Ahogy már megszokhatták tőlünk, időről időre közzéteszzük az aktualizált pályázati menetrendet, amelyből látszanak a még nyitott pályázati konstrukciók, illetve a legfontosabb pályázati határidők. A közeljövőben a legnagyobb pályázati hullám egyértelműen a munkahelyi képzéseket támogató pályázatokat érinti majd, de nem szabad elfeledkezni a még nyitott energetikai, informatikai pályázatokról sem.

Íme a 2017. júliusi aktualizált menetrend:

Amennyiben a táblázatot nehezen tudja elolvasni, kattintson a képre, majd nagyítsa újabb kattintással teljes méretre.

Kategória: Hírek, közlemények

Ma a palyazat.gov.hu oldalon négy pályázati felhívás esetében jelent meg közlemény, melyben arról tájékoztatnak, hogy a pályázatok beadásának kezdő időpontja megváltozik, ezen felül további három pályázat esetében - bár közlemény még nem jelent meg róla - Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára bejelentette, hogy ezen pályázatok tervezett beadási határidejét is módosították.

A módosított beadási határidők:

  • A GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék pályázati felhívás esetében a beadás kezdő dátuma 2017. január 31. helyett 2017. február 15-re módosul.
  • A GINOP-4.1.1-8.4.4-16 Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermék pályázati felhívás esetében a beadás kezdő dátuma 2017. február 08. helyett 2017. március 16-ra módosul.
  • A VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermék pályázati felhívás esetében a beadás kezdő dátuma 2017. február 08. helyett 2017. március 16-ra módosul.
  • A GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék pályázati felhívás esetében a beadás kezdő dátuma 2017. február 02. helyett 2017. február 15-re módosul, az első értékelési szakaszhatár 2017. február 28.-ról 2017.március 16-ra, a további szakaszhatárok pedig 2017. március 16-át követő minden második hónap tizenhatodik napjára módosulnak.
  • A GINOP-3.1.2-8.2.4-16 Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatása kombinált hitel pályázati felhívás esetében a beadás kezdő dátuma 2017. január 19. helyett 2017. március 8-ra módosult.
  • A GINOP-3.2.2-8.2.4-16 Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása kombinált hitel pályázati felhívás esetében a beadás kezdő dátuma 2017. január 19. helyett 2017. március 8-ra módosult.
  • A GINOP-3.2.4-8.2.4-16 Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása kombinált hitel pályázati felhívás esetében a beadás kezdő dátuma 2017. január 19. helyett 2017. március 8-ra módosult.
Kategória: Hírek, közlemények

Augusztus 20-i hatállyal megjelent az EU-s pályázatok szabályrendszerét tartalmazó 272/2014-es rendelet módosítása (247/2016. (VIII. 17.) Korm. rendelet), amely több jelentős és pályázóbarát módosítást is tartalmaz, ezeket foglaltam össze Önöknek néhány mondatban.

A rendelet leglényegesebb három módosításával

  • ismét kötelező lesz az előzetes társadalmi egyeztetés,
  • eltörölték a pályázatok értékelési határnapok előtti felfüggesztésének lehetőségét,
  • kiterjesztették az 50%-os előlegigénylés lehetőségét a vidékfejlesztési pályázatokra is.

Igen, jól olvasta, visszatér a pályázati eljárásrendbe a 2007-2013-as pályázati ciklusban megszokott, bár sokak által eredményességét illetően bírált társadalmi egyeztetés, sőt kötelező lesz. Ez utóbbi azért lényeges kiegészítés, mert eddig is megvolt erre vonatkozóan a jogszabályi háttér, mégis, idén még egyetlen esetben sem találkoztunk a pályázati felhívás előzetes közzétételével. Mostantól viszont minden - a kiemelt felhívásokon kívüli - EU-s pályázatnál kötelező lesz még a hivatalos meghirdetés előtt egy tíznapos nyilvános konzultációt tartani a kormány hivatalos pályázati oldalán keresztül.

A társadalmi egyeztetésre bocsátásnak eddig sem és most sem az a legfontosabb haszna, hogy hatással tudunk lenni a kiírókra, vagy kiírás tartalmára, valljuk be, eddig is főleg csak a triviális, szakmailag aggályos, jogszabályba ütköző, vagy gyakorlatban kivitelezhetetlen elemek módosítását lehetett kierőszakolni egy ilyen egyeztetés alkalmával, vagy még azt sem.

Ami viszont a társadalmi egyeztetéssel lényeges segítségként együtt járt, hogy a szakma is megismerhette a pályázati felhívás tartalmát, annak tényleges megjelenése előtt, így elő lehetett készülni a felhívásokra, jóval kevesebb volt a meglepetés.

De talán ugyanennyire örömteli, hogy végre a pályázati felhívás időzítésével kapcsolatban is többet fogunk tudni. Most mindössze egy éves menetrend áll a rendelkezésünkre, amelyben talán nincs is olyan tétel, ami annak megfelelően került volna kiírásra, sőt a menetrendhez képest sok esetben több hónapos a csúszás, mígnem egy nyugodt péntek délutánon, amikor senki nem számít rá, becsap a ménykű. Talán Ön is osztja a véleményemet, hogy nem könnyű ilyen bizonytalan környezetben szakmai munkát végezni.

További információk

  • Style Video

A Miniszterelnökség felhívja az ügyfelek figyelmét, hogy az előző időszakkal ellentétben a 2014-2020 közötti uniós programozási ciklusban a Vidékfejlesztési Program keretében benyújtott pályázatok bírálata minden esetben a pályázat tartalma alapján történik, a benyújtás dátuma nem befolyásolja a döntés kimenetelét.

A pályázatok benyújtására előreláthatólag minden felhívás esetében 2 évig folyamatosan van lehetőség. A benyújtott pályázatok a felhívásokban meghatározott intervallumokban, szakaszos módon kerülnek elbírálásra. Ennek értelmében a bírálati szakasz utolsó napjáig benyújtott összes kérelem együttesen kerül elbírálásra.

Kategória: Hírek, közlemények

Két pályázati felhívás beadási határidejének módosításáról döntött a Miniszterelnökség, melynek köszönhetően több ideje lesz az ügyfeleknek a szükséges dokumentumok előkészítésére, így a rendelkezésre álló összesen mintegy 40,9 milliárd forintos keret sikeres lekötésére.

A kormány kiemelt feladatának tekinti a 2014-2020 közötti uniós ciklusban a vidéki térség felzárkóztatását és a vidéki emberek életszínvonalának javítását. A célok elérését szolgálja a Vidékfejlesztési Program keretében megjelent, a „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítése" és a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése" című pályázatok.

Kategória: Hírek, közlemények

Egy mai közlemény szerint, a korábbi pályázói észrevételeket és igényeket is figyelembe véve, újabb jelentős fejlesztéseket hajtottak végre a 2014-2020-as uniós ciklus pályázatainak benyújtását és kezelését szolgáló Elektronikus Pályázói Tájékoztató Felületen (EPTK), kifejezetten olyan fejlesztéseket, amelyek javítják a felület általános működését, illetve ügyfélbarát kezelhetőségét, használhatóságát.

Korábbi blogbejegyzésünkben mi is beszámoltunk arról, hogy a korábbi megszokott pályázatkitöltő programhoz képest az új 2014-2020-as pályázati felület felépítése, az egyes menüpontok közötti átjárhatóság lényegesen lassítja a kitöltés időtartamát, kevésbé átlátható a teljes adatlap, nagyon szétaprózódtak, helyenként túlbonyolítottak az egyes menüpontok, nem mindig logikus azok felépítése. Egyetlen költségvetési adat felviteléhez például gyakran 5-6 kattintás szükséges, majd ugyanannyi, hogy visszajussunk a kiindulási ponthoz, közben pedig minden egyes kattintásnál türelmesen kivárjuk ki, míg az adatok töltődnek.

A most végrehajtott fejlesztések állítólag gördülékenyebbé teszik a rendszeren belüli navigációt, a támogatási kérelem PDF-ben történő megjelenítését, valamint gombnyomásra lehetővé teszik a költségek teljes adattartalmának Excelbe történő exportálását is.

Kategória: Tudástár