Fontos pályázatokról egyeztettünk a parlament április 19-i ülésén

Lukács János, a Vanessia Kft. ügyvezetője is részt vett 2017. április 19-én tartott parlamenti projektmenedzseri ülésen. Összefoglaltuk Önöknek az ott hallott információk közül a pályázók számára legfontosabbakat:

  • Az eddig benyújtott uniós pályázatok közül összesen 11 ezret kell értékelnie az állami projektértékelőknek, 10700 értékelését már elkezdték, ebből 6 ezret zártak le
  • Prototípusfejlesztési pályázatokban (GINOP-217-15 és VEKOP-217-15) május-június körül hirdetnek eredményeket
  • Pest megyének szóló hazai forrás terhére idén várhatóan 25 milliárdos kerettel írnak ki pályázatokat, a pontos tartalomról még nincs döntés, de várhatóan közvetlenül és közvetetten is a gazdaságfejlesztést, illetve egyéb célokat szolgáló pályázatok jöhetnek: eszközbeszerzés; ipari parkok fejlesztése; turisztikai szálláshelyfejlesztés.
  • Mivel a 7 évre szóló keret 100%-ára kiírták már a pályázatokat, így az eddig megjelent Éves Fejlesztési Keret dokumentumot fel fogja váltani egy egyszerűbb, a pénzügyi kereteket és a kiemelt projekteket is tartalmazó menetrend.
  • A márciusban megjelent 113 pályázatnál külön figyeltek arra, hogy ne egyszerre nyíljon meg a beadhatóságuk, az Irányító Hatóságokkal együttműködve azt érték el, hogy heti 10-12 felhívásnál több ne nyíljon meg június végéig
  • Vidékfejlesztési Program pályázatai kapcsán várható könnyítés, hogy ha két éve működik a cég, és nincs köztartozása, akkor nem lesz kötelező a biztosítéknyújtás
Bujdosó Ilona
Bujdosó Ilona

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának nemzetközi gazdaság és gazdálkodás alapszakán végeztem 2011-ben, majd munka mellett tanulmányaimat nemzetközi pénzügy és kontrolling mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2015-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.

A Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél kezdtem munkámat, ahol 4 éves tapasztalatra tettem szert elsősorban a hazai/nemzetközi innovációs és kutatás-fejlesztési projektek megvalósításában, a régió innovációs folyamatainak szerveződésében.

2014 ősze óta dolgozom a Vanessia Kft-nél, ahol vezető tanácsadóként nyújtok segítséget a cég partnerei számára.

Szakterületeim: kutatás-fejlesztés, innováció, gazdaságfejlesztés.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/109 mellék    (+36 20) 400-4419    ilona[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.