villamos energia mennyisége meghaladja az érintett épület/épületcsoport fejlesztés utáni éves villamosenergiaigényét. Nem támogatható tehát a jövedelemszerzésre irányuló napelemes rendszerek telepítése, különösen a kisfeszültségű hálózatra csatlakozó háztartási méretű kiserőművek esetében alkalmazott szaldó elszámolásnál az egyértelműen bevételszerzést célzó, illetve — nagyobb kapacitású napelemes rendszerek esetében — a kötelező átvételi rendszer (KÁT), vagy Megújuló Energia Támogatási Rendszer (METÁR), vagy METÁR-KÁT rendszer által biztosított működési támogatással villamos energiát termelő napelemes rendszerek installálása.
  • Távhőrendszerről való leválás ebben a konstrukcióban nem támogatható, a gőzközegű távhőrendszerről való leválás kivételével.
  • A világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása keretében nem támogatható az épület elektromos hálózatának felújítása.
  • Olyan épületek felújítása, melyek nem tartoznak a 176/2008. (VI.30.) kormányrendelet hatálya alá.
  • Projekt-előkészítési jellegű tevékenységek jelen Felhívásban nem támogathatóak, azokat a támogatási intenzitás mértéke kompenzálja.
  • Az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében (Annex I.) szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével vagy feldolgozásával kapcsolatos beruházásokra irányuló projektek,
  • Amennyiben olyan tevékenység is működik az épületben/épületcsoportban, amely a felhívás keretében nem támogatható a közös használatú, vagy nem támogatható tevékenységeknek helyt adó helyiségek, épületrészek költségeinek arányosítására figyelemmel kell lenni.

ELVÁRÁSOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK

Lizárólag olyan projektek támogathatóak, melyek esetében:

a) a támogatható tevékenységek elszámolható költsége – a Felhívás 5.5. pont II. Beruházási költségek költségkategória tevékenységei - a következő fajlagos költségeket nem haladhatják meg:

  • az energiahatékonyság javítására irányuló tevékenységek éves szintű 1 GJ primer energia megtakarításra vetített nettó beruházási költség nem haladja meg a 110.000 Ft/GJ értéket;
  • napelemes rendszer elszámolható költsége nem haladhatja meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítményére vetítetten 50 kWp névleges teljesítményig a 337.000 Ft/kWp értéket, 50 kWp névleges teljesítmény felett a 300.000 Ft/kWp értéket;
  • napkollektoros rendszer esetében az abszorber felületre vetített elszámolható költség nem haladhatja meg a 270.000 Ft/nm értéket;
  • szilárd biomassza kazán rendszer esetében a kazán teljesítményre vetített elszámolható költsége nem haladhatja meg a 150.000 Ft/kW értéket;
  • hőszivattyú rendszerek alkalmazása esetén a hőtermelő teljesítményre vetített elszámolható költség nem haladhatja meg a
    • földhő-víz hőszivattyús rendszer esetén a 325.000 Ft/kW értéket
    • víz-víz hőszivattyús rendszer esetén a 225.000 Ft/kW értéket
    • levegő-víz hőszivattyús rendszer esetén a 185.000 Ft/kW értéket.

b) az energetikai korszerűsítésre kerülő épület energetikai minőség szerinti besorolása legalább két szintet javul a 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet 1. melléklete szerint a fejlesztésnek köszönhetően. A két szint javulási kötelezettség elérésének igazolása nem szükséges:

  • ha az épület fejlesztés előtti hiteles energetikai minőség szerinti besorolása a korszerűsítését megelőzően DD vagy jobb,
  • vagy ha a fejlesztés kizárólag a felhívás 3.1.1. A) III. pont szerinti napelemes rendszer fejlesztését tartalmazza,

Támogatást igénylőként egy támogatási kérelem nyújtható be, a kérelem maximum 10 db külön álló épület és/vagy épületcsoport energetikai fejlesztésére irányulhat. Közös hő- és/vagy villamos energetikai rendszer fejlesztése 1 db épületcsoport fejlesztésének tekinthető.

Olyan épületek korszerűsítéséhez nyújtható támogatás, amelyek

  • fejlesztése egyértelműen igazolható energia-megtakarítást eredményez és/vagy megújuló energiaforrás felhasználására irányul;
  • korszerűsítése abszolút értékben csökkenti hazánk üvegházhatású gáz-kibocsátását, kivéve azon épületek energiahatékonysági fejlesztéseit, amelyek jelenleg és a fejlesztést követően is megújuló fűtési rendszert alkalmaznak;
  • 2006. december 31-ét követően nem estek át a jelen támogatási kérelemben fejlesztéssel érintett szerkezeti elemek uniós, költségvetési vagy egyéb támogatás igénybevételével energetikai korszerűsítésen, vagy amennyiben igen, úgy a támogatáshoz kapcsolódó fenntartási időszak véget ért, a projekt lezárult;
  • a fejlesztés előtti állapotban – a támogatási kérelem benyújtását megelőző 2 évnél nem régebbi statikai szakvéleménnyel igazoltan – nem rendelkeznek állékonysági problémával;
  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző 3 évből legalább 1 év időtartamban rendeltetésszerűen használatban álltak. A rendeltetésszerű használatot a támogatási kérelem benyújtását megelőző 3 évből legalább 1 évet/fűtési szezont lefedő időszak fűtési célú energiaszámláival, vagy — a napelemes fejlesztésre irányuló beruházás esetén — áramszámláival (havi elszámoló számlák vagy éves elszámoló számla) szükséges igazolni, mely dokumentumokat a támogatási kérelemhez nem kell benyújtani. Fűtési célú energiaszámlának minősül az adott időszakra vonatkozó energiaszolgáltató által kiadott havi számla, éves elszámoló számla, továbbá a nem energiaszolgáltatótól vásárolt tüzelőanyagok (pl. barnaszén, bükk tűzifa) esetén a tüzelőanyag beszerzését alátámasztó számla, szerződés, mely a beszerzett energiahordozó mennyiségét és annak költségét is tartalmazza. E fűtési célú energiaszámlákra, valamint az áramszámlákra is vonatkozik a dokumentum megőrzési kötelezettség, azaz a kedvezményezettnek a projekttel kapcsolatos minden dokumentumot elkülönítetten kell nyilvántartania, és legalább 2027. december 31-éig meg kell őriznie, mely időpontig e számlák ellenőrizhetőek.

Amennyiben a fejlesztést megelőzően a fejlesztendő épület/épületcsoport vagy épületrész nem rendelkezik a projekt szempontjából releváns önálló energetikai mennyiség mérővel vagy almérővel, annak beszerelése és üzembevétele a projekt fizikai befejezéséig kötelező.

Amennyiben a fejlesztéssel érintett épület fűtését és hűtését vagy melegvíz-ellátását távfűtési hálózatról vagy egy több épületet kiszolgáló központi rendszerből biztosítják, a támogatás feltétele, hogy a kedvezményezett hő- vagy melegvíz-mennyiségmérővel rendelkezzen a hőcserélőnél vagy a csatlakozási pontnál, vagy vállalja azok felszerelését.

Az olyan több célra használt épületekben (pl.: egy épületben a lakhatás mellett elkülönülten gazdasági tevékenység is zajlik), amelyekben a fűtést/hűtést központi fűtéssel vagy távfűtési hálózatról vagy több épületet kiszolgáló központi rendszerről biztosítják, a támogatás feltétele, hogy a korszerűsítésre kerülő épület a projekt megvalósítását követően olyan egyedi fogyasztásmérőkkel rendelkezzen, amellyel mérni lehet az egyes egységek saját fűtés/hűtés- vagy melegvízfogyasztását, amennyiben ez technikailag megvalósítható.

PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása várhatóan 2019. július 30. 12.00 órától 2019. szeptember 10. 12.00 óráig lehetséges majd.

A pályázatról készített részletesebb tájékoztatónkat innen tudja letölteni: GINOP-4.1.4-19 - Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása

Egyéb vissza nem térítendő napelemes pályázati lehetőséget keres vállalkozása számára?

Tekintse meg további napelemes, energetikai és megújuló energia témájú pályázati bejegyzéseinket!

 

Íme egy kis ízelítő legérdekesebb napelemes és energetikai témájú bejegyzéseinkből:

Energiahatékonysági célú beruházások esetén igényelhető adókedvezmény

Energiahatékonysági célú beruházások esetén igényelhető adókedvezmény

Napelem mint pénzügyi befektetés

Napelem mint pénzügyi befektetés

Napelemes pályázatot fontolgat? Mutatjuk a K.O. kritériumokat

Napelemes pályázatot fontolgat? Mutatjuk a K.O. kritériumokat!

Hasznos kérdések napelemes pályázattal kapcsolatban

Hasznos kérdések napelemes pályázattal kapcsolatban

Új napelemes pályázat vállalkozásoknak - Összefoglaltuk a lényeget

 

Hasznosnak tartotta ezt a bejegyzést? Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó hasonló lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

 

Miklós István Gábor
Miklós István Gábor

„A Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügy szakán szereztem diplomát, majd - már munka mellett - ezt kiegészítettem a Miskolci Egyetem közgazdász képzésével is.

2004-2008 között az önkormányzati szektorban bővítettem tovább pénzügyi-számviteli ismereteimet, és itt kezdtem el pályázatokkal foglalkozni. Munkám mellett közbeszerzési referensi és mérlegképes könyvelői képesítést is szereztem.

2008 óta dolgozom a Vanessiánál, eddig közel 550 pályázat elkészítésében vettem részt. Jelenleg szakmai igazgató munkakörben dolgozom. Ez az új pozíció bőven tartogat számomra kihívásokat, elsősorban az új területek feltérképezéséért, a meglévő és jövőbeli stratégia partnerekkel való kapcsolattartásért vagyok felelős.

Szakterületeim: energetika, gazdaságfejlesztés, humánerőforrás fejlesztés."

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/121      (+36 30) 381-5390       istvan[kukac]vanessia.hu

 

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.

https://www.high-endrolex.com/33