Szeptember elején jelennek meg a Modern vállalkozások programban a mikro-, kis- és középvállalkozások digitális fejlesztésére igényelhető szoftverpályázatok – mondta a program szakmai vezető helyettese kedden az M1 aktuális csatornán.

Koleszár Péter a program Vállalkozz digitálisan! projektjéről elmondta, első lépésként a projekt tanácsadó hálózatában dolgozó szakemberek helyszíni auditot hajtanak végre a vállalkozásoknál.

Tavaszi indulása óta csaknem 700 mikro-, kis- és középvállalkozás csatlakozott a Vállalkozz digitálisan! projekthez, nyár végéig pedig további 300 vállalkozás csatlakozására számítanak.

Kategória: Hírek, közlemények

Nyárra várható az infokommunikációs fejlesztéseket és a felhőalapú online üzleti szolgáltatások alkalmazását támogató felhívás, melyet egészen biztosan sok hazai vállalkozás tűkön ülve vár. Nem csoda a nagy érdeklődés, hiszen több mint 3 éve nem volt a vállalkozásoknak lehetőségük ilyen irányú fejlesztéseikhez támogatást igényelni. A pályázat több elemében is megújul a korábbi vállalati folyamatmenedzsment támogatására szolgáló GOP pályázattípusokhoz képest, ezeket a változásokat foglaltuk most össze rövid bejegyzésünkben.

A GINOP 3.2.2 pályázati konstrukció alapvető célja, hogy lehetőséget biztosítson a vállalkozások számára elavult eszközeik, hardver és szoftver parkjuk komplett cseréjére, illetve korszerűsítésére.

A pályázat keretében várhatóan pályázni lehet majd külön is bármelyik fejlesztés típussal (saját szoftver és bérelt szolgáltatás), de azok kombinálásaként előálló hibrid megoldásokkal is.

Szintén új elemként jelenik majd meg az eddigi gyakorlathoz képest, hogy a konstrukció keretében kombinált formában nyílik lehetőség vissza nem térítendő támogatás és visszatérítendő támogatás (kamatmentes hitel) igénylésére.

További információk

  • Style Video

Igen, a jelenlegi kormányzati tervek szerint nyáron várható a vállalatirányítási rendszerek kialakításához kapcsolódó komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések támogatására szolgáló pályázati kiírás. A rendkívül régóta várt pályázati lehetőség – hiszen több mint 3 éve nem volt a vállalkozásoknak lehetőségük ilyen irányú fejlesztéseikhez támogatást igényelni – több elemében megújul a korábbi vállalati folyamatmenedzsment támogatására szolgáló GOP pályázattípusokhoz képest.

Az eddigi gyakorlat mellett – miszerint a vállalkozáson belül történő üzleti informatikai megoldások bevezetésének támogatására telepített szoftver alkalmazások beszerzési költségeit lehet elszámolni – új elemként jelenik meg a hasonló funkcionalitású rendszerek felhőalapú online szolgáltatás keretében történő bevezetésének lehetősége.

Várhatóan pályázni lehet majd külön bármelyik fenti megoldás keretében történő fejlesztés típussal, de azok kombinálásaként előálló hibrid megoldásokkal is (saját szoftver és bérelt szolgáltatás).

Szintén új elemként jelenik majd meg az eddigi gyakorlathoz képest, hogy a konstrukció keretében kombinált formában nyílik lehetőség vissza nem térítendő támogatás és visszatérítendő támogatás (kamatmentes hitel) igénylésére.

Kategória: Tőlünk kérdezték
https://www.high-endrolex.com/33