Mától elérhető a honlapon a Széchenyi 2020 keretében megjelent GINOP-4.1.1-8.4.4-16 Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel kitöltő programja.

A támogatási kérelem benyújtása 2017. március 16-tól lehetséges.

A pályázat VEKOP-os testvérét ezen a héten lehet beadni és a tapasztalatok is azt igazolják, hogy a pályázat rengeteg előkészülettel jár, ezért ha pályázni kíván, minél előbb javasolt felvennie a kapcsolatot egy épületenergetikai auditorral, aki elvégzi a projekt szakszerű előminősítését. Amennyiben igénylik természetesen ebben is tudunk Önnek segíteni, keressen bennünket bizalommal.

Emlékeztetőül, vegyük sorra a pályázat legfontosabb feltételeit:

A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 91,53 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 1700-2800 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft. Az igényelhető kölcsön összege: minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft.

Az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét.

A kölcsön kamata: 2%/év

A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 45%-a lehet.

Kategória: Hírek, közlemények

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A pályázat célja a felhívásban meghatározott önkormányzati intézmények hatékonyabb energiahasználatának, racionálisabb energiagazdálkodásának elősegítése.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg, összes elszámolható költség alapon 19 650 millió Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 51-150 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimum és maximum összege a felhívás területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében kerül majd szabályozásra.

A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.

PÁLYÁZÓK KÖRE

Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

  • Helyi önkormányzatok kivéve a megyei jogú város önkormányzatát (GFO 321)
  • Területi (megyei) önkormányzat (GFO 321)- kizárólag a 3.1.1/g. tevékenység vonatkozásában konzorciumvezetői státusszal
  • Helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 322)
  • Helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 37);
  • Helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
  • Többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok (GFO 11; 572; 573; 575; 576).

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A felhívás célja a térségi és települési jelentőségű, de kisebb léptékű, települési és településközi koordinációt igénylő, a saját (közcélú) energiaigény kielégítésére szolgáló megújuló energiaforrásokból nyert energia termelését és helyi felhasználását célzó komplex projektek támogatása.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg összes elszámolható költség alapon 4 900 millió Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 9 - 21 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimum és maximum összege a felhívás területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében kerül majd szabályozásra.

A támogatás maximális adható mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.

KKV energia hitel

december 8, 2016

A HITELPROGRAM CÉLJA

A hitelprogram Mikro-, Kis- és Középvállalkozások olyan, pénzügyi szempontból életképes és jövedelemtermelő beruházásait támogatja, amelyek megújuló energiaforrás (a szélenergia kivételével) felhasználásával hálózatra termelés céljából villamos energiát vagy kapcsolt hő és villamos energiát állítanak elő.

KEDVEZMÉNYEZETTEK KÖRE

A hitelprogram keretében Kölcsönre jogosult a devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel rendelkező, gazdaságilag potenciálisan életképes, azonban finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó, a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklete alapján Mikro-, Kis- vagy Középvállalkozásnak minősülő Gazdasági Társaság, Egyéni Vállalkozó, Egyéni Cég és Szövetkezet.

Nem kizárt annak lehetősége, hogy olyan, az illetékes bíróság vagy hatóság által már bejegyzett vagy nyilvántartásba vett vállalkozás is Kölcsönben részesüljön, amely az adott gazdasági éven belül kezdte meg működését.

A Projekt megvalósítási helye a Végső Kedvezményezett Magyarországon, a Közép-Magyarország régión kívül bejegyzett székhelye, telephelye vagy fióktelepe. Minden esetben a projektmegvalósítás helyszíne számít és nem a Kölcsönt igénylő szervezet székhelye, ezért a Közép-Magyarország régióban székhellyel rendelkező szervezet Projektje is támogatható, amennyiben a Projekt maga a Kölcsönt igénylő Közép-Magyarország régión kívüli telephelyén vagy fióktelepén valósul meg.

A megvalósulási helynek a hitelkérelem benyújtásakor már bejegyzésre kell kerülnie a cégkivonatba, valamint a későbbiekben igazolni kell azt is, hogy ott valóban gazdasági tevékenység folyik. Ez alól kivétel az, amikor a Projekt székhely, telephely vagy fióktelep vásárlását is tartalmazza, ez esetben a bejegyzés folyósítási feltétel.

HITEL ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

Kölcsön összege: minimum 1 millió Ft, maximum 1.000 millió Ft.

Kamat: 0 %/év

A Hiteligénylőnek legalább a Projekt elszámolható összköltségének 10%-át kitevő igazolt Saját Forrással kell rendelkeznie.

TÁMOGATÁS CÉLJA 

A Felhívás célja az energiahatékonyság javítása, a vállalkozások épületei hőtechnikai adottságainak javítása (szigetelés, nyílászáró-csere); nem termelési célú fűtési, hűtési és használati meleg víz rendszereinek korszerűsítése megújuló energiaforrás hasznosításával, illetve a világítási rendszerek korszerűsítése valamint megújuló alapú villamosenergia termelése. A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, kölcsön részből és önerő részből tevődik össze, amelyek együttesen határozzák meg a projekt összes elszámolható költségét.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 11,76 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 170-280 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 3.000.000 Ft, maximum 50.000.000 Ft.

Az igényelhető kölcsön összege: minimum 3.000.000 Ft, maximum 50.000.000 Ft.

Az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 45%-a lehet.

A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön együttes támogatási intenzitása:

  • Energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás igénybevétele esetén mikro-, kis- és középvállalkozás esetében maximum 55% lehet.
  • Megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás esetén mikro-, kis- és középvállalkozás esetében maximum 70% lehet.
  • Csekély összegű támogatás esetén az elszámolható költségek 100 %-a lehet.

PÁLYÁZAT CÉLJA 

A Felhívás hozzájárul az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás és kölcsön formájában. Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését. Jelen Felhívás keretében legalább 10%-os saját forrással, egyszerűsített eljárással, egyablakos rendszerben igényelhető vissza nem térítendő támogatás valamint kölcsön.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 91,53 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 1700-2800 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft.

Az igényelhető kölcsön összege: minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft.

Az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét.

 

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A Felhívás hozzájárul az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás és kölcsön formájában. Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 11,76 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 170-280 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft.

Az igényelhető visszatérítendő támogatás összege: minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft. A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 45%-a lehet.

Az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét.

PÁLYÁZÓK KÖRE

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon mikro-, kis-, és középvállalkozások,

  • amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele;
  • melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt;
  • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei;

Múlt héten már hírül adtuk, hogy társadalmi egyeztetésre bocsátották a  megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseket támogató felhívás tervezetét. Ha a múlt heti pályázati dömping miatt lemaradt volna a hírről, semmi gond, mutatjuk a legfontosabb részleteket:

A megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel elnevezésű GINOP-4.1.1-8.1.1-16 kódszámmal futó felhívás elsődelges vélja, hogy vissza nem térítendő támogatás és kölcsön nyőjtásával hozzájáruljon az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához.

Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

Melyek a pályázat legfontosabb sarokszámai?

  • A vissza nem térítendő támogatás összege minimum, 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft
  • A kölcsön összege minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft (10 éves futamidejű, 2 %-os fix kamatozású, bármikor költségmentesen előtörleszthető hitel)
  • Támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 45%-a
  • Önerő: legalább 10%

Milyen tevékenységekre igényelhető támogatás?

A felhívás keretében csak energiahatékonyság fokozását valamely megújuló energiaforrás felhasználásával kombináló projektjavaslatot lehet benyújtani.

  • Az épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése (nyílászárócsere, hőszigetelés)
  • Épületek nem termelési célú fűtési, hűtési és használati meleg víz rendszereinek korszerűsítése
  • Meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása
  • Megújuló energiafelhasználásra vonatkozó tevékenységek
    (Csak és kizárólag a fejlesztéssel érintett épület teljes releváns energiaigényének minimum 15 %- ának fedezésére szolgáló rendszerek beépítése támogatható).
    • Napkollektoros rendszer telepítése
    • Brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése
    • Napelemes rendszer telepítése hálózati, vagy autonóm villamosenergia-termelés céljából
    • Hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre és/vagy hűtésre és/vagy használati melegvíz-termelésre és/vagy fűtésrásegítésre

A beruházási költségeken belül az energiahatékonyság fokozására irányuló költségeknek kötelezően legalább az összköltség 50%-át szükséges kitenniük, a megújuló energiaforrások esetében ez minimum 10%.

A beruházásokat a konvergencia régióban (Budapesten és Pest megyén kívül) kell megvalósítani.

A pályázatok benyújtására 2016. november 15-től lesz mód, azonban szeretném felhívni a figyelmét, hogy az energetikai pályázatok esetében elengedhetetlen a szakszerű előkészítés és felmérés ezért annak érdekében, hogy a pályázatát az első adandó alkalommal benyújthassa, már most szükséges felkeresnie energetikai kivitelezéssel foglalkozó szakembert, szakembereket.

Ha nincs határozott elképzelése, hogy kihez forduljon, a Vanessia Kft energetikai szakértői állnak rendelkezésére, akik azon túl, hogy elvégzik a helyszíni felmérést, javaslatokat tesznek a projekt szakmai tartalmára vonatkozóan, illetve ingyenesen előminősítik pályázati elképzelését. Forduljon hozzánk bizalommal.

 

További információk

  • Style Video

FIGYELEM: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A pályázat hozzájárul az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás és kölcsön formájában. Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 121,53 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 1700-2800 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft.

Az igényelhető visszatérítendő támogatás összege: minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 45%-a lehet.

Az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét.

Júliusra várható az a régóta várt pályázati felhívás, melynek keretében a vidéki telephellyel rendelkező mikro-, kis-, és középvállalkozások épületenergetikai fejlesztéseikhez igényelhetnek uniós támogatást. Röviden összefoglaltuk Önnek a hamarosan megjelenő pályázat legfontosabb ismérveit:

Első és egyben legfontosabb feltétel, hogy a felhívás keretében csak energiahatékonyság fokozását és megújuló energiaforrás felhasználását megvalósító projektekre vonatkozóan lehet támogatási kérelmet benyújtani.

Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a pályázók köre mikro-, kis-, és középvállalkozások, valamint egyéni vállalkozók lehetnek, azonban nem lesznek támogathatóak a Közép-Magyarországi régió területén megvalósuló projektek.

A GINOP menetrend legutóbbi módosításából (1201/2016. (IV. 15.) Korm. határozat) az is kiderült, hogy a 2016-4.1.1-16 pályázat 59,45 Mrd Ft vissza nem térítendő keretét a GINOP-8.4.4-4.1.1-16 felhívás keretében további 30,89 Mrd Ft visszatérítendő támogatási keretösszeggel egészítették ki.

A visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatások kötelező kombinálásán belül várhatóan legfeljebb 50 millió Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető majd egy projektre, legalább 10%-os mértékű önerő mellett,a fennmaradó költségekre pedig visszatérítendő támogatás igényelhető.

További információk

  • Style Video

Pályázat célja

A felhívás célja az energiatudatos gondolkodás és a kapcsolódó viselkedésminták és szokások elterjesztése.

A konkrét cél, hogy a lakosság szélesebb körben megismerhesse az energiatakarékossági, energiahatékonysági, megújuló és alternatív energiahasznosítási megoldásokat, lehetőségeket, illetve változzanak a lakosok ezekkel kapcsolatos fogyasztói és társadalmi beállítódásai. A fogyasztói és társadalmi attitűdváltás a környezetbarát és energiatudatos fogyasztói döntések számának növekedését (pl. felelős termékválasztás stb.) eredményezi, illetve az ezeket segítő gazdasági-társadalmi struktúraváltást támogatja.

Az információs, szemléletformáló programsorozatokkal, kampányokkal, képzésekkel, közösségi együttműködések megvalósításával a felhívás hozzájárul a kompetens és felelős magatartás elterjedéséhez, az energiatudatos életmód értékeinek és eszközeinek széleskörű elterjesztéséhez, valamint a kapcsolódó nem formális tanulási helyzetek ösztönzéséhez és végső soron a megújuló energia-felhasználás növekedéséhez és az energiafelhasználás csökkentéséhez.

2015 nyarától új kötelezettségek vonatkoznak a Magyarországon működő nagyvállalatokra, miután honosításra került az európai uniós energiahatékonysági irányelv. Bár már jó néhány hónap eltelt az új szabályozás óta, még mindig nem kellően tájékozott a nagyvállalati szektor, sokan a szolgáltatási szektor szereplői közül például azt gondolják, hogy rájuk nem is vonatkozik az előírás. Vegyük át ezért még egyszer, mit kell tudni az új szabályozásról, mi az energetikai audit, milyen cégek kötelezettek, és mit tegyen, aki nem akar bírságot kapni nem megfelelő és határidőre nem teljesített audit miatt?

Mi a célja?

Az energetikai audit célja, hogy a felhasználó számára feltárja az energetikai veszteségeket, bemutassa a lehetséges energiahatékonysági intézkedéseket és beruházásokat, azonosítsa a mérési szükségleteket amelyek további megtakarításokhoz vezethetnek valamint jobban tervezhetővé tegye az energia beszerzést és energiagazdálkodást.

Kategória: Tudástár

Pályázat célja

Jelen felhívás célja az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés ösztönzése, az önkormányzati intézmények (önkormányzatok és 100% önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok) hatékonyabb energiahasználatának, racionálisabb energiagazdálkodásának elősegítése.

Pályázók köre

  • Helyi önkormányzatok kivéve a megyei jogú város önkormányzatát (GFO 321)

A támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.

Önállóan nem, konzorciumi partnerként nyújthatnak be támogatási kérelmet az alábbi szervezetek:

  • Helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 32)
  • Helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 37)
  • 100% önkormányzati (ide nem értve a megyei jogú városi) tulajdonban álló gazdasági társaságok (GFO 11, 572, 573)
  • Önkormányzati hivatal (költségvetési szerv) (GFO 325).

Támogatás összege, mértéke

  • A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a
  • Minimum 15 millió Ft, maximum 500 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatás

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg, összes elszámolható költség alapon, a TOP beavatkozási területén: 59 881 millió Ft.
A forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban finanszírozza.

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. március 1.

Idén 21 pályázati felhívást terveznek kiírni a Környezetei és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP), melynek együttes keretösszege 275 milliárd forint - derül ki a mai Magyar Közlönyben megjelent Éves Fejlesztési Keret (ÉFK) szerint. Ebből a Portfolio számításai szerint energiahatékonyságra és megújuló energiás célokra összesen 187 milliárd forintot szánnak, nagyrészt állami, önkormányzati és egyházi épületenergetikai célokra.

A tavaly meghirdetett KEHOP-pályázatok keretösszegéhez képest idén fele annyi felhívás jelenik majd meg, így kijelenthetjük, hogy 2016-ban nem számíthatunk pályázati dömpingre ezen a területen. Ha figyelembe vesszük a 2015-ben meghirdetett pályázatok volumenét, akkor összesen 870 milliárd forintnyi keretet írnak ki idén év végéig a KEHOP-ban, amely a teljes hét éves keret 74%-a.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Sajtószemle: Portfolio.hu - 2016. március 1.

2015 nyarától új kötelezettségek vonatkoznak a Magyarországon működő nagyvállalatokra, miután honosításra került az európai uniós energiahatékonysági irányelv. A cégek egy része az eddigi tapasztalatok szerint kivár a kötelező energia audit elvégeztetésével, de 2016. december 31. után bírsággal kell számolniuk. Kérdés, hogy a kötelezettség kapcsán mennyire tájékozott a nagyvállalati szektor: a szolgáltatási szektor szereplői közül például sokan tévesen azt gondolják, hogy rájuk nem is vonatkozik az előírás. Mi az energetikai audit, milyen cégek kötelezettek, és mit tegyen, aki nem akar kifutni az időből?

A Portfolio Dinh Tamást, a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadói csoportjának szenior menedzserét kérdezte a feladatokról, a határidőkről és a magyarországi auditok eddigi tapasztalatairól.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle