2016-ban ismételten lehet pályázni a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és - átállításához igényelhető támogatásra, a rendelet szeptember elsejétől hatályos.

A pályázat idei évi keretösszege mintegy 1,35 milliárd forint. A tavalyi keretösszeg kimerülése miatt elutasított és új egyéni tervek benyújtására is van lehetőség.

A támogatási kérelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által rendszeresített, és honlapján közzétett nyomtatványon – ún. egyéni terven – kell benyújtani 2016. november 2. és november 30. között.

Kategória: Hírek, közlemények

Szeptembertől újabb, a gazdák számára jelentős pályázati felhívások megjelentetését tervezi a Miniszterelnökség. A várható támogatásokról és a Vidékfejlesztési Program aktualitásairól Dr. Mezei Dávid, agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár tartott előadást a XXV. Farmer-Expon, Debrecenben.

A Vidékfejlesztési Program keretében ez idáig összesen harmincöt darab pályázat jelent meg. A közel 1300 milliárd forintos keretből a Miniszterelnökség mintegy 890 milliárd forintot már meghirdetett, amely a rendelkezésre álló forrás több mint kétharmada. Jelenleg a további – még több mint harminc – pályázati felhívás előkészítése és minőségbiztosítása folyik, melynek eredményeképpen az ősztől újabb kiírások megjelenésére számíthatnak a gazdálkodók.

Kategória: Hírek, közlemények

A héten, augusztus 18-21 között rendezik meg Magyarország egyik vezető nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítását, mely az agráripari ágazatcsoport részeseinek és partnereinek igyekszik minél szélesebb körű és minél hatékonyabb lehetőségeket biztosítani a kapcsolatteremtésre, a kapcsolatok elmélyítésére, a megmérettetésre, egyszóval az előrelépésre. Az expon a Vanessia Kft debreceni irodájának munkatársai is ott lesznek, ha arra jár, keresse standunkat. Néhány szó a rendezvényről és a várható programokról:

A Farmer-Expo szakkiállítás évek óta a leglátogatottabb szakmai kiállítások közé tartozik. Az elmúlt években átlagosan mintegy 30.000 érdeklődő látogatott ki a négy napos rendezvényre. Elmondható, hogy kialakult egy úgynevezett törzsközönség, aki évről évre visszalátogat a rendezvényre. A látogatók összetétele a kiállítás szakmai színvonalát tükrözi, hiszen az érdeklődők 70%-a valamilyen szinten kapcsolatban áll a mezőgazdasággal.

Debrecen földrajzi fekvéséből adódóan a Farmer-Expo óriási vonzerőt jelent a szomszédos országokból érkező külföldi szakemberek számára is. Minden évben több száz üzletember érkezik Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából. Évre nő a Nyugat-Európából (pl. Németország, Ausztria, Olaszország) és a távolabbi országokból érkező üzletemberek száma is.

A kiállítás ennek megfelelően fórumot biztosít a közvetlenül mezőgazdasági termeléssel foglalkozó, illetve az ehhez a szférához kapcsolódó, azzal partneri viszonyban álló hazai és külföldi cégeknek, vállalkozásoknak és szervezeteknek a termékeik, szolgáltatásaik bemutatására.

Kategória: Házunk tája

Agrár pályázatok terén a leggyakrabban feltett kérdés az STÉ számításával, illetve annak igazolásával kapcsolatban merül fel. A pályázatok esetében ugyanis a pályázói kört meglévő üzemmérethez kötik, a pályázatok többségében csak azok indulhatnak, akiknek üzemmérete meghaladja a 6.000 STÉ-t, míg más pályázatoknál indulhatnak a 3.000-6.000 STÉ közötti üzemmérettel rendelkező gazdák és vállalkozások. A népszerű fiatal gazda pályázat esetén is bevazetésre került az STÉ potenciál, mint kifejezés, bár ennek módzsertana még jelenleg is kidolgozás alatt áll. De mi is ez az STÉ és hogyan számoljuk ki?

Az STÉ azaz a Standard Termelési Érték a hivatalos meghatározás szerint az ágazat kibocsátását fejezi ki termelői áron hektárra, vagy számolásállatra vetítve euróban. A mutató lényegében arra szolgál, hogy összehasonlítható legyen két eltérő tevékenységet végző mezőgazdasági üzem mérete, azé a gazdáé, aki burgonyát termeszt 1 hektáron, a gazdáéval, aki gombát termeszt 50m2-en, vagy mondjuk 100 pulykát tart. Azt mutatja meg, hogy az adott növénykulturával vagy állatállománnyal éves szinten és euróban meghatározva mekkora kibocsátáts, leegyszerűsítve forgalom/bevétel realizálható.

Az euróban kifejezett STÉ kiszámításához segítséget ad a NAK honlapján elérhető STÉ kalkulátor, bár ez a kalkulátor fejlesztés miatt most átmenetileg nem elérhető.

Annak érdekében, hogy eldönthesse, indulhat-e az adott mezőgazdasági pályázaton, ki kell tehát számolnia saját STÉ értékét. Az STÉ számítására és igazolására többféle módszertan is létezik, és a pályázó dönthet arról melyiket alkalmazza.

Kategória: Tőlünk kérdezték

Mintegy 400 kiállítót és több mint 25.000 látogatót várnak augusztus 12. és 14. között, az immár 23. alkalommal megrendezésre kerülő Szentlőrinci Gazdanapokra, Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárára.

Az indulása óta eltelt több mint két évtized alatt a Szentlőrinci Gazdanapok kétség kívül az ország harmadik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárává nőtte ki magát, amely a régió, és az ország mezőgazdaságának, élelmiszeriparának szinte teljes vertikumát reprezentálja.

A kiállítók többsége az idén is gépkereskedő, állattenyésztő, növénytermesztő vagy az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozás. Idén azonban a hazai partnerek mellett külföldről érkező kiállítókat is várnak a szervezők, többek között Ausztriából, Horvátországból és Németországból is.

A szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány minden évben különböző szakmai témákat állít középpontba, ezzel biztosítva a változatosságot. Idén a helyi termékekre, illetve szélesebb körben történő bemutatásukra helyezi a hangsúlyt, és a szakmai rendezvények is szorosan e téma köré fognak fonódni.

Szakmai előadások keretében szó lesz többek között az élelmiszer-biztonságról, a kistermelők által előállított élelmiszerek értékesítéséről, valamint a fogyasztói magatartás fontosságáról is. Az elmúlt évekhez hasonlóan, a szakmai nap keretében több kezdő mezőgazdasági vállalkozó, kevésbé tőkeerős őstermelő, szolgáltató és a hagyományos kézműves mesterség képviselője is bemutatkozási lehetőséget kap..

A szakkiállításon a Vanessia Kft is saját standdal képviselteti magát, ahol a látogatók számára kollégáink részletes tájékoztatást adnak a pályázati úton elnyerhető, a vidékfejlesztést szolgáló forrásokról.

Ha teheti, látogasson el Ön is a Szentlőrinci Gazdanapokra és keresse szakértőnket a B4/4-es standon.

Kategória: Házunk tája

Kiegészült a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése" című (VP2-4.1.2-16 kódszámú) felhívás dokumentációja az elektronikus felület használatához és e-kérelem benyújtásához segítséget nyújtó felhasználói kézikönyvvel és a hozzá tartozó, CSV fájlokat létrehozó importáló excel fájllal.

A  módosítás apropóján nézzük át a pályázat legfontosabb feltételeit:

A pályázat célja a terménytárolók műszaki színvonalának biztosítása, illetve a betárolt termények hosszú távú tárolását elősegítő technológiák fejlesztése.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 19,68 Mrd Ft. A támogatott projektek várható száma: 190 db

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: egyéni projekt esetén maximum 100 millió forint, kollektív projekt esetén maximum 300 millió forint.

Kategória: Hírek, közlemények

Mától lehet benyújtani a mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztésére kiírt pályázatokat. A gazdálkodók 2016. május 11-én ismerhették meg a Vidékfejlesztési Program öntözésfejlesztési pályázatát, melynek keretében mintegy 49,5 milliárd forint áll rendelkezésre többek között a vízvisszatartás, a vízkészleteinkkel való fenntartható gazdálkodás, valamint takarékos öntözési technológiák elterjesztésének támogatására.

Júliusban azonban számos ponton módosították a kiírást, ennek köszönhetően a beadás kezdete is csúszott. A pályázatra szánt keretösszeg nem változott, 49,5 milliárd forint áll rendelkezésre a gazdáknak. A támogatott tevékenységek között szerepel például a vízvisszatartás, a vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodás és a takarékos öntözési technológiák elterjesztése is. A módosítás következtében azonban már lehetőség van például a 12 évesnél öregebb gyümölcstermő ültetvények öntözésfejlesztésére is, továbbá változnak a meliorált utak kialakításával kapcsolatos feltételek és az engedélyezési eljárásra vonatkozó előírások is egyszerűbbé váltak.

A pályázatot egyénileg benyújtó gazdák maximum 500 millió forintos támogatást kaphatnak, míg a kollektív beruházások maximálisan 1 milliárd forintos támogatásban részesülhetnek.

Lássuk a részleteket:

További információk

  • Style Video

Amennyiben Brüsszel is elfogadja, 2017-től a burgonya bekerülhet a termeléshez kötött támogatási körbe, így fellendülhet az utóbbi években csökkenő termelési kedv Magyarországon – mondta Czerván György az Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozás, Fajta-és Növényvédelmi Technológiai Bemutatóján, Nyírteleken.

A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára kiemelte: 2017-től a burgonya bekerülhet a támogatott ipari zöldség kategóriába, a bejelentés jelenleg uniós jóváhagyásra vár. A támogatás feltétele többek között, hogy a gazdálkodó rendelkezzen legalább 1 hektár SAPS jogosult burgonya területtel, és minősített szaporítóanyagot használjon. A jelenlegi adatok alapján a támogatás várható összege 61.000 forint/hektár körül alakulhat.

Kategória: Hírek, közlemények

A vidékfejlesztési program keretében 19 milliárd forint áll rendelkezésre kertészeti ültetvénytelepítésre, a februárban meghirdetett pályázatra eddig 353 tender érkezett, mindössze 9,82 milliárd forint értékben, így a keret közel fele rendelkezésre áll – jelentette ki a Miniszterelnökség munkatársa szerdán a Fejér megyei Tordason.

Fülepi János hozzátette, hogy a támogatás összege elérheti a beruházás értékének 70 százalékát is több fiatal gazda együttes pályázása esetén, illetve maximális összege kollektív tendernél 150 millió forint.

Kategória: Hírek, közlemények

Egy hónapon belül várható a felhívás, amely hazai borászatok fejlesztését támogatja. Előreláthatólag a pályázók nem csak mezőgazdasági termelők lehetnek, hanem legalább 1 éve működő mikro-, kis-, és középvállalkozások is. Jó hír, hogy időközben kétszeresére emelték a keretösszeget, amely így már 40 mrd forint.

Már meglévő vagy induló borászati üzemek számára borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez, meglévő technológia vagy gépek korszerűsítéséhez, illetve építéssel járó fejlesztési beruházásokhoz, energetikai hatékonyság növeléséhez nyújtanak támogatást.

Maximum 200 millió Ft támogatás igényelhető, konvergencia régiókban kedvezőbb, 50%-os támogatási intenzitással, a Közép-magyarországon megvalósuló projektek 40%-ban támogatottak.

További információk

  • Style Video

Pályázat célja

A pályázat célja a magyar mezőgazdaság versenyképességének javítása a megtermelt szántóföldi termények tárolási és szárítási kapacitásainak és erőforrás-hatékonyságának biztosítása által. A tárolók műszaki színvonalának biztosítása, illetve a betárolt termények hosszú távú tárolását elősegítő technológiák fejlesztése.

Támogatás összege, mértéke

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 19,68 Mrd Ft. A támogatott projektek várható száma: 190 db

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: egyéni projekt esetén maximum 100 millió forint, kollektív projekt esetén maximum 300 millió forint.

A támogatás maximális mértéke közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

A kollektív módon végrehajtott projektek összesen 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Jelen felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatási összeg 50 %-a.

A Közös Agrárpolitika (KAP) reformja következtében 2015-től jelentősen átalakult a közvetlen támogatások rendszere. A változások könnyebb megértése érdekében a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara új gazdálkodói kézikönyvet jelentetett meg a napokban Közvetlen támogatások címmel.

A kézikönyv azzal a céllal készült, hogy segítse a közvetlen támogatást igénylő gazdálkodókat az átállásban, az egyes jogcímek céljának és feltételrendszerének megismerésében. A kiadvány – felhasználva az új rendszer első éves tapasztalatait is – hasznos gyakorlati tanácsokkal látja el az olvasókat a támogatások igénylésével kapcsolatban. Hasznos információkkal szolgál az induló csakúgy mint a gyakorlott gazdáknak is.

Az itt leírtak bizonyosan nem csak a kérelmezés, hanem a követelmények teljesítése során is hozzájárulnak majd a közvetlen támogatási rendszer megértéséhez, a hibák számának csökkenéséhez és a szankciók elkerüléséhez, valamint a támogatási források hatékony felhasználásához.

A kiadvány nyomtatott formában a falugazdász irodákban érhető el, elektronikus formában pedig IDE kattintva érhető el.

Az új kiadvány mellett megjelent egy korábbi kiadvány aktualizált verziója, a frissített Zöldítés Gazdálkodói Kézikönyv. Az aktualizált változatban a 2015. év tapasztalatai mellett helyet kapnak a jogszabály-változásból eredő módosítások, valamint az Európai Bizottság időközben megjelent iránymutatásai miatt szükségessé vált korrekciók is.

A növénytermesztés diverzifikálása esetében egy nagyobb kiegészítő rész került a kézikönyvbe. Ebben a gazdálkodók példákat találnak arra, hogy a május 1–től szeptember 30-ig tartó öt hónapos időablakban hogyan valósulhat meg a jogszabályoknak megfelelő terménydiverzifikáció a hagyományos – és az ökológiai jelentőségű másodvetést is figyelembe véve.

A kiadvány nyomtatott formában szintén átvehető a falugazdász irodákban, elektronikus formában pedig IDE kattintva érhető el.

Kategória: Tudástár

Egy ma megjelent közlemény szerint a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése" című (VP2-6.3.1-16) kódszámú Felhíváshoz kapcsolódó kérelmek beadás kezdő dátuma módosul, amelyről csak a későbbiekben adnak pontos tájékoztatást.

 

Kategória: Hírek, közlemények

A Vidékfejlesztési Program március elején megnyíló pályázatainak célja a kertészeti ágazat versenyképességének növelése. A rendelkezésre álló 66,5 milliárd forint technológia fejlesztésre, üveg és fóliaház létesítésre, új ültetvény telepítésére és megújítására, illetve gyógynövénytermesztésre biztosít forrást. A négy felhívásra március 3-tól, március 4-től, március 7-től és március 9-től lehet benyújtani a pályázatokat.

Az államtitkár kiemelte a felhívások fontosabb ügyfélbarát változásait, amelyek már bevezetésre kerültek, vagy folyamatban van a bevezetésük, a gördülékenyebb megvalósítás érdekében. Ezek között a legfontosabb az üzleti- és pénzügyi terv egyszerűsítése, amelynek köszönhetően 50 millió forint projektösszeg alatt nem szükséges pénzügyi tervet benyújtani. Fontos változás a több megvalósítási hely lehetősége is, ami például öntözésfejlesztési beruházás esetén lehet fontos. Emellett bővül az elszámolható költségek köre, például a jégvédő háló tartására alkalmas támrendszer kialakításának lehetőségével.

Kategória: Hírek, közlemények

Ahogy korábbi cikkünkben is megírtuk, idén valamennyi vidékfejlesztési pályázat megjelenik. Az első kiírások már 2015 végén megjelentek, várhatóan 2016 év végéig azonban még tucatjával jelennek meg újabb - különböző beruházást támogató - felhívások. Jelenleg az alábbi pályázatok állnak rendelkezésünkre:

VP-2-4.1.3.1.-16 Kertészet korszerűsítése- üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével

A felhívás célja a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének növelése az új, innovatív és környezetbarát kertészeti technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén. Továbbá kiterjed a kertészeti gazdaságokban az energiafelhasználás hatékonyságának javítására az ágazat által okozott környezetterhelés csökkentése érdekében. A művelet a kertészeti termesztő berendezések esetében az épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása által elősegíti a kertészeti gazdaságok energiahatékonyságának javulását.

Bővebben itt olvashat róla

VP-2-4.1.3.2.-16 Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével

A felhívás célja a kertészeti ágazaton belül a gyümölcstermesztés versenyképességének, hozzáadott érték termelésének fokozása az új, innovatív és környezetbarát termesztési technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén.

Bővebben itt olvashat róla

További információk

  • Style Video
https://www.high-endrolex.com/33