2017 augusztus 29-én módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című (GINOP-2.1.2-8.1.4-16 kódszámú) felhívás.

A legfontosabb módosítás, hogy a felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre a vissza nem térítendő támogatás és kölcsön vonatkozásában igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt vissza nem térítendő támogatás 75%-a és a kölcsön 50%-a lehet.

Ezen felül további könnyítés, hogy a kölcsön előtörlesztése a Projekt Megvalósulásának (Projektmegvalósítás Befejezésének) Időpontját követően megengedett. Az elvárt fedezettség mértéke pedig a befogadási értékekből számítva a tőkekitettség 50%-a.

Arra is fontos odafigyelni, hogy igénybe vett szolgáltatás (a szolgáltatás tárgyától függetlenül) esetén kötelező csatolni a szolgáltatást nyújtó szervezet nyilatkozatát az utolsó teljes, lezárt üzleti éves statisztikai állományi létszámára vonatkozóan (amennyiben releváns). – mindez azt is jelenti, hogy a már beadott pályázatoknál majd hiánypótlásban az ajánlatokat szükséges lesz kiegészíteni.

További információk

  • Style Video

Versenyképességének javítására és kutatásfejlesztésre 101 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el összesen 4,5 milliárd forint támogatást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A támogatással összesen közel 8 milliárd forint értékű fejlesztést valósítanak meg – tájékoztatta pénteken az MTI-t Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára.

A vállalkozások új eszközök beszerzésére, információs technológia-fejlesztésre, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására fordíthatják a támogatási összeget, újonnan kifejlesztett technológiákkal új termékeket hozhatnak létre, illetve új szolgáltatásokat is kialakíthatnak – tette hozzá.

Kategória: Hírek, közlemények

Utoljára egy hónapja adtunk hírt a GINOP-2.1.2-8.1.4-16 "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" pályázatra vonatkozóan, így adunk ismét egy nagyon gyors helyzetjelentést. A pályázatra 2017 március 1 óta lehet kérelmet benyújtani, a következő értékelési határnap augusztus 28. lesz. 

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 120 milliárd Ft,

  • amelyből a vissza nem térítendő támogatás: 80 milliárd Ft,
  • a visszatérítendő támogatás: 40 milliárd Ft.

A támogatott támogatási kérelmek várható száma tehát fenti számok alapján 160-1600 db.

A jelenlegi statisztikák alapján eddig 150 db pályázat érkezett be, összesen 37.915.181.232 Ft támogatási igénnyel:

Ha a fentiek alapján megcélozta a következő értékelési határnapot, fontos, hogy már most lásson neki a feladatnak, ez a típusú pályázat ugyanis hosszabb felkészülést igényel.

Rövid összefoglalónkat a pályázatról itt tudja letölteni: GINOP-2.1.2-8.1.4-16 - Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében

Bármilyen hasonló pályázati kérdéssel kapcsolatban keressen bennünket bizalommal.

 

További információk

  • Style Video

A GINOP-2.1.2-8.1.4-16 "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" pályázatra 2017 március 1 óta lehet kérelmet benyújtani, és május 31-én volt a pályázat első értékelési határnapja, míg a következő augusztus 28. lesz. Lássuk ezért, hogyan alakultak a beadások, mire számíthatunk a pályázat kapcsán.

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 120 milliárd Ft,

  • amelyből a vissza nem térítendő támogatás: 80 milliárd Ft,
  • a visszatérítendő támogatás: 40 milliárd Ft.

A támogatott támogatási kérelmek várható száma tehát fenti számok alapján 160-1600 db.

A jelenlegi statisztikák alapján eddig 145 db pályázat érkezett be, összesen 36.726.886.902 Ft támogatási igénnyel, így az közel 30% körül jár.

További információk

  • Style Video

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal közleménye alapján újra pályázhatnak a budapesti és Pest megyei vállalkozások arra a felhívásra, amely a jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák házon belüli kifejlesztését ösztönzi. Az első értékelési szakaszban ugyanis a 30 milliárdos keretből mindössze 19 milliárd forintnyit osztottak ki, így a fennmaradó 11 milliárdos keretre még lehet pályázni egészen pontosan július 15-ig.

Az első forduló nyertes projektjei között többféle tématerületen alkalmazható innováció juthatott vissza nem térítendő támogatáshoz, így például az alkalmazott gazdaságtanban, a gyógyszerészetben és a méréstechnikai megoldásokban hasznosítható fejlesztések.

Kategória: Hírek, közlemények

Múlt héten módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című (GINOP-2.1.2- 8.1.4-16 kódszámú) felhívás.

A legfontosabb módosítások:

  • A pályázó döntése alapján figyelembe vehetők a legalább 50% tulajdonrésszel rendelkező tulajdonos vállalkozások vagy magánszemély tulajdonoson keresztül kapcsolt vállalkozások árbevétel adatai is a maximális projektösszköltség vonatkozásában.
  • Már nem kizáró ok a GINOP-2.1.7-15 kódszámú felhívásra benyújtott támogatási kérelem, azonban továbbra sem támogatható a GINOP-2.1.7-15 kódszámú felhívásra benyújtott támogatási kérelemmel megegyező szakmai és/vagy pénzügyi tartalmú támogatási kérelem benyújtása. (Kivéve ez alól, ha a GINOP-2.1.7-15 projektje kapcsán már rendelkezik elutasító döntéssel).
  • Biztosítékként már elfogadják a hitelintézet által vállalt garanciát is, ilyen esetben a kibocsátó hitelintézet szándéknyilatkozatát szükséges a pályázathoz csatolni.

A módosítások jegyzékét itt tekintheti meg: Változások jegyzéke GINOP-2.1.2- 8.1.4-16

A pályázatról pedig bővebben itt olvashat: Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében - GINOP-2.1.2- 8.1.4-16

Kategória: Hírek, közlemények

Egy mai közlemény szerint a Széchenyi 2020 keretében megjelent „K+F Versenyképességi és Kiválósági Együttműködések" című (GINOP-2.2.1-15 kódszámú) felhívás esetében a 2017. augusztus 28. 14 óra 00 perc és a 2017. november 30-i értékelési határnapok helyett új határnap, 2017. május 31. 23 óra 59 perc került meghatározásra.

Kategória: Hírek, közlemények

Sajtószemle: Portfolio - 2017. április 25.

Több mint egy év várakozás után tegnap megszülettek az első támogatói döntések az uniós prototípus pályázatban, amit egyébként a múlt heti parlamenti projektmenedzseri ülésen május - júniusra ígértek. A hivatalos pályázati oldal statisztikái alapján a 2688 pályázó közül jelenleg még csak 43 nyertes örülhet közel 3 milliárdos megítélt támogatásnak. A közép-magyarországi régióban még nem kezdték el kihirdetni a nyerteseket.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Módosult a „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című (GINOP-2.1.2-8.1.4-16 kódszámú) felhívás beadási határideje, így az eredetileg 2017.04.10-én záruló első értékelési szakasz 2017.05.31.-re változott.

Mindez azt jelenti, hogy a pályázóknak még csaknem két hónapja maradt arra, hogy elkészítsék pályázatukat és ehhez, ha eddig az idő szűke miatt nem tették, külső szakértő segítségét vegyék igénybe.

Nézzük meg újra, mit is kell tudni erről a pályázatról:

A pályázat célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan hazai kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatásával, amelyek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, továbbá ezek prototípusainak kifejlesztését eredményezik.

A Felhívás keretéből azon projektek támogathatóak, amelyek közvetlenül vagy közvetve illeszkednek a Nemzeti S3-ban meghatározott nemzeti ágazati prioritások vagy intelligens technológiák valamelyikéhez.

A nemzeti ágazati prioritások:

  • Egészséges társadalom és jólét;
  • Fejlett jármű- és egyéb gépipari technológiák;
  • Tiszta és megújuló energiák;
  • Fenntartható környezet;
  • Egészséges és helyi élelmiszerek;
  • Agrár-innováció;

Intelligens technológiák:

  • fotonika, lézertechnológia
  • különleges anyagok, korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák
  • bionika
  • nem gépipari fémfeldolgozás
  • elektronika és félvezető-technológia
  • korszerű szénhidrogén technológia (kőolaj, földgáz)
  • korszerű csomagolástechnikai technológiák
  • vegyipar (pl. gumiipar, műanyagipar, intermedier, műtrágya és kozmetikumok gyártása)
  • építőipar (építőanyag-technológiák)
  • textilipar
  • fa- és bútoripar
  • logisztika
  • kulturális és kreatív ipar

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 105 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 140-1400 db.

A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, hitelrészből és önrészből tevődik össze, amelyek együttesen meghatározzák a projekt elszámolható összköltségét.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50 millió forint, maximum 500 millió forint.

Az igényelhető kölcsön összege minimum 25 millió Ft, maximum 250 millió Ft.

Kategória: Hírek, közlemények

Csütörtökön, az Uniós Források konferenciája keretében került sor egy panelbeszélgetésre, amelyen Lukács János, a Vanessia Kft. ügyvezetője is résztvevő volt Váczi Dávid (Budapest Bank), Monszpart Zsolt (NKFIH), Karsai Tamás (NGM), Essősy Zsombor (MAPI), Weinhardt Attila (Portfolio) mellett.

A panelbeszélgetés témája a pályázati dömping volt.

Kategória: Házunk tája

Egy mai közleményből megtudtuk, hogy módosították a Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés című GINOP-2.1.7-15 kódszámú felhívás keretösszegét 35 milliárd Ft-ról 42 milliárd forintra, így a támogatott támogatási kérelmek várható száma 270-3500 db-ról 320-4200 db-ra változott.

Mindez a módosítás csak azokat érinti, akik már rendelkeznek beadott pályázattal, hiszen ahogy a palyazat.gov.hu oldalon található publikus statisztikából látszik, a most megemelt 42 milliárdos keretre már 2688 pályázó várakozik, összesen több mint 169 milliárd forintnyi támogatási igénnyel.

Nem valószínű tehát, hogy a módosítás hatására a felfüggesztett pályázatot újra nyitnák, de tény, hogy így 7 milliárd forinttal többet osztanak szét a pályázók között.

Kategória: Hírek, közlemények

Egy 17 milliárd forintos keretösszegű pályázat nyílt meg új digitális gyártástechnológiai, agrárinnovációs- és biotechnológiai fejlesztési programok megvalósítására - jelentette be a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.

A felhívás célja olyan, hosszú távon fenntartható, stratégiai jelentőségű együttműködések ösztönzése hazai vállalkozások, kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények között, amelyek eredményeképpen üzletileg is hasznosítható tudományos eredmények jönnek létre a gazdasági és a társadalmi élet problémáinak megoldására az alábbi területeken:

  • „A” alprogram: Digitális gyártástechnológia fejlesztése
  • „B” alprogram: Agrár-innováció és biotechnológiai programok

Erre a felhívásra kizárólag közép-magyarországi vállalkozások és kutató-tudásközvetítő szervezetek konzorciumai pályázhatnak, és kizárólag a Közép-Magyarország régióban megvalósuló projekt támogatható. A támogatás forrása a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap.

A program megvalósítására az NKFI Alapból rendelkezésre álló keretösszeg összesen 17 milliárd forint, az alábbi megoszlásban.

  • „A” alprogram: 9,5 milliárd forint,
  • „B” alprogram: 7,5 milliárd forint

Pályázatonként 500-1500 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

PÁLYÁZAT CÉLJA

A Felhívás célja a hazai vállalkozások versenyképességének és kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének ösztönzése annak érdekében, hogy növekedjen az innovatív vállalkozások házon belüli termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztési tevékenysége, amelyek exportképes új, piacképes termékek, szolgáltatások és technológiák kifejlesztését eredményezhetik, és ezáltal hozzájárulnak a vállalati K+F+I aktivitás növekedéséhez.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 12-20 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 200 millió forint, maximum 450 millió forint.

A támogatás maximális mértéke:

támogatási intenzitás - GINOP-2.1.6-16

Figyelem: A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

PÁLYÁZAT CÉLJA

A Felhívás célja a hazai vállalkozások versenyképességének és kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének ösztönzése annak érdekében, hogy növekedjen az innovatív vállalkozások házon belüli termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztési tevékenysége, amelyek exportképes új, piacképes termékek, szolgáltatások és technológiák kifejlesztését eredményezhetik, és ezáltal hozzájárulnak a vállalati K+F+I aktivitás növekedéséhez.

A projektjavaslatokkal szemben támasztott legfontosabb szakmai követelmények:

  • a projektjavaslat tudományos vagy fejlesztési eredményei révén gyorsan piacra jutó, újdonságtartalommal rendelkező termékek, szolgáltatások és technológiák kerüljenek kifejlesztésre;
  • a cég exportján belül nőjön a magas hozzáadott értékkel rendelkező, korszerű, versenyképes tudást tartalmazó termékek, szolgáltatások részaránya;
  • a cég eredményei fenntartható módon (üzletileg) hasznosuljanak.

A Felhívás keretéből azon projektek kaphatnak támogatást, amelyek illeszkednek a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia (továbbiakban Nemzeti S3) céljaihoz és szakosodási irányaihoz.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 12-20 db.

Jelen Felhívás keretében a projekt elszámolható összköltsége nem haladhatja meg a benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti év nettó árbevételét.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 200 millió forint, maximum 450 millió forint.

A támogatás maximális mértéke:
ginop-216-16-tabla

Megjelent 30 milliárd forintos keretösszeggel a Nemzeti Technológiai és Szellemi Tulajdon kockázati tőkeprogram a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében.

A tőkeprogram célja, hogy az induló vagy fiatal, innovatív, nagy növekedési lehetőségekkel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) tőke-támogatás révén ötletek megvalósításával, prototípusok továbbfejlesztésével jelentősen innovatív termékeket, szolgáltatásokat hozzanak létre és vezessenek sikeresen a nemzetközi piacra.

A megcélzott vállalkozások további ismérvei:

  • A potenciális végső kedvezményezettek érettségüket tekintve a korai életszakaszokba tartozó, K+F+I tevékenységet felmutatni képes vagy azt vállaló KKV-k;
  • Magas növekedési potenciállal rendelkeznek;
  • Fő irányként azon projektek részesülhetnek támogatásban, amelyek közvetlenül, vagy közvetve illeszkednek az S3 céljaihoz vagy szakosodási irányaihoz. Előnyt élveznek azok a projektek, melyek nagy növekedési potenciállal rendelkeznek, valamint technológiailag innovatívak. Emellett megvalósulhatnak olyan projektek is melyek nem illeszkednek közvetlenül az S3 stratégiához ugyan, de hozzájárulnak az S3 folyamat céljaihoz és gazdaságélénkítő hatással bírnak.
Kategória: Hírek, közlemények
https://www.high-endrolex.com/33