GINOP pályázatok 2020

Tavaly év végén módosították a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program ún. éves fejlesztési keretét (ÉFK) azaz a fejlesztési program adott évben meghirdetendő, valamint a már meghirdetett felhívásait, azok keretösszegeit.

A (GINOP) éves fejlesztési keretének (ÉFK) megállapításáról szóló 1006/2016. (I. 18.) Korm. határozat december 5-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A módosítás keretében több nagy pályázat keretét is jócskán átszabták, illetve átcsoportosították a kereteket.

De az ÉFK-ból tudhatjuk meg azt is, milyen pályázatok megjelenésére lehet még számítani az adott évben.

Nézzük most ezeket sorban:

Kategória: Hírek, közlemények

GINOP-4.1.4-19 Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása

Január végén meghosszabbították, valamint jelentősen módosították is a céges napelemes rendszerek telepítését támogató EU pályázatot. A fejlesztéssel érintett épülethez kötődő parkolók árnyékoló építményeinek és az autóbeállók tetőszerkezetén is elhelyezésre kerülhet a napelemes rendszer.

Most pedig lássunk 5 olyan - a pályázati ügyfélszolgálathoz feltett - kérdést és választ, amely akár Önnek is hasznos lehet a pályázati felkészülésben.

KÉRDÉS: A napelemes rendszer bővítését kizárja a pályázat. Annak számít-e az, ha egy cégnek az adott telephelyen korábban volt napelemes rendszere, de azt néhány hónappal ezelőtt már megszüntette, s most teljesen új napelemes rendszert kíván a cég telepíteni?

VÁLASZ: Tájékoztatjuk, hogy nem számít bővítésnek, ha egy cégnek az adott telephelyen korábban volt napelemes rendszere, de azt néhány hónappal ezelőtt már megszüntette, s most teljesen új napelemes rendszert kíván a cég telepíteni. Beadható kérelem.

Kategória: Tőlünk kérdezték

GINOP-5.3.12-19 kódszámú Foglalkoztatásbővítés ösztönzése

Alig néhány napja, január 27-én indult a GINOP-5.3.12-19 kódszámú "Foglalkoztatásbővítés ösztönzése" című pályázat beadási szakasza. Az elmúlt alig 1 hét alatt a pályázatra 229 db kérelem érkezett be összesen 9,3 milliárd forint támogatási igénnyel. A teljes rendelkezésre álló keret mindössze 12 milliárd forint.

Fogalalkoztatás bőtése stat 20200131v3

Érdemes sietni a beadással, bár a támogatási kérelmek benyújtása 2020. január 27-től 2020. június 1-ig  lehetséges, a felhívásra beérkező támogatási kérelmek egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján, azaz a benyújtás sorrendjében kerülnek értékelésre a rendelkezésre álló keret erejéig.

Nézzük, mit kell tudni a pályázatról.

A felhívásra az a KKV nyújthat be támogatási kérelmet, amely vállalja, hogy az adott 4 régió valamelyikében működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3 fővel bővíti a foglalkoztatottak számát úgy, hogy annak az előző tizenkét hónap átlagos statisztikai állományi létszámához képest az érintett létesítményben és a vállalkozás által foglalkoztatottak számának nettó növekedését is kell eredményeznie.

A projekt keretében 8 és 90 millió forint közötti összegben igényelhető vissza nem térítendő támogatás, a támogatási intenzitás pedig maximum 70%-os lehet.

Kategória: Hírek, közlemények

Aktuális pályázatok, Széchenyi 2020 pályázati menetrend

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2020. februári aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

palyazati menetrend 20200131

Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó pályázati lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

Kategória: Hírek, közlemények

Az Agrárminisztérium (AM) március végéig újranyitja a Vidékfejlesztési program (Vp) állattartótelepek korszerűsítését támogató pályázatait, az intézkedéstől a különböző járványos állatbetegségek visszaszorítását és megelőzését várja a minisztérium - közölte Nagy István agrárminiszter kedden a hivatalos Facebook oldalán megjelent videóbejegyzésben.

A miniszter ismertette, hogy az elmúlt hónapokban számos hír látott napvilágot az afrikai sertéspestis (asp) magyarországi megjelenéséről és terjedéséről. Számos olyan adminisztratív intézkedést kellett hozni, amelyek felhívták a figyelmet a magyar állattartó telepek állategészségügyi színvonalának emelésére és a szigorú rendszabályok betartására.

Kategória: Hírek, közlemények

Néhány órája érkezett a hír, hogy meghosszabbították a GINOP-4.1.4-19 „Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása" című felhívás beadási határidejét.

A felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2019. november 11. 9.00 órától 2020. április 30. 10.00 óráig lehetséges. Ezen időszak alatt:

  • az első szakaszban a támogatási kérelmek benyújtása 2019. november 11. 9 óra 00 perctől 2020. január 15. 10 óra 00 percig lehetséges,
  • a második szakaszban a támogatási kérelmek benyújtása 2020. január 20. 10 óra 00 perctől 2020. április 30. 10 óra 00 percig lehetséges.

Bővebb információ a pályázatról itt olvasható: GINOP-4.1.4-19 „Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása"

Amennyiben szeretnének élni a lehetőséggel, kérjük, keressenek bennünket bizalommal elérhetőségeink bármelyikén.

Kategória: Hírek, közlemények

GINOP 5 3 12 19

Megjelent a GINOP-5.3.12-19 kódszámú "Foglalkoztatásbővítés ösztönzése" című pályázat felhívása, mely keretein belül mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetnek támogatást a foglalkoztatotti létszám növelésére.

A támogatási kérelmek benyújtása 2020. január 27-től 2020. június 1-ig  lehetséges. A felhívásra beérkező támogatási kérelmek egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján, azaz a benyújtás sorrendjében kerülnek értékelésre a rendelkezésre álló keret erejéig.

A felhívásra az a KKV nyújthat be támogatási kérelmet, amely vállalja, hogy az adott 4 régió valamelyikében működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3 fővel bővíti a foglalkoztatottak számát úgy, hogy annak az előző tizenkét hónap átlagos statisztikai állományi létszámához képest az érintett létesítményben és a vállalkozás által foglalkoztatottak számának nettó növekedését is kell eredményeznie.

A projekt keretében 8 és 90 millió forint közötti összegben igényelhető vissza nem térítendő támogatás, a támogatási intenzitás pedig maximum 70%-os lehet.

Lássuk a részleteket röviden:

GINOP-3.2.2-8.2.4-16 - Vállalati komplex infokommunikációs fejlesztések és felhőalapú online üzleti szolgáltatások támogatása

Újabb három hónappal ismét meghosszabbításra került a GINOP-3.2.2-8.2.4-16 Vállalati komplex infokommunikációs pályázat, azaz a támogatási kérelmek benyújtása 2020. március 16. 12:00 óráig lehetséges. Ebben a pályázati ciklusban már biztosan ez az utolsó lehetőség azok számára, akik ERP szoftver bevezetésén gondolkodnak, elavult informatikai eszközeiket, hardver és szoftver parkjukat akarják lecserélni.

GINOP-3.2.2-8.2.4-16 - Vállalati komplex infokommunikációs fejlesztések és felhőalapú online üzleti szolgáltatások támogatása című pályázat keretében helyben telepített saját szoftver vagy felhőalapú szolgáltatások bevezetésére, illetve azok kombinálásaként előálló hibrid megoldásokkal (saját szoftver és bérelt szolgáltatás) lehet pályázni Pest megyén és Budapesten kívül bejegyzett telephelyen megvalósított beruházás esetén.

A vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1 millió Ft, maximum 24 millió Ft lehet, ha mind a két célterületet egyaránt érintő támogatási kérelemről van szó.

  • A helyben telepített saját szoftver célterületet érintő (rész)támogatási kérelem esetén a maximális támogatás a Maximális támogatási összeg kalkulátor által meghatározott összeg lehet, de maximum 16 millió Ft.
  • A felhőalapú szolgáltatások bevezetése célterületet érintő (rész)támogatási kérelem esetén a maximális támogatás a Maximális támogatási összeg kalkulátor által meghatározott összeg lehet, de maximum 8 millió Ft.

A támogatási kérelmek benyújtására tehát 2020. március 16-ig van lehetőség.

Bővebb tájékoztató a pályázatról: GINOP-3.2.2-8.2.4-16 - Vállalati komplex infokommunikációs fejlesztések és felhőalapú online üzleti szolgáltatások támogatása 

Kategória: Hírek, közlemények

Aktuális pályázatok

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme az év első aktualizált menetrendje:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

palyazati menetrend 20200106

Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó pályázati lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

 

Kategória: Hírek, közlemények

vegso palyazati hatarido

Január 15. fontos nap lesz a pályázók számára, hiszen több pályázat is ezen a napon zár, azaz alig 1 hónap van a véghajrából. Aki ilyen jellegű fejlesztést tervez, ne késlekedjen, hiszen sokáig nem lesz újabb lehetőség ilyen jellegű támogatások igénybe vételére.

Az alábbi pályázatok zárnak 2020. január 15-én:
20200115 palyazatok

Kategória: Hírek, közlemények

Aktuális pályázatok

Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzétesszük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. Íme a 2019. decemberi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

palyazat kategoriak

palyazati menetrend 20191101

Bármelyik pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel keressenek bennünket bizalommal.

Nem szeretne lemaradni a jövőben adódó pályázati lehetőségekről?

Iratkozzon fel heti ingyenes tájékoztató hírlevelünkre, melyben értesítjük Önt a várható és aktuális támogatási lehetőségekről, fejleményekről, egyéb aktuális pályázati hírekről, segítünk Önnek értelmezni a felhívások gyakran kesze-kusza feltételrendszerét. Ha feliratkozik, hetente 1 hírlevélre számíthat tőlünk és szigorúan semmi spam!

Kategória: Hírek, közlemények

Már beadhatók a támogatási kérelmek az Új gyakornoki program című pályázati felhívásra - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében induló pályázat keretösszege 10 milliárd forint - tette hozzá az államtitkár.

Elmondta, hogy az új program az ifjúsági garancia rendszer részeként valósul meg, hasonlóan a korábbi, Gyakornoki program pályakezdők támogatására című felhíváshoz.

A korábbi pályázat tapasztalatai alapján az új program egyszerűsített költségelszámolás alkalmazásával biztosítja a szakképzésből kilépő fiatalok munkatapasztalathoz jutását, a támogatás aktív és hatékony felhasználását - emelte ki az államtitkár.

Kategória: Hírek, közlemények

Energiahatékonysági célú beruházások adókedvezménye

Korábbi cikkünkben bemutattuk, miként tekinthető a napelem pénzügyi befektetésnek , milyen pénzügyi érvek szólnak a napelemes beruházás mellett. Kiszámítottuk, hogy egy átlagos vállalkozás számára a napelemes beruházás a jelenlegi vissza nem térítendő támogatások igénybe vételével akár 3-5 év alatt megtérül.

Ha ez így önmagában nem lenne elegendő, vegyük most még hozzá azt a 15 millió euróig terjedő társasági adókedvezményt is, amelyet a vállalkozások energiahatékonysági célokat szolgáló beruházásaik után igényelhetnek.

Bár magára a napelemes rendszerre TAO kedvezmény nem vehető igénybe, a beruházás kapcsán számos olyan költségtényező van, amelyre viszont kapható adójóváírás a vállalkozás számított adójának akár 70%-áig.

Az adókedvezmény adóvisszatartás formájában vehető igénybe, azaz a fizetendő adó összegét az adózó az adókedvezményekkel csökkentheti, a kedvezményre való jogosultságot pedig az ellenőrzés során kell igazolnia.

Nézzük meg mire és milyen feltételekkel igényelhető pontosan az energiahatékonysági célú beruházások adókedvezménye:

További információk

  • Style Video

GINOP 5 3 12 19

Megjelent társadalmi egyeztetésre a GINOP-5.3.12-19 kódszámú "Foglalkoztatásbővítés ösztönzése" című pályázat felhívása, mely keretein belül mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetnek támogatást a foglalkoztatotti létszám növelésére.

A támogatási kérelmek benyújtása előreláthatólag 2020. január 17-től 2020. április 15-ig lesz lehetséges.

A felhívásra az a KKV nyújthat be támogatási kérelmet, amely vállalja, hogy az adott 4 régió valamelyikében működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3 fővel bővíti a foglalkoztatottak számát úgy, hogy annak az előző tizenkét hónap átlagos statisztikai állományi létszámához képest az érintett létesítményben és a vállalkozás által foglalkoztatottak számának nettó növekedését is kell eredményeznie.

A projekt keretében 8 és 90 millió forint közötti összegben igényelhető vissza nem térítendő támogatás, a támogatási intenzitás pedig maximum 70%-os lehet.

Lássuk a részleteket röviden:

Sajtószemle: Portfolio - 2019. november 11.

Ma megnyílt és várhatóan 2020. január 15-ig lesz nyitva az a 20,42 milliárd forintos keretösszegű új uniós pályázat, amely megújuló energia használatát és energiahatékonyságot növelő épületenergetikai fejlesztések támogatását célozza a mikro-, kis- és középvállalkozások számára – hívta fel a figyelmet Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A tárca által kiadott közlemény emlékeztet rá, hogy a GINOP-4.1.4-19 kódszámú pályázatra a vállalkozások minimum 3, maximum 100 millió forint vissza nem térítendő fejlesztési forrást nyerhetnek el. Ez tehát nagyobb összegtartomány, mint a már nyár óta nyitva lévő másik napelemes pályázat (GINOP-4.1.3-19), ami a kisebb fejlesztéseket támogatja 1-3 milliós támogatást kínálva és amelyre már 1375 projektet nyújtottak be 3,5 milliárdos támogatási igénnyel.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle
https://www.high-endrolex.com/33