|
A nagy pályázati hajrában négy pályázati felhívás jelent meg a közelmúltban, amelyek munkahelyi képzések megvalóítását támogatják. Legyen szó akár mikro-, kis- és középvállalkozásról vagy nagyvállalatról, illetve budapesti, Pest megyei, vagy vidéki telephelyről, van lehetőség az alkalmazottak képzésének akár 100%-os támogatással történő megvalósítására.
Alapvető feltétel, hogy a vállalkozásnak legyen - pályázattól függően - legalább egy, vagy két teljes lezárt üzleti éve és a támogatott képzésben résztvevők munkaviszonyban álljanak a céggel.
Kizárólag a munkaviszonyban álló munkavállaló képzése támogatható.
A támogatható képzések minimum 40%-ának szakmai kompetenciák fejlesztését szolgáló képzésnek: OKJ-s szakképesítést nyújtó képzésnek, egyéb szakmai képzésnek, vagy az Felnőttképzési tv. hatálya alá nem tartozó képzésnek kell lennie.
A felhívás keretében támogatható képzések legfeljebb 7%-a lehet egyéb nyelvi képzés, illetve kombinált nyelvi képzés.
A támogatható képzések legfeljebb 20%-a lehet belső képzés. A támogatást igénylőnek a képzések 80%-át külső képzésként szükséges megvalósítania.
A képzésbe bevont munkavállalók legalább 5%-ának hátrányos helyzetű munkavállalói körből kell kikerülnie (közép- és nagyvállalat esetén).
Támogatható tevékenységek:
- képzések lebonyolítása;
- képzéshez kapcsolódóan előzetes tudásmérés, elégedettségmérés;
- képzések szervezéséhez, lebonyolításához szükséges szakmai megvalósító(k) alkalmazása, biztosítása;
- kötelező nyilvánosság biztosítása;
- vállalati HR fejlesztési stratégia kidolgozása és a HR fejlesztési stratégia keretében eljárások, intézkedések kidolgozása vagy továbbfejlesztése, melyek önállóan nem támogathatóak;
- közbeszerzéssel és képzések előkészítésével kapcsolatos tevékenységek, melyek szintén nem támogathatóak önállóan;
- projektmenedzser, pénzügyi vezető és adminisztrációs munkatárs alkalmazása, mely választható, de önállóan nem támogatható tevékenység.
Az elmúlt héten rengeteg pályázati közlemény jelent meg, és azon túl, hogy sorra jelentek meg újabb és újabb pályázatok, a korábbi felhívásokat is szép számban módosították. Ebben a bejegyzésben most összeszedtük Önöknek - a könnyebb átláthatóság érdekében táblázatos formában - a Vidékfejlesztési Program legfontosabb módosításait.
A táblázat kinagyításához kérem, kattintson a képre:
Néhány napon belül indul a KEHOP-5.2.11 - „Fotovoltaikus rendszerek kialakítása központi költségvetési szervek részére” elnevezésű pályázat első beadási szakasza, melynek keretében a költségvetési szervek igényelhetnek 100%-os vissza nem térítendő támogatást napelemes beruházásaik megvalósításához.
Az első benyújtási szakasz rendkívül rövid lesz, a 2017. április 3. – 2017. április 9. között beérkezett pályázatokat fogják együttesen bírálni, ezért, ha indulni szeretne a pályázaton, azonnali döntésre és intézkedésre van szükség. A projekt szakmai előkészítésében mi teljeskörű szolgáltatással állunk rendelkezésére, és amennyiben igényli, akár kivitelezőt is tudunk Önnek ajánlani. Lássuk a pályázat legfontosabb feltételeit:
PÁLYÁZAT CÉLJA
Jelen felhívás kiemelt célkitűzése – összhangban a hazai és EU stratégiával – ösztönözni a decentralizált, épülethez kapcsolódó környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító fotovoltaikus rendszerek elterjedését, így támogatni a központi költségvetési szervek meglévő fosszilis alapú villamosenergia felhasználásának megújuló energiaforrásra való teljes vagy részleges kiváltását.
PÁLYÁZÓK KÖRE
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be központi költségvetési szervek az alábbiak szerint:
- 311 - Központi költségvetési irányító szerv
- 312 - Központi költségvetési szerv
TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 16,26 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 35-100 db.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 100 millió Ft, maximum 250 millió Ft.
BŐVEBBENA Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal „a villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak alkalmazási szabályairól" szóló 10/2016. (XI. 14.) MEKH rendelete értelmében, amennyiben a háztartási méretű kiserőmű telepítését tervező rendszerhasználó igénybejelentése 2017. március 31-e után történik meg, akkor a rendszerhasználónak 4 kW teljesítményt meghaladó részre elosztói teljesítménydíjat kell fizetnie, kivéve, ha az áram visszatáplálása a hálózatba műszakilag akadályozott. Az elosztói teljesítménydíj a rendelet hatályos szövege szerint jelenleg 0 Ft/kW/év, azonban ez egy egyszerű jogi aktussal bármikor megemelhető.
A megszabott 4 kW-s határ gyakorlatilag az összes, naperőmű beruházást tervező kis-, és középvállalkozást érinti.
BŐVEBBEN2017. március 16-tól benyújtható a fiatal gazda pályázat. A benyújtást megelőző héten azonban nagymértékben módosították a pályázati felhívást, mellyel a jogosultsági feltételek szigorodtak meg.
A módosítás következtében kiszorulnak a pályázat köréből azok, akik az elmúlt 12 hónapban ténylegesen nem végeztek mezőgazdasági tevékenységet, ugyanis az üzemméret igazolására növénytermesztés esetén kizárólag az előző évben leadott TERA (terület alapú támogatás) kérelem fogadható el, állattartás esetében pedig a NÉBIH igazolása szükséges az előző évben nyilvántartott állatlétszámról.
A pályázati Felhívásra támogatási kérelmet nyújthat be:
1. Természetes személy, amennyiben együttesen megfelel az alábbi feltételeknek:
- Főtevékenységként mezőgazdasági tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, aki a mezőgazdasági főtevékenységet egyéni vállalkozóként a támogatási kérelem benyújtásától számított 12 hónapnál nem régebben folytatja.
- A támogatási kérelem benyújtásakor legalább 18 és legfeljebb 40 éves.
- Államilag elismert mezőgazdasági jellegű szakismerettel rendelkezik. Az elfogadható szakképesítések felsorolását a felhívás 5. számú, míg az elfogadható végzettségek felsorolását a felhívás 6. számú melléklete tartalmazza. Jogosult támogatási kérelem benyújtására a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény szerint elismert, vagy honosított, külföldön szerzett, a 5. és 6. számú mellékletek szerinti szakképesítést vagy végzettséget bizonyítvánnyal vagy oklevéllel igazoló kérelmező is.
- A támogatási kérelem benyújtásakor legalább 6 000, de legfeljebb 25 000 STÉ értékű termelési potenciállal (üzemmérettel) kizárólagosan rendelkezik.
2. Jogi személy, amennyiben együttesen megfelel az alábbi feltételeknek:
- Főtevékenységként mezőgazdasági tevékenységet a támogatási kérelem benyújtásától számított 12 hónapnál nem régebben folytat.
- A jogi személy kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője legfeljebb 12 hónapja folytat mezőgazdasági tevékenységet, mint főtevékenységet egyéni vállalkozóként vagy mezőgazdasági tevékenységet főtevékenységként végző jogi személy tulajdonosaként és ügyvezetőjeként.
- A jogi személy kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője (ezáltal az irányítás, hasznok és pénzügyi kockázatok tekintetében tényleges és hosszú távú ellenőrzést kizárólagosan gyakorló személy) legalább 18, legfeljebb 40 éves.
- A jogi személy kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője államilag elismert mezőgazdasági jellegű szakismerettel rendelkezik. Az elfogadható szakképesítések felsorolását a felhívás 5. számú, míg az elfogadható végzettségek felsorolását a 6. számú melléklete tartalmazza. Jogosult támogatási kérelem benyújtására a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény szerint elismert, vagy honosított, külföldön szerzett, az 5. és a 6. számú mellékletek szerinti szakképesítést vagy végzettséget bizonyítvánnyal vagy oklevéllel igazoló kérelmező.
- A támogatási kérelem benyújtásakor a jogi személy kizárólagosan legalább 6 000 STÉ értékű, a jogi személy és a jogi személy kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője együttesen11 legfeljebb 25 000 STÉ értékű termelési potenciállal (üzemmérettel) rendelkezik.
2017. március 8-án indul a vállalatirányítási rendszerek bevezetését, fejlesztését támogató felhívás beadási szakasza. A "Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása" című GINOP-3.2.2-8.2.4-16-os kódszámú pályázat várhatóan rendkívül népszerű lesz, bár a pályázóképességhez számos feltétel együttes megléte szükséges.
A Felhívásra beérkező támogatási kérelmek folyamatosan, azok beérkezésének sorrendjében kerülnek elbírálásra, ugyanakkor a rendelkezésre álló keretösszeg viszonylag magas, 42,9 milliárd Ft, így közel 4800 vállalkozás fejlesztésének támogatására elegendő lesz ez az összeg. Idő tehát még van a szakszerű pályázati anyag összeállítására, így ha felkeltettük érdeklődését, tekintse át a pályázat legfontosabb feltételeit és bármilyen kérdés esetén természetesen állunk rendelkezésére.
PÁLYÁZAT CÉLJA
A pályázat a komplex üzleti infokommunikációs technológiák azaz IKT rendszerek, alkalmazások on-premise (vagy in house) típusú bevezetését (helyben telepített saját szoftver bevezetése célterület), illetve a felhőalapú és egyéb online üzleti megoldások, szolgáltatások igénybevételét (felhőalapú szolgáltatások bevezetése célterület) támogatja. A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön egyidejű igénybevétele kötelező.
TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE
A vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1 millió Ft, maximum 24 millió Ft lehet, ha mind a két célterületet egyaránt érintő támogatási kérelemről van szó.
- A helyben telepített saját szoftver célterületet érintő (rész)támogatási kérelem esetén a maximális támogatás a Maximális támogatási összeg kalkulátor által meghatározott összeg lehet, de maximum 16 millió Ft.
- A felhőalapú szolgáltatások bevezetése célterületet érintő (rész)támogatási kérelem esetén a maximális támogatás a Maximális támogatási összeg kalkulátor által meghatározott összeg lehet, de maximum 8 millió Ft.
Az elmúlt időszakban rengeteg kérdés érkezett hozzánk a VP6-6.4.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása című pályázattal kapcsolatban. Érthető módon sokak számára okozott fejtörést, hogy fejlesztési elképzelésük – főleg ha az szálláshelyfejlesztésre is irányul – vajon megfelel-e a pályázat feltételrendszerének.
A válasz valóban sok esetben nem egyértelmű, ilyenkor javasolt az Államkincstár írásos állásfoglalását kérni.
Íme, a három leggyakrabban feltett kérdés és az azokra kapott minisztériumi állásfoglalás:
KÉRDÉS:
A pályázat keretében csak már működő falusi szálláshely és/vagy egyéb szálláshely fejlesztésére van mód?
VÁLASZ:
A Felhívás alapján a 3. és 4. számú mellékletben szereplő települések esetén működő falusi szálláshely, míg a 11. számú mellékletben szereplő települések esetén működő egyéb szálláshely továbbfejlesztése támogatható.
Néhány héttel ezelőtti hírlevelünkben mi magunk festettük az ördögöt a falra, de a tényleges statisztika most mégis megcáfolni látszik a félelmünket.
A GINOP-1.2.2-16-os pályázattal kapcsolatban ugyanis arra hívtuk fel a figyelmüket, hogy a pályázat, a január 25-i beadását követően, nagy valószínűséggel néhány héten belül bezárásra kerül a várható nagy túligénylés miatt. Nos, lassan 1 hónapja fut a pályázat beadási szakasza és a felfüggesztésnek még se híre, se hamva. A palyazat.gov.hu oldalon található publikus statisztikák alapján a rendelkezésre álló 21 milliárd Ft-os keretre ezidáig 1364 db összességében 26.998.801.338 forintnyi támogatási igénnyel fogadtak be pályázatot. Bár elviekben a számok alapján a keret már kimerült, de tudjuk jól, hogy jelentős hibaszázalékkal (hibásan beadott pályázatok száma) számolva, a hozzávetőleg kétszeres túligénylésig várhatóan nem kell azonnali felfüggesztéssel számolni. Ezen felül, arról is lehet tudni, hogy maradt még némi keret a kasszában, amelynek elosztásáról még nem döntöttek, és ahogy a közelmúltban tették a GINOP-1.2.1-es nagy kapacitásbővítő pályázat keretével, úgy nem kizárt ennek a konstrukciónak a felduzzasztása sem.
Nincs tehát még késő, ha fejlesztésben gondolkodik, mérlegelje a pályázati konstrukcióban rejlő lehetőségeket és kérdés esetén keresse szakértő kollégánkat, aki örömmel válaszol felmerült kérdéseire. Lássuk újra a pályázat legfontosabb ismérveit:
PÁLYÁZAT CÉLJA
A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése.
TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 21 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 1000-2000 db.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5.000.000 Ft, maximum 25.000.000 Ft.
A támogatás maximális mértéke:
Csekély összegű támogatás igénybevétele esetén a támogatás intenzitása nem haladhatja meg a regionális beruházási támogatás keretében igénybe vehető támogatás maximális mértékét.
BŐVEBBEN
Már csak néhány nap és megkezdődik a "Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében" elnevezésű és GINOP-1.2.3-8.3.4-16 kódszámú pályázat beadása.
Fontos tudni, hogy ennél a pályázatnál nincsen értékelési határnap, a pályázatok elbírálása azok beérkezésének sorrendjáben történik, egészen a keret kimerüléséig. Bár a pályázat iránt hatalmas az érdeklődés és így várhatóan a felhívás nem lessz hosszú életű, most még van lehetőség arra, hogy a hátralévő néhány nap alatt szakszerű pályázatot állítsunk össze, amennyiben a pályázó az alap pályázati feltételeknek megfelel.
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 112,5 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 2500-5000 db.
A megvalósítandó projekt minden esetben vissza nem térítendő támogatásból, kölcsön részből és önerő részből tevődik össze, amelyek együttesen határozzák meg a projekt összes elszámolható költségét.
- Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5.000.000 Ft, maximum 50.000.000 Ft.
- Az igényelhető kölcsön összege: minimum 10.000.000 Ft, maximum 145.000.000 Ft.
Fontos tudni, hogy a projekt elszámolható összköltsége – a kölcsön, a vissza nem térítendő támogatás és önerő együttesen – legfeljebb 300 millió Ft lehet, de nem lehet több, mint a támogatást igénylőnek a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év árbevételének kétszerese.
A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a projekt elszámolható költségének 30%-a lehet.
A kölcsön kamata 2% / év.
BŐVEBBENElindult a "Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára" című (GINOP-6.1.5-16) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket 2017. január 12-ig várják véleményezésre, ezt követően jelenik meg majd a tényleges felhívás, várhatóan január végén.
A pályázat keretösszege 10 milliárd forint, ebből - a beérkező támogatási igények mértékétől függően - várhatóan 100-1.000 nagyvállalat részesülhet támogatásban. A nyertes cégek 10 és 100 millió forintos uniós támogatást kaphatnak.
A támogatás maximális mértéke csekély összegű (de minimis) támogatásként 100%, képzési támogatásként pedig 50%.
Az igényelhető támogatás 10 millió és 100 millió forint közötti összeg, mely a következőképpen alakul:
Támogatható tevékenységek:
- képzések lebonyolítása;
- képzéshez kapcsolódóan előzetes tudásmérés, elégedettségmérés;
- képzések szervezéséhez, lebonyolításához szükséges szakmai megvalósító(k) alkalmazása, biztosítása;
- kötelező nyilvánosság biztosítása;
- vállalati HR fejlesztési stratégia kidolgozása és a HR fejlesztési stratégia keretében eljárások, intézkedések kidolgozása vagy továbbfejlesztése, melyek önállóan nem támogathatóak;
- közbeszerzéssel és képzések előkészítésével kapcsolatos tevékenységek, melyek szintén nem támogathatóak önállóan;
- projektmenedzser, pénzügyi vezető és adminisztrációs munkatárs alkalmazása, mely választható, de önállóan nem támogatható tevékenység.