Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása” című (VP3-4.2.2-16 kódszámú) felhívás. A módosítás a támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja pontját érinti, a változtatást követően az értékelési határnapok az alábbiak szerint alakultak. A 2016. július 12. napján megjelent felhívásban szereplő határnapok:

  • 2016. november 11.
  • 2017. február 10.
  • 2017. május 12.
  • 2017. augusztus 11.
  • 2017. november 10.
  • 2018. február 9.
  • 2018. május 11.
  • 2018. szeptember 11.

Jelen közlemény megjelenésével érvénybelépő határnapok:

  • 2016. október 12.
  • 2016. november 11.
  • 2016. december 12.
  • 2017. március 13.
  • 2017. június 12.
  • 2017. szeptember 12.
  • 2017. december 12.
  • 2018. március 12.
  • 2018. június 12.
  • 2018. szeptember 11.

BŐVEBB INFORMÁCIÓ A PÁLYÁZATRÓL 

Kategória: Hírek, közlemények

2016-ban ismételten lehet pályázni a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és - átállításához igényelhető támogatásra, a rendelet szeptember elsejétől hatályos.

A pályázat idei évi keretösszege mintegy 1,35 milliárd forint. A tavalyi keretösszeg kimerülése miatt elutasított és új egyéni tervek benyújtására is van lehetőség.

A támogatási kérelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által rendszeresített, és honlapján közzétett nyomtatványon – ún. egyéni terven – kell benyújtani 2016. november 2. és november 30. között.

Kategória: Hírek, közlemények

Pályázat célja 

A Felhívás célja a vidéken élők számára új munkahelyek létrehozása, és ezáltal a vidéki települések élhetőbbé, vonzóbbá tétele. Az intézkedés támogatja a tanyás településeken és vállalkozáshiányos aprófalvas területeken megvalósuló tevékenység-, illetve vállalkozás-fejlesztéseket.

A támogatás fő céljai:

  • 1. célterület: a vidéki térségekben a már működő, legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkező mezőgazdasági mikro-vállalkozások nem mezőgazdasági tevékenység indításával történő gazdasági több lábon állásának biztosítása
  • 2. célterület: a vidéki térségekben helyi szükségleteket kiszolgáló szolgáltató új mikrovállalkozás indításának előmozdítása

Támogatás összege, mértéke

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 13,85 milliárd Ft, amely az alábbi két célterületre bontva kerül megnyitásra:

  • 1. célterület: -„Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja” 5,54 Mrd Ft.
  • 2. célterület: - „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – mikrovállalkozás indítása” 8,31 Mrd Ft.

A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 1154 db.

Az igényelhető támogatás: 40 000 eurónak megfelelő forintösszeg 5 évre.

A támogatás 75%-a az első kifizetési kérelem benyújtás alkalmával, a fennmaradó 25% támogatási összeg igénylés az üzleti terv teljesítése előrehaladásának függvényében, legkorábban az első igényléstől számított 36 hónap elteltével, de legkésőbb 48 hónapon belül tervezhető és igényelhető.

Szeptembertől újabb, a gazdák számára jelentős pályázati felhívások megjelentetését tervezi a Miniszterelnökség. A várható támogatásokról és a Vidékfejlesztési Program aktualitásairól Dr. Mezei Dávid, agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár tartott előadást a XXV. Farmer-Expon, Debrecenben.

A Vidékfejlesztési Program keretében ez idáig összesen harmincöt darab pályázat jelent meg. A közel 1300 milliárd forintos keretből a Miniszterelnökség mintegy 890 milliárd forintot már meghirdetett, amely a rendelkezésre álló forrás több mint kétharmada. Jelenleg a további – még több mint harminc – pályázati felhívás előkészítése és minőségbiztosítása folyik, melynek eredményeképpen az ősztől újabb kiírások megjelenésére számíthatnak a gazdálkodók.

Kategória: Hírek, közlemények

A héten, augusztus 18-21 között rendezik meg Magyarország egyik vezető nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítását, mely az agráripari ágazatcsoport részeseinek és partnereinek igyekszik minél szélesebb körű és minél hatékonyabb lehetőségeket biztosítani a kapcsolatteremtésre, a kapcsolatok elmélyítésére, a megmérettetésre, egyszóval az előrelépésre. Az expon a Vanessia Kft debreceni irodájának munkatársai is ott lesznek, ha arra jár, keresse standunkat. Néhány szó a rendezvényről és a várható programokról:

A Farmer-Expo szakkiállítás évek óta a leglátogatottabb szakmai kiállítások közé tartozik. Az elmúlt években átlagosan mintegy 30.000 érdeklődő látogatott ki a négy napos rendezvényre. Elmondható, hogy kialakult egy úgynevezett törzsközönség, aki évről évre visszalátogat a rendezvényre. A látogatók összetétele a kiállítás szakmai színvonalát tükrözi, hiszen az érdeklődők 70%-a valamilyen szinten kapcsolatban áll a mezőgazdasággal.

Debrecen földrajzi fekvéséből adódóan a Farmer-Expo óriási vonzerőt jelent a szomszédos országokból érkező külföldi szakemberek számára is. Minden évben több száz üzletember érkezik Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából. Évre nő a Nyugat-Európából (pl. Németország, Ausztria, Olaszország) és a távolabbi országokból érkező üzletemberek száma is.

A kiállítás ennek megfelelően fórumot biztosít a közvetlenül mezőgazdasági termeléssel foglalkozó, illetve az ehhez a szférához kapcsolódó, azzal partneri viszonyban álló hazai és külföldi cégeknek, vállalkozásoknak és szervezeteknek a termékeik, szolgáltatásaik bemutatására.

Kategória: Házunk tája

Agrár pályázatok terén a leggyakrabban feltett kérdés az STÉ számításával, illetve annak igazolásával kapcsolatban merül fel. A pályázatok esetében ugyanis a pályázói kört meglévő üzemmérethez kötik, a pályázatok többségében csak azok indulhatnak, akiknek üzemmérete meghaladja a 6.000 STÉ-t, míg más pályázatoknál indulhatnak a 3.000-6.000 STÉ közötti üzemmérettel rendelkező gazdák és vállalkozások. A népszerű fiatal gazda pályázat esetén is bevazetésre került az STÉ potenciál, mint kifejezés, bár ennek módzsertana még jelenleg is kidolgozás alatt áll. De mi is ez az STÉ és hogyan számoljuk ki?

Az STÉ azaz a Standard Termelési Érték a hivatalos meghatározás szerint az ágazat kibocsátását fejezi ki termelői áron hektárra, vagy számolásállatra vetítve euróban. A mutató lényegében arra szolgál, hogy összehasonlítható legyen két eltérő tevékenységet végző mezőgazdasági üzem mérete, azé a gazdáé, aki burgonyát termeszt 1 hektáron, a gazdáéval, aki gombát termeszt 50m2-en, vagy mondjuk 100 pulykát tart. Azt mutatja meg, hogy az adott növénykulturával vagy állatállománnyal éves szinten és euróban meghatározva mekkora kibocsátáts, leegyszerűsítve forgalom/bevétel realizálható.

Az euróban kifejezett STÉ kiszámításához segítséget ad a NAK honlapján elérhető STÉ kalkulátor, bár ez a kalkulátor fejlesztés miatt most átmenetileg nem elérhető.

Annak érdekében, hogy eldönthesse, indulhat-e az adott mezőgazdasági pályázaton, ki kell tehát számolnia saját STÉ értékét. Az STÉ számítására és igazolására többféle módszertan is létezik, és a pályázó dönthet arról melyiket alkalmazza.

Kategória: Tőlünk kérdezték

A Vidékfejlesztési Program (VP) több kiírása esetében jelentős a túligénylés a pályázók részéről, a legnagyobb összegre a szarvasmarha-ágazat szereplői nyújtottak be pályázatot – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Bonyhádon.

Az államtitkár jelezte: az ősz folyamán több új kiírás is megjelenik, köztük a fiatal gazdák, valamint 26 milliárd forintos kerettel a termelői csoportok támogatására szolgáló pályázat, és 50 milliárd forintos kerettel két, falusi turizmus segítő pályázati forrás is megnyílik.

Kis Miklós Zsolt a XX. Bonyhádi Állategészségügyi és Állattenyésztési Tanácskozás országos agrárfórumán elmondta: a 2014-2020-as, 1300 milliárd forintos program keretében tavasszal a három nagy állattenyésztési ágazat – a baromfi-, a sertés- és a szarvasmarha-tenyésztés – számára meghirdetett, 20-20 milliárd forintos keretösszegű pályázati lehetőség várhatóan nem lesz nyitva két éven át, mivel az első pályázati szakaszban négyszeres volt a túligénylés.

A legnagyobb, 85 milliárd forintos igény a szarvasmarhatartók részéről érkezett. A technológiai fejlesztésekre szánt támogatásra 1350 gazdálkodó pályázott, akiknek tíz százaléka fiatal gazda – tette hozzá.

Kategória: Hírek, közlemények

Mintegy 400 kiállítót és több mint 25.000 látogatót várnak augusztus 12. és 14. között, az immár 23. alkalommal megrendezésre kerülő Szentlőrinci Gazdanapokra, Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárára.

Az indulása óta eltelt több mint két évtized alatt a Szentlőrinci Gazdanapok kétség kívül az ország harmadik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárává nőtte ki magát, amely a régió, és az ország mezőgazdaságának, élelmiszeriparának szinte teljes vertikumát reprezentálja.

A kiállítók többsége az idén is gépkereskedő, állattenyésztő, növénytermesztő vagy az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozás. Idén azonban a hazai partnerek mellett külföldről érkező kiállítókat is várnak a szervezők, többek között Ausztriából, Horvátországból és Németországból is.

A szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány minden évben különböző szakmai témákat állít középpontba, ezzel biztosítva a változatosságot. Idén a helyi termékekre, illetve szélesebb körben történő bemutatásukra helyezi a hangsúlyt, és a szakmai rendezvények is szorosan e téma köré fognak fonódni.

Szakmai előadások keretében szó lesz többek között az élelmiszer-biztonságról, a kistermelők által előállított élelmiszerek értékesítéséről, valamint a fogyasztói magatartás fontosságáról is. Az elmúlt évekhez hasonlóan, a szakmai nap keretében több kezdő mezőgazdasági vállalkozó, kevésbé tőkeerős őstermelő, szolgáltató és a hagyományos kézműves mesterség képviselője is bemutatkozási lehetőséget kap..

A szakkiállításon a Vanessia Kft is saját standdal képviselteti magát, ahol a látogatók számára kollégáink részletes tájékoztatást adnak a pályázati úton elnyerhető, a vidékfejlesztést szolgáló forrásokról.

Ha teheti, látogasson el Ön is a Szentlőrinci Gazdanapokra és keresse szakértőnket a B4/4-es standon.

Kategória: Házunk tája

2016. július 22. napjával módosult a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) kormányrendelet.

A módosítás eredményeképpen tovább egyszerűsödik az ügyintézés, több helyen intézheti az őstermelő ügyeit, átláthatóbbá vált az igazolandó és nyilatkozat köteles adatok köre és kevesebb adatot kell megadnia, valamint kevesebb dokumentumot kell magánál tartania a termelőnek. A legnagyobb változás az ideiglenes őstermelői igazolványokkal kapcsolatban történt.

A legmarkánsabb változást az ideiglenes igazolványokkal kapcsolatos rendelkezések jelentik. A rendeletmódosítás alapján a már kiállított és a még 2016. július 31-ig kiállításra kerülő ideiglenes igazolványok 2016. szeptember 30. napjáig igazolják az őstermelői jogviszonyt. Tehát az ideiglenes igazolványokra nyomtatott július 31-i lejárati dátum figyelmen kívül hagyható, helyette automatikusan (kormányrendelet értelmében) szeptember 30-ig alkalmas az ideiglenes igazolvány az őstermelői tevékenység igazolására. Természetesen ez nem az jelenti, hogy az őstermelőnek szeptember 30. napján, illetve hatvan nap elteltével megszűnne az őstermelői jogviszonya, csupán a papír alapú, ideiglenes igazolvány nem lesz alkalmas arra, hogy igazolja őstermelői tevékenységét.

Kategória: Hírek, közlemények

Kiegészült a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése" című (VP2-4.1.2-16 kódszámú) felhívás dokumentációja az elektronikus felület használatához és e-kérelem benyújtásához segítséget nyújtó felhasználói kézikönyvvel és a hozzá tartozó, CSV fájlokat létrehozó importáló excel fájllal.

A  módosítás apropóján nézzük át a pályázat legfontosabb feltételeit:

A pályázat célja a terménytárolók műszaki színvonalának biztosítása, illetve a betárolt termények hosszú távú tárolását elősegítő technológiák fejlesztése.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 19,68 Mrd Ft. A támogatott projektek várható száma: 190 db

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: egyéni projekt esetén maximum 100 millió forint, kollektív projekt esetén maximum 300 millió forint.

Kategória: Hírek, közlemények

Mától lehet benyújtani a mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztésére kiírt pályázatokat. A gazdálkodók 2016. május 11-én ismerhették meg a Vidékfejlesztési Program öntözésfejlesztési pályázatát, melynek keretében mintegy 49,5 milliárd forint áll rendelkezésre többek között a vízvisszatartás, a vízkészleteinkkel való fenntartható gazdálkodás, valamint takarékos öntözési technológiák elterjesztésének támogatására.

Júliusban azonban számos ponton módosították a kiírást, ennek köszönhetően a beadás kezdete is csúszott. A pályázatra szánt keretösszeg nem változott, 49,5 milliárd forint áll rendelkezésre a gazdáknak. A támogatott tevékenységek között szerepel például a vízvisszatartás, a vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodás és a takarékos öntözési technológiák elterjesztése is. A módosítás következtében azonban már lehetőség van például a 12 évesnél öregebb gyümölcstermő ültetvények öntözésfejlesztésére is, továbbá változnak a meliorált utak kialakításával kapcsolatos feltételek és az engedélyezési eljárásra vonatkozó előírások is egyszerűbbé váltak.

A pályázatot egyénileg benyújtó gazdák maximum 500 millió forintos támogatást kaphatnak, míg a kollektív beruházások maximálisan 1 milliárd forintos támogatásban részesülhetnek.

Lássuk a részleteket:

További információk

  • Style Video

Amennyiben Brüsszel is elfogadja, 2017-től a burgonya bekerülhet a termeléshez kötött támogatási körbe, így fellendülhet az utóbbi években csökkenő termelési kedv Magyarországon – mondta Czerván György az Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozás, Fajta-és Növényvédelmi Technológiai Bemutatóján, Nyírteleken.

A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára kiemelte: 2017-től a burgonya bekerülhet a támogatott ipari zöldség kategóriába, a bejelentés jelenleg uniós jóváhagyásra vár. A támogatás feltétele többek között, hogy a gazdálkodó rendelkezzen legalább 1 hektár SAPS jogosult burgonya területtel, és minősített szaporítóanyagot használjon. A jelenlegi adatok alapján a támogatás várható összege 61.000 forint/hektár körül alakulhat.

Kategória: Hírek, közlemények

A vidékfejlesztési program keretében 19 milliárd forint áll rendelkezésre kertészeti ültetvénytelepítésre, a februárban meghirdetett pályázatra eddig 353 tender érkezett, mindössze 9,82 milliárd forint értékben, így a keret közel fele rendelkezésre áll – jelentette ki a Miniszterelnökség munkatársa szerdán a Fejér megyei Tordason.

Fülepi János hozzátette, hogy a támogatás összege elérheti a beruházás értékének 70 százalékát is több fiatal gazda együttes pályázása esetén, illetve maximális összege kollektív tendernél 150 millió forint.

Kategória: Hírek, közlemények

Az Európai Unió hétfőn döntött az újabb 500 millió euró értékű tejágazatot célzó csomagról, amelynek Magyarország kapta a 2,7 százalékát (9,5 millió eurót), ami mintegy 3 milliárd forintnak fel meg – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Czerván György kiemelte: a 2,7 százalékos támogatás révén a magyar tejtermelő ágazat az európai uniós 1,1 százalékos súlyán felül tudott részesedni a csomagból. A 3 milliárd forintot a gazdák a termelés szinten tartására tudják majd fordítani. Hozzátette: a 3 milliárd forint értékű uniós támogatáshoz a kormány a költségvetésből ad még 3 milliárd forintot, így a magyar tejtermelőket 6 milliárd forint segíti a piaci válság leküzdésében.

Kategória: Hírek, közlemények

A Vidékfejlesztési Program keretében 2016. március 25-én megjelent „Baromfitartó telepek korszerűsítése", „Sertéstartó telepek korszerűsítése", valamint „Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése" című pályázatok felfüggesztéséről döntött az Irányító Hatóság.

Az egyenként közel 20 milliárd forint keretösszegű pályázatokra a mezőgazdasági termelők május közepétől nyújthatták be támogatási kérelmeiket. A rendkívül népszerű felhívások forrásaira mindezidáig együttesen közel háromszoros támogatási igény érkezett be, ezért az Irányító Hatóság a rendelkezésre álló forráskeret kimerülésére való tekintettel 2016. július 20. napján Közleményben tájékoztatta a pályázókat a kérelmek benyújtási lehetőségének felfüggesztéséről. Az Irányító Hatóság döntése értelmében a kérelmek benyújtására a felfüggesztésről szóló közlemény megjelenését követő harmadik napig, vagyis 2016. július 22. 23 óra 59 percig van lehetőség.

Kategória: Hírek, közlemények
https://www.high-endrolex.com/33