Vidékfejlesztési Program 2021

Korábbi hírlevelünkben írtunk már róla, hogy az idei év első felében is folytatódik a 2020 őszén elinduló agrár pályázati dömping. Bár az új Közös Agrárpolitikát megelőző átmeneti időszakban vagyunk  idén további 96 milliárd Ft fejlesztési forrás áll majd rendelkezésre a gazdálkodó szervezetek számára.

Lássuk egész pontosan, mi szerepel a Vidékfejlesztési Program 2021-évi Éves Fejlesztési Keretét meghatározó kormányhatározatban:

VP ÉFK 2021v2

A fenti pályázatokkal kapcsolatban keressenek bennünket bizalommal.

Kategória: Hírek, közlemények

A két programozási időszak közötti átmeneti év lehetőséget biztosít arra, hogy a jelenlegi jogszabályi háttérrel a következő hét éves költségvetési ciklus terhére fejlesztési támogatásokat vegyenek igénybe a gazdálkodók.

Az év első felében hat új felhívás is várható, amelyeket az alábbiakban mutatunk be:

  • Januárban jelenik meg 2,3 milliárd Ft keretösszeggel az öntözési közösségek együttműködésének a támogatása. A maximum 250 000 euró támogatás meglévő, közös érdekeltségű öntözőtelep(ek) üzemeltetésére, fenntartására, fejlesztésére, esetleg új öntözési beruházások előkészítésére vehető igénybe.
  • Februárra várható a külterületi helyi közutak fejlesztése című pályázat 30 milliárd Ft-os kerettel. A külterületi úthálózat fejlesztése jelentősen javítja a vidéki lakosság életkörülményeit, hozzájárul a mindennapi szükségleteik kielégítéséhez, amelyek lehetnek szociális, egészségügyi igények, valamint természetesen a munkahelyeket is könnyebben elérhetjük.
  • Márciusban hirdetik meg a „Minőségrendszerekhez kapcsolódó előállítói, termelői csoportosulások tájékoztatási és promóciós tevékenysége" című pályázatot egyszerűsített eljárásrenddel és 8,7 milliárd Ft-os keretösszeggel.
  • Áprilisban jelenik meg az „Állattartó telepek megújításának támogatása" 10 milliárd Ft-os kerettel, amelyre az előzetes tervek szerint kizárólag a 100 millió Ft alatti beruházással tudjuk benyújtani a támogatási igényeket.
  • Szintén áprilisra várható 15 milliárdos kerettel a „Kertészet - ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása" című felhívás.
  • 2021. májusában pedig megjelenik a széles körben régóta várt „Terménytárolók, szárítók, tisztítók és vetőmag előállító üzemek fejlesztése" című felhívás mintegy 30 milliárd Ft-os forrás kerettel.

A fentiekből is jól látható, hogy a 2020 őszén elinduló pályázati dömping, még az idei év első felében is folytatódik, ami további 96 milliárd Ft fejlesztési forrást biztosít a gazdálkodó szervezetek számára.

Forrás: Németh Bálint/NAK

Kategória: Hírek, közlemények

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott VP2-4.1.3-20 Kertészeti üzemek korszerűsítése című felhívás vonatkozásában, a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) és (1a) bekezdése alapján az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét 2020. november 21. napján 00 órától felfüggeszti.

Kategória: Hírek, közlemények

GINOP 1 2 14 20F

2020. október 19-én elindult a VP2-4.1.3-20 - Kertészeti üzemek korszerűsítése című felhívás esetében a támogatási kérelmek benyújtása, az első határnap 2020. november 20, tehát az eddig benyújtott pályázatok együttesen kerülnek értékelésre. Mivel a pályázat iránt hatalmas az érdeklődés, ha az igényelt támogatás jelentősen meghaladja a rendelkezésre álló keret mértékét, a pályázat már az első határnappal felfüggesztésre kerülhet. Éppen ezért fontos, hogy ha pályázni szeretne, ezt november 20-ig érdemes megtennie.

Bár a határidő szűkös, de természetesen állunk rendelkezésére a pályázat szakszerű összeállítása kapcsán, keressen bennünket bizalommal.

Lássuk a pályázat részleteit:

Kategória: Hírek, közlemények

Kertészeti üzemek korszerűsítése

Megjelent a „Kertészeti üzemek korszerűsítése" című (VP2-4.1.3-20 kódszámú) felhívás. A támogatási kérelmek benyújtására 2020. október 19. napjától 2021. február 19. napjáig van lehetőség.

A pályázat célja, hogy elősegítse a kertészetek számára a korszerű tárolási és áruvá készítési rendszerek kiépítését, a rendelkezésre álló kapacitásaik bővítését. Támogatja továbbá a kertészeti gazdaságokban az energiafelhasználás hatékonyságának javítását és az ágazat által okozott környezetterhelés csökkentését. A felhívás a kertészeti létesítmények esetében az épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása által elősegíti a kertészeti gazdaságok energiahatékonyságának javulását is.

A Kormány a Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket célterülettől függően maximum 2 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.

Lássuk a pályázat részleteit:

Társadalmi egyeztetésen a kertészeti üzemek korszerűsítése pályázat, VP2-4.1.3-20 - KERTÉSZETI ÜZEMEK KORSZERŰSÍTÉSE

Az "Állattartó telepek fejlesztésének támogatása" című (VP2-4.1.1.-20 kódszámú) pályázattal egyidőben elindult a VP2-4.1.3-20 "Kertészeti üzemek korszerűsítése" című felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése is.

A támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2020. október 1. napjától 2021. február 5. napjáig lesz lehetőség.

A pályázat célja, hogy elősegítse a kertészetek számára a korszerű tárolási és áruvá készítési rendszerek kiépítését, a rendelkezésre álló kapacitásaik bővítését. Támogatja továbbá a kertészeti gazdaságokban az energiafelhasználás hatékonyságának javítását és az ágazat által okozott környezetterhelés csökkentését. A felhívás a kertészeti létesítmények esetében az épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása által elősegíti a kertészeti gazdaságok energiahatékonyságának javulását is.

A Kormány a Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket célterülettől függően maximum 2 milliárd Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.

Lássuk a pályázat részleteit:

A pályázati felhívás jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a tényleges megjelenésig a felhívás változhat!

Az idei év egyik sikerpályázatának ígérkezik a mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek versenyképességének javítását célzó pályázat, mely lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati termékek előállítására szolgáló épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

További információk

  • Style Video

Sajtószemle: Portfolio - 2017. szeptember 27.

A Vidékfejlesztési Programban eddig mintegy 774 milliárd forintra (60%) vállalt kötelezettséget az Irányító Hatóság - mondta Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára tegnap Budapesten az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsági ülésén. A rendelkezésre álló források több mint 50 százalékát beruházásra különítették el (665 milliárd forint), amiből a kötelezettségvállalás 214 milliárd forint.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Kategória: Sajtószemle

Első körben összesen 27,66 milliárd forint szolgálja a kertészeti ágazat beruházásainak megvalósítását. A Miniszterelnökség három vidékfejlesztési pályázat esetében, 366 darab kérelem támogatásáról döntött.

A kertészeti ágazat fejlesztésére a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Program keretében több mint 86 milliárd forintot különített el. A beérkezett kérelmek értékelése folyamatos, melynek eredményeképpen, elsőként az ültetvénytelepítést, illetve a gomba- és hűtőházak, valamint az üveg- és fóliaházak létesítését, korszerűsítését támogató felhívások első benyújtási szakaszában beadott kérelmekről hozott döntést a tárca.

Kategória: Hírek, közlemények

Elkezdődik a gazdák értesítése a Vidékfejlesztési program pályázati döntéseiről, jövő márciusig a több százmilliárd forintnyi mezőgazdasági beruházási pályázat odaítéléséről kapják meg a tájékoztatást az érintettek – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a 26. debreceni Farmer Expó csütörtöki megnyitóján.

Kis Miklós Zsolt hangsúlyozta: először az élelmiszeripari beruházási pályázatok első szakaszát bírálták el, az eredményekről pedig már részben el is kezdődött a gazdálkodók értesítése. A kertészethez köthető pályázatok értékelése is a végéhez közeledik, így augusztusban az ügyfélkapun keresztül azok értesítése is megkezdődik, akik hűtőházak, gombaházak, fóliaházak létesítésére, illetve ültetvénytelepítésre pályáztak – mondta.

Kategória: Hírek, közlemények

Régóta nem készítettünk áttekintést a vidékfejlesztési pályázatokról, így most ezt kívánjuk pótolni az alábbi összesítő táblázattal, amely tartalmazza a jelenleg futó és hamarosan megjelenő agrár- és vidékfejlesztési pályázatokat.

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

Forrás: NAK

A pályázatokkal kapcsolatos kérdéseivel keressen bizalommal.

Kategória: Hírek, közlemények

Az elmúlt hetekben is számos kérdést kaptunk a VP2-6.1.1-16 kódszámú "A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás" című pályázat vonatkozásában. Hogy segítsük a felkészülésüket, íme az újabb kérdéscsokor és az azokra adott válaszaink:

1 ha alatti földterületek, illetve zárt kertek esetében, hogyan történhet az STÉ igazolása?

A felhívás módosítása alapján az üzemméret igazolása növénytermesztés esetén kizárólag a támogatást igénylő által benyújtott - jelen felhívás szerinti támogatási kérelem benyújtási évében beadott - egységes területalapú támogatási kérelme (a továbbiakban: TERA kérelem), vagy ha az még nem került benyújtásra, akkor a támogatási kérelem benyújtását megelőző évben beadott TERA kérelme alapján számolt, mezőgazdasági tevékenységből származó üzemmérettel.

Az 1 ha alatti területeket az egységes kérelemben meg jelet jelölni, így amennyiben a támogatást igénylő a 2017. évben benyújt egységes kérelmet, akkor az abban megadott adatok figyelembe vehetők az üzemméret számítása során. Természetesen ebben az esetben, mivel 1 ha alatti területekről van szó, SAPS támogatást nem lehet igényelni.

Szükséges-e, hogy a működés során az árbevétel több mint 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származzon?

A pályázati felhívás nem határoz meg olyat, hogy az összes árbevétel legalább 50%-át mezőgazdasági termelésből származó árbevételnek kell kiadnia. Elvárás az, hogy a vállalkozás főtevékenységeként mezőgazdasági tevékenység legyen bejelentve.

Kategória: Tőlünk kérdezték

Elkezdődött az egységes kérelmek benyújtásának időszaka, a gazdálkodók április 7-e és május 15-e között adhatják be szankciómentesen a szükséges dokumentumokat a Magyar Államkincstárhoz (MÁK) – tájékoztatta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a termelőket.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) államtitkára hangsúlyozta: a továbbiakban június 9-ig adhatók még be az egységes kérelmek, de akkor már csak szankcióval együtt fogadja be az igényeket a MÁK.

A benyújtási időszak kezdetét idén a megszokottól talán jóval többen várták, és azon sem csodálkoznék, ha az elkövetkezendő napokban tömeges benyújtásról szólnának a hírek. Ennek oka, hogy a március 6-án módosított Fiatal Gazda pályázat keretében már csak azok nyújthatnak be támogatási kérelmet, akik földterületek esetében beadott TERA kérelemmel igazolják a rendelkezésükre álló földterület nagyságát. Ez a módosítás rengeteg olyan pályázót kizárt, akik tavalyi évben vásárolták meg a földterületeket, vagy vették vissza azokat tartós bérletből, illetve akik 1 hektárnál kisebb területeken gazdálkodtak és ezért nem nyújtottak be egységes kérelmet.

A korábbi felhívás alapján többszörös túligénylésre lehetett számítani, ám mindössze a keret töredékére érkezett csak be igény az első szakasznappal.

A 2017. évi egységes kérelem benyújtását követően viszont elhárul az akadály és aki TERA kérelmével igazolni tudja a 6.000STÉ üzemméretet, már beadhatja támogatási kérelmét a VP2-6.1.1-16 kódszámú "A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás" pályázat vonatkozásában is.

Nos, ezek fényében nagy valószínűséggel, a kérelem beadások az elkövetkezendő napokban megugranak majd az egységes kérelmek beadásának ütemében.

Kategória: Hírek, közlemények

2017. március 16-tól benyújtható a fiatal gazda pályázat. A benyújtást megelőző héten azonban nagymértékben módosították a pályázati felhívást, mellyel a jogosultsági feltételek szigorodtak meg.

A módosítás következtében kiszorulnak a pályázat köréből azok, akik az elmúlt 12 hónapban ténylegesen nem végeztek mezőgazdasági tevékenységet, ugyanis az üzemméret igazolására növénytermesztés esetén kizárólag az előző évben leadott TERA (terület alapú támogatás) kérelem fogadható el, állattartás esetében pedig a NÉBIH igazolása szükséges az előző évben nyilvántartott állatlétszámról.

A pályázati Felhívásra támogatási kérelmet nyújthat be:

1. Természetes személy, amennyiben együttesen megfelel az alábbi feltételeknek:

  • Főtevékenységként mezőgazdasági tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, aki a mezőgazdasági főtevékenységet egyéni vállalkozóként a támogatási kérelem benyújtásától számított 12 hónapnál nem régebben folytatja.
  • A támogatási kérelem benyújtásakor legalább 18 és legfeljebb 40 éves.
  • Államilag elismert mezőgazdasági jellegű szakismerettel rendelkezik. Az elfogadható szakképesítések felsorolását a felhívás 5. számú, míg az elfogadható végzettségek felsorolását a felhívás 6. számú melléklete tartalmazza. Jogosult támogatási kérelem benyújtására a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény szerint elismert, vagy honosított, külföldön szerzett, a 5. és 6. számú mellékletek szerinti szakképesítést vagy végzettséget bizonyítvánnyal vagy oklevéllel igazoló kérelmező is.
  • A támogatási kérelem benyújtásakor legalább 6 000, de legfeljebb 25 000 STÉ értékű termelési potenciállal (üzemmérettel) kizárólagosan rendelkezik.

2. Jogi személy, amennyiben együttesen megfelel az alábbi feltételeknek:

  • Főtevékenységként mezőgazdasági tevékenységet a támogatási kérelem benyújtásától számított 12 hónapnál nem régebben folytat.
  • A jogi személy kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője legfeljebb 12 hónapja folytat mezőgazdasági tevékenységet, mint főtevékenységet egyéni vállalkozóként vagy mezőgazdasági tevékenységet főtevékenységként végző jogi személy tulajdonosaként és ügyvezetőjeként.
  • A jogi személy kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője (ezáltal az irányítás, hasznok és pénzügyi kockázatok tekintetében tényleges és hosszú távú ellenőrzést kizárólagosan gyakorló személy) legalább 18, legfeljebb 40 éves.
  • A jogi személy kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője államilag elismert mezőgazdasági jellegű szakismerettel rendelkezik. Az elfogadható szakképesítések felsorolását a felhívás 5. számú, míg az elfogadható végzettségek felsorolását a 6. számú melléklete tartalmazza. Jogosult támogatási kérelem benyújtására a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény szerint elismert, vagy honosított, külföldön szerzett, az 5. és a 6. számú mellékletek szerinti szakképesítést vagy végzettséget bizonyítvánnyal vagy oklevéllel igazoló kérelmező.
  • A támogatási kérelem benyújtásakor a jogi személy kizárólagosan legalább 6 000 STÉ értékű, a jogi személy és a jogi személy kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője együttesen11 legfeljebb 25 000 STÉ értékű termelési potenciállal (üzemmérettel) rendelkezik.

További információk

  • Style Video

A rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt „A Kertészet korszerűsítése – kertészeti gépbeszerzés támogatása" című pályázat felfüggesztéséről döntött az Irányító Hatóság. A kiírásra eddig 27 milliárd forint igény érkezett.

A pályázatra a mezőgazdasági termelők, illetve csoportjaik 2017. január 6-tól kezdhették meg támogatási kérelmeik benyújtását. Az Irányító Hatóság közleménye értelmében erre legkésőbb 2017. március 6-án 24 óráig lesz lehetőségük. Ezt követően a felhívás – a forráskeret kimerülése miatt – felfüggesztésre kerül.

A projektek sikeres megvalósulása érdekében fontos, hogy az ügyfelek részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről, és a felfüggesztést megelőzően gondoskodjanak a támogatási kérelem véglegesítéséről, illetve benyújtásáról.

A felfüggesztésről és a pályázati felhívás részleteiről a www.palyazat.gov.hu honlapon olvasható bővebb tájékoztatás.

(Miniszterelnökség)

Kategória: Hírek, közlemények
https://www.high-endrolex.com/33