Megjelent a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program idei menetrendje

2015.10.30-án a 1786/2015 számú kormányhatározatban döntött a Kormány a közép-magyarországi régió még idén megjelentetni tervezett uniós pályázatainak menetrendjéről, összesen 70,3 milliárd forintnyi kerettel. Ami azonban csalódottságot okozhat sokak számára, hogy ebből a keretből mindössze 16 milliárd forintot tesznek ki azok a pályázatok, amelyekben a mikro-, kis és középvállalkozások elindulhatnak. Ráadásul a menetrend már egészen biztosan nem tartható, hiszen legtöbb pályázat meghirdetésének várható időpontja a menetrend szerint október, amin már a menetrend megjelenésekor is túl voltunk.

Bujdosó Ilona
Bujdosó Ilona

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának nemzetközi gazdaság és gazdálkodás alapszakán végeztem 2011-ben, majd munka mellett tanulmányaimat nemzetközi pénzügy és kontrolling mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2015-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.

A Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél kezdtem munkámat, ahol 4 éves tapasztalatra tettem szert elsősorban a hazai/nemzetközi innovációs és kutatás-fejlesztési projektek megvalósításában, a régió innovációs folyamatainak szerveződésében.

2014 ősze óta dolgozom a Vanessia Kft-nél, ahol vezető tanácsadóként nyújtok segítséget a cég partnerei számára.

Szakterületeim: kutatás-fejlesztés, innováció, gazdaságfejlesztés.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/109 mellék    (+36 20) 400-4419    ilona[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.