Magyar Falu Program 2019

Elindult a „Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program" című (GINOP Plusz-1.2.2-22 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése, a támogatási kérelmek benyújtása várhatóan 2022. február 17-től 2023. március 31-ig között lesz lehetséges.

A pályázat keretében 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban megvalósuló beruházásokhoz, fejlesztésekhez igényelhetnek a vállalkozások 2-10 millió forint közötti támogatást.

A támogatás elsősorban új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Emellett támogatható információs technológia-fejlesztése is, továbbá elszámolható a Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei is.

A pályázati felhívás sokban hasonlít a korábbi GINOP-1.2.9-20 - Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása pályázathoz, az alábbi néhány fontos eltéréssel:

  • Egyesítették a feltételeket az SZVZ településlista és az 5000 fő alatti lakosságszámú településlista vonatkozásában, így ebben a pályázatban azonos támogatási összeg és támogatási intenzitás igényelhető,
  • A lehívható támogatási előleg 25%-ról 50%-ra nőtt
  • Nincs létszámbővítési elvárás 2. számú mellékletében felsorolt településen pályázók számára.
  • A támogatható tevékenységek köre némileg szűkült, kikerült belőle a bérköltség-támogatás valamint a képzés és immateriális javak beszerzésének támogathatósága, a Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei azonban átalány elszámolással igényelhető a projekt összköltségének 7%-ával megegyező összegben.
  • A projekt keretében a kötelezően megvalósítandó eszközbeszerzési tevékenység mellett legalább 1 db választható, önállóan nem támogatható tevékenység (ingatlan beruházás, informatikai fejlesztés) megvalósítása szükséges.
  • A pályázati felhívás nem zárja ki a Pest megyében működő településeket, bár a településlista még nem került frissítésre, vélhetően nem lesz ilyen jellegű korlátozás és 5000 fő alatti településeken országosan igényelhető lesz a támogatás.

Lássuk a Felhívás-tervezet részleteit:

Egy friss közlemény szerint a mai nap helyett egy hónappal később, 2019. április 15-én indul a Magyar Falu Program első pályázati felhívásának beadási szakasza. A Nemzeti és helyi identitástudat erősítése pályázat benyújtására 2019. április 15. és 2019. május 15. között van lehetőség.

A támogatás célja a hagyományos vidéki közösségi élet megerősítése, a helyi kultúra, a szabadidős tevékenységek fejlesztése, a hagyományok megtartása és azok továbbvitele. Lássuk, miről is szól a pályázat:


A pályázatról készített rövid tájékoztatónkat itt tudja letölteni: MFP-NHI/2019 - A Magyar Falu Program keretében „A nemzeti és helyi identitástudat erősítése"

Bármilyen kérdéssel keresse pályázati szakértőinket bizalommal!

Kategória: Hírek, közlemények

Magyar Falu Program - A nemzeti és helyi identitástudat erősítése

PÁLYÁZAT CÉLJA

A támogatás célja a hagyományos vidéki közösségi élet megerősödése, ezzel teret adva a fiatal generációk számára. A program esélyt ad a helyi kultúra, a szabadidős tevékenységeknek fejlődéséhez, támogatja a hagyományok megtartását és azok továbbvitelét, hozzájárul a kultúrközösségek közötti kommunikációhoz.

A program lehetőséget biztosít az 5000 fő, és ez alatti lakosságszámú települések számára a nemzeti és helyi identitástudat erősítésére. Támogatás igényelhető már meglévő kulturális intézmények tereinek felújítására, kultúrát segítő személy programszervező foglalkoztatására, valamint egyéb programszervezésre, és a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre és programokhoz kapcsolódó működési költségekre.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A kiírás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 6 000 000 000 forint.

A Magyar Falu Program (a továbbiakban: MFP) keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő, 100%-os támogatási intenzitású hazai támogatásnak minősül.

A projektre maximálisan igényelhető támogatási összeg:

  • Meglévő közösségi és kulturális építmények külső és belső tereinek felújítása, bővítése, korszerűsítése - max 15.000.000 Ft;
  • A közösségi célú helyiségekben megvalósuló programok szervezése (kültéri is), a közösségi tér felújításához, amatőr művészeti csoportok támogatásához, és a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzés, a programokhoz kapcsolódó működési költségek támogatása - max 5.000.000 Ft;
  • Közösségszervező alkalmazásának bértámogatása a 2019. évi garantált bérminimum és járulékainak megfelelő összegben. - max 2.971.800 Ft.

Az egyes tevékenységcsoportokra meghatározott maximális támogatási összegek a projektre igényelhető maximális támogatási összeg meghatározásakor egy projekt keretén belül összeadandók, azaz egy mindhárom tevékenységcsoportra egyszerre irányuló projekt esetében igényelhető maximális támogatási összeg összesen 22 971 800 forint lehet, melybe beleszámítandó az önállóan nem támogatható tevékenységekre igényelhető támogatási összeg is.

A Támogató a támogatott projektek esetében 100%-os mértékű támogatási előleget biztosít.