2017.10.09-én megjelent az 50 milliárd forintos hitelprogram, mely kifejezetten a turisztikai ágazatban tevékenykedő kis- és középvállalkozások számára biztosít rendkívül kedvező finanszírozási lehetőséget. A hitelt turisztikai célú ingatlanvásárlásra, ingatlanfejlesztésre, eszközbeszerzésre, valamint tartós forgóeszköz finanszírozására lehet használni. A minimálisan igényelhető összeg 10 millió forint, a maximális hitelösszeg meglévő turisztikai kapacitáshoz kapcsolódó fejlesztés esetén 500 millió forint, új turisztikai kapacitás létrehozására irányuló beruházás esetén pedig 3 milliárd forint. Lássuk a részleteket:

A HITELPROGRAM CÉLJA

A magyar turizmus minőségi fejlesztését, versenyképességének fokozását, meglévő szerepének erősítését, hazánk turisztikai vonzerejének növelését támogató kedvező feltételű finanszírozás biztosítása Kis- és Középvállalatok részére.

A Hitelprogram a Magyarországon megvalósuló turisztikai beruházások finanszírozásával elsősorban a hazai kereskedelmi szálláshelyek és vendéglátóhelyek szolgáltatásainak fejlesztését, meglévő kapacitásaik bővítését, új kapacitások létrehozását, kihasználtságuk javítását, illetve új turisztikai attrakciók létrehozását, rendezvények szervezését kívánja elősegíteni.

A HITELPROGRAM ELŐNYEI

  • Kedvezményes kamatozással, hosszú futamidőre igényelhető
  • Önállóan, de forrás-kiegészítésként igénybe vehető a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. által meghirdetett Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció keretében elnyert támogatással együtt
  • Kezdő vállalkozások is finanszírozhatóak

Sajtószemle: Portfolio - 2017. szeptember 18.

Az elmúlt hetekben jelentősen változott a legnépszerűbb EU-pályázatok feltételrendszere és mivel a hitelek terén két főbb módosítás is történt, így azt lehet mondani, hogy ilyen kedvező feltételekkel még soha nem találkozhattak Magyarországon a vállalkozások - fejtette ki meglátását a Portfolio-nak Váczi Dávid.

A Budapest Bank termékértékesítés támogatási vezetője szerint mindenképpen örvendetes, hogy a pályázatok keretében igényelhető hitel felét már előlegként is fel lehet használni, illetve a fedezeti elvárásokat jelentősen enyhítették, ami főleg a K+F+I és informatikai felhívásokon eredményezhet jóval nagyobb érdeklődést. A következő hónapokban még vállalkozások ezrei juthatnak támogatással kombinált hitelekhez az MFB Pontokon.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Egy mai közlemény szerint a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében célú Hitelprogram" című VEKOP-1.2.3-16 kódszámú felhívás esetében a beérkezett pályázatok forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, ezért a hitelkérelmek befogadását ideiglenesen szüneteltetik.

Bővebb információ a Hitelprogramról: VEKOP-1.2.3-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogram


Kategória: Hírek, közlemények

Szeptember 01-től újra változik az önálló és kombinált hitelprogramok Eljárási Rendje, a módosítással további könnyítések kerültek bevezetésre, amelyek célja, hogy növekedjen a kombinált programokon induló vállalkozások/projektek száma.

A mostani módosítás értelmében tehát szeptember 01-től a már benyújtott, de még döntés előtt álló, illetve a péntektől (09.01) benyújtásra kerülő hitelkérelmek és kombinált pályázatok esetében az alábbi módosításokat tartalmazó új Eljárás Rendben foglaltak lesznek érvényesek:

  • kombinált hitelprogramok esetén lehetőség van előleg igénybevételére a Felhívásokban meghatározott mértékig,
  • a folyósításhoz elszámolhatóak a támogatást igénylő által a Projekthez igazoltan felhasznált, pénzügyileg teljesített számlák időkorlátozás nélkül (törlésre került a 180 napos időkorlát),
  • teljes hiteles tulajdoni lap benyújtása helyett elegendő a hiteles tulajdoni lap szemle másolatának benyújtása,
  • idegen vagy részben idegen tulajdonban álló Ingatlanon történő beruházás esetében az Ingatlan tulajdonosa és a támogatást igénylő közötti szerződéssel kapcsolatban előírt feltételek közül törlésre került a rendes felmondás jogának kizárása. Ha az Ingatlan használatát biztosító szerződés felmondásra kerül és a támogatást igénylő nem tudja igazolni a legalább futamidőre szóló használati jogot, akkor a Kölcsön azonnali egyösszegű előtörlesztése kötelező,
  • osztatlan közös tulajdonban álló Ingatlanon történő beruházás esetében a közös tulajdonra használatára vonatkozó szerződéssel kapcsolatban előírt feltételek közül törlésre került a rendes felmondás jogának kizárása. Ha a közös tulajdon használatát biztosító szerződés felmondásra kerül, akkor a Kölcsön azonnali egyösszegű előtörlesztése kötelező,
  • olyan ingatlan biztosíték esetében ahol az MFB Zrt. jelzálogjoga, elidegenítési és terhelési tilalma van bejegyezve nem szükséges az MFB Zrt-től hozzájáruló nyilatkozatot benyújtani a hitelkérelemhez vagy kombinált pályázathoz kapcsolódó soron következő jelzálogjog bejegyzéséhez,
  • ingó biztosítékoknál a kombinált hitelprogramok esetében a Felhívásban előírt árajánlat elegendő a fedezeti érték megállapításához (törlésre került, hogy előszerződés benyújtása szükséges a fedezeti érték meghatározásához),

További információk

  • Style Video

Hamarosan ismét igényelhető lesz kamatmentes hitel új, vagy használt tárgyi eszköz beszerzésre, immateriális javak beszerzésére, ingatlan építésre (átalakításra, bővítésre, felújításra), vagy akár ingatlanvásárlásra is a "Mikro-, kis-és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram" keretében.

Kitűnő lehetőség ez a vissza nem térítendő pályázatokból kiszoruló vállalkozásoknak, hiszen a GINOP 8.3.1-16 és a VEKOP 1.2.3-16 pályázatok kedvező feltételekkel, visszatérítendő támogatást nyújtanak, gyakorlatilag kamat- és költségmentesen beruházásaik széles körére.

A HITELPROGRAM CÉLJA

A Hitelprogram a KKV-k versenyképességének növelése tematikus célkitűzés, illetve a korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességek megteremtése és bővítésének támogatása megnevezésű beruházási prioritás keretében megvalósuló Hitelprogram, melynek egyedi célkitűzése a finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó KKV-k versenyképességének fejlesztése a KKV-k külső finanszírozáshoz történő hozzáférésének javítása révén. A Hitelprogram célja a Mikro-, Kis- és Középvállalkozások olyan Beruházásainak támogatása, amelyek pénzügyi szempontból életképesek, jövedelemtermelők, ugyanakkor a pénzpiacokon egyáltalán, vagy nem kellő mennyiségben jutnak finanszírozási forráshoz.

HITEL ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

Hitel összege: Min. 1 M Ft – Max. 600 M Ft

Kamat: 0 %/év

A Saját Forrás minimálisan elvárt mértéke: a Projekt elszámolható költségének legalább 10%-a – kivéve használt gépjármű beszerzés, ahol minimum 20 %.

Projekt megvalósításának határideje: Kölcsönszerződés megkötését követő 24 hónapon belül be kell fejezni, amely határidő indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható.

Kategória: Hírek, közlemények

Sajtószemle: Portfolio - 2017. július 31.

A mai nappal, azaz 2017. július 31-vel 126 új MFB Pont kezdte meg működését, melyet - legkésőbb év végéig - további 74 MFB Pont megnyitása követ majd. Ezzel összesen 642 elemből álló hálózat gondoskodik majd az európai uniós hitelek és támogatással kombinált hitelek közvetítésével a vállalkozások és a lakossági ügyfelek számára.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Sajtószemle: Portfolio - 2017. június 29.

Több mint egy évet kellett várni rá, de ma kihirdette az MFB, mely hitelintézetek nyithatják meg a második körben az újabb 200 MFB Pontot, amelyen keresztül a visszatérítendő EU-forrásokat is értékesítik. A Takarékbank, a B3 Takarék, az FHB és a Budapest Bank meglévő 442 MFB Pontja mellé az OTP Bank, az MKB Bank, a Gránit Bank és az NHB Bank nyithatja meg a következő 200 MFB Pontot. Az új konzorcium szereplői idén 60 milliárd forintot értékesítenének az EU-forrásokból.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Sajtószemle: Portfolio - 2017. június 16.

A korábban 40-ről 70 milliárd forintra emelt nulla százalékos uniós hitel keretösszegét várhatóan megemelik a több mint dupla ekkora pályázói igény miatt - írja a Világgazdaság a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kapott tájékoztatás alapján. A cikk alapján egyelőre továbbra sem tudható, hogy a tavasszal jelzett elhalasztás után pontosan mikor fognak megnyílni a munkahelyi képzési uniós pályázatok.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Egy mai közlemény szerint a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram" című (GINOP-8.3.1-16 kódszámú) felhívás esetében a beérkezett pályázatok forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, ezért a hitelkérelmek befogadását ideiglenesen szüneteltetik.

Kategória: Hírek, közlemények

Mától elérhető a honlapon a Széchenyi 2020 keretében megjelent GINOP-4.1.1-8.4.4-16 Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel kitöltő programja.

A támogatási kérelem benyújtása 2017. március 16-tól lehetséges.

A pályázat VEKOP-os testvérét ezen a héten lehet beadni és a tapasztalatok is azt igazolják, hogy a pályázat rengeteg előkészülettel jár, ezért ha pályázni kíván, minél előbb javasolt felvennie a kapcsolatot egy épületenergetikai auditorral, aki elvégzi a projekt szakszerű előminősítését. Amennyiben igénylik természetesen ebben is tudunk Önnek segíteni, keressen bennünket bizalommal.

Emlékeztetőül, vegyük sorra a pályázat legfontosabb feltételeit:

A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 91,53 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 1700-2800 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft. Az igényelhető kölcsön összege: minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft.

Az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét.

A kölcsön kamata: 2%/év

A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 45%-a lehet.

Kategória: Hírek, közlemények

Három tőkeprogram felhívásának társadalmi egyeztetése indul a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) és egy Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.
A pénzügyi eszközök a 2014-2020-as programozási időszakban a korábbinál jóval nagyobb szerepet kapnak – emlékeztetett az államtitkár. Hozzátette: az előző fejlesztési ciklushoz (2007-13) képest a (GINOP) keretében a visszatérítendő pénzügyi eszköz támogatásokra több mint háromszor nagyobb összegű forrás, összesen mintegy 730 milliárd Ft áll rendelkezésre.

A pénzügyi eszközök között fontos szerepet kapnak a kockázati tőkeprogramok, amelyből most 4 véleményezésére 10 nap áll rendelkezésre:

Kategória: Hírek, közlemények

Csütörtökön négyszázmillió eurós hitelkeretről írt alá megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Vazil Hudák, az Európai Beruházási Bank alelnöke. A keretösszeg Vidékfejlesztési program kiválasztott intézkedéseihez kapcsolódóan használható fel, mezőgazdasági üzemeknek és vállalkozásoknak adhat segítséget, de hozzájárulhat a természeti katasztrófák által károsított mezőgazdasági területek helyreállításához is.

A magyar kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, valamint Vazil Hudák, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke tegnap négyszázmillió eurós vidékfejlesztési hitelkerettől írt alá megállapodást. A forrás elsősorban mezőgazdasági üzemek és vállalkozások, valamint erdőterületek fejlesztésére, természeti katasztrófák által károsított mezőgazdasági területek helyreállítására, ezeken túl tárgyi eszközök beszerzésére és szakképzéshez kapcsolódó tevékenységekre vehető igénybe. A szerződés a 2014–2020-as időszakban az uniós Vidékfejlesztési programban megvalósuló fejlesztések hazai központi költségvetési forrásainak refinanszírozását biztosítja.

Kategória: Hírek, közlemények

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram" termékdokumentációja.

A főbb módosítások:

  • A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 2016. november 18-tól hatályos módosításának termékdokumentáción (termékleírás, Eljárási Rend) való átvezetése: A rendelet 2. melléklet a 345/2016. (XI. 17.) Korm. rendelethez döntése értelmében az ingatlanvásárlás összes elszámolható költsége nem haladhatja meg a projekt összes elszámolható költségének 2%-át, kölcsön formájában nyújtott pénzügyi eszköz esetén 10%-át. A módosítás hatálya a azokra a folyamatban lévő ügyletekre terjed ki, amelyek esetében a támogatási döntés 2016. november 18-ig nem született meg,
  • a termékleírásban a támogatható tevékenységek, valamint az elszámolható költségek mértékére, illetve arányára vonatkozó elvárások pontban lévő táblázat pontosítása.

Kategória: Hírek, közlemények

A HITELPROGRAM CÉLJA

A vállalkozások K+F+I beruházásainak előmozdítása, különös tekintettel:

  • az intelligens specializáció elveinek megfelelő termék- és szolgáltatásfejlesztésre, a technológiaátadásra, a társadalmi innovációra, az öko-innovációra és a közszolgálati alkalmazásokra irányuló beruházások, továbbá
  • a technológiai és alkalmazott kutatás, a kísérleti programok, a korai termékhitelesítési intézkedések, az alaptechnológiák fejlett gyártási kapacitásának és próbagyártásának támogatása.

A hitelprogram célja a pénzügyi szempontból életképes, jövedelemtermelő vállalkozások K+F+I tevékenységének ösztönzése, amelyek a pénzpiacokon egyáltalán nem, vagy nem kellő mennyiségben jutnak finanszírozási forráshoz. A hitelprogram célja továbbá, hogy növekedjen a vállalkozás saját tevékenységi körében végzett olyan prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztési tevékenység, amely jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, ill. ezek prototípusainak kifejlesztését, piacravitelét eredményezheti.

A Hitelprogram keretösszege: 32 milliárd forint.

KEDVEZMÉNYEZETTEK KÖRE

A hitelprogram keretében Támogatásra jogosultak a devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén székhellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel rendelkező, gazdaságilag potenciálisan életképes, azonban finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó kis-, közép- és nagyvállalkozások.

Támogatásra gazdasági társaság jogosult, amennyiben a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló 651/2014/EU bizottsági rendelet (általános csoportmentességi rendelet) I. melléklet szerint kis-, középvállalkozásnak vagy az általános csoportmentességi rendelet 2. cikk 24. pontja szerinti nagyvállalkozásnak minősül. A programban konzorciumok nem igényelhetnek támogatást. Nem nyújtható támogatás annak a vállalkozásnak:

  • olyan projekthez, mely a GINOP-2.1.1-15, vagy GINOP-2.1.7-15, vagy GINOP-2.2.1-15, GINOP-8.1.4-2.1.2-16 pályázati Felhívás keretében pozitív elbírálásban részesült;
  • olyan projekthez, amely nem rendelkezik a támogatandó Projektre vonatkozó, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kiállított támogató, úgynevezett Innovációs minősítési szempontú szakpolitikai véleménnyel.

KKV energia hitel

december 8, 2016

A HITELPROGRAM CÉLJA

A hitelprogram Mikro-, Kis- és Középvállalkozások olyan, pénzügyi szempontból életképes és jövedelemtermelő beruházásait támogatja, amelyek megújuló energiaforrás (a szélenergia kivételével) felhasználásával hálózatra termelés céljából villamos energiát vagy kapcsolt hő és villamos energiát állítanak elő.

KEDVEZMÉNYEZETTEK KÖRE

A hitelprogram keretében Kölcsönre jogosult a devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel rendelkező, gazdaságilag potenciálisan életképes, azonban finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó, a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklete alapján Mikro-, Kis- vagy Középvállalkozásnak minősülő Gazdasági Társaság, Egyéni Vállalkozó, Egyéni Cég és Szövetkezet.

Nem kizárt annak lehetősége, hogy olyan, az illetékes bíróság vagy hatóság által már bejegyzett vagy nyilvántartásba vett vállalkozás is Kölcsönben részesüljön, amely az adott gazdasági éven belül kezdte meg működését.

A Projekt megvalósítási helye a Végső Kedvezményezett Magyarországon, a Közép-Magyarország régión kívül bejegyzett székhelye, telephelye vagy fióktelepe. Minden esetben a projektmegvalósítás helyszíne számít és nem a Kölcsönt igénylő szervezet székhelye, ezért a Közép-Magyarország régióban székhellyel rendelkező szervezet Projektje is támogatható, amennyiben a Projekt maga a Kölcsönt igénylő Közép-Magyarország régión kívüli telephelyén vagy fióktelepén valósul meg.

A megvalósulási helynek a hitelkérelem benyújtásakor már bejegyzésre kell kerülnie a cégkivonatba, valamint a későbbiekben igazolni kell azt is, hogy ott valóban gazdasági tevékenység folyik. Ez alól kivétel az, amikor a Projekt székhely, telephely vagy fióktelep vásárlását is tartalmazza, ez esetben a bejegyzés folyósítási feltétel.

HITEL ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

Kölcsön összege: minimum 1 millió Ft, maximum 1.000 millió Ft.

Kamat: 0 %/év

A Hiteligénylőnek legalább a Projekt elszámolható összköltségének 10%-át kitevő igazolt Saját Forrással kell rendelkeznie.

https://www.high-endrolex.com/33