Új Gyakornoki Program indul 2019 októberétől

Új Gyakornoki Program indul 2019 októberétől

Elindult a Széchenyi 2020 keretében az Új Gyakornoki Program társadalmi egyeztetése. A támogatási kérelmek várhatóan 2019. október 15-től lesznek benyújthatóak.

A Program alapvető célja - a korábbi, még jelenleg is futó és hasonló elnevezésű programhoz hasonlóan - a szakképzésből kilépő, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése, azáltal, hogy támogatással ösztönözik a vállalatokat „gyakornoki helyek" kialakítására. Gyakornokként ugyanis a fiatalok valódi munkatapasztalatot szerezhetnek, ezáltal javul foglalkoztathatóságuk és hosszabb távú munkaerő-piaci esélyeik.

A Program keretében a vidéki vállalkozások elsősorban a gyakornokok foglalkoztatásához bér- és járuléktámogatást igényelhetnek, de a Program a munkaterületének kialakítását is támogatja, igényelhető támogatás anyagköltségre, eszközbeszerzésre, immateriális javak beszerzésére, vagy akár infrastrukturális és ingatlan beruházásra is. Sőt a gyakornok mellé a vállalkozás kijelölhet egy fő vállalaton belüli segítő mentort is, az ő bérköltsége szintén elszámolható a pályázatban.

A támogatás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a lehet.

A támogatási összeg minimum 4.032.000 forint, maximum 22.176.000 forint lehet.

A pályázat jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a végleges pályázati felhívás módosulhat, de alapvetően az alábbi feltételek várhatóak.

Nos, lássuk a részleteket:


Támogatás összege: minimum 4 032 000 Ft - maximum 22 176 000 Ft.

Támogatási intenzitás: 100%

Megvalósítás időtartama: minimum 9, maximum 15 hónapra tervezhető

Pályázók köre:

  • mikro- kis és középvállalkozások
  • rendelkezik legalább 1 lezárt üzleti évvel
  • éves átlagos statisztikai állományi létszáma az utolsó lezárt üzleti évben minimum 1 főt elérte
  • saját tőkéje utolsó teljes lezárt üzleti év beszámolója alapján nem lehet negatív
  • utolsó lezárt üzleti év beszámolója alapján a saját tőkéje nem csökkenhet a törzstőke jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá
  • a többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaságok csak akkor nyújthatnak be támogatási kérelmet, ha a kormány előzetesen hozzájárult

jogi forma szerint:

  • kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok és non-profit gazdasági társaságok
  • kettős könyvvitelt vezető egyéni cégek
  • szövetkezetek

Támogatható tevékenységek és elszámolható költségek köre

1.) Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek (az alábbi tevékenységek csak együttesen támogathatók)

  • a.) Gyakornokok foglalkoztatása
  • b.) Vállalati gyakornoki kapcsolattartói tevékenység
  • c.) Kötelezően előírt nyilvánosság, tájékoztatás

2.) Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek

  • a.) Megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása
  • b.) A gyakornoki munkahely(ek) kialakításához, a munkavégzéshez szükséges feltételek kialakítása (anyagköltség, eszközbeszerzés, immateriális javak beszerzése, infrastruktruális és ingatlan beruházás)
  • c.) Megváltozott munkaképességű munkavállaló gyakornoki foglalkoztatása esetében a munkába járás vagy a munkavégzés segítésével foglalkozó személy foglalkoztatása

Az 1.) a) - c) tevékenységhez kapcsolódóan támogatható a 2.) b) tevékenység.

Célcsoporttal (gyakornokokkal) szembeni elvárások

  • 25 évesnél fiatalabb az Ifjúsági Garancia rendszerben történő regisztráció időpontjában, vagy megváltozott munkaképességű személy esetében 29 évnél fiatalabb
  • iskolarendszerű oktatásban, felnőttoktatás vagy felnőttképzés keretében szerzett, az Országos Képzési Jegyzékben szabályozott szakképesítést (kivéve a 62-es OKJ szintkódú szakképesítéseket)
  • a foglalkoztatási jogviszony megkezdésekor oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat és nem is dolgozik
  • felsőfokú végzettséggel vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettséggel nem rendelkezik
  • a fiatal a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint területileg illetékes Járási Hivatalnál az Ifjúsági Garancia rendszerben a gyakornoki munkaviszony létesítését megelőzően igazoltan regisztrált

Gyakornokok foglalkoztatásával szembeni elvárások

  • Egy projekt keretében maximum 6 gyakornok foglalkoztatható.
  • A támogatott foglalkoztatás ideje 6 hónap, a továbbfoglalkozatási kötelezettség ideje 3 hónap.
  • Nem nyújtható támogatás olyan gyakornok munkabéréhez, aki után a Járási Hivatal bértámogatást nyújt a 70/2009. (IV. 2.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése alapján.
  • Nem nyújtható támogatás olyan gyakornok után, aki a GINOP-5.2.1-14 Ifjúsági Garancia c. kiemelt projekt keretében a gyakornoki munkaszerződés létesítését megelőző 12 hónapon belül bérjellegű támogatásban részesült.
  • A foglalkoztatás formája munkaviszony, amelynek létrehozását meg kell előznie a fiatal Ifjúsági Garancia programban történő regisztrációjának
  • A munkaviszony kezdete meg kell, hogy előzze a támogatási kérelem benyújtását, de legfeljebb 90 nappal előzheti azt meg.
  • A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt teljes időtartamára (6+3 hónap) vonatkozóan heti 40 órás, teljes munkaidejű munkaviszonyt köt.
  • A gyakornok havi munkabérének a foglalkoztatás és a továbbfoglalkoztatás teljes időtartama alatt el kell érnie a mindenkori garantált bérminimumot.
  • A támogatott időszak és a továbbfoglalkoztatás teljes időszaka alatt a munkaszerződésben vállalt bér nem csökkenthető.
  • Csak vis maior (30 napot meghaladó tartós betegállomány, munkavégzés egyéb 30 napon túli tartós, igazolt akadálya) helyzet igazolását követően van mód a kieső gyakornok pótlására.
  • Jelen felhívás és a GINOP-5.2.4-16 jelű felhívás keretében egy gyakornok csak egyszer vonható be és egy támogatott projektben részesülhet támogatásban.
  • A záró kifizetés igénylésekor igazolnia kell a foglalkoztatottak számának nettó növekedését a felvételt megelőző tizenkét hónap átlagához viszonyítva (figyelmen kívül kell hagyni az alábbi eseteket: önkéntes kilépés, a munkaképesség megváltozása, öregségi nyugdíjazás, önkéntes munkaidő-csökkentés vagy kötelességszegés miatti jogszerű elbocsátás).
  • A gyakornokkal történő munkaviszony létrejöttéről a területileg illetékes szakképzési centrumot értesíteni kell a támogatási kérelem benyújtásáig, vis maior helyzet miatt történő gyakornokcsere esetén 10 munkanapon belül.

Vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenységgel szembeni elvárások:

  • A vállalati gyakornoki kapcsolattartó (aki lehet maga a vállalkozó vagy az alkalmazottja) tekintetében feltétel, hogy legalább középfokú végzettséggel rendelkező és legalább két év munkatapasztalattal rendelkező szakember legyen.
  • 1-2 gyakornok esetében egy vállalati gyakornoki kapcsolattartó támogatható, 3-4 gyakornok esetében legfeljebb két vállalati kapcsolattartó, 5-6 gyakornok esetében legfeljebb három vállalati kapcsolattartó támogatható és számolható el a személyi jellegű ráfordítása.
  • A vállalati gyakornoki kapcsolattartó feladata a gyakornok szakmai és munkahelyi beilleszkedésének segítése, munkájának, fejlődésének értékelése, előrehaladásának dokumentálása előrehaladási naplóban.
  • Egy vállalati gyakornoki kapcsolattartó egyszerre csak egy projekt megvalósításában vehet részt, kivéve, ha ugyanazon vállalkozás jelen felhívás és a GINOP-5.2.4-16 jelű felhívás keretében több, egymástól időben elkülönülő pályázat keretében részesül támogatásban.
  • A vállalati gyakornoki kapcsolattartó feladata, hogy a továbbfoglalkoztatási időszak lezárultával a támogatási időszakban értékelést adjon a gyakornok munkájáról a munkáltatóval egyeztetve, amely egyben referenciául szolgál (teljesítményértékelési dokumentum)
  • A vállalati gyakornoki kapcsolattartó köteles a megvalósítás során együttműködni és adatot szolgáltatni a megvalósítási helyszíne szerinti területileg illetékes szakképzési centrum részére
  • A gyakornok(ok) beilleszkedéséről előrehaladási naplót szükséges benyújtani a területileg illetékes szakképzési centrum felé a foglalkoztatás megkezdését követő 3. hónap végéig, illetve a Támogató felé a záró kifizetési igényléskor.

Megváltozott munkaképességű gyakornok esetén munkába járását, munkavégzését segítő személy tevékenységével kapcsolatos elvárások:

  • Megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása esetén a támogatott foglalkoztatás időszakára 1 fő segítő személy foglalkoztatható (elszámolható bérköltség maximum havi 120 000 Ft, legfeljebb 6 hónapig)

Elszámolható költségek mértéke:

  • A gyakornok munkáltatónál felmerülő havi bérköltsége nem haladhatja meg a 360 000 Ft-ot (munkáltató által fizetendő járulékokkal növelt bruttó bér)
  • A vállalati kapcsolattartó, illetve a megváltozott munkaképességű munkavállaló gyakornok munkavégzés segítésével foglalkozó személy esetén a munkáltatónál felmerülő elszámolható bérköltség nem haladhatja meg a havi 120 000 Ft-ot kapcsolattartóként, segítőként, legfeljebb 6 hónapig.
  • A gyakornokok és a kapcsolattartók részére betervezésre kerülő személyi jellegű költségek maximum 40%-áig elszámolhatók az alábbiak:
    • kötelező tájékoztatás és nyilvánosság
    • a gyakornoki munkahely(ek), a munkavégzéshez szükséges feltételek kialakításához:
      • szakmai megvalósításhoz kapcsolódó anyagköltség ➢ eszközbeszerzés költségei
      • immateriális javak beszerzésének költsége
      • infrastrukturális és ingatlan beruházás a gyakornoki munkahely(ek) kialakításához

Előleg:

A megítélt támogatás 25%-a, maximum 5 544 000 Ft

Önerő:

A támogatást igénylőnek legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kitevő önerővel kell rendelkeznie. Az önerő saját forrásból és az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatásból állhat. A támogatást igénylőnek – megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás esetén - legalább 25%-ot kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie.

Nem támogatható a Közép-Magyarország régió területén megvalósuló fejlesztés.

Benyújtható:2019. október 15. és 2021. április 30. között
Kiválasztási eljárásrend egyszerűsített, a pályázatok beérkezési sorrendben kerülnek elbírálásra

A rövid tájékoztatónkat pdf formátumban letöltheti innen: GINOP-5.2.4-19 - Gyakornoki program pályakezdők támogatására

Hasznosnak tartotta ezt a bejegyzést? Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó hasonló lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

 

Szántó Petra
Szántó Petra

Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar kereskedelem és marketing alapképzési szakán 2014-ben szereztem meg közgazdász diplomámat. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanulok marketing mesterképzésen.

Mindig érdeklődtem az élelmiszeripar működése iránt, főként ebből az indíttatásból végeztem el alapképzésemmel párhuzamosan két év alatt egy sütő- és cukrászipari technikusi képzést. Tanulmányaim alatt és után több cukrászipari üzemben, pékségben volt lehetőségem megfigyelni a folyamatokat, felfedezni az ipar működését; valamint szakoktatóként is kipróbáltam magam.

A Vanessia Kft. csapatához 2014 őszén csatlakoztam, az azóta eltelt idő alatt több vállalkozásnak segítettem külföldi kiállításon való részvételben, termelési kapacitásuk növelésében (gazdaságfejlesztés); valamint energetikai korszerűsítést eredményező projektekben is részt vettem.

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/120      (+36 30) 335-2482       petra[kukac]vanessia.hu

 

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.