ut a jovobe program

Mától, 2019. október 7-től elérhető az „Út a jövőbe" pályázat, amely kiemelten azokat a vállalkozásokat segíti, amelyek célja a termelékenységük növelése és mindezt a meglévő munkavállalók képzettségi szintjének növelésével, valamint magasabb hozzáadott értékű termékek létrehozásával kívánják elérni.

A program a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását a kkv-k kapacitásbővítő és technológiai beruházásainak támogatásán keresztül segíti.

A támogatás többek között új eszközök, gépek beszerzésére, az új technológia kialakításával kapcsolatos ingatlan beruházásra vagy akár szellemi termékekre is fordítható.

Az igényelhető összeg 10 és 150 millió forint között alakul, de hátrányos helyzetű térségben megvalósuló beruházás esetén akár 200 millió forint is lehet. A támogatás vissza nem térítendő és mértéke elérheti az 50%-ot is.

vegso palyazati hatarido

December elején, egészen pontosan 2018.12.03-ával zárul a vidéki vállalkozások által pályázható mindkét oktatási pályázat, azaz a nagyvállalatok, illetve a mikro-, kis- és középvállalatok számára a munkavállalóik részére biztosított képzések megvalósításához igényelhető támogatást biztosító pályázat.

A pályázat támogatja - a vállalat munkavállalói részére – az OKJ-s képzéseket, kis óraszámban a nyelvi képzéseket, az egyéb szakmai képzéseket, ill. az egyéb képzéseket, melyek kompetenciafejlesztésre irányulnak. A képzések - engedéllyel rendelkező képző intézmények - külső képzésként és 20%-ban belső képzésként is megvalósíthatók. A képzések lebonyolítása belső és külső képzés mellet történhet saját teljesítés keretében is, amennyiben az a felnőttképzésről szóló törvény szerinti engedélyezett vagy ágazati jogszabály szerint megvalósított képzés.

A vállalati mérettől függően az elnyerhető minimum támogatás 5-10 millió Ft, maximálisan pedig 50-100 millió Ft, mindez de minimis támogatás esetén 100%-os támogatási intenzitás mellett.

Kategória: Hírek, közlemények

vegso palyazati hatarido

Az elkövetkező hónapban több pályázat is véghajrájához ér, nem érdemes tovább halogatni a döntést, hiszen a 2020-ig tartó pályázati ciklusban nem lesz újabb lehetőség ilyen jellegű támogatások igénybe vételére.

Az alábbi pályázatok 1 hónapon belül zárnak:
kozelgo palyazati hataridok 20181031

A Közép-Magyarországi Régióban működő vállalkozások által pályázható GYAKORNOKI PORGRAM vonatkozásában a kérelmek benyújtása 2018. december 6. 14:00 óráig lehetséges. Vidéki pályázók esetében a kérelmek benyújtására a keret kimerülésig, valamint legkésőbb 2020. március 31.-ig, illetve keret kimerülésig van lehetőség.

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén

  • egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül,
  • másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki mentor tevékenység ellátására
  • és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A felhívás szerint a budapesti és pest megyei KKV-k minimum 2,3 millió, maximum 10 millió forintos támogatást igényelhetnek.

A támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség maximum 80%-a lehet.

Kategória: Hírek, közlemények

Idén március közepétől 31,56 milliárd Ft-os keretösszeggel váltak elérhetővé a munkahelyi képzéseket támogató pályázatok a Közép-magyarországi régión kívül telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások, ill. nagyvállalatok számára. A vállalati mérettől függően az elnyerhető minimum támogatás 5-10 millió Ft, maximálisan pedig 50-100 millió Ft, mindez de minimis támogatás esetén 100%-os támogatási intenzitás mellett.

A pályázat támogatja - a vállalat munkavállalói részére – az OKJ-s képzéseket, kis óraszámban a nyelvi képzéseket, az egyéb szakmai képzéseket, ill. az egyéb képzéseket, melyek kompetenciafejlesztésre irányulnak. A képzések - engedéllyel rendelkező képző intézmények - külső képzésként és 20%-ban belső képzésként is megvalósíthatók. A képzések lebonyolítása belső és külső képzés mellet történhet saját teljesítés keretében is, amennyiben az a felnőttképzésről szóló törvény szerinti engedélyezett vagy ágazati jogszabály szerint megvalósított képzés.

Idén március közepétől 31,56 milliárd Ft-os keretösszeggel váltak elérhetővé a munkahelyi képzéseket támogató pályázatok a Közép-magyarországi régión kivűl telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások, ill. nagyvállalatok számára. A vállalati mérettől függően az elnyerhető minimum támogatás 5-10 millió Ft, maximálisan pedig 50-100 millió Ft, mindez de minimis támogatás esetén 100%-os támogatási intenzitás mellett.

A pályázat támogatja - a vállalat munkavállalói részére – az OKJ-s képzéseket, kis óraszámban a nyelvi képzéseket, az egyéb szakmai képzéseket, ill. az egyéb képzéseket, melyek kompetenciafejlesztésre irányulnak. A képzések - engedéllyel rendelkező képző intézmények - külső képzésként és 20%-ban belső képzésként is megvalósíthatók. A képzések lebonyolítása belső és külső képzés mellet történhet saját teljesítés keretében is, amennyiben az a felnőttképzésről szóló törvény szerinti engedélyezett vagy ágazati jogszabály szerint megvalósított képzés.

Utoljára közel egy hónapja adtunk hírt a vidéki munkahelyi képzéseket támogató pályázatokról, ezért tekintsük át gyorsan, hogyan alakult a keretigénylés az elmúlt hetekben.

A hivatalos statisztikák alapján, mindkét pályázat esetében fél milliárd forint körüli igénylés érkezett be bő három hét alatt, így KKV-k esetében az igényelt támogatás mára meghaladta a 14,47 milliárd forintot, a nagyvállalatok esetében pedig 5,7 milliárd forint fölött jár. Ez utóbbi vonatkozásában nyugodtan lehet a szakmai terveket készíteni, jelenleg alig harmadát igényelték meg ugyanis a teljes rendelkezésre álló keretnek. Ugyanez a KKV-k esetében viszont már nem mondható el, ott iparkodni kell a még pályázni szándékozóknak, hiszen már keret felett jár az igénylés és ha számolunk a hibás pályázatok szokásos arányával, akkor sincs túl sok hátra a felfüggesztésig.

A két szóban forgó pályázatról itt olvashatnak bővebben:

Kategória: Hírek, közlemények

Vidéki KKV-k esetében ugyan már nem sok idő maradt a munkahelyi képzéseket támogató pályázatokon való indulásra, nagyvállalatok és a Közép-magyarországi régióban működő vállalkozások számára még nyitottak a pályázati kapuk. Hogy segítséget nyújtsunk a sikeres felkészüléshez, ismét összeírtuk azokat a kérdéseket, és válaszokat, amelyek pályázóink esetében a leggyakrabban felmerültek:

GINOP-6.1.5-17

KÉRDÉS:

GINOP-6.1.5-ös pályázaton indulni kívánó Nonprofit Zrt.100%-os Önkormányzati tulajdonnal rendelkezik. Kérdésünk az lenne, hogy szükséges-e Kormány előzetes hozzájárulása vagy csak a közvetlen többségi állami tulajdon esetében?

VÁLASZ:

A többségi önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok esetében nem szükséges a Kormány előzetes hozzájárulása, arra kizárólag többségi állami tulajdonban lévő vállalkozások esetében van szükség.

KÉRDÉS:

Belső képzéseinkről Oktatási jegyzőkönyvet vezetünk, melynek csak részvételi listája van, tanúsítványt nem kapnak a résztvevők. Kérdésem, hogy az ilyen jellegű belső képzések elfogadhatók-e (Munka- és tűzvédelmi oktatás, Kockázatértékelés, Baleset megelőzés, Ismeretfelújító képzés). Ezek olyan képzések, melyeket minden évben megújítunk, és megtartatjuk külső képző cég által.

VÁLASZ:

A felhívás 4.4.2.1. tartalmi értékelési szempont esetében a külső képzőintézmény igénybevételével megvalósított munkavállalói képzések és a belső képzések is pontot érnek.

KÉRDÉS:

A Felhívás 3.4.1.1 Műszaki és szakmai elvárások b) pontja szerint a támogatást igénylő saját munkavállalói közül azok vonhatóak be képzésbe, akik bruttó bére nem haladja meg a támogatási kérelem benyújtását megelőző hat hónap átlagában a 405 459 Ft-ot (max 10%). Ez az átlagbér bérszámfejtett bérekre vonatkozik-e

VÁLASZ:

A hat hónapos átlag bruttó bér nem függ a bérszámfejtéstől. A munkaszerződésben meghatározott bér alapján számítandó.

Kategória: Tőlünk kérdezték

A vidéki KKV-k esetében mostanra elmondhatjuk, hogy valóban végharájához ért a munkahelyi képzéseket támogató pályázat, a hivatalos statisztikák szerint ugyanis már 866 cég adott be pályázatot összesen 13,986 milliárd forintnyi igénnyel, azaz a 13,04 milliárd forintos keretösszeg lényegében már kimerült. Ha számolunk a hibás pályázatok szokásos arányával, akkor is napokon belül kimerül a rendelkezésre álló keret.

A nagyvállalati képzési pályázatnál (GINOP-6.1.5-17) azonban a statisztikák alapján van még bőven idő benyújtani a kérelmeket, eddig ugyanis mindössze 129 projektre adtak be együttesen 5,23 milliárd forintnyi támogatási igényt, azaz a 18,5 milliárdos keret kicsit több mint negyedét igényelték meg ezidáig.

A két szóban forgó pályázatról itt olvashatnak bővebben:

Kategória: Hírek, közlemények

A mai napról jövő keddre, reggel 8 órára halasztották a Pest megyei mikro, kis és középvállalatok munkavállalói számára kiírt munkahelyi képzési uniós pályázat beadásának kezdetét. 

A mikro, kis és középvállalatok munkavállalói képzését támogató VEKOP-8.5.3-17 kódszámú felhívásnál más módosítás nem történt, így a támogatási kérelmek benyújtására 2018. április 10-én reggel 8 órától 2018. május 11-ig van lehetőség.

Fontos tudni, hogy ezen időszak alatt a támogatási kérelmek értékelése folyamatosan történik. 

A pályázat keretében az elnyerhető minimum támogatás vállalati mérettől függően 3-50 millió Ft, maximálisan pedig 10-100 millió Ft, mindez akár 100%-os támogatási intenzitás mellett.

A pályázat támogatja - a vállalat munkavállalói részére – az OKJ-s képzéseket, kis óraszámban a nyelvi képzéseket, az egyéb szakmai képzéseket, ill. az egyéb képzéseket, melyek kompetenciafejlesztésre irányulnak. A képzések - engedéllyel rendelkező képző intézmények - külső képzésként és 20%-ban belső képzésként is megvalósíthatók. A képzések lebonyolítása belső és külső képzés mellet történhet saját teljesítés keretében is, amennyiben az a felnőttképzésről szóló törvény szerinti engedélyezett vagy ágazati jogszabály szerint megvalósított képzés.

Az oktatásra fordítható költségek nem haladhatják meg a képzésbe bevont munkavállalónként az 580.000 Ft/fő-t, valamint a 4.000 Ft/fő súlyozott átlagos óradíjat.

A fentiek mellett a programban résztvevők kieső munkaidejének bér- és járulékköltségei is támogatásra kerülhetnek, a külső helyszínen megvalósuló képzések esetében a szállás- és ellátás költségei, ill. a projektmenedzsment feladatok ellátására kijelölt munkavállalók személyi költségei. A megvalósításra fordítható idő 24 hónap.

A pályázatokról készített összefoglalónkat itt tudja megtekinteni:

Kategória: Hírek, közlemények

Bár alig két hete nyílt meg a két vidéki munkahelyi képzéses pályázat, már most több mint 900 cég pályázott és közel 18 milliárd forintnyi az eddig megigényelt támogatás összege.

A hivatalos statisztikák szerint a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak szóló munkahelyi képzést támogató pályázatra (Ginop-6.1.6), már 789 cég adott be pályázatot összesen 12,879 milliárd forintnyi igénnyel, azaz a 13,04 milliárd forintos keretösszeg csaknem 99%-ára már akadt jelentkező. Ha számolunk is a hibás pályázatok szokásos 20-30% körüli arányával, akkor is napokon belül kimerülhet a rendelkezésre álló keret.

A nagyvállalati képzési pályázatnál (GINOP-6.1.5-17) már 120 projektre adtak be együtt 4,99 milliárd forintnyi támogatási igényt, így a 18,5 milliárdos keret kicsit több mint negyedét már megigényelték.

KKV-k-k esetében az igényelhető támogatás 3-50 millió forint, míg nagyvállalatok esetében a támogatás 10-100 millió Ft között lehet.

A két szóban forgó pályázatról itt olvashatnak bővebben:

Kategória: Hírek, közlemények

Alig egy hete indult a munkahelyi képzéseket támogató két vidéki pályázat beadási szakasza és az aktuális statisztikák arról árulkodnak, hogy máris jelentős a beérkezett támogatási igény, főleg KKV-k esetében.

A mikro-, kis- és középvállalatok számára szóló GINOP-6.1.6-17-es pályázat eredeti keretösszege kicsit több mint 13 milliárd forint volt, melyből ezidáig már csaknem 9 milliárd forintra érkezett be kérelem.

Nagyvállalatok esetében valamivel lassabban fogy a keret, a meghirdetett 18,5 milliárdos keretre ezidáig 3 milliárd forintnyi igénylés érkezett be.

Azoknak, akik a pályázaton indulni szeretnének, érdemes iparkodniuk, hiszen, ha számolunk is a hibásan beadott pályázatok szokásos arányával, KKV-k esetében akár egy-két héten belül kimerülhet a keret.

A két szóban forgó pályázatról itt olvashatnak bővebben:

Kategória: Hírek, közlemények

Elkészültek a munkahelyi képzéseket támogató VEKOP-os azaz a Közép-magyarországi régióban megvalósuló pályázatok felhívásainak módosítása és egyben kihírdetésre került, hogy mind a mikro, kis és középvállalatok, mind a nagyvállalatok esetében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. április 6-tól 2018. május 11-ig lesz lehetőség. KKV-k esetében a pályázatokat a beérkezés sorrendjében bírálják, így a biztos siker érdekében nagyon fontos, hogy a pályázat a lehető legkorábban benyújtásra kerüljön.

A pályázat keretében az elnyerhető minimum támogatás vállalati mérettől függően 3-50 millió Ft, maximálisan pedig 10-100 millió Ft, mindez akár 100%-os támogatási intenzitás mellett.

A pályázat támogatja - a vállalat munkavállalói részére – az OKJ-s képzéseket, kis óraszámban a nyelvi képzéseket, az egyéb szakmai képzéseket, ill. az egyéb képzéseket, melyek kompetenciafejlesztésre irányulnak. A képzések - engedéllyel rendelkező képző intézmények - külső képzésként és 20%-ban belső képzésként is megvalósíthatók. A képzések lebonyolítása belső és külső képzés mellet történhet saját teljesítés keretében is, amennyiben az a felnőttképzésről szóló törvény szerinti engedélyezett vagy ágazati jogszabály szerint megvalósított képzés.

Az oktatásra fordítható költségek nem haladhatják meg a képzésbe bevont munkavállalónként az 580.000 Ft/fő-t, valamint a 4.000 Ft/fő súlyozott átlagos óradíjat.

A fentiek mellett a programban résztvevők kieső munkaidejének bér- és járulékköltségei is támogatásra kerülhetnek, a külső helyszínen megvalósuló képzések esetében a szállás- és ellátás költségei, ill. a projektmenedzsment feladatok ellátására kijelölt munkavállalók személyi költségei. A megvalósításra fordítható idő 24 hónap.

A pályázatokról készített összefoglalónkat itt tudja megtekinteni:

Kategória: Hírek, közlemények

Egy szombati közlemény arról adott hírt, hogy egy héttel eltolták a munkahelyi képzéseket támogató pályázatok beadását.

A „Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára" című (GINOP-6.1.6-17 kódszámú) felhívás vonatkozásában a támogatási kérelem benyújtásának kezdő időpontja 2018. március 13-án 10.00-ról 2018. március 21. 10.00 órára változott.

A „Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára " című (GINOP-6.1.5-17 kódszámú) felhívás vonatkozásában pedig a támogatási kérelem benyújtásának kezdő időpontja 2018. március 12.10.00-ról 2018. március 20. 10.00 órára változott.

A felhívásokban néhány módosítást is eszközöltek, ezekről az alábbi dokumentumokból tájékozódhat:

 

Kategória: Hírek, közlemények

Néhány napon belül indulnak a munkahelyi képzéseket támogató pályázatok a Közép-magyarországi régión kivül telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások, ill. nagyvállalatok számára. Az elmúlt napokban számos kérdés érkezett hozzánk a pályázati feltételrendszerrel kapcsolatban, amelyet most megosztunk Önnel, ezzel is segítve a hatékony pályázati felkészülését.

Lássuk tehát azokat a kérdéseket és válaszokat, amelyek a pályázatával kapcsolatban felmerülhetnek.

GINOP-6.1.5-17 és GINOP-6.1.6-17

A Felhívás 3.4.1.1 Műszaki és szakmai elvárások b.) 8. pontja szerint:

„A támogatást igénylő saját munkavállalói közül azok vonhatóak be képzésbe, akik bruttó bére nem haladja meg a támogatási kérelem benyújtását megelőző hat hónap átlagában a 405 459 Ft-ot, azzal, hogy a képzésbe vont saját munkavállalók 10%-ának mértékéig olyan munkavállalók is bevonhatóak a támogatott képzésekbe, akik bruttó bére nem haladja meg a 600.000 Ft-ot. A feltételnek való megfelelést a kifizetés igénylés során szükséges alátámasztani."

Azonban az 5.5 Elszámolható költség e.) 3. pontjában hivatkoznak a fenti bekezdésre, viszont beszúrásra került az alábbi lábjegyzet:

„munkavállaló bruttó bére lehet ezen összegnél magasabb, de maximum ekkora összegű támogatás igényelhető."

Kérdés:

Bevonhatóak-e a képzésbe azok a munkavállalók, akiknek a bruttó bére meghaladja a 405 459 Ft-ot?

Kategória: Tőlünk kérdezték

PÁLYÁZAT CÉLJA

A Felhívás célja, hogy kísérleti jelleggel kialakításra kerüljenek olyan Vállalati Képző Központok, amelyek versenyképes tudást, képzést nyújtanak a saját munkavállalóik, valamint a beszállítóik és a kapcsolt vállalkozások, továbbá egyéb gazdálkodó szervezetek foglalkoztatásában álló munkavállalók (külső munkavállaló) számára, valamint új kereteket biztosítanak a munkaerő-tartalék mobilizálására.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 9 000 000 000 forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 15-90 db.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 100.000.000 Ft maximum 600.000.000 Ft az alábbiak szerint:

A támogatás maximális mértéke támogatható tevékenységtől függően:


Jelen felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatás 50 %-a, maximum 300 000 000 forint.